31. fejezet - Az utolsó "futás"

Sziasztok! :)
Meghoztam, elkészültem vele, és úgy döntöttem, majd a fejezet végén rabolom az időtöket. ;)

Jó olvasást! :))

Az utolsó "futás"

Eric szemszög/

       Maroon 5 - She Will Be Loved

   Pontosan három nap telt el az omniózus játék óta. Nem vagyok magamra büszke, mert megtettem azt, amit akkor elhatároztam, és bezárkóztam a lakásomba, azon belül is a zene szobámba. Egy percre sem bújtam ki a tulajdonomból, és szerencsére volt annyi eszem, hogy az ajtót kulcsra zárjam, mert különben már rég egy újabb bosszú áldozata lennék, viszont azt figyelembe kell vennünk, hogy most én jövök! Ezt senki sem felejtheti el!

   Molly legalább napi tíz alkalommal próbálkozott hozzám bejönni, de mindig sikertelenül. Úgy kell neki! Nem volt kötelező elrabolniuk, mégis megtették. Kutyaszomorító népség – még akkor is, ha nem a szó szoros értelmében értendő. Nem mondom, hogy nem tetszett a játék – meg azt sem, hogy nagyon részt vettem benne -, de a vége nagyon, de nagyon nem tetszett. Fájt, sőt még mindig fellelhető a testemen egy-két lila, zöld és sárga folt. Ki gondolta volna, hogy a paintball ennyire fájdalmas játék? Hát én biztosan nem. Éppen ezért, gyógyulásom érdekében bezárkóztam, és zenélek. Ez megnyugtat, boldogsággal tölt el, és remélhetőleg segít a felépülésemben – mármint visszaszíneződni normális testszínemre.

   Fogalmam sincs, mi zajlik a világban, vagyis azt történetesen tudom, hiszen az internetem nem szűnt meg létezni, csak éppen az alattam élő emberekről nincs semmi információm. Egyedül Miáról annyi, hogy az első zárkózott napomon az ajtóm elé rakott pár megtömött bevásárló csomagot, ezzel biztosítva életben maradásomat. Tény, hogy nem tudok főzni, de azért valamit elkészíteni csak eltudok. Nem olyan nagy szám, egy rántottát össze tudok ütni, igaz, utána kell is jócskán takarítanom, de legalább jóllakom, mármint pár órácskáig nyugtom van a pocakom.

   Vajon mi van Amabellel? Larsonék már vajon nem szennyezik nálunk a levegőt? Jó kérdés…

   Azt hiszem, kezdek becsavarodni. Vajon mit csinálnak a többiek? Le kellene már szállnom a halandók közé.

   /Amabel szemszög/

   Hatodik napja vannak már itt a srácok – és persze Delia -, de most legszívesebben azt kívánnám, hogy még csak most toppanjanak be hozzám. Nincs vissza sok időnk, amit együtt tölthetünk, hiszen holnap egy korai géppel indulnak vissza haza. Sajnos nagyon gyorsan elrepült ez a hét. Azt, hogy eseménytelenül zajlottak le napjaink, senki sem mondhatja.

   Rengeteget beszélgettünk, és még annál is többet szórakoztunk. Körbejártuk a várost, és együtt voltunk. Ez a legfontosabb. Hihetetlenül hiányoztak, és csak most veszem észre, amikor visszakaptam őket, de sajnos órák múlva újra elveszítem a srácokat, habár nem olyan sok időre, pár hét, hiszen megyek haza. Nem tudom miért, mert azt nem árulták el, de azt mondták szülinapomra valami nagy meglepetést kapok. Állok elébe! Kíváncsi vagyok, főleg, hogy Zachie olyan elkámpicsorodott arccal mondta ezt a tényt, vagy micsodát. Meg tudtam volna zabálni. Ebből arra következtettem, hogy valami olyan lesz, amit ő egyáltalán nem szeretne, de mégis megteszi miattam. Ezért imádom ennyire, na meg nem csak ezért, hanem már csak azért is, mert létezik.

-                Igazán kitalálhatnátok már, hogy mit csináljunk! – drága barátnőm félbeszakította az elmélkedésemet azzal, hogy lehuppant mellém a kanapéra.

-                Miért, te nem tudsz gondolkodni? – vágott vissza Jas.

-                Taknyos, maradj csendben, mert lecsaplak! – évek óta folyik ez a marakodás közöttük, de azért időnként megvannak egymással békességben. Csak egy-két év van közöttetek Dé, de oké, sértegesd csak ezzel.

-                Delia, elkenődött a sminked! – ennyire unatkoznak, hogy állandóan egymást szekálják? Mindenki el tudja magát foglalni csendben, de nem, nekik kettőjüknek a marakodás jobban tetszik. Be kell vallanom, nekem is, hiszen hozzá vagyok szokva, és szeretem egymás butaságait hallgatni.

-                Pocsék próbálkozás, az előbb néztem meg! – nyújtotta ki a lány Jas felé a nyelvét. Komolyan, mintha óvódások lennének! Mindenki unottan nézte a veszekedő kettősüket.

-                Akkor megnézheted újra, lejárt az egy perc, ellenőrizd le, nehogy kiálljon egy hajtincsed! – vigyorgott a srác.

-                Mondták már, hogy gyerekesek vagytok? – csatlakozott hozzánk Molly is, aki eddig valamit Miával beszélt meg a konyhában. Will-nek sürgősen el kellett utaznia, ezért most a lány minden figyelmét a mi kis bagázsunknak szenteli.

-                Soha! – vágták rá mindketten.

-                Dehogynem! – kontráztunk rá a válaszukra Zachkel. .

-                De legalább én aranyos vagyok! – rebegtette meg pilláit elbűvölően a lány.

-                És idegesítő – hadarta el nagy serényen a másik öt éves.

-                Ahelyett, hogy marakodtok, miért nem találjátok ki, hogy mi legyen a program? – kérdezte Mia kedvesen.

   Hát igen, azt hiszem, neki van a legnagyobb türelme a házban. Még szerencse, hiszen szükségünk van egy ilyen emberre. Nélküle már rég kirobbantottuk volna a harmadik világháborút, jelenlétével megmenti az egész emberiséget. Persze ez nem teljesen igaz, de olyan jól hangzik! Még akkor is, ha csak magamban zagyválok ilyen badarságokat.

   A kérdés hallatán, a szóban forgó két személy – vagyis, remélem, hogy csak Delia-ra és Jasre célzott Mia, mert Molly, Zach és én teljesen nyugodtak vagyunk, jobban mondva, többnyire – kinyitotta a száját – gondolom, szerettek volna valami ütős megjegyzéssel visszavágni, de nem sikerült nekik, ezért inkább becsukták, mintsem tátogjanak, mint a halak.

-                Ne már, hogy ennyire laposak legyünk, nincs senkinek semmi ötlete? Szánalmas – hangzottak el Zach szájából a szavak, utána még le is biggyesztette ajkait. Haláli ez a gyerek!

-                Szép jó estét eme pornépnek! Hogy s mint? – robbant be az ajtón egy régen látott ismerős.

   Jobban jártunk volna, ha ott marad, ahol van. Ki kíváncsi erre a lekezelő stílusra? Na mindegy, legalább hoz egy kis színt „eme pornép” életébe.

-                Jé, kimerészkedtél a barlangodból? – Molly már a kanapéról való felállás határán volt. Nem tudom mit szeretett volna csinálni… talán belebokszolni egyet a srác kezébe, vagy a haját összekócolni?

-                Ha a közelembe mersz jönni, esküszöm, távolságtartási végzést fogok kérni! – nem sikerült a lánynak véghezvinnie a tervét, na nem mintha annyira megijedt volna Erictől, sőt a kijelentés után még fel is nevetett, de látva az arcát inkább visszahuppant mellém. Hm… én még mindig imádom ezt a pasit! Kár, hogy ilyen nagyon idióta.

-                Félsz tőlem, Saade? – nyújtotta ki Molly a nyelvét a kérdezett felé.

   Mi a többiekkel mind vigyorogva bámultuk a történéseket, na jó, azért egy kis elképedés is leolvasható volt az arcunkról, hiszen már napok óta nem láttuk, és most nem azért, mert elutazott valahova máshova dalokat írni – habár nem értem itthon miért nem képes kreálni valamit -, hanem, mert bezárkózott a lakásába. Gyáva kutya.

-                Mit gondolsz, Sandén?  - sétált közelebb hozzánk, majd… - Ez neked nem elég indok? – felemelte a pólóját, ezzel feltárva nekünk felsőtestét, ami… várjunk csak! Véletlenül nem kockákat látok körvonalazódni? Azok mióta vannak ott? A múltkor nem vettem volna észre őket? Az hogyan lehetséges?

   Elkalandozott a tekintetem, gyorsan vissza a lényegre! Nem a kockákat mutogatja Eric – habár még azt is kinézném belőle -, hanem a testét csúfító foltokat. Tény és való, hogy nem a legszebb látvány, de azért nem vészes, tutira nem futnék el előle, ha így mutatkozna.

   Hajajj ezek a rossz fantáziálgatások! Nagyon nem jó dolog ilyeneken képzelődni.

-                Legalább elmondhatod magadról, hogy nem vagy fakó! – szólalt meg Jason.

   Ezzel elhessegette a dúsgazdag álomképeket a fejemből. Gyorsan körbeszemléltem a helyiségben, annak a fénynek a reményében, hogy senki sem vette észre megingásomat. Majdnem sikerült eltüntetnem iménti „rossz cselekedetemet”, viszont egy ember szemével szembetalálkoztam. Azt hiszem, mindenki kitalálja, hogy kiével. Na jó… nem, nem Ericével, nem is Molly-éval… ajj, gondolkozzatok! Kit szeretek én nagyon-nagyon? Ki szeret engem még ennél is jobban – állítása szerint? Pontosan. Zach. Ő nézett rám hitetlenkedve szép szemeivel. Gyorsan lesütöttem sajátjaimat, majd ugyan olyan sebességgel visszakaptam rá a tekintetemet, hiszen én nem csináltam semmi rosszat. Egy ideig vitatkoztunk hangtalanul, majd meguntuk, és mindketten a vitatkozó emberkék felé lestünk.

-                Tartsunk Twiligh maratont! – mondanom sem kell, hogy csak a Mia és Dé bólogatott Molly ötletére, pedig szerintem is szuper tipp volt.

-                Valami pasisabb? – csattant fel Jas.

-                Mennyit mozogtatok a héten? – kérdezte Zachie csendesen, de mégis kihívóan. Mit tervez vajon a buksijában?

-                He?

-                Miért?

-                Mászkáltam a lakásban.

-                Természetesen elegendőt ahhoz, hogy tökéletesen fessek.

-                Futkostam két emelet között, és még a városban is, persze csak képletesen értve.

-                Mire akarsz kilyukadni? – jöttek a cifrábbnál cifrább válaszok. A kérdező türelmesen végighallgatta az összeset, majd kibökte végre, amire mindenki annyira kíváncsi volt.

-                Menjünk futni! Mindenkire ráfér – nézett rá sorban mindenki arcára.

-                Ezzel most arra akarsz célozni, hogy kövér vagyok? – háborodott fel Molly barátnőm. Valljuk be, ez jogos kérdés, mégis felesleges, hiszen én már tudom a választ, de igaz, a lány még nem nagyon ismeri Zachet. Imád mozogni, és ha nem edz, az furcsa neki.

-                Dehogyis! – emelte maga elé a kezeit. Zachkel egy időben Eric is megszólalt:

-                Pontosan! – hozzávágtam egy díszpárnát. Aki sületlenségeket hord össze, az megérdemli.

-                Most komolyan?! Láttok rajtam valami céltáblát, vagy mi van? Ha így folytatjátok lányok, el fogok költözni! – hadarta el Eric gyorsan a problémáit, majd mikor végzett, kapott Miától is egy puha párnát.

-                Mia?! Te vagy a legnormálisabb, kérlek, ne engedd, hogy megfertőzzenek még téged is a hülyeségeikkel – két tárgy (Molly-é és az enyém) csapódott utolsó kijelentése miatt a testéhez. Egy szerencséje volt, mégpedig az, hogy ültünk, és a kezünkbe csak kényelmes, na meg puha eszközök kerültek.

-                Én egy szóval sem céloztam arra, hogy kövér bárki is, de a mozgás minden emberre ráfér, mert különben ellaposodunk – na igen, neki vannak kockái. Ne tessék arra gondolni, hogy felszínes lennék, de azért dob valamit egyes srácokon a kocka has. Mondandója alatt végig vigyorgott, én ezt betudtam Eric iránti ellenszenvérnek, tehát káröröme tehetett a mosolyáról.

-                Ember, este nyolc óra van! – reagált Jason is.

-                És? Senki sem mondja, hogy akkor már nem szabad mozogni – vonta meg vállait barátom.

-                Felőlem mehetünk, habár nem vagyok valami nagyon sportos alkat, de jó mókának tűnik.

-                Akkor nyomás átöltözni mindenkinek! – adta ki a parancsot Molly. Kezdem azt érezni, hogy főnöknek érzi magát, Eric nagy bánatára. Én azért örülök a nőuralomnak.

-                Én nem megyek, amikor vele – mutatott rám – futottam először, és remélhetőleg utoljára, kicsit elmérgesedtek a dolgok, szóval ez a mai sem lenne másképp, vagy egymás nyakába borulnánk, amit kétlek, vagy pedig megöljük egymást. Tehát nem, én nem megyek sehova, főleg nem futni.

-                De kis pipogya vagy! – mosolygott a srácra Mia.

-                Ennél találhatnál erősebb kifejezést is rá – sziszegte Molly fogai között.

-                Megfutamodsz egy lány miatt? – nevetett fel Jas és Zach. – Várj, ne válaszolj! Még szép, hogy visszatáncolsz! – folytatták eszmefuttatásukat.

-                Én akkor sem futok! – kötötte az ebet a karóhoz.

-                Felőlem sétálhatsz is. Hé, nyugi Eric, nem foglak megenni – mosolyogtam rá ártatlanul.

-                Nyomás fel, öltözni! – fordította meg Molly a tengelye körül, majd elkezdte kifelé tolni.

-                Fél óra elég lesz mindenkinek? – kiáltotta még utánuk Zachie. Válaszul kapott egy „igen”-t mindenkitől. Majd nekiálltunk készülődni.

       Lucy Hale - Run This Time

-                Mehetünk? – toporzékolt mind a három fiú az ajtóban.

-                Most már igen – indult el Delia az emeletről. Még én sem értem mi tartott ilyen sokáig neki. A fél órából majdnem egy egész óra lett.

-                Minek cicomáztad ki magad ennyire? Én nem látom sehol sem Danny-t – nézett körül Eric döbbenten. Dé még melegítőben is úgy néz ki, mintha most jött volna egy divatbemutatóról.

-                Emberek közé megyünk. Nem gondolhatod, hogy csapzottan mutatkozom – állt meg Dé a fiúk előtt.

-                Mi vagy te, valami nagy sztár Kaliforniában? – folytatta a kifaggatást a svéd popsztár.

-                Jövő időben beszéljünk, de igen, pontosan az leszek – vigyorodott el.

-                Na menjünk, már kilenc óra van, mindjárt korom sötét lesz – még szerencse, hogy a park ki van világítva. Nos, akkor… kezdődjék az esti edzés!

-                Hé, Ama! – szakadt le Eric a többiektől, ezzel mellém csatlakozva.

-                Igen? – vajon mit akarhat? Kit érdekel?! Kedvesen szólt hozzám! Emellett nem látom semmi jelét annak, hogy valami rossz dolgon ügyködne. Lehet, hogy egy idióta barom, de egy személyben Eric Saade is. Ami sokat dob azon, hogy bármelyik percben képes lennék elolvadni tőle, főleg ha így viselkedik.

-                Danny miért nincs itt? – kérdezte kíváncsian, majdnem suttogva.

-                Csak nem hiányzik? – mosolyodtam el.

-                Á, dehogy! Viszont furcsa, hogy nem találtam nálad, eddig mindig ott lebzselt ahol vagytok.

-                Ez valószínűleg azért van így, mert kosarat kapott.

-                Megint? – kerekedtek el a szemei.

-                Ühüm, és gondolhatod, Delia nem volt valami kedves, amikor elküldte, vagyis kezdetben az volt, de ismered Danny-t, hiszen te vagy a legjobb barátja. Szerinted jól van?

-                 Biztosan – bólintott egyet. - Elhiheted, hogy most is valami új csaj után kajtat, vagy csak azt várja, hogy Dé elrepüljön, és újra bepróbálkozhasson nálad – kacsintott rám. Mi történt vele? Valaki rakott az italába valami „kedvesítő” cuccot?

-                Sok sikert neki! – nevettem fel, erre Eric is elmosolyodott, de olyan furcsán, hogy teljesen összezavart.

-                Eric, mész elől? Talán te ismered legjobban a parkot – kérdezte Zach, majd odasétált mellénk.

-                Persze. Ama jössz? – hm?

-                Mennék, de majd máskor, inkább Zachkel futok – mosolyogtam rá, majd szorosan az említett mellé léptem.

-                Mehetünk?! – kérdezte hangosan Zach, majd elindultunk. Nem voltunk csendben, jó nagy hangzavart keltettünk, de egyikünk sem bánta, hiszen jól éreztük magunkat.

-                Mi volt ez az előbb? – kérdezte kíváncsian.

-                Ezt én is szeretném tudni – fixíroztam Eric hátát, jó tizenöt méterrel előttünk haladtak Jasonnel. Mögöttük pedig a lányok lemaradva egy kicsit.

-                Na jó, nekem ennyi elég volt! – cövekelt le Molly.

-                Ne már, alig futottunk még valamit – kocogtunk köré mindannyian. – Mi van Sandén, nem bírod? – kérdezte vigyorogva Eric.

-                Pff oké, menjünk! – került ki mindenkit, majd megindult.

-                Ez most szerintetek mire volt jó? – háborodott fel Delia. – Tiszta lökött a csaj, de azért bírom.

-                Nem tudom, de húzzunk bele, mert már alig látom – szólalt meg Jas.

-                Szeret a középpontban lenni – rántotta meg vállait Eric, majd mindannyian a lány után eredtünk.

-                Eddig is ilyen lököttek lettek volna?

-                Hát… azt hiszem – válaszoltam Zachie-nek. – Most már elárulod, milyen ajándékot fogok kapni? – érdekel a válasza, túlságosan is, miért vagyok ennyire kíváncsi természet?

-                Nem, majd megtudod, ne izgulj miatta, tetszeni fog – mosolygott rám. – Lehet, hogy én nem fogom kibírni, de te meg fogsz tőle őrülni.

-                Mitől? – kérdeztem tőle élénken.

-                Szerinted miért állt meg mindenki? – szuper, tereli a témát. Így nem fogok semmire sem menni.

-                Nézzük meg – húztunk bele a tempóba.

-                Molly, nincs itt semmi – bizonygatta Mia.

-                Ha mégis, az csak valami kis állat lehet – erősítette meg Delia is.

-                Mondjuk egy… mókus? – kérdezte Zach mellőlem vigyorogva.

-                Hogy micsoda? – ugrott egyet Eric ijedtében.

-                Ne kezdj el hisztizni! Mi vagy te, kislány? – piszkálta Molly.

-                Ezt direkt csináltad? – suttogtam oda Zachie-nek, miközben megcsaptam egy picit a hasát.

-                Nem tudom, miről beszélsz – csóválta meg a fejét, majd a fák irányába fordult, ahonnét a hangokat halljuk.

-                Mondjuk az esti futásról, most meg a mókussal való ijesztgetésről – beszéltem hozzá úgy, hogy a többiek meg ne hallhassák.

-                Lehet, de meglehet, hogy nem.

-                Gonosz vagy! – mondtam neki mosolyogva.

-                Remélem tudjátok, hogy ha találkozunk egy vadállattal, újra bezárkózom, és ezúttal ki sem jövök!

-                Süket duma! Ne legyél már ennyire betoji! – korholta meg volt barátját Molly.

-                Nézd csak, most ugrott át egy másik fára! – mutatott fel Jason.

-                Menjünk már! – ragadta meg Molly vállait, majd elkezdte maga előtt tolni a lányt.

-                Jól van srácok, halljátok a babát, induljunk neki! – tapsolt egyet, majd elkezdett futni. Ezzel Ericet egy pillanatra lesokkolta, majd amikor ő is magához tért, megindult. Mi pedig nekiálltunk kacagni. Viccest látványt nyújtott Eric gyávasága.

   A mókussal való találkozásunk után futottunk még egy darabig, majd mikor mindenki kellőképpen elfáradt, elindultunk vissza a lakásokhoz. Saját lakásukba menet előtt, még mindenki átjött hozzám, hogy elköszönhessenek a többiektől, hiszen holnap reggel kilenckor indul a gépük, ezért legkésőbb fél hétkor el kell majd indulnunk a reptérre.

-------------------------

Nos, tudom-tudom sokat késtem, ezért nagyon röstellem magam, de remélem megértitek, és bízom abban, hogy még nem pártoltatok el a történettől. :)

Még szerintem a "Fejezetek" aloldalról sem szóltam, de akkor megjegyezném, hogy van olyan, sőt "Szereplők" aloldal is. :D

Lenne egy olyan ajánlatom, vagy javaslatom, vagy nem is tudom, mim... ha szeretne valaki fejlécet készíteni, vagy csak simán kedvet kapna hozzá, az legyen szíves nekem elküldeni, és nagy eséllyel kikerül az oldalra, természetesen fejlécként, és névvel együtt, és hatalmas hálámmal! :)) Áh, tudom mi ez, kérés, szóval meg szeretnélek kérni titeket, ha van időtök, és energiátok, ihletetek, ne hagyjátok elúszni! ;)

A suli miatt mindenki el van havazva, szóval... türelem remélhetőleg rózsát terem. :)

Sokszor puszilok mindenkit!

Ha nem értettetek valamit a fejezetből, tessék csak szólni! Kritikákkal nem kímélni! :D

Pusziii, adadel