6. fejezet - Péntek 13 (II. rész)

Sziasztok! :)

Meghoztam Péntek 13-ai nap folytatását, remélem sikerült jól megírnom, és talán egy kicsit nevetésre sarkall titeket is.

Köszönöm szépen a komikat és a tetszik gomb lenyomását! Mindenre sikerült válaszolnom (kivéve Ninának, ígérem, sietek), és remélem, hogy ha kérdeztetek valamit, lehet, hogy nem úgy, ahogy vártátok, de sikerült válaszolnom. ;)

Jó olvasást kívánok!

Kisses and Hugs, adadel♥

Péntek 13 II.

 

Az autóban előre ültettek, gondolom én, de ki tudja? Hiszen nem látok semmit, ami nagyon zavar. Még arra is figyeltek, hogy bekössék az övemet, milyen figyelmesek. Bármennyit is kérdeztem őket, nem árultak el semmit sem, ez olyan idegesítő… Pár perce mehetünk még csak az utakon, ha csak nem repülő autónk van. Amabel, lehet, hogy nem látsz semmit, nem érzed a külvilágot, de az biztos, hogy nem utaztunk az időben száz évet. Remek, már megint kezdek magammal beszélgetni, ezt teszi velem az idegesség. Unom ezt a csöndet, legalább bekapcsolná a rádiót…

-          Te Valaki! Nem szeretnéd bekapcsolni nekem a rádiót, ha már nem beszélsz velem? Unatkozom – próbálkozni lehet, hátha kapok választ, de mivel, nem érkezett sem az, és még zenét sem adott, akkor mit csináljak?

-          Rendben, találgathatok, hogy ki vagy? Ha igen, kérlek, érintsd meg a kezem egyszer, ha nem, akkor kétszer, feltéve, ha melletted ülök – vártam a választ, vagyis inkább az érintést, amit meg is kaptam igenlő formájában – Nos, van három ötletem. A legkellemesebbel és a leghihetetlenebben kezdem. Te vagy Justin Bieber! – majdnem hogy kiáltottam, ha Zachie ül mellettem, biztos, hogy iszonyatosan bosszús képet vághat, ezt neki, nem kellett volna elhurcolnia - Ha igen és igazam van, akkor azt kell, hogy mondjam, imádlak! Nagyon aranyos vagy, csodálom azt, hogy sikerült ennyire híressé és népszerűvé válnod az egész világon, hiszen megérdemled, nagyon jó hangod van! Nem értem, hogy miért nem szeretnek sokan, főleg a fiúk… a legjobb barátom sem repdes az örömtől, ha rólad beszélek, ma is volt egy kis vitánk miattad – fejeztem be első lehetetlen gondolatomat – Ha nem Justin vagy, akkor most azonnal kitörlöd azt az emlékedből, amit most mondtam, mert az csak neki szólt! – tudom, hogy Zach van mellettem, mert érzem az autóban a parfümöm illatát, amit sikerült valamelyik nap kiöntenem - A második feltevésem, hogy Mark vagy… Ha igen, akkor lenne egy kérdésem, hova tűntél az utóbbi pár hónapban? Csak nem elüldözött Zach? Mivel sikerült neki? Mindegy, ez nem lényeg, ha Te vagy az, akkor előre szólok, hogy veszélyeztetve van az életed egyrészt Zach miatt, másrészt pedig a mai szerencsétlen napom miatt – Zach vajon milyen arcokat vághat? Hiszen utálja Justin-t és Markért sincs nagyon oda, remélem sikerül egy kicsit bosszantanom. Látni akarom, de nem tudom leszedni a szememről ezt a bugyuta kötést, mert a kezeim is össze vannak kötve – A harmadik szituáció, ha Zach vagy. Akkor fiatalember jól figyelj ide rám! El sem tudod képzelni, hogy milyen nagy pácban vagy! Most ha tudnák mutogatni, megtenném, de hála valakinek még azt sem tudom, hogy Te vagy-e – higgye csak azt, hogy nem vagyok biztos abban, hogy ő az - Mire volt jó ez az egész? Nem lett volna egyszerűbb, ha azt mondod, hogy mindenképpen veled kell mennem, ahelyett hogy elhurcoltok? Tudod, hogy milyen rossz napom volt? Tudod, mivel ott voltál mindenhol… Zachie, holnap kikészítelek, meg fogod bánni, hogy ujjat húztál velem! – folytattam volna még mondandómat, de végre közbeszólt.

-          Hé kisasszony, nyugalom, nem fogsz belehalni, jól fogod magad érezni – köszönöm, most már nem izgulok amiatt, hogy az elrablóm egy baltás gyilkos, fellélegeztem, mert kilencvenkilenc százalékban tudtam, hogy Zachie lesz az, de abban az egy százalékban bármi megeshet, akár el is lophatták volna az autóját. Ha félek, próbálom elterelni a figyelmemet minden badarsággal, mégis miért rabolna el engem Justin Bieber? Kész röhej – Úgy tudtam, hogy csak azért beszélsz hülyeségeket, hogy kiszedd belőlem, hogy én vagyok. Én pedig még be is dőltem neked, hihetetlen vagy! – mondta nekem úgy, hogy biztos voltam abban, hogy mosolyog – azt még csak nem is sejti, hogy élvezem, hogy bosszanthatom.

-          Leveszed a szememről?

-          Nem, legyen meglepetés – fújtam egyet, nem lehet ilyen gonosz – amúgy, ugye nem gondoltad komolyan, hogy én üldöztem el Markot? Ment ő magától is.

-          Nem hiszem, biztos a te kezed van ebben az egész ügyben, hiszen előtte mindig nagyon sokat volt velem. Tán’ nem bökte a csőrödet, hogy mással is jóban vagyok, nem csak veled?

-          Melletted nem bírja ki senki sem sokáig, túlságosan őrült vagy!

-          Héé – kiáltottam rá.

-          Imádni valóan őrült, vagyis szerintem, de sok ember idegeire tudsz menni, ezekkel a sztárokkal. Engem is sokszor kikészítesz velük. Ezért nincs barátod – igaza van, de nem kell bevallanom neki, szóval a megoldás a durcázás – Tudod, hogy tudom, hogy igazam van, szóval… ne játszd meg magad. Mikor fogsz leszokni erről a drogról?

-          Nem szándékozom, de nyugi, már nem kell sokáig elviselned – ha már ennyire elege van belőlem, miért foglalkozik velem, egyszerűen kerüljön el – Most pedig, vigyél haza!

-          Abban mi lenne jó? Az egész napi munkám kárba veszne.

-          Mit értesz egész nap alatt? – vontam volna fel a szemöldököm, ha az a kendő nem akadályozta volna meg.

-          Emlékszel, hogy reggel nem csörgött a telefonod? És arra, hogy a fürdő tele volt locsolva vízzel, majd a sótartóra, aminek a teteje leesett, és a létrára?

-          Ez mind te voltál? Most azonnal vigyél haza! – a fürdőben meg is halhattam volna, ha a fejem ütöm be, mi volt ezzel a célja? Mert semmi jót nem ért el vele, maximum azt, hogy egy időre sikerült magát megutáltatni –Akkor legalább hadd szálljak ki, rosszul vagyok!

-           Nem dőlök be neked, most pedig, élvezd a hátralévő utat.

Még hogy élvezzem? Őrült vagyok? Ki ez az ember és mit csinált az édes, aranyos Zachie-vel? Ő az őrült! Mit akar valójában? Kikészíteni? Nagyon hosszú útnak tűn az, amin végig jöttünk, de van egy olyan sejtésem, hogy nem tartott sokáig.

-          Megjöttünk – nagyon dühös vagyok rád, Zach, ennyire még nem voltam, kíváncsi leszek, hogyan fogod tudni ezt lemosni magadról – most már leveszem, de nem szeretném, ha kipattannál a kocsiból, szóval… előre figyelmeztetlek, hogy a Te oldaladon nem tudsz kiszállni.

Amint leveszed ezt a fekete valamit és kikötözöd a kezeimet, nem érdekel milyen áron, de kijutok innen. Először az övemet kapcsolta ki, majd a kezeimnél babrált és éreztem, hogy megszűnik a szorítás. Azonnal a fejemhez kaptam és leszedtem a ruhát, ami meggátolt abban, hogy lássam a környezetemet. Zach visszaült saját ülésébe. Kiabálni szerettem volna, de nem tettem. Az agyamon egy terv futott át, talán meg tudom csinálni, de ahhoz nagyon ügyesnek kell lennem, és jó lenne, ha gyors is lennék még mellette. Egy olyan pillanatot választottam a cselekvésre, amikor Zach elbambult, és valószínű, hogy nem figyelt teljesen rám. Fogtam magam és megpróbáltam gyorsan és könnyedén áttornászni magam Zach-en, hogy az ő oldalán ki tudja szállni, sajnos ez nem jött össze. Megfogott a derekamnál fogva, úgy, hogy még saját helyemre sem tudtam visszaülni.

-          Nem gondoltam, hogy ilyen bátor leszel – mondta, de inkább suttogásnak hangzott. 

Nyeltem egy nagyot, azt hiszem, most be fogja hajtani az elmaradt csókot. Buta én! Most haragszom Zach-re is, és magamra is. Hogyan lehetek ilyen felelőtlen?! Ilyen normális embernek nem jutna az eszébe, hiszen kivitelezhetetlen… Farkas szemet néztünk egymással, és minden másodpercben jobban szélesedett szája széle, amit periférikus látásomból láttam, nem szakítottuk meg a szemkontaktust… Mit szidom magamat, hiszen én is akarom azt a csókot! Most mi van? Mit akarok? Azt hiszem, nekem annyi, egyszer ezt akarom, másszor azt, mi a helyes út, vajon látja Zachie, hogy őrlődöm? Abban nem vagyok biztos, de azt tudom, és látom rajta, hogy nagyon szeretné azt a csókot, folyamatosan, nagyon lassan közelít felém. Kezei már nem derekamon vannak, hanem lejjebb csúsztatta azokat combjaimra. Már csak pár centiméter, ha most megszólal Bieber, esküszöm, hogy minden számát és képét kitörlöm a telefonomból! Nem történt semmi, se telefoncsörgés, se csók. Értelmetlenül bámultam rá, ezt nem hiszem el…

-          Nem fogom kihasználni a helyzetet, Te nem akartad most a csókot, csak azt hiszed, hogy akartad.

-          Most a saját szövegemmel támadsz? Csak hogy tudd, tévedsz, igen is akartam, most is akarom, de ha te nem, akkor ez nem fog működni – néztem mélyen a szemeibe, majd pár másodperc után elkezdtem mocorogni, mert kezdtem rádöbbenni arra, hogy hol vagyok, és hogy mit szerettem volna tenni, úgy érzem, hogy elment az eszem. Nem játszhatjuk ezt a cica-egérfogó játékot tovább, még a végén mind a ketten megsérülünk – hova megyünk? – kérdésem után visszaültem saját ülésembe.

-          A partra, a többiek már lent várnak, szörfversenyt terveztünk, de úgy gondolom, hogy jobb lenne, ha Te ma csak bíróként lennél jelen.

-          Igazad van, még a végén belefulladnék a vízbe – várjunk csak, nem ő csinált minden rosszat? Akkor nem is nekem volt balszerencsés a napom, csak úgy csinálták, hogy annak tűnjön!?

-          Nem arra gondoltam, hanem inkább arra, hogy… - elhallgatott és nem folytatta.

-          Jobban belegondolva, igenis szeretnék én is versenyezni, hiszen ami ma történt velem minden rossz, azt Te idézted elő… szóval, félhetsz Zachie, mert le foglak söpörni – néztem rá kihívóan.

-          Úgy gondolod? Mert ha igen, tévedsz! A vízen nem tudsz legyőzni – mosolygott vissza rám.

-          Csak figyeld meg, hogy igen – alig várom már, hogy nyár legyen, kikészít az, hogy a kapcsolatunk kezd átalakulni, pedig nem szabadna. Egész nyáron maximum négy-öt napra jövök haza, azokban a napokban pedig csökkenteni fogom a találkozások számát, de addig is kiélvezem még ezt az egy hónapot.

Mily’ meglepő módon nem hozta el a szörfdeszkámat és ruhámat, vagyis haza kellett gyalogolnom érte. Szerencsémre nagyon közel laktunk a parthoz, kicsit csodálkoztam is, hogy nem hozzánk mentünk, de biztos, hogy van valami normális magyarázatuk. Zach velem szerettet volna jönni, de megkérdeztem tőle nevetve, hogy mennyi az esélye annak, hogy egy nap kétszer is elrabolnak? A válasza egy jól eső nevetés volt, amit egyetértésnek fogtam fel. Haza ballagtam, és megfordult az a fejemben, hogy nem megyek vissza, de abban mi móka lenne? Így legalább kapok egy újabb esélyt legyőzni a srácokat. Siettem, és amire odaértem a többiekhez, egy veszekedés szem- és fültanúja lehettem.

-          Srácok! Már megint mi a vita tárgya? – kérdeztem Jasontől, mert talán neki volt a legnagyobb hangja Zach mellett.

-          Lenyúlta a deszkám!

-          Nem, te nyúltad le az enyémet! – a két érintetten kívül mindenki röhögött, meg is értem őket, hiszen amint elhangzott ez a két válasz én is elkezdtem nevetni.

-          Fiúk, én megmondtam, hogy ne egyformát vegyetek – mondtam nevetve, egyetlen egy aprócska eltérés van a kettő között, amit állításuk szerint nem látnak – Megnézhetem? – nem is értem miért vitatkoztak a semmin, hiszen mind a kettejüknél a saját deszkája volt – Nem cseréltétek el, a sajátotok van nálatok, ezért fölösleges volt vitatkozni! – voltak már olyanok, akik a földön fetrengve nézték ennek a kettőnek a párosát, az biztos, hogy mindig tudnak egy számunkra vicces cirkuszt adni, imádom őket, ha velük vagyok, biztos, hogy nincs olyan pillanat, amikor ne nevetnék – ki kezdi a versenyt?

-          Ama, nincs kedved kezdeni? Szívesen megyek veled – ajánlotta fel Daisy.

-          Szíves örömest – mosolyogtam rá – verseny?

-          Szerintem fölösleges, hagyjuk a versengést a fiúkra – nézett barátjára, akik még mindig szúrós szemmel méregették egymást, pár perc és már nem is fognak erre az egészre emlékezni.

Nem tudom, mennyien lehettünk lent a parton, de nem voltunk kevesen. Kicsit lámpalázam is volt, hiszen mégsem mindegy, hogy ki látja, hogy hogyan bénázom a vízben. Szerencsés napot fogtunk ki, mert a hullámok tökéletesek voltak a szörfözéshez. Nem tudom hogyan csináltam, de csak akkor estem bele a vízbe, amikor bele szerettem volna, ilyen sem volt még. Szeretem meglovagolni a hullámokat, mert nagyon jó érzés, akkor csak arra gondolsz, hogy fent maradj a deszkán, ne ess le, és ha még sikerül is valamilyen technikát csinálnod, az elképesztően felemelő érzés. Most is teljesen kizártam a külvilágot és csak egy dologra figyeltem, a felém áradó hullámra, amit sikerült elkapnom, és sikerült megcsinálnom a számomra legnehezebb formát, ezt Zach tanította, de még egyszer sem sikerült megcsinálnom, de most úgy érzem, hogy majdhogynem tökéletes volt. Kíváncsi vagyok Zach arcára, vajon büszke rám? Daisy már kint volt a parton, amikor én még csak elindultam kifelé. Amikor már leért a lában fogtam magam és leszálltam a deszkáról. El sem merem hinni, hogy sikerült megcsinálnom, még jó, hogy ma eljöttem, mert nem lett volna sikerélményem. Ezt a formát eddig még csak Zachie-nek sikerült megcsinálnia, szóval, azon nem csodálkoztam, hogy odafutottak hozzám, és gratuláltak a fiúk és lányok egyaránt.

-          Gratulálok Amabel, azt hiszem Zach emberére akadt – mondta öcsém mosolyogva, és a megkövült srác felé mutatott.  Elindultam felé, és egy lépéssel előtte megálltam.

-          Milyen voltam? – kérdeztem mosolyogva.

-          Még jó, hogy nem fogadtunk, mert veszítettem volna… Am, nagyon ügyes voltál! Hogyan sikerült? – kérdezte most már mosolyogva, először biztos lesokkolta az, hogy valaki elbitorolhatja a trónját, pedig ez eszemben sincs.

-          Nem tudom, végig arra gondoltam, amit mondani szoktál, és láss csodát, azt hiszem, hogy sikerült.

-          De még mennyire, hogy sikerült! Most megölelnélek, de a fogadásunk nem engedi, szóval… hadd gratuláljak! – nyújtotta a kezét, amit óriás mosollyal fogadtam.

-          Köszönöm – még mindig alig hiszem el, hogy sikerült… remélem felvette valaki videóra.

-          Zach, jössz? – kiáltotta az említett felé Jas. Most rajtuk van a sor, hogy bizonyítsanak.

-          Már ott is vagyok – ment a válasz – engedelmével kisasszony – kacsintott rám.

-          Ó, hogyne, menjen csak – mondtam elfojtva a nevetésem. 

Amíg a fiúk megküzdöttek egymással, én Daisy mellé szegődtem.

-          Am, pont láttam, amit csináltál, elképesztő volt, ilyet még nem láttam, de egy valamit nem értek, Zach miért vált sóbálvánnyá? – kérdezte mosolyogva.

-          Köszönöm! – nagyon jól esnek ezek a szavak – Zach miért dermedt meg? Ez egyszerű, mert eddig ebben a körzetben csak ő tudta ezt megcsinálni, nekem is ő tanította, de még csak ez volt az első eset, hogy sikerült megcsinálnom. Szerintem megdöbbent, a látvány miatt.

-          Vagy úgy! – lökött picit oldalba - Jó lehet látnia, hogy a tanítványának sikerült megcsinálnia azt, amit csak ő tud. A tanítvány túlszárnyalja a mestert.

-          Azt nem hiszem, de elhiheted, hogy nagyon jó érzés volt megcsinálni. Sajnos nem láttam, hogy milyen voltál. Mióta szörfözöl? – kérdeztem, jó, ha sokat tudok a leendő sógornőmről, megmosolyogtam magamban ezt a kijelentést.

-          Múlt nyáron kezdtem, addig nem nagyon foglalkoztatott, mert nem láttam túl sok értelmét, de tavaly elráncigált az egyik barátom, és azt mondta, hogy addig nem mehetek haza, amíg meg nem próbálom. Hálás vagyok neki, hiszen azóta folyamatosan csinálom, és még ha nem is vagyok olyan jó, mint te – mosolygott rám – felszabadít.  

-          Én is így érzem, de én sem vagyok valami jó, csak úgy látszik, hogy a balszerencsés napomat felváltotta egy sokkal kellemesebb – mondtam neki.

-          Nem valami jó? – vonta fel a szemöldökét - Ezt most meg sem hallottam – kacsintott egyet – Tudod Ama, szerencséjük van a fiúknak, hogy ott vagy nekik. Nem is tudom, hogy mi lett volna ma is, ha nem mondod meg, hogy melyik deszka melyiküké – felnevetett az emlékeken – komolyabbra fordítva a szót, Jas elmesélte, hogy milyen fogadást kötöttetek, igaz ez? Ki mész Svédországba? – várta megerősítésemet.

-          Igen, igaz.

-          Ki fogja őket kordában tartani? Néha még így is elviselhetetlenek, sőt, akkor még többet is lesznek együtt, hiszen nem leszel ott Zachnek. Hogyan pattanhatott ki ez a fejükből?

-          Szerintem menni fog neked is – mosolyogtam rá –, és remélem, tájékoztatsz majd engem, minden kis veszekedésükről… a fogadás része, hogy videóblogot kell csinálnom, ott talán tudok majd egy kicsit hatni rájuk.

-          Ohh, köszönöm! Amiben tudok, segítek majd… kinek az ötlete volt a blog? A fiúké? Ennyire leleményesek? Ez jó ötlet, gondoltál arra, hogy lehet, hogy azért találták ki, mert hiányozni fogsz nekik?

-          Nem, ez meg sem fordult a fejemben – ezen el lehet gondolkodni, de nem hiszem, hogy ez lenne, csak éppen minden kis apróságra kíváncsiak velem kapcsolatban.

Távolabb ültünk a többieknél, szóval nem nagyon hallottuk azt, amikor mindenki felnevetett. Csak arra lettünk figyelmesek, amikor Jas felénk fut, de nagyon lassan haladott, mert a nevetés megakadályozta. Mi üthetett belé?

-          Lányok… hé… láttátok ezt? – alig bírta elmondani ezt az egy mondatot. Csak nem bolondgombát evett? Talán, ha elmondja, hogy min nevet ennyire, mi is csatlakozunk.

-          Mit? – kérdeztük Daisy-vel egyszerre.

-          Szóval, nem láttátok, sebaj, mindjárt elmondom – megfordult és a partot kezdte el pásztázni – Zach… még ilyen sem volt, vagyis volt, de nem mostanában.

-          Bökd már ki! – mondtam neki.

-          Leesett a deszkáról, láttátok volna, a látvány annyira nevetésre sarkallt, hogy nem bírtam megmaradni a deszkán… és én is bele estem a vízbe, de ez nem lényeg – mi pont ezt nem láttuk? Hogyan maradhattunk le róla?

-          Ezt most komolyan mondod? – kezdtem bele én is a nevetésre – Felvette valaki videóra?

-          Nagyon remélem, mert muszáj lesz visszanéznünk. Tudod milyen régóta vártam ilyen alkalomra? – még mindig nem hagyta abba a nevetést. Az tény és való, hogy állandóan azt várta, hogy Zachie hibázzon, és tessék, most megkapta… kár, hogy nem láttam. Én is szívesen megnéztem volna. Az emlegetett szamár közeledett felénk, amikor oda ért hozzánk, Jas felé intézte szavait, aki, amint meglátta a srácot, jobban elkezdett nevetni, ez szinte már lehetetlen.

-          Te, meg ne merj szólalni! Mindenki hibázik! – mondta mérgesen.

-          Most már látom, hogy mindenki – nem bírtam ki, muszáj volt nevetnem, de azért nem annyira, mint Jas. Daisy pedig szerintem inkább a két srácon nevetett, nem pedig a történteken.

-          Na, gyere ide, haza viszlek, mert a végén még teljesen szétrobbansz – álltam fel, megfogtam Zach kezét és magam után húztam.

-          A-a, visszavágót akarok – makacskodott.

-          Milyen visszavágót? Hiszen mind a ketten leestetek – nyújtottam ki nyelvemet.

-          Akkor meg, csak még egyet – mi van Zachie? Nem bírsz veszíteni?

-          Nem, gyere, haza viszlek, most, add ide a kulcsot! – engedelmeskedett és elindultunk az autó felé. Szokatlanul csendes volt egész idő alatt, teljesen magába roskadt.

-          Ugye, azt tudod, hogy nem dőlt össze a Világ? – kérdeztem tőle, amikor befordultunk az udvarukba. Szerencsére nincs semmilyen fa, ami meggátolna a közlekedésben.

-          De, majdnem, utoljára ilyen két éve történt meg, azóta semmi ilyesmi, és most még is… hogyan lehetséges ez? – teljesen magába fordult.

-          Fordult a szerencséd, és most megfizettél azért, amit egész reggel ellenem műveltél.

-          Igazad lehet, mindenestre, gratulálok neked, nagyon ügyes voltál! Haza vigyelek?

-          Akkor mi értelme volt annak, hogy elhoztalak? – kérdeztem mosolyogva – Elviszem az autót, holnap átjön érted Jas, mert ha jól tudom, délelőtt meccset néztek, de ne felejtsd el, hogy délben kezdődik az Eurovízió, és nem engedem, hogy kibújj alóla.

-          Rendben. Vigyázz magadra! Akkor Jason jöjjön majd. Megígértem, hogy megnézem, szóval, lesz majd társaságod.

-          Aludd ki magad – nyitotta az ajtót, és kiszállt – holnap találkozunk!

Elindultam hazafelé, még nem volt késő, úgyhogy, amikor hazaértem, eldöntöttem, hogy megcsinálom azt, amit a délelőtt folyamán elterveztem, keresek magamnak egy újabb „áldozatot”.