8. fejezet - A nagy elhatározás

Sziasztok! :)

Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez írt komikat, most már teljesen elhiszem, hogy mit jelentenek Nektek is. Válaszoltam mindegyikre, ha gondoljátok, lessétek meg őket. ;) Köszönöm a „tetszik” gomb lenyomását! :)

A fejezetben elrejtettem valamit, kíváncsi vagyok arra, hogy felfedezitek-e. Remélem, igen, nagyon örülnék neki.

A blog egy kis változtatáson ment keresztül az ünnep közeledte miatt, remélem tetszik Nektek! :)

Kisses&Hugs♥, adadel

A nagy elhatározás

Ezt nem tudom elhinni! Vége van a sulinak, de én mégis idebent szenvedek a szobámban, mert még mindig nincs meg a lakásom Stockholmban, pedig nem ez az első alkalom, hogy nekiálltam keresgélni. Miért ilyen nehéz? Az utóbbi pár napban nem csináltam mást, csak kutakodtam, semmi sikerrel. Nagyon remélem, hogy ma már sikerül megtalálnom a tökéleteset, de ha nem is, akkor legalább valamit, ami megfelelő lenne. Egyik honlapról a másikra, de semmi. Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy svéd nyelven van írva minden. Miért nem tudok svédül? Miért pont oda küldtek? Kész lehetetlenség. Kezdek beleőrülni. Most ki szeretnék menni szörfözni, vagy napozni, teljesen mindegy lenne, hogy mit csinálnék, csak kicsit ki tudjam engedni a fáradt gőzt, de nem tehetem, mert napokon belül Londonban leszek, utána pedig megyek Magyarországra. Az a kevesebb, mint egy hét, amit a Svédországba utazásom előtt töltök itthon, szinte semmi sem lesz. Nem is tudom, miért jövök majd haza, hiszen nálam lesz már minden, ami kelleni fog. A ruháimat pedig, nem is tudom, hogy elvigyem-e, hiszen ha azokban fogok járkálni, teljesen biztos, hogy megfagyok, mert náluk van tél, sőt, már ősszel is hűvös van, nem tudom, hogy hogyan fogom majd tudni megszokni. Az első elintézendő dolgaim között lesz a nagy bevásárló körút.  Na, de vissza a lakásokhoz, ez olyan idegesítő már, miért nem tudok választani? Rendben Amabel, nyugalom, menni fog, csak kicsit nyugodj le… De ha egyszer nem megy?! Ez egy rémálom, remélem, ha felébredek belőle, a repülőgépen ülök Stockholm felé, és akkor már biztos, hogy tudni fogom, hogy hol is fogok majd lakni az elkövetkezendő években. Hova akarok ugrani még két hónapot? Hiszen lesz egy nagyszerű nyaram, amit a szeretteimmel töltök. Miért gondolkozom ennyire előre? Miért nem a mának élek? Miért is? Mert ez így nehezebb, túl egyszerű lenne, ha nem gondolkoznék előre. Nincs kedvem semmihez, inkább kiterülök a földre, és nézem a plafont. Ez a semmittevés is jobb, mint az, amikor nem tudom, hogy mit csináljak, most pedig tudom, hogy mit csináljak, hiszen a kitűzött cél a bambulás. Tökéletesen elmerültem magamban, erre valaki elkezd kopogni. Ez is csak velem történhet meg… Amikor ki szeretnék kapcsolódni, abban a pillanatban megzavarnak.

-         Am, bejöhetek? – hallottam meg Zach hangját már mellettem.

-         Tudsz svédül? – természetesen nem tud, éppen ezért semmi hasznát nem veszem neki.

-         Nem – azt hittem, hogy füllent nekem egyet, de nem, az igazat mondta.

-         Akkor, sicc innen! – így is, úgy is elküldtem volna. Még mindig a földön fekszem becsukott szemmel. Lenne egy kérdésem magamhoz… Miért nem a puha ágyon? Kezd elmenni az eszem.

-         Sicc? Ezt nem a macskáknak szokták mondani? – ha most látnám az arcát, megbizonyosodhatnék abban, hogy felhúzott szemöldökkel néz engem, de közben már közel áll a nevetéshez.

-         Ez esetben képzeld magad macskának – nevettem fel.

-         Kedves vagy – feküdt le mellém.

-         Tudom – húztam mosolyra szám szélét.

-         Hallottam, hogy magad alatt vagy – fordította komolyra a szót – segítsek valamiben?

-         Nem tudom, megpróbálhatjuk. Még mindig lakást keresek – válaszoltam, még a végén kiderül, hogy tud segíteni nekem.

-         Gyere, szedd össze magad! Amíg én keresgélek, te nézd a Tv-t, mert nagyon kikészültnek nézel ki – állt fel, majd engem is magával húzott – hozd a jegyzeteidet, laptopod, és amire még szükségünk lehet.

Segített átcipekedni a Tv szobába, mindent úgy raktunk le, hogy látható legyen. Betartotta azt, hogy én ne törődjek semmivel sem, Ő pedig teljesen belevetette magát, hogy találjon nekem lakást. Ez kedves tőle. Én a Disney csatornát néztem éppen, Csingiling egyik filmjét adták, mindig nagyon várom Terence megjelenését, hiszen Jesse szinkronizálja Őt.

-         Találtál valamit? – kérdeztem, amikor már vége lett a mesének.

-         Igen, de legyen meglepetés. Még el kell intéznem valamit, addig tessék, itt van egy videó, ez talán lefoglal addig – nyomta kezembe a laptopot, Zachie pedig kisétált a folyosóra.

 OMG! Ez… ez, húha. Ezt megmutatta nekem Zach? Eddig végig azon volt, hogy lejárassa Ericet, erre nekem megmutat egy ilyen videót? Valamire készülhet. Kit érdekel, ha tervez is valamit?! Most nézem tizedszerre a videót, és nincs bennem már semmi tartás, ha most itt lenne a közelemben, félre tenném a jó kislányos énemet, és leteperném. Ilyet sem mondok sokszor, de ez a pasi ilyeneket hoz ki belőlem. Teljesen megsemmisültem, még az Eurovíziós fellépése után sem éreztem ilyen mámoros érzést. Ha lehetséges lenne, úgy kellene összekaparni, mert teljesen beleolvadtam a kanapéba. Nem tudom, milyen látványt nyújthatok, de nem érdekel. Eddig még senkibe sem voltam ennyire belezúgva, még az Adam korszakomban sem voltam ennyire őrült. Szinte minden tízedik szavam vagy az Eric, vagy a Saade. Kikészítek mindenkit, de legfőképp Zachie-t, aki próbál lebeszélni róla. Most miért izgul miatta? Hiszen Ő egy popsztár, na jó még nem, de biztos vagyok abban, hogy nemsokára mindenki ismerni fogja a nevét. Több tízezer kilométerre lakik tőlem Svédországban. Várjunk csak! Svédországban? Én is ott fogok lakni! Eddig miért nem jöttem rá?! Ennyire elvette az eszem, hogy még a nyilvánvalóra sem tudok rájönni? Miért nem mondták a többiek? Mondhatták volna, akkor… rendben, megértem, hogy miért nem mondták, mert talán akkor még annyira sem figyeltem volna rájuk, mint mostanában. Mi lenne, ha nem is említeném meg többet Ericet? Mi lenne, ha nem néznék videókat, nem hallgatnám a számait… Vajon el tudom azt hitetni a többiekkel, hogy belenyugodtam a távolságba, és hogy semmi esélyem nem lenne, hogy találkozhassak vele? Mit szólnának hozzá?

-         Végeztem, megvan a lakásod. Augusztusban beköltözhetsz már, de majd ott várni fog egy kis meglepetés – mosolygott rám.

-         Tényleg? Sikerült? Milyen? – ez elképesztő, neki pár óra alatt sikerült, nekem pedig több hétig tartott elintézni a semmit?!

-         Mi az, hogy? – látta rajtam, hogy nagyon felpörögtem, ezen elmosolyodott, mindig azt mondja, hogy szereti, ha ilyen vagyok, kivéve akkor, amikor valaki más az örömömnek az oka, de most nem Ő lesz, vagyis de, de Zach nem fogja tudni - Tudtam, hogy mit keressek, és sikerült is, megtaláltam a számodra tökéletes lakást.

-         Láthatom? – megesz a kíváncsiság. Nem jó mindig kíváncsinak lenni, mert sokszor ténylegesen elveszi az energiámat.

-         Nem, mondtam, hogy meglepetés lesz!

-         Ne már! Várjak két hónapot arra, hogy láthassam? Különben is, el kell intéznem hozzá mindent.

-         Nem kell csinálnod semmit sem, én már lefoglaltam, a többit pedig a napok folyamán elintézem.

-         Nem lehetsz ilyen! Látni akarom! – kezdtem el hisztizni – Ha nem mondod el, megharagszom rád, és nem fogom elmesélni, hogy milyen volt a nyaram, majd ha hazajöttem.

-         Mennyi időre mész? – kérdezte kíváncsian, arra pedig, hogy megharagszom rá, nem is reagált. Igaza van, valakinek muszáj lesz majd élménybeszámolót tartanom.

-         Három nap múlva indulok, és július utolsó hetében jövök haza, utána pedig már megyek is Stockholmba, elég mozgalmas lesz ez a nyaram – válaszoltam a kérdésére. Ha jól tudom, akkor a Hearts In The Air videoklipje a hónap végén jön ki, majd megnézem suttyomban Angliában, mert ugye letettem arról, hogy Eric fanatikus leszek, nem tudom, hogy hogyan fogom tudni majd ezt megvalósítani, nehéz feladat lesz. Jut eszembe az új album, a Saade Vol1 is nemsokára megjelenik. Miért vállalkoztam én erre, nem fogom tudni végig csinálni… de akkor is menni fog, higgyék csak azt, hogy visszaálltam a normális Amára. Vajon újra el kellene kezdenem JB-t imádni? Azzal megnyugtatnám Őket? Á, dehogy Zachie-t vele is nagyon-nagyon tudom idegesíteni, szóval semmi sztár, csak akkor, amikor egyedül vagyok és se nem hall, se nem lát senki sem.

-         Neked mindig mozgalmas nyarad van, mert nem bírsz megülni a fenekeden, állandóan utazgatnod kell – mutogatott az ujjával -, ahelyett, hogy itthon maradnál velem, és elszórakoznánk. Idén szerintem teszek egy Hawaii kiruccanást, nincs kedved jönni?

-         Előbb nem tudtál volna szólni? – róttam meg. Mi az, hogy már akkor szól, amikor teljesen be vagyok táblázva? Már évek óta felhozzuk ezt a témát, de eddig mindig elmaradt, most meg nélkülem fogják véghezvinni.

-         Ne haragudj, de nekünk is már csak most jutott az eszünkbe. Egy hét múlva repülünk – most erre mit mondjak? Örülök annak, hogy végre sikerül elmenniük, de sajnálom, hogy nem mehetek velük.

-         Jó szórakozást kívánok! Én akkor még Londonban leszek – küldtem felé egy mosolyt.

-         Megint ahhoz a barátnődhöz mész? Még a mai napig nem értem, hogy miért ráncigáltatok el oda két éve.

-         Először is, én nem ráncigáltalak, magadtól jöttél, de különben is, nem én hívtalak, hanem Mays. Az első kérdésedre a válasz pedig a nem. Mostanában nem hallottam róla, már tavaly sem együtt töltöttük a nyarat, ha jól tudom, elutazott, nem tudom biztosan, mert teljesen megszakad a kapcsolat, de hiányzik, nagyon, olyan jól szoktunk szórakozni, még akkor is, amikor szó szerint nem csináltunk semmit sem.

-         Ha nem Maya-hoz mész, akkor hova? – vonta fel a szemöldökét, és egy értetlen képet vágott.

-         Keresztanyumhoz, képzeld, van egy nagyon aranyos unokahugicám, idén született, minden ott töltött időmet el fogja foglalni – válaszoltam mosolyogva.

-         Értem, de ugorjunk egy kicsit vissza 2009-hez… - gondolkozott el egy kicsit – Miért is hívott meg a csaj? Még csak nem is találkoztam vele, pedig Jas azt mondta, hogy nagyon csinos, szívesen megismerem volna.

-         Jason honnét tudta, hogy csinos? Hiszen, még Ők sem találkoztak – értetlenkedtem.

-         Azt mondta, hogy látott nálad egy olyan képet, amin együtt vagytok, de Amabel, ne tereld a témát! Meg szeretnék világosodni.

-         Muszáj elmesélnem? – olyan ciki, mert mégis miattam volt, nem akartam, hogy ez legyen belőle. Én már mindjárt az elején tudtam, hogy nemsokára elmegyek, nekem az csak egy jó kis időtöltés volt erre ez lett belőle, most magyarázkodhatok…

-         Kíváncsi vagyok, nagyon sokat húztad, most ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba – igaza van, de akkor sem szeretném elmondani, végeredményben úgy is az lenne, hogy mindent kitálalok, csak egy kicsit később, mint most, mert jó rábeszélő képessége van, ezt mindig is irigyeltem tőle.

-         Rendben, akkor elmesélem – feszélyeztetve érzem magam, hiszen ez az egész mese az Ő számára úgy jöhet le, mintha féltékeny lettem volna, pedig nem igaz.

-         Kíváncsian hallgatlak – fordult felém, mert eddig a laptopot nyomogatta, talán eltüntette a nyomokat, hogy semmiféle képpen se találjak rá a lakásra? Okos, de egyben gonosz is.

-         Az volt az első olyan alkalom, hogy Maya Owenhez mentem a nyári szünetben, mert eddig mindig a rokonokat látogattam meg, de akkor nem, rábeszélt arra, hogy változtassak, és hozzá menjek. Be kell vallanom, nem bántam meg, mert remekül éreztem magam, és még emlékezetesebbé tette nekünk Aaron is.

-         Aaron? Milyen Aaron? Hogyan jön képbe egy srác? – folytatta volna még, ha nem állítom le.

-         Ha most nem hagyod abba a kérdezősködést, akkor nem mesélem el – néztem rá szúrósan. Szerencsére elhallgatott és folytathattam – Pár napig ki sem mozdultunk a házból. Ki nem találnád, hogy mit csináltunk – nevettem fel –, Monopoly-t játszottunk, mindaddig, amíg nem tudtuk már fejben számolni, hogy ki hogyan áll. Maya azt mondta, hogy már elege van belőle, és elráncigált a Tower Bridge-hez. Van egy kis kávézó, ahol tökéletesen lehet látni azt, amikor a híd felnyitódik, lehet, hogy furán fog hangzani, de eddig még egyszer sem volt szerencsém, mert nem láttam. Megjegyezném, hogy ebben a kávézóban ült Booth és Bones a negyedik évad első két részében.

-         Tudom, emlékszem rá, arról áradoztál legalább három napot a levetítése után, hogy Te is voltál már ott – hupsz, igaza van.

-         Láttam egy srácot, aki próbálta megtalálni a tökéletes szöget arra, hogy fantasztikus képet csinálhasson a hídról. Nem is tudom, miért bámultam annyira Őt, talán azért, mert hasonlított Chace Crawfordra, és tudod, hogy mennyire imádom Őt is – nehéz lesz letennem a sztárokról, hiszen a nap huszonnégy órájából legalább húszban benne vannak.

-         Tudod Ama, nem értem, mit szeretsz benne, hiszen kék a szeme, barna a haja, ugyan olyan, mint a többi pasi – a kis álszent, leírta saját magát is.

-         Mint például Te is, de tudod, hogy mennyire oda vagyok érte, lehet, hogy csak Nate miatt, de akkor is, és az a méz szőke haj, ámulatba ejtő.

-         Rendben, értem, most már folytathatod – szegény Zachie, teljesen megőrjítem, de most gondoljunk bele, Ő hozta fel ezt a témát, az Ő hibája, én már csak folytatom. A legjobb öröm, a káröröm – bámultad a srácot, és?

-         Oda jött hozzánk, nem tudom, hogy hogyan szúrt ki minket, de sikerült neki, azt elfelejtettem mondani, hogy Mays is folyamatosan Őt nézte, de abban biztos vagyok, hogy nem Chace miatt, mert nem szeret semmiféle sorozatot. Aaron megkért minket, hogy hadd fényképezzen le úgy, hogy sétálunk a hídon. Tudod, hogy mennyire nem szeretem, ha fényképezgetnek, ezért én erősködtem, hogy csak Maysről csináljon egy képet. Később ezt meg is mutatta és nagyon remekül sikerült neki. Számot cseréltünk azon a napon. Nagyon, nagyon sokat lógtunk együtt hármasban, pedig még nem is olyan rég azt sem tudtuk egymásról, hogy ki-ki csoda, most Aaronra gondolok, még mielőtt azt mondanád, hogy nem ismertem Maya-t, mert ez nem igaz, évek óta ismerem már őt.

-         Ne nézz már ennyire agyalágyultnak – háborodott fel – folytasd!

-         Egyetlen egy alkalom volt, amikor Maya nem tudott eljönni a megbeszélt találkozóra, és akkor történt valami, összejöttem Aaronnal…

-         Összejöttél vele? Én erről miért nem tudok, meddig tartott?

-         Zach, fogd már be, így nem fogunk sohasem a végére érni – dobtam felé azt a párnát, ami addig az ölemben volt.

-         Összejöttem vele, onnantól kezdve már csak kettesben találkozgattunk, most jobban belegondolva, tényleg szemétség volt tőlem. Miért van az, hogy csak akkor jövünk rá a hibáinkra, amikor már késő? Maya megjelent az egyik randinkon és elkezdett rólad mesélni, majd egyszer csak bejelentette, hogy meghívott téged hozzánk.

-         Nekem azt mondta, hogy Te is tudsz róla.

-         Nem tudtam, kicsit mérges is voltam rá, mert mi az, hogy a megkérdezésem nélkül Londonba hívott? A lényeg, hogy a randi hátralévő részét hármasban folytattuk. Maya féltékeny volt, mert Aaron az enyém lett, még most is azt állítom, hogy Crawford miatt jártam vele, tudom, ez idegesítő, de hát ez van. A következő nap pedig elmentem a repülőtérre, mert akkor érkeztél.

-         Te pedig mindjárt felraktál az első hazafelé tartó gépre, legalább engedted volna, hogy megnézzem a várost.

-         Ne nyivákolj! – mint egy macska - Voltál már te is ott – mintha nem lett volna már rettentően sok európai városban – felraktalak, ezután pedig nem tiszta minden, de Maya elmesélte azt, hogy elküldte Aaron-t a repülőtérre, mert bízott abban, hogy meglát minket együtt, így is történt, és a srác elment Maya-hoz, ez milyen már? Nem hogy megbeszéltük volna, fut a legjobb barátnőmhöz. Maya is rájött erre, éppen ezért elküldte. Ezután minden ugyan olyan volt, mint Aaron előtt, nem mondom azt, hogy a szobában ücsörögtünk, mert ez nem igaz, bejártuk az egész várost, sőt, még tovább is mentünk. Abban az egy hónapban nagyon megerősödtek a lábaim a sok sétálástól – nevettem el magam – és vége.

-         Összegezzük csak… azért hívott engem oda Maya, mert bízott abban, hogy féltékeny leszel és ez által Aaron lesz féltékeny, aki Ő hozzá menekül… Okos a csaj, mert a terve bevált.

-         Ez nem igaz, én nem voltam féltékeny! – nem voltam az, csak Ő az én Zachie macim, vagyis akkor még úgy gondoltam, most már örülnék annak, ha lenne barátnője.

-         Süket duma – mondta nevetve, tetszett neki a felháborodottságom. Rendben, elfogadom, de csak azért, mert nincs kedvem vitatkozni – milyen volt a videó? – kérdezte felvont szemöldökkel – eljött az ideje elkezdeni a játékomat…

-         Borzalmas, szerintem már túl sok, Eric mérgezésem lett, többet meg se említsétek a nevét – borzalmas, az volt borzalmas, hogy ezeket a szavakat kimondtam, egyáltalán nem így gondolom, de ha ez kell a tervem végbeviteléhez, akkor hajrá!

-         Ez… ezt most komolyan mondod? – azt hiszem, jó színésznő lenne belőlem, mert teljesen leesett az álla. Gratulálok Amabel…

-         Komolyan, miért hazudnék? Sok volt ez az egy hónap, szerintem nincs ennél több benne – ne, hogyan mondhatok ilyeneket? Remélem nem csap belém egy villám sem, habár előbb zuhanna rám a mennyezet…

-         Ennek csak örülni tudok – kezdett észhez térni a kábulatból.

Még a végén pokolra jutok, hogyan lehet ekkorát hazudni? Ha már hangosan nem mondhatom ki, akkor magamban… ERIC SAADE! Vajon sikerül majd elmennem egy koncertjére? Mert már az is teljesen elképesztő lenne számomra…