23. fejezet - (?)

Sziasztok! :)
Egy bejegyzéssel lejjebb megtaláljátok a játék győztesét. ;)
Amint láthatjátok a fejezetnek nem tudtam címet adni, ezt fogjuk arra, hogy kevés képzelő erőm van, szóval ha van valami ötleted a fejezet elolvasása után rá, nagyon szíves örömest várom! :$ :D
A komik megválaszolásával nagyon el vagyok maradva, és nem tudom mikor szánom rá magamat, de igyekszem mindegyikre válaszolni. :)
Ezt a fejezetet pedig jó pár embernek ajánlanám, akik sürgettek, vagy csak érdeklődtek a fejezet felkerülésének kapcsán.
Imádlak Titeket, Rebii, Jenni, Roxiii, Maya, Vanity, Kinga, Végül még ide sorolnám még Dóriit is, meg vagy még, Te lány? :D
Véleményetekre mindig kíváncsi vagyok, ne kíméljetek! ;)
Jó olvasást!

(?)

       Pop That Lock (Úgy gondolom, hogy ez a szám ráillik az egész fejezetre, szóval ha egyszer lemegy, nyugodtan indítsátok újra.)

-          Eric, ne nevettess, nem te vagy az egyetlen, aki figyelem elterelés gyanánt tűzriadót fúj – mit akar ez nálam?

-          Nem? – ó, ez könnyen ment, nem is ellenkezik. – Te is ilyen ördögi lennél? –kérdezte azzal az émelyítően szexi mosolyával. Amabel, ne feledd, erős vagy, és jelen pillanatban, és a következőben utálod Ericet! Miután meginvitáltam a kanapéra, én is helyet foglaltam és izgatottan vártam, hogy tervem beteljesülhessen.

-          Én? – egy nevetéssel rejtettem el az igazságot. Pontosan, sőt még ördögibb vagyok, volt kitől tanulnom. – Dehogy, viszont az öcsém és a legjobb barátom igen – remélem ez a mosoly megtette a hatását.

-          Nem teljesen értem – rázta meg aranyosan a fejét. Elmeséljem, vagy ne? Mennyi időre van szükségem, jobban mondva hány percem van, amíg lecsillapodik ez az egész kavarodás? Mikor jönnek rá a lakók, hogy mi nem vagyunk kint, és mikor fognak megbizonyosodni arról, hogy nincs sehol sem tűz? Nagyon mérgesek lesznek Ericre. Azt hiszem a terve nagyon rosszul sült el, teljesen pórul fog járni.

-          Hiszed vagy sem, én pont egy tűzjelző miatt vagyok itt – kezdtem bele a nem is olyan távoli múltam egyik fontos jelenetébe.

-          Leégett a házad, azzal együtt pedig mindened és már csak egyetlen egy cél lebegett a szemeid előtt, megkeresni Eric Saade-t? – emelte meg mondókája alatt a szemöldökét, és egy idegesítően aranyos, mégis ravasz mosoly terült el az arcán. Szerettem volna egy kemény tárgyat a fejéhez vágni, de még szükségem van a lényére egy kis ideig.

-          Ó, hát persze, minden vágyam ez volt, és most hogy teljesült, nem engedlek ki a karmaim közül, te leszel a háziállatom – mondtam gunyorosan. – Vagy ha jobban tetszik a bejárónőm, vagyis férfim. Szeretsz takarítani? – Saade feldobtál egy labdát, én pedig visszaütöttem, nem fogsz ki rajtam! Na most erre mit lépsz?

-          Ne haragudj, de nem hallottam – válaszolt kicsit hangosabban, hogy biztosítson állítása igazáról, és még a füléhez is emelte kezeit. Lehet, hogy szólt még a jelző hang, de mégis lehetett egymás szavait hallani. Ne legyél már ennyire átlátszó, nem most jöttem le a falvédőről!

-          Mosdd ki a füleidet! – fújtam egyet, majd felemelkedtem, hogy magamhoz vehessem a laptopom.

-          Várj – kiabálta -, mit is mondtál? – Eric szájából idegesítő szavakra, részemről pedig magamban lévő szitkozódásra elhallgatott az a bosszantó rikácsolás. Pár percünk van már csak, remélem összejön, aminek sikerülnie kell.

-          Kíváncsi vagy, vagy sem? Mert hidd el, jobban szeretnék most aludni – tűrtem egy rakoncátlan hajtincset a fülem mögé. Meglehet, hogy most még a megszokottnál is borzalmasabban nézek ki, de ki gondolt volna arra, hogy az éjszaka közepén kiugrasszák a jó meleg ágyikójából, és rohannia kell ki az utcára, hogy nehogy benn égjen az épületben? Senki, és még mindig ostobaságnak tartom ezt a kitaláló részéről, mire volt ez jó? Nem lett volna egyszerűbb nappal bejönnie? Gondolom a portásnál is van kulcs, tőle sokkal könnyebben el tudta volna csenni, mintsem felverje az egész házat. – Ugye tudod, hogy nagy bajban vagy? – élvezet lesz nézni a műsort.

-          Nem vagyok, rád kenem majd, vagy Willre, részletkérdés – húzta hatalmas mosolyra a száját. Nagyon ki fogja húzni nálam a gyufát, ha továbbra is így fog viselkedni minden lesz itt, csak éppen barátság nem.

-          Próbáld csak – kicsit sem lesz furcsa, hogy az ő lakásában indult be a rendszer…

-          Mesélj! – nem látszik rajta, hogy félne. Vajon csinált már máskor is ilyesmi dolgokat? Mennyire van otthon a „csínytevésekben”?

-          A lényege annyi, hogy fogadtunk, veszítettem, és most itt vagyok – eljött az én időm. Elfogadtam a videóhívást.

-          Amabel, valami baj van? – kérdezte kissé riadt hanggal. – Hajnali három óra van, nem tudsz aludni? – ijedsége még mindig nem hagyott alább, de a kedvességet, és a szeretetet is kihallottam hangjából.

-          Nyugalom, semmi baj – küldtem felé egy fáradt, mégis nyugtató mosolyt -, aludni tudnék, de valaki miatt nem tudok – pillantottam a képernyőről Eric felé, aki kérdőn nézett egyszer hol rám, másszor a laptopom hátuljára. Fogalma sem lehet arról, hogy a rossz dolgok mellett jót tett nekem ezzel a betöréssel. – Szeretnék mutatni valamit – a mondatom elhangzása után odacsusszantam Eric mellé, hogy ő is benne legyen a képben. A képernyőn lévő emberke pedig megmerevedett, lesokkolt, sőt még azt is meg merem kockáztatni, hogy levegőt is elfelejtett venni, majd jó pár másodperc múlva megszólalt. Közben Eric is meg volt lepődve, mert nem értette a helyzetet. Egyedül én mosolyogtam diadalittasan.

-          Khm… Amabel, kérlek, mondd azt, hogy a Saade szobádban vagy – nem fogok hazudni. Abban nincs semmi móka, szeretem az igazságot, mert így most hogy igazam van, nagyon is szórakoztató. Igaz a szoba meghallása után kicsit az arcomra fagyott a mosoly, de bízom abban, hogy Eric még nem fogta fel a dolgokat.

-          Zachie, bemutatom Eric Saade-t – még mindig a látottak hatása alatt volt, mert a név hallatára sem adott semmiféle mérges reakciót, inkább a hitetlenség jeleit lehetett az arcán felfedezni. – Eric, bemutatom Zachary Larsont – mutogattam a kezemmel is, de valószínűleg teljesen feleslegesen.

-          Te most szívatsz és ez valami számítógépes trükk? – kérdezte nevetve, én pedig megráztam a fejemet. Imádom, amikor igazam van.

-          Ez a valóság – nem lehetett volna letörölni az arcomról a mosolyt. – És ha most megbocsájtasz Zachie, kiraklak a vetítőre, el ne tűnj addig, Eric te pedig ülj át a másik kanapéra, kérlek – mondatom után felálltam és elindultam, hogy úgy tegyek, ahogy mondtam.

-          Mi ez az egész? – kérdezte Eric kíváncsian.

-          A barátom nem hitte el, hogy találkoztam veled, szóval muszáj volt valahogy bebizonyítanom - rántottam egyet a vállamon, ezzel is alátámasztva, hogy semmiség az egész.

-          A barátod? – bólintottam egyet, majd én is helyet foglaltam Eric mellet, miután sikerült átraknom a képet a kivetítőre, így nagyban láthattuk Zachet, és ő is teljes lényünket, mert a falra is fel volt szerelve egy kamera, ami már működésbe is lépett. – És miért nem hitt neked?

-          Erre válaszolok én – jött a reakció a hangszórókból -, Amabel…

-          Nem, nem válaszolsz – fojtottam belé a szót, és küldtem felé egy szúrós pillantást a kamerán keresztül. – Azért nem hitt nekem, mert hát…

-          …el tudja túlozni az igazságot – felelt Zachie. Szerencséje van, hogy ezt mondta.

-          Zach, Amával beszélsz? – jött egy távoli hang.

-          Aha, gyere, ezt neked is látnod kell! – kiabált vissza. – Ja és hozd az innivalót is!

-          Popcornt ne vigyek? – miért csipkelődnek ezek állandóan?

-          Gyere már, mert még a végén szellemmé válnak!

-          Kik? – hallottam közelebbről.

-          Vigyázz – hallottam Zach hangját, majd egy test földre érkezését, ezután pedig poharak találkozását a kemény padlóval -, mert csúszik. – Megijedtem, de egy pillanatra Zach is, mert gyorsan felpattant, hogy megnézze mi van Jassel. Csak pár másodperc telt el, mire meghallottam barátom nevetését, majd Jason hangos szitkozódását. A mellettem lévő srác pedig csak pislogott, nem tudom mi lephette meg jobban, az, hogy Z és J póló nélkül voltak, vagy hogy öcsém dobott egy szép hátast a padlóra.

-          Jé, ott egy Eric Saade – sétált be Flower a képbe -, szia Ama, mizujs? – fordult oda a két szerencsétlen felé. – Jas már megint mit csináltál? – csóválta a fejét - Zach cseszted – elnevette magát, majd tovább állt.

-          Én is szeretlek hugi! – mondtam kicsit hangosabban, hogy még meghallja. Kicsit sajnálom a popsztárt, mert nem tudja, hogy mi folyik itt, de magának kereste a bajt, ő tört be hozzám az éjszaka közepén, viselje a következményeket.

-          Hogy ki van ott? – Jason kissé kómás hangon kérdezte Flo-t.

-          Flower, te csak maradj csendben – jött Zachie reakciója.

-          Jason jól vagy, nagyon megütötted magad? – kérdeztem, mikor a látókörömbe került.

-          Ööö Zach, ha elájulok, elkapsz? – ez jó vagy rossz válasz?

-          Majd megteszi helyettem a padló – nevettem fel Zachkel együtt, de Eric is elmosolyodott.

-          Kösz haver – csapott egyet barátja hátára - a kedvességed – majd a laptopra nézett. – Ama a Saade szobában vagy?

-          Milyen szoba? – kérdezte Eric, el kellene hallgattatni a fiúkat. Miért kérdezi mindkettő, hogy ott vagyok-e, miért olyan nehéz elhinni, hogy ő igazi, nem pedig kép?

-          Hát, tudod a… - Jas próbálta elmagyarázni, de erre nincs semmi szükség, mert ez a szoba nem létezik, be lesz zárva, és csak én fogom néha napján látogatni. A többiek pedig higgyék majd csak azt, hogy eltüntettem.

-          Semmilyen.

-          Engem az érdekelne, hogy hogyan találkoztatok – mondta Zachie, mi ez a kíváncsiság? Egyáltalán mikor találkoztunk mi először? – Amikor azt hitte, hogy szellem vagy, valós volt?

-          Az volt – Zach elnevette magát Jason társaságában, Eric is csatlakozott hozzájuk, jól van, nevessetek csak, de akkor is találkoztam vele, nekem ez csak egy jó emlék… A hangzavar miatt alig hallottam meg a kopogtatást. Azt hiszem Eric, most véged lesz! Legszebb öröm a káröröm, még ha nem is szép dolog így érezni.

-          Bújj be! – kiáltottam ki, és felálltunk Erickel. – Felkészültél? – néztem Ericre, aki még mindig vigyorgott a fiúkkal egyetemben. Saade bólintott, Zach és Jas pedig kíváncsian pislogtak. Az ajtó kinyílt, és egy nagyon mérges Molly-val találtuk szembe magunkat, aki nem csak egyedül jött, hanem mögötte mindjárt Danny? Nem is akárhogyan, Molly a fülénél fogva ráncigálta, majd amikor pár méterre megálltak tőlünk M-ből kitört a hiszti.

-          Eric Khaled Saade, te nyomorult, mi a fészkes fenét csináltál már megint ezzel a majommal egyetemben? Olyan nehéz lenne aludnod az éjszaka kellős közepén? Danny szerintem azt sem tudta hol van, fájhatott neki a füle, teljesen le volt taglózva.

-          Molly, kérlek, engedj el! – könyörgött. Mia és Will is befutott, mind a ketten villámokat szórtak a tekintetükkel.

-          Mégis csak kellett volna az a popcorn – hallottam Zachie hangját, majd elmosolyodtam a látványra, hogy azok ott ketten, otthon berendezkedtek, hogy első sorból nézhessék a csetepatét.

-          Molly ne nyújtsd már meg szegény fülét, még a végén ronda lesz – mondta mosolyogva Eric.

-          Ó te csak fogd be popsztár, nagyon nagy bajban vagy! – megszólalt Will is. Molly végre eleget tett a kérésnek, viszont még rántott egy nagyot, amire Danny fel is jajdult, de azért sikeresen megszabadult a szorításból. Ellépett a lánytól pár méterre, megdörzsölte fülét, majd odafordult hozzánk.

-          Ő ki? – kinyújtott kézzel, mutatóujjával felém bökve kérdezte.

-          Szerinted? – puffogott egyet Eric.

-          Már bocs haver, de te hülye vagy – rázta meg fejét Danny hitetlenkedve.

-          Egyetértek – bólogatott mind a két jó madár a föld túloldaláról, még jó, hogy azt sem tudják miről van szó.

-          Miért is? – kérdezte Eric Danny-re pillantva, amikor nem így tesz, a parkettát bámulja. Van egy olyan sejtésem, hogy nem mer a háborgók szemébe nézni.

-          Tudod te azt nagyon jól – köpte a szavakat, majd közelebb lépett hozzám. - Engedd meg, hogy bemutatkozzam – fogta meg kezemet -, Danny Saucedo vagyok, de melletted egy rút varangynak érzem magamat, ezért kérlek, csókolj meg, hogy hozzád méltó helyes herceggé válhassak – a mondat végeztével szájához emelte kézfejemet és egy csókot nyomott rá. Teljesen elpirultam, Jas és Zachie egy pillanatig megszeppentek majd kitört belőlük a hangos nevetés, a körülöttünk lévők is így tettek, viszont visszafogottabban, rajtam kívül csak Eric volt aki nem tartotta viccesnek ezt a helyzetet, ő csak a szemét forgatta. Én pedig éreztem az arcomon, hogy teljesen elvörösödtem, nem semmi bemutatkozás, jó kis nőfaló lehet a srác.

-          Ez szép volt – mondta Jas, aki Zachie-vel egyetemben a szemét törölgette.

-          De ugye csak viccelt? – kérdezte barátom.

-          Na elég volt Rómeó – tette Will kezeit az említett vállára, és hátrébb húzta -, majd folytatod később.

-          Hogy mit fog folytatni? – kérdezte megint Zachie fejét kapkodva.

-          Kik ezek egyáltalán? – nézte Molly a kivetítőt.

-          Az öcsém és a barátom – mutattam Jas, majd Zach fejére.

-          A barátod? – kérdezte a kékszemű. Tisztára, mint a szőke herceg, fehér lovon. Vajon milyen színű autója van? Ezt a kérdést ma már másodszorra hallom, olyan nehéz elhinni, hogy van fiú barátom? Pedig ez nagyon is egyszerű egy képlet. Ez ugyan olyan, mint ahogy Mia viszonyul a fiúkhoz.

-          Igen – válaszolt helyettem Eric. Mi van ma a srácokkal? Lehet, hogy az agyukra ment ez a tűzriadós eset. Jut eszembe, hajnali három óra van, nekünk mindannyiónknak aludnunk kellene.

-          Na elég volt a bájolgásból, mi ütött ma belétek? Hm? – kérdezte megint Molly, aki Danny felé nézett, gondolom őt könnyebb esetnek látta az igazság bevallásához.

-          Ne nézz rám, nem beszélek! – fonta össze karjait maga előtt, kicsit durcásnak nézett így ki.

-          Eric? – fordult a másik tettes felé.

-          Ügyvédet akarok! – ült le a kanapéra, majd Danny is helyet foglalt mellette. Egymás ellentettei voltak kinézetre. Danny szőke haj, kék szem, Eric pedig barna haj, barna szem. Mint tűz és víz, és senki sem tudná megmondani, hogy melyikük helyesebb. Ki-ki melyik típust szereti.

-          Nem kapsz – válaszolt Will -, magyarázatot akarunk Tökfej! – Eric megrázta a fejét, most is úgy viselkedik, mint egy ötéves kisgyerek. Hogyan lehet ezt kibírni mellettük?

-          A-a – makacskodott. – Na jó, megakarom nézni azt a szobát - mutatott az ajtóra.

-          Én tudod mit akarok? – kérdezte Molly felháborodottan. – A-lud-ni! De te Okostojás idióta vagy, Danny jól teszed, hogy meghúzod magad, mert nem leszünk így jóban! Mind a ketten meg fogjátok ezt bánni. olyan támadást indítok ellenetek, hogy az csak na, ha más nem is csatlakozik hozzám, megteszem egyedül, de nektek akkor is végetek lesz! – nem tudom, mi vezérelt, de én is megszólaltam.

-          Én segítek neked.

-          Ahogy mi is – csatlakozott hozzánk Mia és Will is.

-          Ez az – jött a hangszóróból, a srácok csámcsogtak, fogalmam sincs mikor és hogyan szereztek kukoricát, de ebből is érezhető, hogy élvezték az előadást.

-          Ne mááár – húzta el Danny a száját – muszáj megint? – majd megfogott egy díszpárnát, és elkezdte vele Ericet ütlegelni. – Te idióta barom, a semmiért megint felszabadítottad a haragjukat! Te sohasem tanulsz?

-          Te is benne voltál, szóval fogd már be a szádat! – ütögette ő is egy másik párnával csapattársát. Ó ezt de jó nézni. Apropó, én Danny&Eric ellenes vagyok, de most valahogyan nem zavar, hogy egymás közelében tartózkodnak.

-          Ez nem az első eset? – kérdezték a fiúk kórusban.

-          Egyáltalán nem – válaszolt mosolyogva a fiúknak Mia.

-          Szerintük unalmas életük van, ezért mindig feldobják valami hülyeséggel – erősítette meg Will.

-          Nem is hülyeségek – vágott közbe Eric.

-          Ó tényleg? – kérdezte gunyorosan Will. – És amikor levetettétek magatokat egy szikláról?

-          Úgy mint Bella a New Moon-ban? – kíváncsiskodott Jason.

-          Onnét vették, szóval eltaláltad, de te… - válaszolt neki Mia, de Zach megelőzte.

-          …csak nézz rá Amára és rájössz a válaszra – mindenki elmosolyodott.

-          Most mé’ tök jó móka volt – mondta Danny.

-          Egyetértek – helyeselt Eric is.

-          Én is, én is – hangzott a fiúktól kánonban, majd Zachie folytatta. – Hol találunk sziklás partot?

-          Eszetekbe ne jusson! – mondtam határozott hangon. Még csak ez kéne. – Fiúk, megtanultatok holnapra? – vontam fel szemöldökömet.

-          Meg… és te? – húzta mosolyra száját.

-          Indulásra készen van a táskám – már csak aludnom kellene. – Öhm… nem szeretnénk aludni? – fordultam a többiekhez, ők pedig bólintottak.

-          Ne merd elhagyni az országot Saade – fenyegette meg Molly.

-          Én aludhatok itt? – kérdezte Danny, én pedig kíváncsian pislogtam.

-          Nem – jött a válasz Zachtől és Erictől is, az utóbbi személy fogta magát és Danny-t lökdösve elhagyták a lakást, de még visszaszólt – nyitott szemmel fogok aludni!

-----------------------

Hogy sikerült a fejezet? Tetszett, vagy sem? Nyugodtan leírhatjátok a negatív kritikákat is. :) Mit éreztek a szereplőkkel kapcsolatban? Eric elhagyja majd az országot, vagy nem futamodik meg és kész lesz kiállni Molly-ékkal szemben? Mit szóltok Danny-hez? :D Nem teszek fel több kérdést, rátok bízom, hogy mit írtok le. ;)

Ha van a címre valamilyen ötleted, várom! :))

Kisses&Hugs♥

Játék vége

Sziasztok! :)

Game over van, 8-an írtátok le, hogy kit szeretnétek majd Amabel kedvencének. Köszönöm szépen Nektek, hogy segítettetek nekem dönteni! ♥ A győztes Chace Crawford lett hatalmas fölénnyel. Nem lesz nehéz dolgom vele, mert Őt is imádom, azt hiszem kijelenthetem, hogy a GG is beköltözik a történetbe valamilyen szinten.

A játék - 3. forduló

Sziasztok! :)

Megjöttem az utolsó fordulóval is, sokat gondolkoztam, hogy van-e értelme, hiszen Chace nagy fölénnyel nyert, de azért adok esélyt még a másik két - jobban mondva hat - versenyzőnek is. :)
Lassan elérkezünk arra a pontra, amikor Amabel leváltja Ericet, elengedi Őt, mármint csak a rajongását iránta, mert ott lesz Ő neki, csak éppen a közvetlen közelében, nem pedig a fejében. :D Ja és ne felejtsük el, hogy ez leginkább Eric felhergelésére van, na meg persze, bárki is lesz a nyertes, elég közel fog állni Amabel szívéhez. :)
Muszáj elmondanom, hogy akit most megszavaztok semmiféleképpen sem fog szerepelni a történetben, csak említésként lesz a fejezetekben, hiszen ez még mindig egy Eric fanfiction. :)

Aki még nem olvasta volna az utolsó fejezetet Tűzriadó címmel, lejjebb tekerve megtalálja! ;) Minden kominak nagyon örülök, akár rövid, akár hosszú, mert azzal tudjátok tudtomra adni érzéseiteket a fejezettel kapcsolatban, és segítetek engem arra ösztönözni, hogy jót írjak - feltéve ha az amit írok jó. :)

Most pedig jöjjön a játék...

3. forduló: lesz három emberünk /vagy együttesünk/, ennél a pontnál elérkezünk az utolsó fordulóhoz. Itt az lenne majd a feladatotok, hogy kiválasszátok a három ember közül azt, akit szívesen látnátok a fejezetben említésként, és természetesen arra is kíváncsi leszek majd, hogy MIÉRT őt szeretnétek választani. 

Tehát annyira szeretnélek titeket kérni azon kívül, hogy megadtok nekem egy nevet - komiban, a chatben, e-mailben -, írjátok oda azt is egy-két mondatban, hogy miért Őt/Őket szeretnétek a fejezetben "látni". Győzzetek meg arról, hogy Őt/Őket válasszam. ;)

Ennyi lenne, nem nehéz és csak pár percetekbe telik Nektek, hogy eldöntsétek jó pár fejezet jelentős alkotóelemét. ;)

Dóriinak és Roxiiinak a folytonos piszkálás miatt üzenném, hogy ha nem tették volna, meglehet, hogy még jobban elhúztam volna a fejezet megírását, szóval köszönöm lányok! :)) 

Most pedig választásra fel! :)

Puszilom minden kedves olvasómat ♥, adadel

22. fejezet - Tűzriadó

Sziasztok! :)
Elnézést kérek a késésért, de... inkább nem is szabadkozom. :D
Meghoztam a fejezetet. :)
A játék harmadik fordulója holnap megkezdődik, habár lehet, hogy nincs is értelme elindítani, de majd még meglátjuk. :)
A komikra is holnap fogok válaszolni. :)
Most pedig jó olvasást, és köszönöm, hogy látogatod az oldalamat! :))
Kisses&Hugs♥, adadel

Tűzriadó

/J-Son szemszög/

Turn Up The Music

   Ha azt mondanák nekem, hogy jellemezzem Eric Saade-t pár szóban, olyanokra gondolnék, elsősorban hogy lusta, hisztis, gyerekes, de mivel ő egy popsztár és én nem szeretném lerombolni a felépített karrierjét, azt mondanám, hogy jó barát, magabiztos és kitartó, ami lényegében mind igaz, de az első három tulajdonság mégiscsak közelebb áll hozzá.

   Ilyeneken gondolkodtam, míg arra vártam, hogy elkészüljön - ja és a lassút kihagytam a felsorolásból -, nem tud gyorsan elkészülni, még akkor sem, ha csak itthon szándékozik tartózkodni. Most pedig megint hallgathatom azt, hogyan nyávog, és a hazugságait, jobban mondva inkább füllentéseit, na de ezek már meg sem kottyannak, megszoktam őket.

-          Sokkal, egyrészt… hé, te nem is pizzafutár vagy! – a várakozás folyamán megéheztem, és akkor most beállít egy olyan valaki, aki nem az, akire vártam?! Még szép, hogy csalódott vagyok.

-          Öhm… nem, de hoztam kaját – hála égnek! Mikor végignéztem a kopogtatónkon, megállapíthattam, hogy nagyon csinos, sőt gyönyörű teremtés. Eric honnan ismer ilyen szép lányokat? Mázlista egy csávó, ki lehet ez a csaj?

-          Ez esetben kerülj beljebb! – tártam ki nagyra az ajtót, Eric meg odakiabált nekünk.

-          Be ne engedd! – nézett egy pillanatra a lányra, majd visszatért a játékhoz.

-          De van kajája! – néztem a kezében tartott szatyrokra.

-          Hidd el, Mr Nagyképű, nem magamtól vagyok itt – és elindult a konyha felé. Honnan tudja, hogy ott van? Talán volt már itt, vagy Ő is ebben a házban lakik? Ő Mia új szomszédja? Ilyen gyorsan megutálták egymást? Ez hogyan lehetséges? Magamban vigyorogtam, mert ha a csaj utálja Ericet, a srác azon lesz, hogy megszerettesse magát vele, nem szereti, ha a környezetében valaki nem táplál iránta kedves érzelmeket, főleg ha az egy csinos arc. Lepakolt, majd odajött hozzám, láttam az arcán a zavart, de nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy azt mi okozhatta.

-          Ne haragudj, hogy nem mutatkoztam be, Amabel Maynet vagyok, egy emelettel lejjebb lakom – nyújtotta a kezét, amit elfogadtam, és figyelmesen várta, hogy én is bemutatkozzam.

-          Julimar Sa… - a felismerést láttam meg szemeiben, akkor valószínűleg látott a HITA-ban.

-          Ki ne mondd az egész nevedet, úgy sem tudja megjegyezni – rakta le a konzolt, és odajött hozzánk.

-          Ő itt J-Son – mutatott rám, majd Amabel elé állt és keresztbe fonta karjait maga előtt. – Mi járatban vagy? – a lány vett egy mély lélegzetet, majd megszólalt.

-          Mia küldött nektek enni, mert tisztában van azzal, hogy lusta voltál boltba menni – mindkettőjük szeme villámokat szórt.

-          Pff… mondd meg Miának, hogy köszönöm – indult meg a posztár az ajtóhoz.

-          Na de Eric, Amabel hozta fel – próbáltam egy kis jó modorra sugallni, de nem jött össze.

-          És? – gratulálok Eric, ha illem versenyen vennél részt, biztosan utolsó lennél.

-          Köszönjük Amabel, hogy nem hagysz minket éhen halni – mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott.

-          Igazán nincs mit J-Son – ment el Eric mellett – Saade te pedig fulladj meg! – kisétált a nyitott ajtón.

-          Azért, hogy utána levághass, mint a pulykát? – kérdezte Eric felháborodva, én meg csak kapkodtam a tekintetem, mi üthetett eme két emberbe?

-          Csak szeretnéd, nem mocskolom be veled a kezeimet – áucs, ez nekem fájt, de ha jól érzékelem Ericnek is, mert becsapta az ajtót, és ha egy tárgy érezne, akkor biztosan sírva fakadt volna.

-          Ez mi volt? – kérdeztem még mindig lesokkolva.

-          Kell egy terv – ügyet sem vetett rám, csak fel-alá mászkált a nappaliban, kicsit hasonló volt Micimackóhoz, amikor „Gondolj, gondolj, gondolj”-ozik.

   Eric teljesen magába merült, eléggé idegesítő látványt nyújtott már egy perccel később is, mikor Amabel elment, szóval én nekiálltam a konyhában lévő szatyrokban kutakodni. Elpakoljak, vagy ne? Főzzek vagy várjak? Szerencsémre perceken belül a pizzafutár is megérkezett, micsoda mázlista pasi vagyok! Sőt az egészet is megehettem volna, mert a lakás tulajdonosa nem ért rá mással foglalkozni csak a tervei szövögetésével, de én kedves vagyok – és különben sem fért volna több belém –, ezért hagytam Ericnek is, az már részlet kérdése, hogy amikor eszébe fog jutni, hogy enni kellene, addigra kihűl, de az már az ő baja.

-          Megvan! – ugrott egy hatalmasat, én meg ráemeltem szemeimet a képernyőről.

-          Gratulálok! – mondtam unottan, majd folytattam a játékot.

-          J-Son itt maradsz éjszakára vagy hazamész? Beköpsz vagy leszel a cinkostársam?

-          Börtönbe kerülünk? – vontam fel a szemöldököm.

-          Még ha kiderül, akkor sem – egyet legyintve fokozta válaszának értékét. Mire készül? Hátradőltem a kanapén, keresztbe fontam kezeimet és vártam a magyarázatot.

-          Hazamegyek, de csak azért, mert nem bízom benned – bosszút forral szerintem az ébresztés miatt, meg különben sem érek rá. – Nem köplek be, mert akkor genyó lennék, szóval?

-          Kettő legyet ütök egy csapásra – diadalittasan mosolygott.

-          Most komolyan egy légyhez hasonlítottad Amabelt? – kérdeztem, Eric pedig elnevette magát.

-          Nem is rossz felfogás, a pulyka és a légy, tuti, hogy a madár győzne – simogatta meg szakálla helyét.

-          Tudod mit? Erről nem is akarok tudni – minél kevesebb információ van a markomban, annál jobb.

-          Szerinted milyen nehéz lehet hajnali háromkor beindítani a tűzjelzőt?

-          Mit akarsz te a tűzjelzővel? – vontam fel szemöldökömet.

-          Amabelt felzavarni álmából, és bejutni a lakásába – vigyorgott.

-          Minek? – megőrjít ez a gyerek, és egyáltalán nem úgy, mint a rajongóit, bosszús vagyok ilyenkor.

-          Mert… mert engem senki sem győzhet le! – kereste a szavakat, majd kinyögte, hogy mi bántja a pici lelkecskéjét.

-          Miért, a csaj legyőzött? – fojtottam vissza egy mosolyt.

-          Nem teljesen, de meg kell akadályoznunk, hogy felülkerekedjen rajtam – dobta le magát mellém a kanapéra.

-          Vagyis megzavarod az álmát és még a lakásába is betörsz? – fordultam felé.

-          Úgy ám’ – a vigyort nem lehetett volna levakarni az arcáról.

-          És nem lehetne kevésbé aljas módon elintézni ezt az ügyet, mondjuk békejobbot nyújtani neki? – úgy nézett rám, mint egy hülyére, mint aki most szabadult volna a diliházból.

-          Neeem – nyújtotta el a szót. – Lepulykázott, megérdemli, hogy ne aludjon nyugodtan.

-          Nem tudom hányadszorra hallom ezt ma már, de nem szeretnél felvilágosítani? – idegesítő a srác, mindent úgy kell belőle kihúzni, és még akkor sem biztos, hogy megosztja velem.

-          Nem! – jött a tömör válasz. – Most pedig gondolkodjunk!

-          Most ezen mit akarsz gondolkodni? – és leintett, fantasztikus, nem érdekel, akkor is folytatom. – Egyszerűen egy gyertyát fogsz tartani a füstjelző alá, az beindul és már minden sínen lesz.

-          Nem rossz meglátás – gondolkodott el egy pillanatra -, van egy gyertyád?

-          Persze, mindjárt végigkutatom a zsebeimet, idióta – fújtam bosszúsan.

-          Bocsi, csak kérdeztem – emelte maga elé kezeit, de közben végig vigyorgott -, honnét szerezzünk gyertyát?

-          Például körbenézel a lakásban, vagy ha biztos vagy abban, hogy nincs gyertyád átmész Molly-hoz, szerintem neki biztosan van.

/Eric szemszög/

   Hogy milyen okos ez a J-Son… nekem miért nem jutott eszembe? Na jó, meglehet, hogy a bosszúvágy kicsit elvakított, de akkor is visszavágok Amabelnek, nem döngölhet engem senki sem el, főleg nem egy lány! Hogy néz az ki? Nekem kell győznöm, én vagyok a nyerő, majd ő is belátja ezt.

   Biztos vagyok abban, hogy nem találok itthon olyan tárgyat, amivel kellő hangzavart tudok éjjelre produkálni. Vajon Molly otthon van? Tegyünk egy próbát!

   Felálltam a kanapéról, ezzel kicsit megijeszthettem J-Sont, mert kicsit hátrahőkölt, de én nem tántorodtam meg, folytattam határozott utamat. Feltéptem az ajtómat, áttrappogtam Molly ajtajához, majd azt is felrántottam, beléptem, majd elkiáltottam magamat.

-          Szia Molly!

   Lehet, hogy egy kicsit hangos voltam, mert amint kiderült nem volt tőlem messze. A nappaliban ült, és nem volt egyedül. Viszont elsiklottam felettük, jobban mondva mellettük, nem is néztem rájuk, csak egy dolog lebegett a szemeim előtt, mégpedig az, hogy találjak gyertyát. Nekem kell az az égő gyertya! Azért örülnék annak, hogy ha majd csak az én kezemben lenne égő formájában, és Molly-nak is van gondolom annyi esze, hogy ne égesse fel magát a házban. Oké Saade, ez hülyeség, na de mindegy, keresd a gyertyát!

   Minden fiókot kihúztam a konyhában, a fürdőkben és a hálókban is, de nem találtam sehol sem, még egy szálat sem. Pfuu ilyenkor miért nem lelem fel azokat a dolgokat, amikre szükségem lenne? Az már más kérdés, hogy mire fogom használni.

-          Eric, mi lenne, ha kérnél tőlünk segítséget?

   Kérdezte M, miközben elrohantam mellettük egy másik helyiségbe. Még csak most vettem észre, hogy ki az a másik személy, aki Molly-nál tartózkodott. Mit ne mondjak, egy másik embernek jobban örültem volna. Amabel volt az.

-          Tőletek nem, köszönöm, viszont Molly segítenél nekem valamiben?

   Csak le ne bukjak, mert hajajj, nem lehet, hogy túl feltűnő vagyok azzal, hogy most egy gyertyáért feltúrok mindent? Mi lesz ha megsejtik? Nekem akkor végem van…

-          Pulyka – morogta Amabel az orra alatt, én pedig küldtem felé egy szúrós pillantást.

-          Miben segítsek Eric? – kérdezte Molly egy halvány mosoly kíséretében.

-          Öhm… - megvakartam a tarkómat. Itt az ideje lelépni. – Megoldom, de azért köszönöm – és olyan gyorsan távoztam, mint amilyen gyorsan érkeztem.

/J-Son szemszög/

   Olyan gyorsan eltűnt, mint a kámfor, amikor pedig visszatért, még mindig nem volt a kezében gyertya. De szerencsétlen egy popsztár.

   Ha jól sejtem most felmentő sereget hív, és ha sejtéseim beigazolódnak, Danny lesz az az ember, ezek ketten is rosszak, de ha együtt vannak, őrültek.

-          Danny, haver, éjjel ráérsz? – kár, hogy a beszélgetésnek csak a felét hallom. – Tökéletes, még mielőtt idejössz majd, hozz gyertyát! – a két tökkelütött, jobban járok, ha majd időben lelépek. – Majd itt elmagyarázom, ja és ha lehetséges, ne vegyen észre téged senki! – fenyegetőzött az ujjával, arra vajon gondolt, hogy Danny ezt nem látja? – Oké, várlak!

-          Eric, mi lesz, ha lebuktok? – kérdeztem tőle, vigyorogva. Bírnám, ha Molly, Mia vagy Amabel rájönne a kis tervére, és a csajok bosszúhadjáratba kezdenének, ó, hogy én azt mennyire élveznem! Valóságshow-t fogok csinálni belőlük! Istenkirály ötlet! Büszke vagyok magamra!

-          Nem fogunk - dörzsölte össze a tenyerét.

-          Jó hozzáállás, na de nekem mennem kell – álltam fel.

-          Hova, Kukutyinba zabot hegyezni? - röhögött fel saját viccén.

-          Nagyon humoros vagy Saade, családot látogatok.

-          Ja oké, jó szórakozást! – mosolygott és kikísért az ajtóhoz.

-          Szia Amabel! – a lány pont akkor jött ki Molly-tól, amikor Eric mögöttem csukta be az ajtót, de biztos vagy abban, hogy meglátták egymást, mert mind a ketten lefagytak egy pillanatra. Egymás szemébe néztek, amelyek mind-mind villámokat szórtak, majd Eric becsapta az ajtót, ez aztán a felnőttes viselkedés! Amabel pedig felszegte a fejét, mint egy igazi hercegnő, és elvonult. Ezek vagy megsemmisítik egymást, vagy összejönnek.

-          Szerinted is gyerekesek? – kérdezte Molly, aki ugyancsak végig nézte az egészet. – Van egy olyan sejtésem, hogy jól fogunk szórakozni – mosolyodott el ördögien, én pedig egyetértően bólogattam.

/Amabel szemszög/

   Fogalmam sincs hány hete vagyok itt Stockholmban, de ez értelmét veszti amellett, hogy egy olyan házba csöppentem, ahol ismert emberekkel vagyok körül véve. Még ez sem olyan nagy dolog, de hogy Eric Saade egy emelettel fölöttem lakik? Na és az, hogy ennyire megutáltuk egymást… na jó, ez részemről nem igazi, ez csak a látszat, a bensőmben még mindig teljesen oda vagyok érte, de ezt soha többet nem fogja érzékelni, vagyis nagyon bízom abban, hogy sikerül a közelében közömbös, vagy inkább ellenszenves képet mutatnom.

   Mára „kiszórakoztam” magamat, találkoztam háromszor Erickel, beszélgettem Miával és Mollyval, megismerkedtem J-Sonnal, azt hiszem erre mondhatni, hogy kellemesen - néhol kellemetlenül - eseménydús napom volt. Most pedig percek választanak el attól, hogy befejezzem a házimat, és nyugovóra térhessek.

   Zachie-vel kellene beszélnem erről az Erices ügyről, mert azt hiszem, ha itt maradok a nagyképű közelében, akkor tudnia kellene róla. Habár azt nem mondhatja, hogy nem szóltam neki erről, csak éppen nem hitt nekem.

/Eric szemszög/

Can't Say No

   Mindjárt eljön a mi időnk. Danny-vel pár órája mindent elterveztünk, már csak percek kérdése és indulhatunk Amabel álmát megzavarni. Imádom magunkat, amikor ilyen ördögiek vagyunk.

-          Haver, hova raktad a gyertyát? – fordultam az említett felé, mert képes mindent eltűntetni a szemeink elől.

-          Ott van előtted – mutatott a konyhapultra és tényleg ott volt. Lehet, hogy szemüvegre lenne szükségem?! – Eric, hallod? Hogy néz ki a csaj?

-          Rondán – adtam az egyszerű és tömör választ.

-          Biztos? – vonta fel szemöldökét. – Akkor minek foglalkozol vele? Nem csak megdöngetni akarod? – ha csaj lennék, valamivel tuti, hogy megdobnám.

-          Nem, én megsemmisíteni akarom – vágtam vissza.

-          Az ugyan az, figyeld csak meg – kacsintott egyet, majd az órára nézett, ami hajnali kettő óra ötvenkilenc percet mutatott. – Show time! – csapta össze tenyereit.

-          Csináljuk!

   Megindultam az ajtóhoz, de addig nem megyek ki, amíg Molly le nem siet a lépcsőkön. Kicsit húzós ez az egész, mert nem csak Amabelt ugrasztjuk ki az ágyából, hanem az összes többi lakót is. Danny meggyújtotta a gyertyát, a füstérzékelő közvetlen közelébe emelte, és már csak arra kell várnunk, hogy beinduljon. Még szerencse, hogy az öntözőrendszer ki van kapcsolva, mert az biztos, hogy eláztatnánk magunkat.

   Beindult a rendszer, hatalmas ricsaj támadt, és már csak másodpercek kérdése, hogy mindenki elhagyja az épületet. A bensőmben teljes zűrzavar uralkodott, a pulzusom az egeket verte, a vérem száguldott, mint a forma1-es autók a futamon, felemelő érzés volt, az adrenalin áramlott bennem, imádom, amikor én irányítok!

   Hallottam, ahogy Molly hangosan lecsörtetett. Itt az idő, gyerünk cselekedni! Szépen lassan, csendben kimerészkedtem, majd le a lépcsőn, a fülemben hallottam a hangos szirénát, de ez nem hátrált meg, sőt mi több, inkább lendületet adott. Elértem Amabel lakásához, benyitottam, majd elindultam a rejtegetett szobához. Pechemre zárva volt, csak nem tudta, hogy majd próbálkozni fogok? Mit rejtegethet? Csak nem tényleg egy embert? Á de nagy lenne, megmenteném, Amabelt pedig lecsukatnám, tiszta győzelmem lenne - mosolyodtam el magamban. Meg kell találnom a kulcsot, be kell jutnom, muszáj látnom, mi van odabent! Végig túrtam villám gyorsan az egész alsó szintet, majdnem ugyan úgy, mint Molly-nál nem sokkal korábban. Találtam egy-két kulcsot, ezeket szépen összeszedtem, majd megindultam a zárt ajtó felé, és elkezdtem próbálgatni a zárba. Remélem Danny keze nem fárad el, és folyamatosan ott tudja tartani a gyertyát, ahol kell. 

   Már a harmadik kulcsnál tartottam, amikor a hátam mögött egy torokköszörülésre lettem figyelmes. Hoppá, lehet hogy lebuktam? Szépen lassan, kimértem hátrafordultam, és egy osszefont kezű Amabellel találtam szembe magamat, aki idegesen dobolta a lábával a padlót.

-          Hey, szia Amabel - nyeltem egy hatalmasat.

-          Eric – a szemeiben baromi nagy vihar tombolt. Lehet, hogy el kellene menekülnöm.

-          Csak egy kis cukorért jöttem, mert nekem elfogyott – gyenge próbálkozás, de beválhat. Oké, mégsem, mert Amabel elnevette magát.

-          Ó igen? Ma egész nap csak cukrot ettél? – döntötte el oldalra a fejét. – Mert ha jól emlékszem a szatyrokban volt egy-két csomag – húzta gonosz mosolyra ajkait.

-          Oké… - egyenesedtem fel. – Miért nem vagy lent? Nem félsz, hogy megégsz? – ne felejtsük el, hogy a jelző hang még mindig szólt.

-          Eric, ne nevettess, nem te vagy az egyetlen, aki figyelem elterelés gyanánt tűzriadót fúj – mosolyodott el, de ez most nem volt gunyoros, inkább kedves.

-          Nem? – szalad fel szemöldököm. – Te is ilyen ördögi lennél? – kérdeztem hamiskás mosollyal. Amabel a kanapé felé intett, teljesen eltűnt a rosszindulat, de azért én résen maradok, nem hagyom magamat átverni.

-          Én? – megengedett magának egy kisebb fajta nevetést. – Dehogy, viszont az öcsém és a legjobb barátom igen – mosolyodott el az említésre, nem tudom melyiküknek tulajdonította ezt a melegséget, de ez nekem csak jól jön.