7. fejezet - Álom és Eurovízió

Sziasztok! :)

Meghoztam a fejezetet, remélem, tetszik majd Nektek.

Nagyon szépen köszönöm a komikat és a tetszik gomb lenyomását.

Nem is rabolom az időtöket.

Jó olvasást!

Kisses&Hugs♥, adadel

Álom és Eurovízió

-           Gyere Amabel, mutatok egy-két dolgot – nyújtotta felém a kezét mosolyogva.

-          Miről lenne szó? – nagyon furdalt a kíváncsiság.

-          Majd nemsokára megtudod. Mit szólnál egy kis kiránduláshoz?

-          Benne vagyok, ha csak nem valami hátborzongató helyre menyünk, mert akkor inkább kihagynám – ha valami rémisztőt szeretne mutatni, annak nem nagyon örülnék.

-          Biztos lehetsz abban, hogy nagyon fog tetszeni, ha mégsem, akkor nem is fogsz rá emlékezni – kacsintott rám.

-          Három helyre fogunk elmenni, kezdjük az elsővel – amint kimondta ezt a mondatot, a helyszín megváltozott, az egyik emlékemben voltunk, mégpedig abban, amikor Jesse McCartney koncertjére mentünk. A fiúk nem szerettek volna egyedül elengedni, ezért velem jöttek, annyira izgultam és fel voltam pörögve, hogy folyamatosan hűtöttek valamilyen kitalált történettel – emlékszel erre a napra? – kérdezte tőlem.

-          Hogy ne emlékeznék? Életem legjobb napja volt. Még most is érzem azt az energiát, amit akkor éreztem. Ez volt az első alkalom, hogy olyan közelről láttam Jesse-t, a fiúk pedig attól tartottak, hogy elájulok a túl turbózottságom miatt. Egy percre sem mentek el mellőlem – mondtam neki nagy mosollyal.

-          Azt látom én is – nevetett fel. Annál a percnél tartottunk, amikor kedvencem a színpadra lépett, nem is lehetne leírni azt, hogy mit éreztem akkor, még úgy is, hogy annyi idő után nézem, pedig már nem tartok abban a korszakomban, kicsit enyhült a lelkesedésem, de az biztos, hogy még most is imádom Őt.

-          Miért jöttünk ide?

Azt elhiszem, hogy meg szeretné azt mutatni, hogy milyen szerencsés vagyok, mert igaza is van, sajnos nem sok embernek adatik az meg, hogy kedvencével találkozhasson. Ezért hálás is vagyok a szüleimnek, hogy elengedtek, és legfőképp azért, mert ide költöztek, hiszen Magyarországon nem sok esélyem lenne az ilyen hihetetlen, és jó dolgokra. Úgy érzem, mintha újra élném az eseményeket, az összes legapróbb moccanást, de mégsem, hiszen én látok és hallok mindent és mindenkit, de ez fordítva nem igaz. Engem csak úti társam lát és hall, és én is Őt. Ami talán a legfurcsább, hogy látom az akkori önmagamat és azt az óriási mosolyt, ami egy másodpercre sem tűnt el. Látom Zach-et és Jason-t, akik azon nevetnek, hogy én mennyire örülök. Még ez sem zavart, hiszen annyira boldog voltam, hogy ha még sikerült is volna elesnem, amit kétlek, mert, vagy a tömeg, vagy a két srác felfogott volna, még akkor is nagyon jól éreztem volna magam, hiszen ott volt, nem több mint tíz méterre, ez elképesztő! Most én mosolyogtam önmagamon, mert tényleg elég vicces volt mások számára, hogy én mennyire eufórikus hangulatban voltam.

-          A kérdésedre majd magadtól rá fogsz jönni egy idő után. Azt hiszem, hogy eleget láttunk. Mehetünk a következő helyre? – mit is kérdezett? Nem nagyon figyeltem, mert a gondolataim mind-mind Jesse és a fantasztikus látvány körül forogtak. A válaszom pedig csak egy ühm volt, hiszen mi mást felelhettem volna? Abban a percben meg is bántam, hogy nem figyeltem oda rá, hiszen eltűnt minden, a tömeg, a nagy zaj és legfőképp Jesse.

-          Miért vagyunk a folyosónkon?

-          Ne türelmetlenkedj! Nem kell sokat várnod, és megtudod – csitított el.

Igaza volt, nem kellett sokat várnom. Megjelent Zachie, olyan volt, mint aki nagyon őrlődik valamin. Ha még kétszer végig ment volna a folyosón, abban biztos vagyok, hogy kikopott volna a szőnyeg. Most milyen napot írhatunk? Mi fog most történni? Miért pont a fürdőm ajtaja előtt vagyunk? Ó, csak nem? Ez az a nap? Amikor rám tört a felismerés, Zachie is elhatározta magát, mert egy nagy mozdulattal kinyitotta a fürdőajtót. Még most is emlékszem arra, amit akkor, ott éreztem. Vajon mi volt az? A meglepődés, és a zavar pillanata. Annyira viccesen néztünk ki abban a nekem kínos, neki igenis kellemes szituációban, hogy muszáj volt felnevetnem.

-          Csak nem röhögő görcsöt kaptál? – kérdezte mosolyogva.

-          Á, én? Dehogy! – próbálkoztam a szavakkal, de nagyon is igaza volt, hiszen ez volt eddigi életem egyik legfurcsább, legkellemetlenebb, de egyben legkellemesebb pillanata is.

-          Ugye, tudod, hogy nekem nem tudsz hazudni? – ha most olyan helyzetben lennék, hogy visszavághatnék, akkor megtenném, de sajnos most igaza van, vagyis úgy gondolom.

-          Nem lehetne azt, hogy felgyorsítjuk? Nem nagyon szeretném végig nézni, elég volt egyszer is átélni – mondtam neki, és küldtem felé egy könyörgő mosolyt, remélem beválik.

-          Biztos, hogy nem szeretnéd megnézni? Mert szerintem nagyon tetszik neked a látvány – húzta féloldalas mosolyra a száját, azta, hogyan lehet egy mosoly ennyire szívdöglesztő? Merengtem el a látványon. Még mielőtt észrevette volna, levettem a tekintetem róla.

-          Kérlek, pörgessünk! Nem nagyon értem, hogy miért nem egy koncerteden vagyok, és miért utazgatunk az én életemben, emlékeimben.

-          Ez egy jó kérdés, de hallottál már arról, hogy mindenki maga irányítja saját álmát? Hogy miért én lettem ez a valaki, azt csak te tudod – hallottam már róla, hiszen én is ezt hajtogatom állandóan – ha nem szeretnéd ezt az igazán szórakoztató jelenetet végignézni, akkor ugorjunk. Már csak egyetlen egy állomásunk van, de azt nem emlék formájában fogjuk megnézni. Képvetítés!

Most miért kiabálta el magát? Komolyan mondom, kicsit megijedtem, mert eddig szinte suttogott, erre pedig elkiáltja magát… hihetetlen. Pár pillanat múlva viszont rájöttem, hogy miért tette, amit tett, de biztos vagyok abban, hogy csak azért csinálta, hogy rám hozza a frászt. Milyen angyal az ilyen? Mert most igen is angyal, hogy hogyan sikerült teljesen fehérben megálmodnom Őt, azt hiszem, erre nem fogom sohasem megkapni a választ. Lehet, hogy én alakítom az álmaimat, de mégis úgy érzem, hogy Ő irányít.

-          Egyet pillantottam és az emeleti plazma Tv-vel találtam szembe magamat. Szóval, ha nem emlékeket nézünk meg „élőben”, akkor emlékeket fogunk nézni képekben? Ennek így semmi értelme. Mintha hallaná a gondolataimat, mert válaszolt kérdésemre.

-          Olyan képeket fogunk megnézni, amikre még nem emlékezhetsz, de mindjárt te is észreveszed.

Rendben, akkor mégis milyen képeket? Jujj, ne, meg vagyok arról győződve, hogy eddig várt arra, hogy valami rosszat mutathasson, ha most elindít nekem egy horror filmet, akkor nem is tudom, hogy mit csinálok. Szerencsére nem lett igazam, és elkezdődött a diavetítés…

Az első képen én voltam a szobámban, miközben próbálom beletuszkolni a ruháimat a bőröndbe, több-kevesebb sikerrel.

A második képen, repülőgépen ülök. Vajon hova mehetek? Az az egy biztos, hogy Európába.

A következőn egy számomra csodálatos lakást láttam. Egy kétszintes térről van szó. Az alsó részét láttam most, ami a piros-fehér-fekete színekben pompázott. Az ezt követő kép is itt van, méghozzá, biztos, hogy a felső szinten, mert itt már a lila volt az uralkodó szín. Elképesztő, hogy milyen bámulatos, ez a kettő a kedvenc színem, ilyet is csak álmomban tudok látni…

-          Jól figyelj, mert ez az utolsó kép, ami a kulcsa az álmodnak.

-          Figyelek, jöhet!

Most komolyan gondolja azt, hogy Eric Saade volt az utolsó képen? De mégis miért? Oké, lehet, hogy tudom erre a választ, mert tegnap, azt hiszem, már tegnap…Őt választottam ki, mostantól Ő lesz a kedvencem. Az a kérdés, hogy vajon mennyi ideig? Tovább fog tartani, mint az összes többi másik énekes, színész?

-          Kérdésedre a válasz az igen, vagyis, az biztos, hogy Őt tovább fogod „imádni”, mint engem – mondta, de vajon jobban is? Mert akkor, abban a pár hétben totálisan meg voltam őrülve Tőle.

Láttam, hogy nyitja a száját, de már nem sikerült elmondania semmit sem.

Bumm… Kipattantak a szemeim és elképesztően gyorsan felültem. Ki nem hagy aludni? És ki az a valaki, aki ekkora hanggal nyitotta ki és csukta be az ajtómat?

-          Mabel! Visszavágót akarok! – csak Zachie az, amint rám tört a felismerés, visszadőltem és a fejemre húztam a takarót. Ő közben ledobta magát mellém.

-          Milyen visszavágót? Különben is hány óra van? Kifelé, még aludni akarok! Kilenc után tárgyalhatunk róla, habár azt sem tudom, hogy miről beszélsz!

-          Nem veheted el a címemet! Szükségem van rá!

-          Te még csak itt tartasz? Nincs szándékomban elvenni tőled semmit sem – ültem fel, hogy rá tudjak nézni. Amint ezt megtettem, észrevettem valamit – Zachary Larson, azonnal állj fel! – utasítottam.

-          Miért is? – kérdezte meg döbbenten, de közben cselekedett.

-          Ráültél Fülesre – értetlenül nézett rám - akarom mondani Eeyore-ra! – amint magamhoz szorítottam örök kedvencemet, a srác megforgatta a szemét. 

-          Még mindig vele alszol? – nevette el magát.

-          Közöd? – húztam fel szemöldököm – Valakivel kell aludnom.

-          Nekem van erre egy jobb ötletem – mászott közelebb hozzám.

-          Azt tartsd meg magadnak! – csúsztam távolabb, Ő közben pedig mosolygott, nagyon mosolygott - Most pedig kifelé, folytatnom kell az álmomat, mert nem értek belőle sok mindent, hamarabb lett vége, mint kellett volna – néztem rá bosszúsan.

-          Mit álmodtál? – kérdezte gyengéden. Csak nem szeretnél itt maradni Zachie?

-          Ha segítesz megfejteni, maradhatsz – válaszoltam.

-          Mesélj! – mondta, nyitottam a számat, de belém fojtotta a szót – Ne, várj! Inkább kitalálom. Justin volt benne – kapott tőlem egy fejrázást – Jesse?

-          Másodikra talált, de Ő most nem valami sokat volt benne. Kíváncsi vagy az egészre, vagy inkább megpróbálod kitalálni?

-          Ne haragudj, mondd csak – elkezdtem, mindent elmeséltem, kinevetett, hogy Adam-et angyalként álmodtam meg. Az utolsó képnél tartottunk, amikor megint közbe szólt, már sokadjára.

-          Ki ez az Eric gyerek? – nézett rám értetlenül.

-          Ha megnézted volna velem az elődöntőket, akkor nagyon jól tudnád, hogy Ő képviseli Svédországot.

-          Remélem, jobb, mint Bieber, végre talán megjött az eszed, de addig nem mondok véleményt, ameddig nem látom és hallom.

-          Tudod Zachie, még nálad is helyesebb – néztem a szemébe, próbáltam komoly lenni, de elnevettem magam.

-          Aucs, ez fájt – kapott a szívéhez – ezt nem gondolhatod komolyan.

-          De, igen, nagyon komolyan gondolom. Mutassak pár képet? – Óó, kezdődik, nem fog ez jól elsülni.

-          Azt hiszem, hogy bőven elég lesz az, majd ha látom az Eurovízióban, mert még a végén jobban elvennéd az önbizalmamat – hogyan lehet valaki ennyire ilyen? Kis ártatlanka? Az előbb pedig olyan… olyan nem is tudom milyen!?

-          Rendben, na de térjünk vissza az álmomhoz. Szerinted mi a lényege?

-          Most haragszom rád, hogyan mondhatod azt, hogy helyesebb nálam? Biztos vagyok abban, hogy csak eltúlzod!

-          Ne rágódj már ezen! Okés, legyen az, hogy nagyon is megüti a szintedet, de egyikőtök sem helyesebb. Így már jobb?

-          Nem sokkal, de legalább már nem helyesebb nálam… - pedig az, sokkal helyesebb, de igazad van, inkább nem rombolom össze a lelkivilágodat. De ha még jobban is nézne ki, mint Te, ez min változtatna? Hiszen, Ő több ezer kilóméterre van tőlünk.

-          Álom! Mit gondolsz?

-          Mit gondolok? Na lássuk csak… Milyen zenét hallgattál utoljára? Milyen filmet néztél utoljára? Ki a legeslegkedvencebb énekesed? Kit szeretsz a legjobban? Ki az új „kedvenced”? – hadarta le nekem gyorsan a kérdéseket.

-          Válaszoljak? Vagy csak írói kérdések?

-          Válaszolj, és majd Te is megérted – mosolygott rám.

-          Adam Lambert-et hallgattam utoljára.

-          Aki, az angyalod volt.

-          Az Excsajok szellemét néztem meg a héten.

-          Múlt ~ jelen ~ és valószínűleg a jövő, de ezt nem tudhatjuk.

-          Jesse, és mindig is Ő lesz.

-          Akinek voltunk a koncertjén.

-          Az utolsó előtti kérdésed egy icipicit túlzás. Nem gondolod?

-          Egyáltalán nem. Ha gondolod, válaszolok rá én – meg se várta, hogy mit mondok, de már újra nyitotta a száját – Te vagy Zach, ezért voltál az álmomban.

-          Rendben, akkor maradjunk ennyiben, de Eric akkor is helyesebb, mint Te! – azonnal lehervad a mosoly az arcáról. Szeretek gonosz lenni, na jó, csak néha, de nem hagyhatom azt, hogy mindig Ő győzzön.

-          Amabel fejezd be, mert különben meg sem nézem veled! – próbálsz fenyegetőzni? Ez nem fog összejönni, mert az ígéret, az ígéret, és az közöttünk megszeghetetlen.

-          Az utolsó kérdés pedig Eric Saade! – mosolyogtam, nagyon mosolyogtam, hiszen pont most mondta, hogy fejezzem be. Ez van, ha valaki a saját csapdájába esik.

-          Akkor, most rakjuk össze. Adam volt az angyalod, Jesse a múltad, én a jelened, de vajon akkor ki a jövőd? Nehogy kimondd, mert biztos, hogy nem úgy lesz! Hiszen, az lehetetlen.

-          Miért lenne lehetetlen? Bármi megtörténhet – igaza van, de akkor is, mi lenne abban jó, ha mindig egyet értünk? Nem fogok találkozni Eric Saade-val, nem lesz a jövőm, hiszen neki ott van a barátnője, azt hiszem, hogy Molly-nak hívják, és a képek alapján nagyon jól elvannak együtt. Nem is a lány a legnagyobb akadály, hanem inkább az, hogy Ő Eric Saade és leendő nagy popsztár.

-          Rendben, rád hagyom. Most pedig a szörf – ránéztem az órámra.

-          Zach! Fél tizenkettő, fél óra és kezdődik az Eurovízió! – kiabáltam rá, és közben kiugrottam az ágyból.

-          Csigavér, nem fogsz kimaradni, hiszen most mondtad, hogy van még fél órád – nevette el magát.

-          Igaz, igaz, akkor most menj le, mert Daisy este írt egy sms-t, hogy meg szeretné nézni Ő is, szólj neki, én addig megfürdők és felöltözöm.

Zach lement, én pedig a fürdőbe vettem az irányt. Gyorsan elkészültem. Felvettem egy rövidnadrágot és egy lenge hosszított felsőt, nem tehetek róla, hogy ezek a gyengéim, de nagyon sok ilyenem van. Elrendeztem a hajam és kiviharzottam a szobámba, ott felkaptam a laptopom, az iPad-om és az iPhone-om. Miért is? Mert kell valahogyan tartanom a kapcsolatot az emberekkel.  Liliánától tudom, hogy van olyan, hogy Melodifestivalen és persze, hogy Eurovízió. Magyarországon Ő az, akivel nagyon jóban vagyok a rokonokon kívül. Amikor beléptem a Tv szobába, amit már álmomban is láttam, nem csak két emberrel találtam szembe magam, hanem öttel. Zach, Ben, Jason, Delia és Daisy is a kanapén, illetve fotelekben ültek.

-          Hát Ti? Hogy kerültök ide? – kérdeztem meglepetten. Nem mintha nem örülnék nekik, hiszen már nagyon sokat könyörögtem nekik ezért, kíváncsi vagyok arra, hogy hogyan kerültek ide.

-          Csak nem zavarunk? – kérdezte Delia mosolyogva.

-          Nem, dehogy, örülök nektek, csak meglepődtem.

-          Ama, kezdődik! – szólt Zachie, közben ledobtam magam mellé.

-          Azt add ide, ne unatkozzak – nézett rám könyörgően, és nyújtotta kezét a laptopomért. oda adtam neki. Végig beszélgettük azt az időt, amíg a műsorvezetők bekonferálták az első országot. Szinte észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan eltelt már az első négy szám. Most következnek a magyarok. El kell ismernem, hogy nagyon jó dalt választottak az induláshoz. Az énekesnőnek pedig nagyon szép hangja van.

-          Ti is magyarok vagytok, igaz? – kérdezte Daisy.

-          Igen, azok vagyunk. Nem több, mint egy hónap múlva megyek látogatóba, nagyon várom már – mosolyogtam rá.

-          Hé, figyeljétek, most jönnek a lökött ikrek – nevetett fel Jason. Elképesztő, hogy miket művelnek a színpadon. Egyetlen egy dolog nem tetszett az előadásukban, az pedig az volt, hogy a fiúk piros ruhában voltak és a háttér is ugyan olyan színben pompázott. Ettől eltekintve viszont nagyon élveztem. A fiúkat állandóan csitítgatni kellett, mert nem bírták befogni a szájukat.

-          Figyel, nézd, most jön Eric, vagyis a svédek! – lehet, hogy kicsit hangos voltam, de mit vársz tőlem? Hiszen most jön a „kedvencem”!

-          Kicsoda? – kérdezték Zach-en kívül a többiek.

-          Eric Saade, azt hiszem ez a neve – nézett rám, én pedig bólintottam, közben folytatta – tegnap estétől fogva Ő Amabel kedvence.

-          Vagy úgy – nevették el magukat – Akkor mindenki tegyen lakatot a szájára, mert különben Ama megöl a szemeivel minket, vagy rosszabbik esetben a kezével – nevetett Delia. Haha, nagyon vicces. Röhög a vakbelem.

Elhallgattak. Nagyon lassan vége lett az ország videónak is, nagyon, nagyon idegtépő volt, alig bírtam kivárni. Elkezdődött… nekem már az is elég volt, hogy kiírták a nevét, és a dal címét, már akkor rettentő iramban dobogott a szívem. Már legalább százszor végig néztem az elődöntő videóját, de még nem váltott ki belőlem ilyen hatalmas ”forróságot”, mint most, a színpadot is messziről mutatják még, énekelni sem kezdett el. Amint meghallottam hangját és a kamera Őt kezdte el mutatni, az volt az első lépésem, hogy közelebb másztam a Tv-hez, sokkal közelebb. Végig szájtátva figyeltem. Ha eddig még nem habarodtam teljesen bele, akkor ezekben a percekben biztosan. Te jó ég, azok a gyönyörű barna szemek, az a mozgás… kirázott a hideg, teljesen elvesztem! Nem tudok semmi negatívumot mondani, a szám, a táncosok, Eric, az előadásmód, mind tökéletes volt. Teljesen kizártam a külvilágot, nem létezett más, csak a Tv és én, na meg persze Ő, akit én láttam, de Ő nem látott engem, Eric Saade. Ez a közel három perc, olyan volt, mint, nem is tudom, nincsenek rá szavaim. Elképesztő, varázslatos, káprázatos, bámulatos, hihetetlen, lenyűgöző… azt hiszem, több jelző nem fog az eszembe jutni, annak is örülök, hogy tudom, hogy mi a nevem, vagyis azt hiszem, hogy tudom. Már majdnem egy perce vége volt a számnak, de én még mindig a képernyőre voltam tapadva. Lassan kezdtem magamhoz térni. Felálltam, megfordultam, és úgy szólaltam meg, mint akin még érződik Eric hatása.

-          Akarom Őt! – mondtam a többieknek, akik közül volt, aki nevetett és volt olyan is, aki a megdöbbenés jeleit mutatta arcán.

-          Én is sok mindent – mondta Zach -, de Te túl makacs vagy.

-          Bemutatom az igazi Amabelt – mutatott rám Jas, szavait Daisy-nek intézte, Ő volt az egyik, aki jól szórakozott rajtam.

-          Most mi van? – kérdeztem Tőlük.

Most bezzeg csöndben tudnak maradni. Semmi válasz. Mindenki el volt foglalva valamivel. Zach volt a legfurcsább… Eric Saade-ról keresett információkat. Ez nagyon különös. Amikor talált valami érdekeset, mindjárt megmutatta nekem. Nem tudom, hogy mire készül, de szerintem le szeretné valamivel járatni, és azért keresődik annyira.

-          Hé, Am! Ezt láttad már? – mutatott egy képet. Ezen Danny, Eric volt ellenfele és persze Eric van, és hát… mit is mondjak… éppen megcsókolták egymást. Este már láttam a képet. Nagyon remélem, hogy ez csak egy „erőfitogtatás” nem pedig valami komolyabb.

-          Láttam, és tudod, hogy mi a véleményem a slash-ről, szóval, ne mutogass nekem ilyen képeket – mutogattam az ujjammal. Mire Ő elmosolyodott. Most biztos, hogy azt hiszi, hogy sikerült lebeszélnie Eric-ről, pedig nagyon is téved. Ez csak egy kép, és két alkalom volt összesen, nem fogok belehalni.

Végig izgultam az összes országot, nagyon bíztam abban, hogy Eric fogja megnyerni, de sajnos nem így lett. Az utolsó országnál még reméltem, hogy legalább a második helyet magáénak tudhatja, de a tizenkét pont rossz helyre került, ezért a svédek lecsúsztak a harmadik helyre. Mondhatni, összetörtem, mi az, hogy nem Ő győzött? Pedig Ő volt a legjobb… A fiúk olyan kárörvendőek, rajtam és Ericen nevetnek, gonoszak, most haragszom rájuk. A lányok viszont teljesen megértettek.

Az egész napom úgy elröppent, hogy észre sem vettem. Liliánával nagyon sokat beszélgettünk, végigtárgyaltunk mindent, az összes kis mozzanatot. És még mindig úgy gondolom, hogy Eric volt a legjobb, sajnálom, hogy nem Ő győzött. Habár… nem is annyira, mert biztos vagyok abban, hogy sikerül neki nagyon híressé válni. Ugyan úgy, mint a dalszövegben.