9. fejezet - Mi értelme mindig nyerni?

Sziasztok!

Kellemes, Békés Karácsonyt Kívánok Minden Kedves Olvasómnak! ♥

Nagyon sajnálom, hogy csak most, de pihenés gyanánt olyan helyre mentem, ahol nem volt internet, és ezért nem tudtam hozni a fejezetet.

Elnézést szeretnék kérni azoktól, akikhez nem írtam az utóbbi héten komit, de nem volt hozzá semmi energiám, de azt biztosíthatom, hogy mindent elolvastam, a következőkhöz pedig írok majd véleményt. :)

Alig merem elhinni hogy az előző fejezethet HÉT darab komit kaptam, nagyon szépen köszönöm mindannyitoknak, nagyon sokat jelent ez nekem! ♥ (Válaszoltam a sajátotok alatt.)

Ma már Karácsony van, sajnálom, hogy nem tartok még az Eric megjelenése fejezetnél, tudom, hogy az lenne a tökéletes ajándék számotokra…

A fejezettel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy Vanity Destiny-nek ajánlanám, mert Ő volt az, aki rábólintott, hogy jó ez, én nem érzem annak, szóval ha nem tetszik Nektek Őt lehet hibáztatni… Nehogy elhiggyétek nekem, ha nem lett jó a fejezet csak az én hibám, nem hibáztatok senkit sem. :) Sőt, nagyon szépen köszönöm Neki!

Jó olvasást kívánok!

Kisses&Hugs♥, adadel

Mi értelme mindig nyerni?

/Zach szemszög/

-          ­A repülőtéren pedig több mint 6 órát kellett várakoznom – mondta mérgesen -, ezért nem tudtak ki jönni értem, és nagyon szépen köszönöm, hogy haza viszel – haza? Ugye nem gondolod? Most behajtom azt a csókot, hiszen alig van erre hat napom…

-          Ez semmiség, mire vannak a barátok? – játszunk egy kicsit, minél később tudja meg a tervemet, annál jobb – Amabel, most ledaráltál nekem húsz percben hat hetet, nem hiszem el, hogy erre képes voltál – néztem rá, ő szinte a teljes testével felém volt fordulva, hogy a beszámolója alatt nézhessen, amit nem értek, hogy minek, de ahogy gondolja, így legalább ha odafordulok, láthatom őt. Nagyon hiányzott, pedig szinte majdnem minden nap beszéltünk egymással. Nincs olyan esemény a nyár folyamán, amit ne mondott volna el nekem, de ez fordítva is igaz. Még az elutazás előtti utolsó napon kötöttünk egy fogadást, és szokásához híven, szerintem ezt is elveszítette… Legyek gonosz, és kérjek tőle még egy csókot? De én nem csak egyet akarok, sokkal többet, sőt nem akarom, hogy elmenjen. Mindig azzal a hülye dumájával jön, hogy biztosan csak bemeséltem magamnak, szerintem meg, az a hülyeség.

-          Mire vagy még kíváncsi? – húzta fel szemöldökét, ilyenkor olyan arcokat tud vágni, hogy az eszméletlen, vicces, de aranyos is.

-          Tudod, valami hiányzott az egész beszámolód alatt – tartottam egy kis szünetet, Mabel viszont már nem nagyon bírta, én viszont élveztem, hogy ennyire türelmetlen – a sztárok… Még csak meg sem említetted se Biebert, se McCartney-t, se Lambertet, és ami még mindig hihetetlen számomra, hogy Saade-t sem. Ezt hogyan csináltad? – tudom, hogy próbálta az egész beszélgetés alatt kerülni ezt a témát, sőt, megfogadta, hogy nem hallgatja, nézi őket, vajon meg tudta tartani ezt, vagy csak már megint a szája volt nagy? Ez az egész ügy sántít nekem. Lehet, hogy ezzel a mániájával idegesíti az embereket, de ezek nélkül nem teljes a kép. Azért, hogy mi jobban legyünk, nem kellene magába fojtania. Igaz, hogy ki nem állhatom őket egytől-egyig, de tudom, hogy szereti ezeket a sztárokat, szinte ez már a hobbijának számít. Még ha nem is beszél róluk, tudom, hogy belül ordítja a nevüket, és alig várja, hogy beszélhessen róluk, ennyire már ismerem őt.

-          Sztárok? Milyen sztárok? Nincs semmilyen sztár… egész eddigi idő alatt nem hallottam róluk semmit – hazudsz, látom rajtad, hogy hazudsz, de ahogy szeretnéd, így legalább kapok egy sztármentes hetet. Vajon mi miatt döntöttél így Am?

-          Még Ericről sem? Pedig direkt felkészültem és megnéztem az új klipjét, és egyszer meghallgattam az új albumát – mit meg nem teszek érte?! Kész borzalom volt az a fél óra, már alig vártam, hogy vége legyen az összes számnak, de azért valljuk csak be, hogy nem is olyan rosszak, de ezt még véletlenül sem szabad Amának megemlíteni, mert akkor még a szokásosnál is jobban eláraszt ezzel az Eric gyerekkel.

-          Komolyan? Tetszett? – csodálkozott el egy pillanatra.

-          Az igazat, vagy hazudjak?

-          Hazudj – ez esetben…

-          Borzalmas, iszonyatosan unalmas volt, nem is értem, miért imádod, hiszen nincs semmi hangja – bele ütött a vállamba, ezt most miért kaptam?! Ő mondta, hogy hazudjak. Nevettük el magunkat egyszerre.

-          Olyan gyagya vagy Zachie – eddig szinte soha nem hallottam tőle ronda szót, ahhoz nagyon-nagyon mérgesnek kell lennie – Szóval, fordítsuk le, amit mondtál, úgy, hogy igaz legyen…

-          Várj, majd inkább én, mert még a végén úgy állítasz be, mint egy fanatikust – pillantottam rá, és igaz volt ez a mondatom, mert durcásan keresztbe fonta a karjait és azt tátogta, hogy „ez nem is igaz”. Dehogynem, hiszen mindenkivel ezt csinálja, de én nem engedem, ahhoz okos vagyok, tudom hárítani, már megtanultam az évek során – Szóval, nem volt olyan rossz, de ne várd azt, hogy a kedvencem legyen, és éjjel-nappal azt hallgassam, mert az lehetetlen, nekem bővel elég volt az is, hogy egyszer meghallgattam.

-          Rendben, de képzeld, én nem hallgattam meg még egyszer sem – miért hazudsz?

-          Nem hiszek neked, ahhoz túl kíváncsi vagy.

-          Komolyan mondom, még a címeket sem tudom – na persze, pont te.

-          Akkor van egy meglepetésem számodra – én készültem, mivel a fogadás pont az volt, hogy nem hallgat meg semmilyen új dalt, amíg haza nem jön. – Megvan az egész Vol1 CD – már elő is készítettem benne van a lejátszóban, már csak egy play gomb lenyomása választ el attól, hogy kiderüljön, hogy nyertem-e, de biztos vagyok abban, hogy igen – ha még nem hallottad, most már meghallgathatjuk, hiszen a fogadás időtartama lejárt, amint leszállt a géped – mosolyogtam rá, nagyon feszülten nézett, amikor tart valamitől, akkor mindig így viselkedik. Csak nem fél attól, hogy lebukik? – Kezdjük a Killed by a Pop-pal.

-          Killed by a Pop-pal? Biztos, hogy ez a szám címe? – vonta fel a szemöldökét. Természetesen, nem ez a szám címe, de ha nem hallotta még, akkor ezt nem tudhatná.

-          Igen, teljesen biztos vagyok benne – fordultam felé és rámosolyogtam, tudtam, hogy nyert ügyem van, mindjárt el kezd velem veszekedni.

-          De ennek semmi értelme, megölte a pop őt? Szerintem inkább abból készült – mintha elgondolkozott volna, pedig biztos vagyok benne, hogy nem.

-          Igazad lehet – megszólalt a szám, és Ama már mindjárt az első másodpercekben megszólalt.

-          Én mondtam, hogy nem a pop ölte meg őt, hanem a zsaru – megvagy, most elkaptalak!

-          Ezt te honnan tudtad? Hiszen, azt mondtad, hogy nem hallgattad még meg a számokat – nevettem fel.

-          Hoppá! – kapta kezét a szája elé.

-          Hoppá! Én győztem!

-          Már miért győztél volna te? – kérdezte bosszúsan.

-          Azért drága kicsi szívem, mert elárultad magad és… most is énekelsz.

-          Mit vársz tőlem?! Hiszen nagyon jó ez a szám! – fújta ki a levegőt.

-          Mit kapok? – vajon ajánl valamit, vagy azt mondja, hogy döntsem el én?

-          Mit szeretnél? – nyert ügyem van! Amint ezt megkérdezte, befordultam a házunkhoz.

-          Miért hozzátok jöttünk? – kérdezte meglepetten.

-          Mert nálatok már mindenki alszik, holnap nagy nap lesz, vagyis ma. Megtartjátok a nyári bált. Ehhez pedig ki kell pihenniük magukat, anyud mindenkit kikészített már a szervezéssel, láttad volna tegnap apud és Jasont, nagyon jó látványt nyújtottak ahhoz, hogy engem elszórakoztassanak – nevettem fel a délutáni eseményekre. Tudni illik, most hajnali egy óra van.

-          Ma? De hiszen azt augusztusban szoktuk tartani – értetlenkedett. Közben pedig kiszálltunk a kocsimból, és besétáltunk a házba nagyon csendesen, hiszen már az én szüleim is aludtak, plusz még a vendégszobát elfoglaló srác is.

-          Viszont te nem leszel már itt akkor, szóval előrébb hozták. A következő kérdésedre pedig a válasz az, hogy meglepetésnek szánták – suttogtam a lépcsőn felfelé menet közben, nyomomban Amabellel. Ő megállt a vendégszoba előtt, de még mielőtt benyithatott volna, magam után húztam a szobámba, ahol felkapcsoltam a villanyt.

-          Hé, én nem alszom veled!

-          Muszáj lesz, mivel csak itt van hely – mosolyogtam rá gonoszan – A mit szeretnél kérdésedre a válaszom, pedig hm… nem is tudom, hogy mi legyen – gondolkoztam el.

-          Amíg te gondolkozol, én elmegyek, lefürdök.

Indult meg a szekrényem azon részéhez, ahol a ruháit tárolta, valószínűleg előszedte a lila fehérneműjét, mert csak az volt már nálam, és a pizsamáját, igazából ezekről nem tudhatnék, mert minden egyes itt tartózkodásakor kijelenti, hogy nem leshetek bele, ha tudná, hogy én milyen kíváncsi vagyok, közel állna ahhoz, hogy megfujtson. Amint előszedte a ruhadarabokat, megindult a fürdőmbe, magára csukta az ajtót, és hallottam, ahogy az ajtó zárja kattant, hogy milyen okos vagy Amabel, úgy látszik, hogy tanulsz a hibáidból, sajnos az én káromra. Amíg ő felfrissült, gondolkoztam azon, hogy hogyan fizessen meg a fogadás elvesztése miatt. Abban biztos vagyok, hogy nem fog lefeküdni velem, pedig nagyon szeretném, sőt imádnám, ha velem töltené az éjszaka hátralévő részét, és nem elég csak az, hogy alszunk, már mióta arra várok, de nem hiszem, hogy szerencsével járok. Plusz egy csókot viszont még beiktathatnánk, nem baj az, ha bebiztosítom magamat. Próbálkozni pedig szabad, talán még össze is jöhet. A terv pedig az, hogy amint kijön, lecsapok rá… Remélem, nem várakoztat meg annyira nagyon. Idegőrlő ez a várakozás, de biztos vagyok abban, hogy direkt csinálja ezt velem. Játszunk egy kicsit… lekapcsolom a villanyt és azt tettetem, hogy alszok, így még esélye sem lesz ellenkezni, de persze, ha mégsem szeretné, megállnék, nem vagyok olyan, aki nem bír, vagyis remélem, hogy nem vagyok olyan. Már percekkel ezelőtt átvettem a ruháimat, a pizsamám pedig csupán egy alsónadrág. Az egész szoba korom sötét, még csak az utcai lámpák fénye sem világít be, hiszen a sötétítő függönyök nem lettek elhúzva, de azért bízom abban, hogy Am el tud botorkálni az ágyig, és közben nem esik el a saját lábában, mert képes még arra is, amilyen szerencsétlen néha. Kinyitotta az ajtót, és ezzel kezdetét vette a kis akcióm. Biztosan azt hiszi, hogy már alszok, éppen ezért nem mondott semmit sem, csak felemelte a vékony takarót, és mellém feküdt, igaz, hogy nem láttam, de éreztem a teste melegét, hiszen alig volt közöttünk pár centiméter, pedig az ágyam nem mondható kicsinek, és mégis ilyen közel feküdt hozzám, lehet, hogy azért, mert elfoglaltam az oldalát, és éppen csak annyi helyet hagytam neki, hogy ő  is elférjen? Ő az ágy jobb oldalán, én pedig a balon, vagyis az ágy jobb oldalának a bal felében voltam. Azon csodálkozom, hogy még nem rugdosott át a saját helyemre. Nem ez lenne az első alkalom. Viszont, most a tettek mezejére kell lépnem, mert különben elmulasztom ezt a tökéletes lehetőséget. Megtámasztottam a fejemet jobb kezemmel, a másikkal pedig átnyúltam Amabel dereka fölött, majd megfogtam és gyorsan megfordítottam. Kicsit sem lepődött meg… azonnal kipattantak a szemei.

-          Mit csinálsz? – kérdezte remegő hanggal.

-          Behajtom azt, ami jár nekem.

Nem tudtam többet várni, lecsaptam az ajkaira, próbáltam gyengéd lenni, még az elején irányítottam a légzésemet is, ezzel egy kicsit visszafogtam magam, de ez nem nagyon sikerült, ahogy teltek a másodpercek, egyre követelőzőbb lettem. A csók közben simogattam a selymes bőrét az oldalán, amit a felcsúszott pólója tárt felém. Éreztem, hogy próbál ellenkezni, de neki sem volt elég ereje a megakadályozáshoz. Az elcsattant három csók közül, ez volt a legcsodásabb, faltuk egymás ajkait, közben pedig csak arra tudtam gondolni, hogy többet szeretnék érezni, biztos vagyok abban, hogy ezt a szárnyaló érzést még tudnánk fokozni, de nem lehet, nem tehetjük meg, Amának igaza van, hiszen elmegy, pár nap és újra több ezer kilométer fog minket elválasztani, nem tehetjük ezt magunkkal…

Elszakadtunk egymástól, nehezemre esett, de muszáj volt, azt viszont már nem tettem meg, hogy eltávolodjak, maradtam a közvetlen közelében. Mi lesz ezután? Ő tölti be szinte az egész életemet, erre pedig elmegy, ez ám a szívás. Miért pont Stockholm? Nem tudtam volna valami sokkal közelebbi helyre mutatni? Ennél hülyébb nem is lehettem volna, egy kész idióta vagyok! Sokkal korábban kellett volna lépnem, de nem, én inkább szórakoztam más lányokkal, ahelyett, hogy azzal foglalkoztam volna e téren is, aki a legfontosabb számomra, mert igen, nélküle nehezen tudom elképzelni az életemet, lehet, hogy pár hónap, év múlva már nem így gondolom, és akkor már csak egy kamaszkori szerelemként fogok majd visszagondolni rá mosolyogva, amikor Mabellel összefutunk valamikor, valahol, de nem szeretném, ha kimaradnánk egymás életéből, hiszen  legjobb barátok vagyunk, nem fogom hagyni, hogy az én eszméletlen baromságom miatt ez megsemmisüljön. Lehet, hogy pár hét múlva mindketten megtaláljuk a szerelmet, vagyis remélem, hogy Amának sikerül majd, de én még nem szándékozom lekötni magam, lehet, hogy jól is jön, hogy elmegy, hiszen a csajok a közelemben mind egytől-egyig azt hiszik, hogy együtt vagyunk. Mit ne mondjak? Örülnék neki, de nem, ez nem igaz, sőt biztos vagyok abban, hogy sohasem fog megtörténni. Most hogy itt van mellettem és kettőnkről gondolkodom, meglehet, hogy igaza van, de engem nem tudnak megbántani, mert nem fogom engedni. Mindenesetre, mindent elkövetek, hogy visszaálljunk a megszokott kerékvágásba…

-          Én választom ki a holnapi ruhádat – mást nem tudok kitalálni, a fantáziám ennél sokkal rosszabbakra gondol.

-          Miért te? – hangjában még éreztem a pár perccel ezelőtti lerohanásomat, és emellett a meglepettség és a kíváncsiság is megbújt.

-          Mert elvesztetted az utolsó fogadást. Holnap délelőtt elmegyünk körbe nézni, úgyhogy készülj a korán kelésre!

-          Eljössz velem vásárolni? – gondoltam, hogy furcsállni fogja, de én sem vagyok abban biztos, hogy vásárolgatni szeretnék – Komolyan? Remélem, tudod már, hogy milyen ruhám legyen, mert semmi kedvem órákat eltölteni a keresgéléssel.

-          Már akkor kinéztem, amikor Jas elráncigált engem is Daisy-nek ruhát venni, mert állítása szerint kész kínzás lett volna egyedül mennie – ebben igaza is volt, legalább öt órán keresztül követtük a csajt, mire megtalálta a megfelelő ruhadarabot.

-          Akkor jó – nem tudom, hogy elmosolyodott-e, de a hangsúlyából úgy éreztem. Kezdett már elnyomni az álom, de Amabel még kérdezett valamit – Most már rendben vagyunk?

-          Ha arra gondolsz, hogy van-e még elmaradt elintézni valónk, akkor azt kell, hogy mondjam, igen, rendben vagyunk. Most pedig aludj! Álmodj szépeket!

-          Neked is szép álmokat! – fordult vissza a megszokott testhelyzetébe, szóval hátat fordított nekem és Eeyore hiánya miatt csak az egyik kispárnámat ölelte át. Ilyenkor tudom magamat szidni, eléggé szép szavakkal, most én lehetnek a párna helyében, de rendben, nyugalom, nem szabad ilyenekre gondolni, próbálj meg egy kicsit lenyugodni és aludni, mert holnap nagy valószínűséggel nagyon fárasztó napunk lesz.

Az egész házban mozgolódást hallottam. Vajon hány óra lehet? Azt hiszem most Amától visszakaptam azt, amikor egy ajtócsapódással ébresztettem fel őt, mert amint becsapta most az ajtót, kipattantam az ágyból, ő pedig rákezdett a nevetésre.

-          Tudod Amabel, ennél egyszerűbben is fel tudtál volna ébreszteni.

-          Abban mi móka lett volna? – mosolygott rám gonoszan, ezt egyszer még visszakapod, nem fogod megúszni szárazon – Siess, mert már kilenc óra van, aztán még te mondtad, hogy korán keljünk – húzta el a sötétítő függönyöket, abban a pillanatban azt éreztem, hogy mindjárt megvakulok, gyorsan a szemeimhez kaptam a kezeimet.

-          Ezt most miért kellett? – kérdeztem mérgesen.

-          Siess, mert csak rád várok, és gondolom, még meg szeretnél fürdeni és reggelizni is, szóval, Zachie húzz bele! – nem vagyok csiga, ezeket tíz perc alatt is el tudom intézni.

-          Jól van na, megyek, de hidd el, hogy nincs szükség arra, hogy siessünk, a ruha megvár minket, mert félrerakattam, már csak rá kell bólintanod – a ruha istenien fog Amabelen állni, a színe is tökéletes a lányhoz.

-          Siess, itt megvárlak! – indult meg az ágyamhoz, hogy bevethesse, és gondolom, majd ezen szeretne szétterülni, amíg várakozik.

Elindultam a fürdőbe, hogy minél előbb el tudjunk indulni. Egy gyors tusolás után kiléptem a zuhanyzóból, majd magamra csavartam a törölközőt, és visszamentem a szobámba. Eközben azon gondolkoztam, hogy vajon sikerült-e már a Mayneteknek tökéletessé varázsolni a házat a ma esti partyhoz, mert tegnap szinte még sehogy sem álltak.

 „You wanted a show
Then you can let go
I can make you hot hot
I am made of pop pop”

-          Ahhoz képest, hogy nem hallottál róla semmit, elég jól tudod a számot – mondtam neki, igazam volt, tényleg azért rakta rendbe az ágyat, mert kinézte magának.

-          Tudom, hogy tudod, hogy nem tudtam megállni, de már az is haladás, hogy egész nyár alatt nem beszéltem róluk – mondta, mint aki nagyon jó cselekedetet vitt véghez.

-          Ki szeretnéd most adni magadból? – fordultam felé egy pillanatra, majd vissza a ruháimhoz, hogy felöltözhessek, ő közben pedig még mindig a plafont bámulta.

-          Nem, nem traktállak vele – ezt jól hallottam, mi történt? – de mégis, már nem bírom magamban tartani, eszméletlen ez a srác, el sem hiszem még mindig, hogy egy országban fogunk lakni, de azt azért tudom, hogy semmi esélyem nála, nem is szeretnék tőle semmit, hiszen már megszokhattuk, hogy nem az emberbe vagyok ilyenkor belezúgva, hanem abba, akit mutat nekünk, szóval az imádás nem ERIC KHALED SAADE-nak szól, hanem csak ERIC SAADE-nak, mivel nem is merem Őt, de ezt te is tudod, na de kanyarodjunk vissza hozzá, az a videoklip nagyon-nagyon tetszett, de tudod min csodálkoztam, hogy az egyik ruha szerelésében nem volt egy icipici piros sem, vajon az alsógatyája volt olyan színű?

-          Amabel, nem vagyok kíváncsi a fantáziádra! – attól még hogy meghallgatom nem kellene ezeket is elmondania, gondolkozzon ezeken egyedül. Különben is, most próbálom vissza állítani az agyam a legjobb barátra, és ilyenekkel fáraszt, hihetetlen – Mit gondolsz arról a videóról, amit utoljára mutattam neked?

-          Az OMG-s videóról? Amit akkor mutattál nekem, amikor megtaláltad a lakásomat? – nem szívesen tettem akkor azt, amit tettem, mert ki mutatna meg egy olyan videót egy másik pasiról annak a lánynak, akit szeretsz? Nekem muszáj volt, mert így meg tudtam azt akadályozni, hogy utánam jöjjön és kihallgassa a beszélgetésemet – Imádtam, nincsenek rá jó szavaim, komolyan mondom, majdnem elolvadtam – talán, bízom benne, hogy sikerül majd ÚGY elfelejtenem őt, és megmaradunk egymásnak, legjobb barátokként.

Amikor sikerült felöltöznöm, elindultunk le a konyhába, hogy reggelizzünk, de kiderült, hogy Ama már reggelizett a szüleimmel, szóval most csak rajtam a sor, amikor végeztem, elindultunk megvenni a ruhát…