2011. november 29., kedd

3. fejezet - Akkor most, mi van?!

Sziasztok! :)
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy olvassa a fejezeteimet, nagyon jól esik a visszajelzés.
Áginak üzenném azt, még mielőtt elolvasná a fejezetet, hogy a múlt héten volt egy kis probléma az oldalon, a vége kitörlődött és a komidból ítélve, Te nem tudod, hogy mik történtek ott. Ha kíváncsi vagy még mindig arra, akkor megtalálod, és nagyon szépen köszönöm a véleményed a részről.
Tudom, hogy sokan nem ilyen fejezetre vártok, hiszen ez mégiscsak egy Eric fanfiction, de ami késik, nem múlik. ;)
Jó olvasást kívánok mindenkinek!
K&H♥ adadel



Akkor most, mi van?! 
 




A múltkori volt az utolsó, hogy belementem egy fogadásba. Megpróbálom Zachie-t is kerülni, de valahogyan nem sikerül. Mindig ott van körülöttem. Nincs olyan napom, amikor ne találkoznék vele.
Most a kocsimban ülök, az úti célom pedig az iskola, múltkor megígértem Deliának, hogy segítek megkeresni következő évre a pompon lányok vezetőjét, ő a mai napot látta a legalkalmasabbnak a válogatáshoz. Még van egy órám, hogy odaérjek. Nem ettem ma még ebédet, és kezdek egy kicsit éhes lenni. Be kellene ugranom anyu éttermébe, nincs messze innen, maximum öt perc. Ahogy odaértem leparkoltam az étterem mögött, majd a hátsó ajtón mentem be.

-          Szia Amabel! Mi járatban? – köszönt rám Marie.
-          Sziasztok! Jöttem megnézni benneteket, és reménykedem abban, hogy van valami ínycsiklandó ételetek számomra - mosolyogtam rájuk.
-          Ha tudsz várni pár percet, akkor természetesen van számodra valamink. Addig keresd meg Rose-t, szerintem bent van az irodájában.
-          Rendben, köszönöm. Pár perc múlva visszajövök – elindultam felderíteni anyumat.

Először végig mentem az étterem részben, kíváncsi voltam, hogy mennyien vannak. Ahhoz képest, hogy most nem vagyunk sem az ebédidőben, sem a vacsoraidőben, nagyon sokan vannak. Anya nem volt itt, úgyhogy elmentem az irodájához. Kopogtam, de nem válaszolt, ezért benyitottam, ő éppen egy telefonbeszélgetést folytatott. Pár héttel ezelőtt, azt álmodta, hogy egy-két év múlva nem csak egy étterem tulajdonosa, hanem egy szállodáé is. Teljesen beleélte magát és elkezdte megtervezni, hogy minél előbb sikerüljön ezt megvalósítani. Tíz percig azt hallgattam, hogy melyik városrészen legyen, hány szobás legyen, hogy felújítsanak-e egy épületet, vagy kezdjenek-e bele egy új építésébe, stb… stb. Már azon gondolkoztam, hogy visszamegyek a többiekhez, pont fel szerettem volna állni, amikor elköszönt és letette a telefont.

-          Szia, Ama, ne haragudj, de ezt muszáj volt elrendeznem. Ettél már?
-          Szia, Anya! Még nem ettem semmit. Marie azt mondta, hogy csinál nekem valamit. Amúgy láttad, hogy most is milyen sokan vannak?
-          Ma nagyon forgalmas napunk van. Jut eszembe, Zach is nem rég’ volt itt, téged keresett, megtalált?
-          Nem, elkerültük egymást, de nem baj. Most úgy sem érek rá, Deliával megnézünk egy-két lányt, teljes lázban ég, nem tudja, hogy mi lesz a jövője a csapatnak.

Újra megcsörrent a telefonja, elnézést kért, majd felvette. Elköszöntem majd visszamentem a konyhába.

-          Itt van, tessék. Jó étvágyat! – rakta elém Matt a tányért.
-          Köszönöm! – istenien nézett ki, az íze is fenséges volt – Srácok, ez eszméletlenül finom!
-          Ez még nincs rajta az étlapon, úgy gondoltam, ha neked ízlik, akkor megmutatjuk édesanyádnak és felrakatjuk vele a kínálatok közé.
-          Mindenképpen Marie, szerintem mindenkinek nagyon ízlene.

Amikor végeztem az ebédemmel, még váltottam pár szót mindenkivel, majd elköszöntem. Beültem az autóba és elindultam a megbeszélt helyre. Megszólalt a csengőhangom, felvettem a telefonom és Delia szólalt meg benne:

-          Am, szia! Hol vagy? Mikor érsz ide? Kaptunk még egy segítő szempárt.
-          Szia, D! Pár perc és ott vagyok. Kinek a személyében?
-          Majd megtudod, siess! Puszi!

Nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy pár perc. Pontosan a beszélgetésünk után hét perccel toppantam be a tornaterem ajtaján. Útközben a folyosón körülbelül húsz-huszonöt lánnyal találkoztam. Majdnem mindenki köszönt, de aki nem, az ezt kérdezte: a helyes pasinak mennyi beleszólása van ebbe? Nem tudom kire gondoltak, ezért nem is válaszoltam. Delia velem szemben állt, a segítségünk pedig egy számomra ismeretlen srác volt, még eddig soha nem láttam ezelőtt. Odamentem hozzájuk.

-          Szia, Ben vagyok, te pedig biztos Amabel. Örülök, hogy megismerhetlek.
-          Szia! Te vagy Delia barátja? Én is örülök a találkozásnak – fogtunk kezet, majd Deliára mosolyogtam, végre megismerhetem boldogságának tárgyát.
-          Elkezdhetjük?
-          Csak rád vártunk – mosolyogtak rám.

Egyesével hívtuk be a lányokat, eddig nyolcan mutatták meg, hogy mit tudnak, mindenki nagyon ügyes. Valaki nagyon kiszámolta, hogy mikor kell hívnia, mert amint lement az egyik kiscsaj bemutatója, megszólalt a mobilom.

-          Szia!
-          Hol vagy? Már mindenhol kerestelek. Voltam anyudnál, utána pedig hozzátok mentem, de nem voltál otthon. Elmegyünk moziba?
-          A suliban vagyok, és most nem érek rá. Menj Jasonnal és Daisy-vel. – mondtam neki.
-          Velük? Nem kössz, nincs kedvem azt nézni, hogy hogyan nyalják - falják egymást. Jól hallottam, hogy a suliban vagy? Mit csinálsz te ott?
-          Segítek Deliának. Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje barátnőt keresned? Akkor nem unatkoznál soha sem.
-          Éppen azon vagyok. Most mennem kell. Szia!
-          Igen? Ki az? – nem válaszolt, letette a telefont a kérdéseim után.

Kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az a szerencsés lány, Zachie mellett biztosan nagyon jó dolga lesz.
-          Ne haragudjatok, csak Zach volt – néztem rájuk – most már folytathatjuk.
-          Sokkal többet vagy Zachkel, mint bármelyikünkkel. Biztos, hogy nincs köztetek valami?
-          Igen, teljes mértékben biztos lehetsz benne – micsoda buta feltételezés, forgattam meg szemeimet.

Ez után a kis beszélgetésünk után megnéztük még két lányt és elmentünk sétálni, kicsit ki kellett szellőztetnünk a fejünket. Kifaggattam őket, hogy mikor, hol találkoztak. Amikor visszamentünk a teremhez, minden lány elhallgatott.

-          Lányok, folytathatjuk? – kérdeztem tőlük mosolyogva.
-          Csak arra várunk – mondták egyszerre, látszik rajtuk, hogy mennyire izgulnak.

Leültünk a helyünkre, majd behívtuk a következő leányzót. Most mindenki nagyon csöndben volt, nem is tudom, mi üthetett beléjük, talán ennyire elfáradtak volna? Nem érdekes, legalább nem volt hangzavar. Megnéztük Katelin rövid kis bemutatóját, végig mosolyogva figyeltem, eddig ő volt a legjobb, ha a többieknek nem sikerül ezen felül teljesíteni, akkor nagy esély van arra, hogy Delia jövőre őt készíti fel. Amikor leállt a zene és elkezdtünk vele beszélgetni, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a csajok kint megint nagy zsivajt csaptak. Mi ez a nagy hangulatváltakozás? Erre a kérdésre megkaptam akkor a választ, amikor valaki kinyitotta a kétszárnyú ajtót és behátrált, közben biztos beszélt még a lányokhoz.

-          Hát te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem teljesen meglepődve.
-          Baj? Mert el is mehetek.
-          Nem baj, de szegény lányokat teljesen zavarba fogod hozni.
-          Nem hiszem – válaszolt.
-          Ne legyél már ennyire szerény, nézz magadra! – kacsintottam rá.
-          Ha te mondod – odajött és megölelt – Sziasztok! – nézett D-re és Benre.
-          Téged is csak Ama közelében lehet látni? – kacsintott rá Delia, nem tudom, hogy ezzel mire célzott.
-          Hányan vannak még hátra?
-          Még tízen. Segítesz nekünk? – válaszolta és kérdezte Lia.
-          Nagyon szívesen.
-          Akkor folytathatjuk? – kérdeztem és elindultam az ajtó felé, hogy behívjam a következőt – Kat, nagyon ügyes voltál, majd ha mindenki megmutatta, amit szeretne, majd egyszerre behívunk titeket. Még legalább egy óráig ez el fog tartani, úgyhogy addig nyugodtan elmehetsz a dolgodra.
-          Rendben, akkor találkozunk egy óra múlva. Sziasztok! – válaszolt, de amikor ezt mondta, a negyedik zsűritagra nézett. Csak nem tetszik neki?

Azt hittem, hogy nem akar ez az egy óra letelni. Az utolsó produkciónak is vége, most azt taglaljuk, hogy ki érdemli meg azt, hogy Delia nyomába lépjen. Mind a négyen arra jutottunk, ha Katelin a legjobb a húsz lány közül. Behívtunk mindenkit. D bevezette azzal, hogy mindenki nagyon jól teljesített, de csak egy ember lehet az utóda. 

-          Gratulálunk Katelin, te nyertél! Sajnálom lányok, de csak egy ember lehet a csapatkapitány – nézett először D a győztesre, majd minden lányra.
-          Köszönöm! – nézett mind a négyünkre hálás szemmel.
-          Lányok, most már elmehettek, további jó estét! Katelin, veled még szeretnék beszélni, itt tudnál maradni még egy kicsit? – szólt mindenkihez Delia.
-          Persze, szíves örömest.

A lányok elkezdtek kiszállingózni. Jó ötlet volt, hogy így választottunk, kicsit nehéz volt, de szerencsére sikerült. Elköszöntem, mert úgy éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok, ezt el is mondtam nekik, bólintottak egyet, majd elindultam kifelé, közben kézre fogtam a srácot is és húztam magam után, egyáltalán nem ellenkezett. Kint beszálltam a kocsimba, ő is a sajátjába, majd elindultunk, én mentem elöl. Követett hazáig. Megvártam, amíg kiszáll, és én csak akkor szálltam ki, amikor az ajtómhoz ért. Kisegített, majd átölelte a vállamat és bekísért. Mind két testvérem otthon volt, hiszen, holnap iskola van, ma még csak a hét közepén járunk. Felmentünk a szobámba, mind a ketten kiterültünk az ágyamon. Az agyam folyamatosan kattogott. Április van, alig van vissza két hónap az iskolából, júniusban elkezdődnek az érettségik, aztán, ha sikerült minden, akkor indulok az európai nyaralásomra, ugyan úgy, mint minden évben.

-          Mabel, min gondolkozol?
-          Csak a nyaramon.
-          Megint elmész Londonba is? Utána pedig egyből Magyarországra? Ugye, azért leszel itthon is?! –kérdezte, de az utolsó kérdése mintha egy kérés lett volna.
-          Nem tudom Zachie, augusztus első hetében már Stockholmban leszek. De az előtt még haza szeretnék jönni, összepakolni a dolgaimat, azokat, amiket majd magammal viszek. Nincs sok időm már arra, hogy iskolát és lakást keressek, május végére ennek már meg kell lennie.
-          Még ha csak pár napra is, de szeretném, ha hazajönnél majd.
-          Majd még meglátjuk. Elmegyek fürdeni, ha gondolod, megvárhatsz.
-          Nem, most inkább haza megyek.
-          Ahogy jónak látod – tápászkodtam fel fekvő helyzetemből, odamásztam Zach mellé, majd adtam neki egy puszit – Vigyázz magadra az úton.

Bementem a fürdőmbe, elkezdtem levetkőzni és még csak akkor hallottam az ajtóm csukódását. Elképesztően gyorsan végeztem, felvettem a pizsimet, majd lementem a konyhába vacsorázni valamit, még nem értem le a lépcsőn és két hangra lettem figyelmes. Az egyik az öcsémé volt, a másik pedig a legjobb barátomé. Úgy tűnt, mintha veszekednének. Nem mentem teljesen le, megálltam a lépcsőn és hallgatóztam. Tudom, hogy nem szép dolog, de nagyon kíváncsivá tett a hanghordozásuk, nagyon ritkán lehet őket ilyen hangnemben hallani, főleg, amikor egymással beszélnek. Belemerültem abba, hogy nem hallok semmit, pedig nagyon füleltem, de úgy látszik, hogy kizártam az idő során minden zajt, mert csak azt vettem észre, hogy valaki közeledik felém a lépcsőn. Szerencsémre csak Flower volt az. Megállt előttem és elmosolyodott.

-          Az a két lökött miattad veszekedik a nappaliban – mondta nekem szem forgatva.
-          Miattam? De miről? – ilyen sem volt még…
-          Azt nem az én kötelességem elmondani. Kérdezd meg tőlük – mondta és a második mondatnál elindult felfelé.

Rendben hugica, köszi a segítséget. Megindultam a hangok felé, ahogy közeledtem, kezdtem egész mondatokat hallani.

-          Elcseszted, miért nem mondtad a fogadás előtt? Akkor nem ez lett volna a tét. Idióta vagy! – ez biztos, hogy Jason volt.
-          Még valami? Azt hiszed, hogy nem tudom? Már beleélte magát. Nem tudjuk visszacsinálni – miért van még mindig itt Zachie és miért veszekednek?
-          Mondd el neki!
-          De nem merem!
-          Akkor majd én!
-          Ne, majd megoldom valahogyan.

Ez volt az utolsó mondatuk, mert a látókörükbe kerültem.

-          Mi a vita tárgya? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
-          Semmi – nézett Z szúrós szemmel Jasre – Sziasztok!

Ez furcsa volt, na de mindegy, Zach kiviharzott. Egyedül maradtunk Jasonnel.

-          Kérsz valamit enni? – kérdeztem tőle.
-          Aha, mit eszünk?
-          Amit találunk – mondtam neki az egyszerű választ – Miről veszekedtetek az előbb Zachkel?
-          Nem érdekes, egyszer majd megtudod.

Tojásrántotta volt a vacsoránk, Jason folyamatosan Daisy-ről mesélt. Az a lány teljesen elcsavarta a fejét. Első ránézésre szimpatikus volt, remélem nem tévedtem akkor. Amint végeztünk, felmentem a szobámba, megkerestem a telefonomat és az egy sms-t jelzett.

Pénteken elmegyünk bowlingozni? –Z

Imádok bowlingozni, azonnal küldtem neki választ:

Benne vagyok. Szólok majd Jasnek és Daisy-nek is. –A

Lefeküdtem az ágyba és lekapcsoltam a villanyt. Már kezdtem elmerülni az álomvilágban, amikor Zach válaszolt az sms-re.

Hát, oké… -Z

Mi az, hogy „hát, oké”, talán az, hogy… hogy igent mondtam és azt szerette volna, ha nemet mondok? Akkor jobb lesz az, ha lemondom…

Bocsi, mégsem jó, majd talán legközelebb. –A

Elküldtem és elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy álmomban is azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy Zach megunt és már nem szeretne többet velem lenni, nem szeretném elveszíteni a legjobb barátomat.
Ha most megkínoznának, akkor sem tudnám elmondani, hogy hogyan telt el az elmúlt két napom. Olyan voltam, mint egy robot. Nem figyeltem oda semmire sem, de mégis mindennél résen voltam. Ha megláttam Zachet a suli folyosóján, mindjárt hátra arcot fújtam, ha hívott, nem vettem fel, ha írt, nem válaszoltam, menekültem. Péntek van, megint kezdődik a hétvége, ma este mennek bowlingozni én pedig azt terveztem, hogy bezárkózom a szobámba és filmeket nézek. Most fordultam be az utcánkba, egy perc és hazaérek, utána kezdődik a semmit tevés. 

Még nem volt itthon senki sem. Gyorsan összeszedtem egy-két dolgot a konyhában, hogy azért ne haljak éhen egész délután és este. Vittem fel innivalót, chipset és csináltam szendvicseket. Amint felértem, lepakoltam a cuccokat és bevágódtam az ágyamba. Nem tudom, miért, de a szemeimet ólomsúlyúnak éreztem és leragadtak. Három óra teljesen kiesett a délutánomból, úgy látszik, hogy elaludtam, de nem is baj, így legalább repül az idő. Kedvet kaptam ahhoz, hogy megnézzem a Levelek Júliának című filmet, az az egyik kedvencem, olyan szép és romantikus, az az egyetlen egy baj, hogy a való életben ilyen nagyon ritkán fordul elő. Már csak az utolsó tíz perc volt vissza, amikor a telefonom elkezdett pittyegni, nem figyeltem oda rá, inkább kikapcsoltam, nem érdekelt most jelen pillanatban, hogy ki keres, majd visszahívom valamikor. Vége lett és a történet boldog befejezéssel zárult, nagyon szeretem a happy end-et. 

Még nem volt késő, de úgy döntöttem, hogy megfürdök és talán még sikerül korán is lefeküdnöm. Nem volt kedvem zuhanyozni, ezért inkább megengedtem a fürdőkádba a vizet és öntöttem bele levendulás fürdősót, nagyon kellemes illat töltötte be az egész helyiség. Nálam a fürdésnél elmaradhatatlan a zene, most is beléptem a kádba, befeküdtem, majd bedugtam a fülembe a fülhallgatót és lehunytam a szemem. Jesse McCartney és Justin Bieber számai szóltak egymást felváltva. Egyszer csak arra lettem figyelmes két szám között, hogy valaki türelmetlenül kopogtat a szobám ajtaján. 

-          Ne verd szét szegény ajtómat. Nem hallod, hogy nem hallom? – kiabáltam ki a fürdőből, remélem meghallotta.
-          Most már hallom, hogy hallod. Bemehetek? – kérdezte.
-          Nem – válaszoltam neki az egyszerű, tömör választ.
-          Kérlek! Miért nem jöttél el velünk?
-          Menj el! Nem érek rá!
-          És aztán mit csinálsz, hogy nincs időd? Ne hogy azt mondd, hogy Biebert hallgatsz! – ez csak félig volt igaz.
-          Fürdök!

Nem szólt vissza, talán belátta, hogy nincs semmi esély arra, hogy beszéljünk. Nem szeretném végig hallgatni azt, hogy mostantól fogva nem szeretne többet velem lenni. Amíg ezen gondolkoztam, rájöttem arra, hogy a szobám és az ezt összekötő ajtót kulcsra zártam, de azt, ami a folyosóról nyílik, teljesen elfelejtettem. Teljesen ki vagyok szolgáltatva, mi lesz akkor, ha arra szánja a fejét, hogy betoppan? Itt fekszem a kádban, egyedül a hab takar el a kíváncsiskodó szemek elől. Gyorsan, cselekedni kell! Szélsebesen kipattantam a kádból, még jó hogy, mert amikor magamra tekertem a törölközőt, Zach szélesre tárta az ajtót, és belépett. Megdermedt. Csak nem azt hitte, hogy hazudok? Nagyon jól esik, hogy hisz nekem. 

-          Csukd már be a szád, mindjárt bele repül egy légy! És nem ártana, ha elfordulnál, vagy kimennél – szóltam rá, az első mondatom hallatán elmosolyodott, majd amikor észhez tért, végig nézett rajtam tetőtől talpig.
-          Nem, itt maradok! – mit mondott? Most rajtam lehetett észrevenni a meglepődés jeleit.
-          Na, azt már nem! – megindultam felé és elkezdtem kifelé tolni, de nem sok sikerrel jártam, mert pár másodpercig még nevetett rajtam és hagyta, de amint ezt megunta, megfogta kezeimet egyik kezével és megfordított. Nem tudtam kiszabadulni, erősen szorított, hogy ne tudjak elmenni. Amikor hozzám ért, felszisszentem…
-          Zach, nagyon hideg a kezed! – mondtam neki, ezzel remélve, hogy elenged.
-          Tudod, hogy mit mondanak azoknak az embereknek, akiknél ez megfigyelhető? – bólintottam - Nem szeretnéd kimondani? – most megráztam a fejem – Pedig, én szeretném, ha megosztanád velem ezt a gondolatodat.
-          Öhm… azt, hogy jók az ágyban? – kérdeztem, pedig tudtam, hogy erre gondol.
-          Pontosan – közelebb hajolt a fülemhez, és elkezdett suttogni – nem szeretnél megbizonyosodni róla? – kirázott a hideg, és az biztos, hogy nem azért, mert nem esett jól a közelsége. Ezt vajon viccből kérdezte vagy komolyan gondolja? 



2011. november 25., péntek

2. fejezet - Forró levegő

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm ezt a rengeteg oldalmegtekintést, alig merem elhinni.
Válaszoltam az első fejezet hozzászólásaihoz, a sajátotok alatt megtaláljátok az enyémet is, ha érdekel. ;)
El sem merem hinni, hogy tíz rendszeres olvasóm van, nagyon szépen köszönöm!
Meghoztam a folytatást, de ebben még nem szerepel Eric, az idő kicsit kibabrált velem, de nem szeretnék olyan nagyon ugrani, úgyhogy kitartás a várakozáshoz!
Remélem elnyeri ez a fejezet is a tetszéseteket! :))

Kisses&Hugs♥

Forró levegő




Ma gyalog mentem suliba, kedvet kaptam a friss reggeli levegőre. Most már egy kicsit bánom, hiszen majd meg sülök és még mindig messze vagyok. Szerencsémre kaptam egy útitársat Delia személyében. Mostanában kezd úgy viselkedni, mint én, megfertőzte a szerelem, de nem szeretné még elmondani, hogy kibe szeretett bele. Azt mondja állandóan, hogy majd megtudom. Remélem, mihamarabb. Nagyon jól tudja mindenki, hogy rettentően kíváncsi vagyok mindenre, de szeretnek kihagyni egy-két dologból. Ezzel tudják, hogy idegesítenek, és ez nekik valahogyan jól esik. Ezt az egy dolgot nem értem bennük.

-          Oké, nekem elég, álljunk meg! Miért pont ma nem jöttél kocsival? Idén még nem volt ennyire meleg!
-          Gyere, már nincs olyan sok vissza. Minél előbb otthon vagyunk, annál előbb ihatunk jéghideg juice-t – megfogtam a kezét, de nem akart mozdulni, földbe gyökerezett a lába.
-          Delia! Ne csináld ezt, ne legyél makacs! Már csak negyed órát bírj ki!

Még legalább két percet győzködtem, mire sikerült rászednem, hogy induljon neki. A hátsó ajtón mentünk be, hiszen a part felőli oldalon ez közelebb volt. Az volt az első dolgom, hogy bementem a konyhába, kivettem a hűtőből az üdítőt, raktam két pohárba jégkockát, majd beleöntöttem a lédús nedűt. Nagyon jól esett, amikor belekortyoltam, csak akkor jutott el a tudatomig, hogy teljesen kiszáradtam.

-          Ne felejts eljönni majd a meccsre, ez lesz az első alkalom, amikor az újoncok nélkülünk kezdik a szurkolást. Nem tudom, hogy jövőre hogyan fogják bírni, sőt, még azt sem tudom, hogy ki veheti majd át a helyem. Nem könnyű egy tökéletes embert találni a feladatra.
-          Ha gondolod, segíthetek ebben. Mit szólsz egy „válogatáshoz”?
-          Nem is olyan rossz ötlet, de most mennem kell – állt fel, és átdobta a vállán a táskáját.
-          Ilyen hamar? De hiszen még csak most jöttünk meg. Egyedül hagysz?
-          Dehogy hagylak, nem leszel egyedül, mindjárt jön Zach, majd ellesztek. Amúgy, úgy hallottam, hogy Jasnek barátnője van.
-          Igen, a suli folyosóin szállnak a hírek, de nem tudom, hogy ez igaz. Majd megkérdezem Zachie-t.
-          Mit kérdezel meg? – ijedten fordultam meg, nagyon váratlanul ért, hogy ott áll mögöttem.
-          Zach, hányszor mondjam még el, hogy ne settenkedj a hátam mögé? – vontam kérdőre.
-          Rendben kisasszony. Miről is van szó? – mi volt az utolsó témánk? Teljesen elfelejtettem, a pompon lányok, utána, utána… nem tudom. Ránéztem D-re, aki elnevette magát.
-          Te srác, annyira megijesztetted, hogy már arra sem emlékszik, hogy mi a neve – bokszolt egyet a vállába – Amabel azt szeretné megkérdezni, hogy igaz-e a hír, miszerint Jasonnak új barátnője van.
-          Ennyire azért nem vagyok ijesztő, egy horror filmbe nem illenék bele. A pletykák amúgy igazak, de azt nem tudom, hogy ki a csaj. Majd ma kiderül a pályánál.
-          Ez igaz, ahhoz túlságosan aranyos pofikád van – húztam végig kezem az arcán – de ne bízd el magad annyira.
-          Nekem most tényleg mennem kell. Zach rád bízhatom? Győződj meg róla, hogy mindenképpen eljön. Van még egy meglepetésünk számotokra, nagyon jó lesz! Sziasztok!

Delia nem is várta meg, hogy elköszönjünk, csak kirohant az ajtón.

-          Mabel, hányszor mondjam még, hogy ne hívj mások előtt Zachie-nek?
-          Mi bajod van vele, nekem tetszik, olyan Te vagy.
-          Amikor csak ketten vagyunk, csak nyugodtan, de olyan, minta egy kisfiúnak szólnál, ez rossz kárt tesz az imidzsemben.
-          Akkor nagyfiú, többet nem hívlak így társaságban, úgy rendben van?
-          Terjes mértékben.
-          Mit csináljunk? Elmenjünk moziba?
-          Ne, nincs kedvem, pihenjünk. Mit szólsz a Monopolyhoz?
-          Jó, legyen, de csak azért, mert a múltkor is csaltál, most nem fogom engedni! – ezt csak azért mondja, mert ebben az egy dologban nem tudnak legyőzni.

Egy játszma nálunk legalább két-három óráig is eltart, mert egy olyan alkalom sincs, amikor ne kérnének visszavágót. Most is legalább kétszer végig vittük. Olyan sokat játszottam már, hogy egy kicsit kezdem unni, kéne valami mást találnom.

-          Hazamegyek, elhozom a cuccom, visszajövök érted, aztán mehetünk együtt.
-          Nem szükséges, el tudok menni egyedül is, majd ott találkozunk – megcsóválta a fejét, belenézett a szemembe és halál komolyan válaszolt.
-          Akkor úgy mondom, hogy visszajövök érted és együtt megyünk! Készülj el, amire jövök!
-          Ez most parancs volt? Mert ha igen, akkor… igenis parancsnok! – nevettem el magam, de ő nem nevetett.
-          Háromnegyed óra és itt leszek. Szia! – indult meg lefelé a lépcsőn.
-          Ama, elfelejtettem mondani, hogy húzz fel a ruhád alá fürdőruhát!
-          Minek? – néztem rá értetlenül.
-          Majd meglátod – jött a kitérő válasz.

Hallottam, amint elhajt a kocsival. Miért kéne nekem fürdőruhát felvennem? Hiszen csak a meccsükre megyek. Lehet, hogy beterveztek volna egy bulit? De akkor miért nem mondta azt? Mindegy, nem érdekes. A lényeg az, hogy el kell készülnöm, amire beállít, mert különben magamra haragítom a haragját. Még gondolni is rossz arra, furán szokott akkor viselkedni, nincs kedvem megint a morgását hallgatni. A telefonom elkezdett rezegni, majd egy pillanat múlva jelezte, hogy sms-em érkezett:

Kölcsön tudnád adni a kocsidat, megtennéd, hogy elhozod a sulihoz? Köszi! -J

Erre most mit írjak? Mondjam azt, hogy nem lehet, mert a legjobb barátja kiadta, hogy csak vele mehetek?

Persze, majd ott találkozunk! –A

Már csak Zachkel kell lerendeznem a dolgot:

Zachie… kocsival kell mennem, mert Jasnek szüksége van rá, de nekem meg arra lesz majd szükségem, hogy hazahozz. –A

„J és a barátnője nem jön? Akkor a tervem semmissé vált, de nem baj, ketten is meg tudjuk csinálni. hazafelé teszünk majd egy kis kitérőt! Ne felejtsd el a fürdőruhát! ;) –Z

Már megint mire készül? Lehet, hogy nagy ívből el kellene őt kerülnöm. Erre viszont nincs sok esélyem, így is, úgy is megtalál majd. 

Elképesztő, hogy mennyire repül az idő, még akkor is, amikor egyedül vagyok. Fürdés után gyorsan felvettem az egyik fehér fürdőruhámat, majd erre egy egyberészes farmer szoknyát. Ehhez egy fehér papucsot húztam fel. Amint megtaláltam a kulcsaimat és az irataimat, beraktam egy, a szerelésemhez illő táskába, és elindultam a kocsim felé. Kicsit tovább tartott az út, mint szokott, sokan voltak az utakon. Amint elmentem a pályához, úgy döntöttem, hogy nem érdemes megkeresnem se a fúkat, se Deliát, hiszen mind a hárman szerepelnek, szóval elmentem a nézőtérre. Leültem a megszokott helyemre és onnan vártam, hogy elkezdődjön az egész „műsor”. Nem telt el sok idő és a lányok elkezdték a szurkolást, úgy, mint mindig, pár perc elteltével befutottak a srácok is és elkezdődött a mérkőzés. Ez az amerikai focicsapat a legjobb a környéken, ezért nem csodálkoztam azon, hogy már az első percekben hatalmas fölényt felépítettek. Az a megszokott időpont, amikor csak a pompon lányoké a főszerep, elérkezett. Delia azt mondta, hogy van egy meglepetésük számunkra, nagyon kíváncsi vagyok arra. Minden a megszokott kerékvágásban ment mindaddig, amíg egy eddig élőben nem látott alakzatot fedeztem fel. Ez? Nem hiszem el! Komolyan megcsinálják? Azt hittem, hogy ez nagyon veszélyes! Ezt a formát még csak egyszer láttam, méghozzá egy filmben a Pomponsrácokban (Fired Up). Ez a trójai szökőkút. Hihetetlen, már csak kettő lépés van vissza a csúcsig… és sikerült nekik! Nem tudom, az edzőjük mit fog ehhez szólni, de az biztos, hogy a közönség tombol, és én is állva tapsolok.
Kicsit lenyugodtak a kedélyek, amikor már a vége felé közeledett az egész játék, de a fiúk még önmagukat is felülmúlták, nem tudom, hogy kinek szerettek volna bizonyítani, de az biztos, hogy sikerült nekik! Közöttük volt Jason és Zach is, általában ilyenkor elszoktak menni megünnepelni a győzelmüket, de ma mind a ketten mást terveztek. Zachie nem tudom, hogy mire készül, de van egy olyan érzésem, hogy nem is szeretném megtudni. Minden játékos és szurkoló lány eltűnt a pályáról. A nézőközönség is elkezdett megindulni, én is mentem velük kifelé, nagyon lassan haladtunk, negyed óra is eltelt már akkor, amikor jött egy üzenetem, ami felvilágosított arról, hogy elfelejtettem valamit.

Itt vagyunk a kocsidnál, de te sehol. Idehozod a kulcsot? –J

Nem küldtem választ, hiszen már sikerült kikeverednem a tömegből és csak pár méterre voltam a parkolótól. Odaértem, da Z-t nem láttam, viszont volt ott egy lány Jason mellett.

-          Amabel, bemutatom a barátnőmet, Daisy – nagyon csinos lány, szép szőke haja van, mosolygós arca és még mellette nagyon szimpatikus is.
-          Szia Daisy, örülök, hogy megismerhetlek.
-          Én is úgyszintén. Sokat hallottam már rólad. A fiúknak te vagy a kedvence – mondta nagyon vidáman.
-          Igen? Én nem úgy érzem. Zachet nem láttátok? – kérdeztem, mert nem szerettem volna hazasétálni.

Hol vagy? Már legalább tíz perce várlak a kocsimban. –Z
-          Már megkaptam a választ, de köszönöm – Jas szavába vágtam.
-          Most mennem kell, sziasztok! J vigyázz a kocsimra és persze Daisy-re is! – kacsintottam rájuk, majd elindultam arra, ahol gondoltam, hogy Zachie tartózkodik.

Nem találom sehol a fekete Audi Q7-es autót. Már legalább kétszer végig néztem a parkolót és a suli környékét. Megcsörrent a telefonom és Zach számát írta ki.

-          Hol vagy? Hol parkoltál? Nem talállak – hadartam gyorsan.
-          Am, megnézted a másik parkolót? Nem szerettem volna a vandál kölykök között hagyni, szóval biztonságos helyre hoztam – mondta szépen tagolva a szavakat, mintha egy hároméves kislányhoz beszélne.
-          Ja, vagy úgy. Kettő perc és ott vagyok! – mondtam, majd letettem a telefont és meggyorsítottam lépteimet.

Nem volt messze, de át kellett mennem egy forgalmas úton és az a fránya lámpa nem szeretett volna zöldre váltani, ezért eltartott egy ideig. Amikor már csak pár lépésre voltam az autótól, fellélegeztem, hogy nem hagyott itt. Kinyitottam az ajtót, majd beszálltam.

-          Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte Zach.
-          A szokásos, nagy volt a forgalom. Várj, miért van ennyire meleg? Te fűtesz? -kérdeztem teljesen meglepődve. Minek fűt, hiszen ma volt az év egyik legmelegebb napja eddig.
-          Igen, mit szólnál egy újabb fogadáshoz? – előrefordult, beindította a kocsit, majd elindult, méghozzá a rossz irányba, mert egyikünk sem erre lakik.
-          Zachie, rossz úton megyünk! Már megint milyen fogadáshoz?
-          Igazság szerint azt hittem, hogy Jasonék is jönnek, de így is jó. Mit szólnál ahhoz, hogy az a személy, aki a legtovább bírja ezt a rettentő meleget, megmondhatja a vesztesnek, hogy mit kell csinálnia és ezt meg kell csinálnia, bármi legyen is a feladat.
-          Nem szeretném. Mi lesz, ha hőgutát kapunk és balesetet szenvedünk?
-          Ne legyél már ilyen, nem lesz semmi baj. Az úti cél pedig Santa Barbara, ha addig mindketten kibírjuk, amit nem hiszek – nézett rám egy pillanatra – akkor a fogadást semmisnek tekintjük.
-          Rendben. Ezért vetettél fel velem fürdőruhát? – néztem rá felvont szemöldökkel.
-          Ezért is, és még… mit szólnál egy esti fürdőzéshez?
-          Azt hiszem, az majd rám fér. Benne vagyok!

Legalább fél óráig nem szólalt meg egyikünk sem, ekkor is csak azért, hogy megmondjam neki, hogy menjen le az autópályáról, mert le szeretnék vetkőzni, egyáltalán nem bírtam, ez már nekem is túlságosan meleg volt, és még egy órát ki kell bírnom… Nem tudom, hogy menni fog e. Most az egyszer szeretnék győzni. Amikor lehúzódott az egyik benzinkúthoz, az volt az első, hogy nyúltam az ajtó után, hogy kinyissam…

-          Ha most kinyitod, akkor elismered, hogy veszítettél.
-          Ne, nagyon melegem van, kérlek!
-          Csak akkor, ha feladod. Vedd le a ruhádat, úgy könnyebb lesz.
-          Nem akarom! – próbáltam egy kicsit durcizni, de mindig átlát rajtam.
-          Ahogy gondolod, nekem is melegem van – még ki sem mondta a mondatot, és elkezdte kigombolni az ingjét, amint végzett vele, a hátsó ülésre dobta – mehetünk?
-          Nem, várj, én is leveszem – most bánom azt, hogy egy egyberészes ruhát vettem fel. Kibújtam belőle, majd én is hátradobtam – most már mehetünk.
-          Úgysem fogod kibírni – mosolygott rám, majd végig nézett rajtam – cuki a fürdőruhád!—kacsintott rám.
-          Te az utat figyeld!

Sivatag, még a sivatagban is biztosan jobb idő van, mint ebben az átkozott autóban. Hogyan lehet ezt kibírni? Érzem, hogy párolog a testemből a folyadék. Ha most nem adom fel, akkor biztos, hogy elájulok. Vagy nem? Mindig megkapom azt, hogy nincs akaraterőm, most lesz, csak azért is megcsinálom. Nem, nem fog menni, a hajamból már csavarni lehet az izzadságot. Zach sem néz ki jobban, látszik rajta, hogy őt is megviseli ez a meleg. Látom, hogy folyik le a mellkasán az izzadságcsepp, majd végig fut a kidolgozott hasán… Húhaa, miket gondolok? Nem szabad, Ő Zach! Észrevette, hogy őt bámulom és elmosolyodott. Hoppá, még a végén bajba kerülök. Már csak fél óra, Amabel bírd ki! Ez szinte semmi, utána fürödhetsz a kellemes vízben. Nem bírtam egyhelyben maradni, össze-vissza fészkelődtem, próbáltam legyezni magam, de nem sokra mentem vele. Mindjárt megfojt ez a forróság! 

-          Zachie, nyertél! – felém fordította a fejét, majd, mint aki nem hisz a fülének, feltette a kérdései.
-          Tessék? Mit mondtál? Csak nem feladtad?
-          De igen, kérlek, forduljunk meg és menjünk haza.
-          Haza? Ne menjünk Santa Barbara-ra? – kérdezte.
-          Ne, haza szeretnék menni és majd ott megmártózhatunk, ha gondolod.
-          Rendben – mondta, majd lehajtott a pályáról és visszament arra az útra, ami haza vezet minket.
-          Mit kell majd megcsinálnom? – kérdeztem, mert talán most ez izgatott a legjobban.
-          Nem is tudom, hadd gondolkozzam – tíz percig biztos, hogy nem szólalt meg – legyen az, hogy ha most az este bemegyünk a vízbe, nem lesz rajtad a bikinid felső része.
-          Ne! Muszáj? Nem szeretném! – kezdtem mindjárt bele az ellenkezésbe, egyáltalán nem tetszett az, amit kitalált.
-          Drága, emlékszel a „bármi is legyen” részhez? – bólintottam – Akkor nincs semmi de! Megcsinálod és kész. Amire hazaérünk már úgy is sötét lesz és különben is, van neked kettő kezed, amivel el tudd magad takarni.
-          Oké, legyen.

Én ezzel lezártnak nyilvánítottam a beszélgetést. A légkondit a legmagasabb fokozatra tekertem és élveztem a hűvös levegőt. Hazafelé gyorsabban elrepült az idő, hiszen itt nem kínzott az a forróság, de talán még annak is jobban örültem volna, ha csigalassúságban megyünk. Nem szerettem volna megcsinálni a feladatot. Nagyon remélem, hogy nem lesz senki sem már a parton. Amint az utcánkba értünk elkezdett a gyomromban pillangók repdesni, és most ez alkalommal biztos, hogy nem az öröm miatt. Zach beállt a kocsifelhajtónkra, mind a ketten kiszálltunk, az út második felében én visszavettem a ruhámat. Elindultunk befelé. Mindenki otthon volt. Zach óriási örömmel üdvözölt mindenkit. Én viszont fapofával mentem végig az egész házon, felmentem egy törülközőt keresni, majd amikor találtam és lementem, mindenki engem figyelt.

-          Mit néztek? – kérdeztem tőlük.
-          Sohasem tanulsz a hibáidból? – kérdezte apu, de ő is vigyorogva – Miért dőlsz be nekik állandóan?
-          Hajt a bizonyítási vágy! – mondtam, nem igaz, hogy ezt minden ilyen alkalommal eljátsszuk.
-          Azt látjuk – még a saját húgom is kinevet? Ez igazán szép.
-          Mehetünk? – kérdezte Zach és közben felállt a kanapáról.
-          Igen, de csak te, ti mindannyian itt bent maradtok! – néztem rájuk szúrós szemmel.
-          Haver, vedd fel videóra! – mondta Jas – Utána felrakhatnánk a netre – jó, hogy ilyen jól szórakoznak rajtam.
-          Szó sem lehet róla! Még csak az kéne! – mutattam a mutatóujjammal felé, majd Zach felé is – Megértettétek, hogy ennek semmilyen bizonyítéka nem lehet?
-          Megértettük kisasszony – mosolygott rám Zachie. Ezért még nagyon megfizetsz gyerek, valahogy visszakapod!

Ki mentem a házunk mögötti területre, éppen addig mentem, hogy a lábamat nyaldosta a víz. Folyamatosan néztem körbe-körbe, hátha meglátok valakit, aki itt van, de szerencsére nem volt ott senki. 

-          Zach! Gyere ide! – eddig mögöttem tartózkodott legalább tíz lépésre, de amikor szóltam neki, odajött hozzám. A ruhámat már odabent levetettem, már csak a fürdőruha és a törülköző ölelte körbe testemet.
-          Ne merj lenézni, csak a szememet nézheted! – háttal fordultam neki, odaadtam azt a ruhaanyagot, ami eddig védte a testemet, és elkezdtem kikötni a felső részét a bikininek, amikor azt is levettem, odaadtam a kezébe, majd beljebb mentem a vízbe, addig, amíg vállig nem ért.
-          Oké Mabel, most már kijöhetsz. Feladat teljesítve – kiabálta oda hozzám.
-          Rendben, de csukd be a szemed!

Nagyon remélem, hogy nem lesett, de mindent ki tudok belőle nézni, amint kimentem a vízből, magamra tekertem a törülközőt és elindultam a házba. Az ajtó előtt még megfordultam, bevártam Zachie-t, elköszöntem tőle és adtam egy puszit az arcára. 

Legközelebb majd figyelmeztetnem kéne magamat, hogy ne menjek bele semmilyen játékba sem…