25. fejezet - Csend, nyugalom... létezik ilyen is?

Sziasztok! :)
Megint csúsztam, megint elnézést, és a tetejében még nem is lett olyan hű de jó fejezet, nagyon gyengének érzem, de többet nem tudok már kihozni belőle most. És! A rossz minőség mellett még az eltervezett dolgot is elfelejtettem beleírni, na mindegy, majd a következőben mindenképpen olvashatjátok. ;)
Ne tessék megharagudni egy-két beszólás miatt, amit Eric irányába intéztem, ne felejtsétek, itt még 2011-et írunk! :D
Nem húzom az időt...
Jó olvasást! ;)
Kisses&Hugs♥

Csend, nyugalom... ilyen is létezik?!

   Az előző fejezetek tartalmából: Amabel nem felejtett a medencés incidens óta, és fejében tartotta azt, hogy bosszút kell állnia Zachen. Vajon mennyire fog ez jól elsülni? A Hajrá csajok 5. meghozza a kívánt kínt Amabel számára, és elkönyvelheti ezt a mini bosszút sikeresként? Eric Dániába utazott dalokat írni, és nem tudni, hogy mikor tér haza. Danny hajt Amára, vajon a lány mikor adja be neki a derekát?

      Cher Lloyd - Swagger Jagger

   Este beállítottam az ébresztőórámat háromnegyed hatra, ami akkor még nagyon jó ötletnek tűnt, de amikor eljött a felkelés pillanata, a legszívesebben a pokolba száműztem volna azt a készüléket.

   Sokáig tartott, mire kikecmeregtem a pihe-puha, nem utolsó sorban meleg ágyikómból, főleg szombat hajnalban, de sikerült, és mikor ez megtörtént, elindultam, hogy emberi külsőt varázsoljak magamra. Gyorsan elkészültem a reggeli teendőkkel és az átöltözéssel, majd fogtam magamat, a telefonom és egy takaró társaságában, majd lementem, hogy még időben bekapcsolhassam a laptopot, na meg hogy meg ne várakoztassam Zachet. Reggelizni ráérek a film alatt is. Már csak azt kellene kifundálnom, hogy hogyan oldjuk meg az egyszerre elindítást. Nem lehet olyan nagyon nehéz…

   A gép már betöltött, kivetítettem a falra, és már csak azt várom kényelmesen elterülve a kanapén, hogy Zachie adjon magáról valami életjelet.

-          Szép jó estét – vigyorgott a kamerába, majd amikor meglátta a nyúzott arcomat, átjavította köszönését. – Jó reggelt Álomszuszék! – höhh Álomszuszék? Nem is tudom ki kelt fel magától hajnalok-hajnalán. A szándék most lényegtelen; mosolyodtam el magamban ördögien.

-          Szia, Zachie - villantottam egy kedvesen aranyos mosolyt.

-          Mit nézünk? – gyorsan a lényegre tért. – Ugye a… - gondolkodott pár pillanatig – Ismeretlen vizeken?! –bármennyire is szeretem Jack Sparrow kapitányt, most jobb terveim vannak Zachkel.

-          Nem – ráztam meg fejemet. – Jobb – ezt még én is elismerem, hogy hazugság, de egy kis füllentés senkinek sem árt, maximum csak a kamerába bámuló emberkének.

   Gyorsan kerestem egy linket, ahol el tudjuk mind a ketten indítani. Alig várom már a reakcióját, ezt meg fogja szívni, viszont az is a pakliban van, hogy tetszeni fog neki. Hiszen kitudja, lehet, hogy beleesik az egyik színésznőbe, vagy mindegyikbe, és ha a filmet nem nézhetőnek nyilvánítja, a csajok miatt akkor is végig fogja nézni. De, bármennyit is hisztizik, nem fogom hagyni neki, hogy kikapcsolja, ha az kell, megfenyegetem, vagy hasonlók, de akkor sem hagyom elmenekülni.

-          Nyisd meg, majd indítsd el – adtam az utasításokat.

   Meggondoltam magamat, elindítom én is, csak némára rakom, nem nézem, hanem kihasználom az időt, és olvasok. Keresek valami fanfiction-t, és Eric alá dörgölöm majd a történetben szereplő Ericet.

   Reggel van, még a gondolataimat sem értem, de legyen. Zach nézni fogja, és nem is lesz zavaró, hogy ha nem egyszerre indítjuk el, hiszen csak ő ad rá hangot, én meg majd azt felerősítem.

-          Én-ezt-nem-vagyok-hajlandó-megnézni – kötötte az ebet a karóhoz.

   Arca elfehéredett, és ijedt formát vett fel. Ennyire azért nem rossz. Biztosíthatlak Drágaságom, hogy ezt meg fogod nézni.

-          Az kit érdekel? Megnézed és kész – nehéz volt nem vigyorognom.

   Szeretem, ha rá tudom kényszeríteni akaratomat másokra, és ha Zach Larson-ról van szó, az maga a tökély. Ki ne szeretné azt a tudatot, hogy erősebb a másiknál – még ha csak mentálisan is -, mert az biztos, hogy Zach majdnem mindent megtesz nekem/értem.

-          Mit adsz cserébe? – vonta fel szemöldökét, és mosolyra húzódott szája.

-          Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy – hadd húzzam egy kicsit az agyát, jó nézni azt, amikor reménykedik abban, hogy kap valamit – semmit?! – megéri ilyenkor srácokkal barátkozni, mert viccesebb reakciókat adnak, mint például Delia produkálna a film említésénél, hiszen ő már látta, és tetszett is neki.

   Most is ahogy kimondtam az utolsó szót, ráfagyott a mosoly az aranyos fejére. Lehet, hogy messze vagy, de nem szabadulsz tőlem, te sem szeretnéd, én sem, és hát… hiányoznék neked, nagyon is; ezért van szerencsém veled.

-          Ha semmi hasznom nincs belőle, már most elfelejthetsz - ó igen? Játsszunk? Hát oké.

-          Ahogy szeretnéd – adtam meg az egyszerű választ ’fapofával’.

   Olyan ügyes vagyok, hogy teljesen össze tudom zavarni szegényemet, hogy az csak na! Már elege lehet belőlem…

-          Tényleg? – kérdezte szemeit meresztve.

   Ha most nem néznénk filmet, lehet, hogy elmenne aludni. Bent fekszik már az ágyában, és ha jól sejtem, már lefürdött és felvette alvóruháját is, ami csak egy boxerből áll.

-          Aha, menj csak aludni – intettem egyet és lebiggyesztettem ajkaimat, mintha perceken belül kitörhetne belőlem a sírás, amiatt, hogy itt hagyna.

-          Oké – mondta nehézkesen.

   Látni lehetett rajta, hogy vívódik magában, a megbánás jelei felfedezhetőek voltak arcán, és nagyon közel állt már ahhoz, hogy beadja a derekát.

-          Akkor, szia, álmodj szépeket! – mondtam lassan, ezzel gondolkozási időt hagyva neki, ami jelen esetben a legjobb ötletnek tűnt.

   Türelmesen vártam reakcióját, szememmel végigpásztáztam a lakást, a nap sugarai szépen visszaverődtek a felületen, ezzel díszesen felöltöztetve az egész helyiséget. Ügyeltem arra, hogy még véletlenül se nézzek bele a kamerába, vagyis a szemébe.

-          Nem vagyok álmos – vágta rá másodpercek múltán.

-          Tényleg nem? – az én szemszögemből ez piszkálásnak, az övéből pedig kíváncsiságnak tűnhetett.

-          A-a – rázta meg fejét -, akkor megnézzük a Hajrá csajok 5-öt? – a film címének kiejtése közben mintha öklendezni próbált, vagy mit tudom én mit csinált. Ha mellette lettem volna, biztos, hogy tarkón vágom.

-          Ez kérdés volt?  - a hitetlenkedő pillantásom alig tartott egy másodpercig, mert az arcom azon nyomban mosolygóssá vált, már amennyire hajnalok-hajnalán az lehetséges. – Indítsd… most! – remélem, hogy egyszerre megy a film.

   Már csak az a dolgom, hogy adjak egy kis hangerőt – elég sokat – és nézzem, ahogy Zachie szenved a film során. Tény és való, hogy gyorsan bele tudok zúgni egy pasiba – még ha pár napról, hétről, vagy akár hónapról is van szó -, ezt Zach is jól tudja, szóval – gondolom én – már lelkiekben felkészült reakciómra. Mikor Evan megjelent az osztályteremben, na igen, kiváltott a srácból egyfajta mini röhögő görcsöt, amit sajnos nem sikerült lefékeznem, de ezt teszi a távolság.  Minden egyes Cody-s jelenetnél provokálta magát, egyszer a szemét forgatta, vagy a fejét fogta, máskor pedig a laptopba verte a buksiját, mondhatom felnőtt viselkedés. Amikor éppen nem szenvedett a főszereplő srác miatt, hozzászólásokat fűzött a párbeszédekbe, történésekbe, és minden másba, csak hogy még véletlenül se tudjam csendben élvezni a filmet.

   A legszívesebben leragasztottam volna már a száját, vagy valami ehhez hasonló dolog, de így, ilyen messziről nem tudok csinálni azon kívül semmi mást, csak feszülten hallgatom hülyeségeit.

   Valahol egy óra táján a filmben, ahol nagyon kezdett a levegő vibrálni a szereplők között, amit pluszban még Lady Gagával is megfűszereztek; az ajtóm hatalmasat vágódva kiterült, és egy pizsamás – az összes srác boxerban alszik? – Saade trappogott be feldúltan. A svédek nem ismerik a kopogást? Eddig mindenki csak úgy benyitott, sőt, általában inkább berontott.

   Zachie-nek gyorsan kinyögtem, hogy állítsa meg a filmet, ő is érezte, hogy valami megváltozott, láthatta is, hogy egész törzsem kifordult az ajtó irányába. Tehát visszajött, és berontott, nem kedves arckifejezéssel… nem fél tőlünk, még ha tőlem nem is, de Molly-tól? Miért a legjobb résznél kellett megjelennie, egyáltalán minek jött le, és mikor ért haza?

-          Ki az az idióta, aki ilyen korán, ilyen hangosan bömböltet egy filmet? – fújta, majd odatrappogott mellém, mint egy hm… elefánt, és levágódott a kanapémra, az ÉN kanapémra, és az ÉN takarómmal takarta be magát ugyan úgy, mint én tettem nagyjából egy órája.

   Ha nem lennék rosszban Erickel, és ha most nem szakította volna meg a megjelenésével a film nézését – két percig bírtam, hogy ne nézzem – akkor még talán aranyosnak is ítéltem volna meg, de maradjunk most csak annyiban, hogy szokásához hűen még úgy is, hogy percekkel ezelőtt kelt fel, így is jól néz ki.

-          Neked is jó reggelt Mr! – vetettem oda foghegyről. – Szeretnél valamit?

-          Csak gyorsan mondd, mert folytatni akarja a filmet – szólalt meg Zachie olyan hangnemben, amit nem sokszor szokás tőle hallani, se nem kedves, se nem ellenszenves, de az utóbbihoz közelebb áll. Érdekes, és egyben furcsa is.

-          Amabel barátja – biccentett egyet Zachie felé… ezek kezdenek egyre furcsábban viselkedni. Lényegtelen, nézzük már a filmet! Veszekedést akarok, és aranyos Even-t. Légy szí’ srácok!

-          Na már, Eric nyögd már ki, vagy húzz fel aludni! – daráltam a szavakat. – Mikor jöttél amúgy haza? – felé fordultam kérdésem alatt, majd a végén valahogy egyszerre legyintettünk Erickel, hogy ez most nem lényeges, vagyis szerintem ő is erre gondolt.

-          Mit nézünk? – hogy mi mit nézünk?

      Bree Randall feat. Cali - Boy Hunter

  Mi, vagyis Zach és én nézzük, de te Saade nem nézed, te mész szépen vissza az ágyikódba és alszol, nem fogsz engem zavarba hozni, lejáratni, vagy ilyesmi negatív dolgokat kiprodukálni belőlem. Mi lenne, ha csak simán figyelmen kívül hagynám, hogy kérdezett valamit, és néznénk tovább? Nagy bunkóság lenne? Ó, kit érdekel az? Hiszen az összes amerikai filmben azt lehet látni, hát akkor legyen úgy, mint a most nézett filmben is, hisztérika leszek. (De csak egy kis időre, mert magamat sem tudnám elviselni.)

-          Hajrá csajok: A nagy összecsapás – pff úgy néz ki Zach majdnem, hogy kedvesen viselkedik; pedig most szerettem volna arrogáns lenni Erichez, viszont azt nem tudom, hogy ez mire lett volna jó, csak úgy, mert ő meg egoistán viselkedik, igazán megérdemelnék valami ilyesmi örömöt is.

-          Amerikai cicababák ugrándoznak össze vissza? – csapta össze tenyereit, majd összedörzsölte őket, komolyan, mintha valaki megnyerte volna a főnyereményt.

-          Ez neked tetszik? – kérdezte Zachie hitetlenkedve.

  Megtudom én válaszolni neked, persze, hogy tetszik neki, hiszen európai, itt nincsenek hajrálányok, akik össze-vissza riszálják magukat. (Bocsi, Delia!) A mi fiaink teljesen hozzá vannak szokva, hiszen mindenhol a pom-pomok folynak

   Még gyorsan megvártam Eric válaszát, ami lényegében abból állt, amit én már eddig is tudtam, aztán siettettem egy picikét a dolgokat.

-          Indítsuk, Zachie mennyinél tartasz? – kaptam egy szúrós pillantás, hoppá a név! Sebaj, kit érdekel, hogy Eric mit gondol? Úgy sem tudna ezzel piszkálni senkit sem.

-          7:56 – ez aztán tömör volt, hát oké, de legalább arra válaszolt, amire rákérdeztem.

-          Akkor várj be, négytől számolok vissza – és elindítottam a sajátomat, majd Zachie is becsatlakozott, és néztük a filmet.

   Örülnék annak, ha azt mondhatnám, hogy kellemesen csalódtam bennük, miszerint csendben figyelték a történéseket, de mily’ meglepő módon nem így történt. Minden mondat után belekotyogott az egyik. Oké, beismerem, tényleg vannak nagyon megerőltető, vagy csak szimplán zavarba ejtő jelenetek, de amit ezek ketten itt műveltek, az borzalmasan idegesítő volt; és ami még a legjobban piszkál, hogy direkt csinálták, hogy felforrjon az agyvizem, és közben cinkos pillantásokat is vetettek; van egy olyan érzésem, hogy ha egy kontinensen lennénk mindnyájan, az én káromra jól meglennének.

-          Micsoda egy pöcs – ezt a kitüntetést Cody-ra aggatta rá, amikor tényleg túlságosan aranyos volt.

-          Pofa be Saade! – próbáltam csitítani, nem sok sikerrel.

-          Hagyd, Amának ezek a pasik jönnek be – mondta Zachie kihívóan.

-          Inkább, mint ti – ujjammal mindkettő jelenlévő srác felé böktem.

-          Cicám, el kell valamit árulnom… - közben már Zachkel egyetemben hatalmas szemet meresztettem – ilyen pasik nem léteznek, vagy ha mégis, abban biztos lehetsz, hogy inkább rám bukna, mint rád – mondta Eric hangsúlyozva mondatát.

-          Cicámnak nevezted? – kérdezte mosolyát elrejtve Zachie.

-          Na idefigyelj Cicám, te engem majd csak akkor hívhatsz így, ha az Amabel Maynet  név nem létezik többé, addig maximum csak ennek a névnek a becézését fogadom el – mondandóm alatt Eric fölé emelkedtem, és fenyegetően mutogattam a mutatóujjammal.

   Zach próbálta nevetését visszafogni, de eléggé ismerem már ahhoz, hogy mikor mit csinál, tehát bukta volt neki. Ericnél nem mondhatnám, hogy totálisan beijesztettem, de talán nem fog a közeljövőben – sem a távoliban – bugyuta neveken hívni.

   A beszélgetés nem szűnt a srácok között, néha-néha én is közbeszóltam.

-          Nézd, nézd, nézd, lesz valami! – Evan tiszta fehérben, határozott léptekkel ment Lina felé, még szép, hogy lesz valami.

-          Várj, inkább eltakarom a szememet – így Zachie.

-          Én még le is videózom neked – így meg Eric.

   Azt nem mondhatom, hogy nem volt jó társaságom, mert az volt, de sokkal többre jutottam volna, hogyha egyedül nézem meg, viszont most pont az volt a lényeg, hogy Zachet bántsam. Nagyon kell törnöm a fejemet ahhoz, hogy rájöjjek, miért is van ez a bosszú, de lehetséges, hogy még mindig a medencés malőr miatt, nem tudom, viszont a lényeg az, hogy megnézte, és oké, nem zúgott bele egyik csajba sem, de volt hozzájuk egy-két jó szava, ami hát… nem is tudom mennyire jutottak el a szívemig, azokat inkább eleresztettem a füleim mellett.

-          Vége?!

   Kérdésnek hangzott, de mégis állítás volt Zachie szájából, azt hiszem kicsit megkönnyebbült, pedig nem is volt rossz. Miket beszélek?! Még jó, hogy nem volt rossz, rettentően aranyos és szuper volt; ki nézi azt, hogy sablon története volt? Hiszen lényegében én csak Cody-t néztem.

-          Végre! – nyújtózkodott egyet Eric.

   Eddig még nem is fogtam fel, hogy ’két’ pasi van a közelemben, akiken nincs felső… direkt csinálják ezt velem? Mindenképpen zavarba akarnak hozni? Zachie oké, hiszen nem most látom először, tapintásra ismerem az összes kockáját, de Eric! Videókat és képeket leszámítva most először, és nem mondom ki hangosan, mert ezzel valószínűleg megbántanám, de Zach jobb, azok az amerikai fociedzések meglátszanak rajta; Eric meg mit csinál? Táncikál. Na nem azt mondom, hogy ne imádnám ezeket az izmokat, amik rajta vannak, meg főleg oda vagyok azért, amit csinál, hiszen behalok, ha látom őt táncolni, és Eric így ahogy van tökéletes.

-          Te meg se szólalj, alig láttad a harmadát – magyarázott Ericnek. – A medencés jelenet borzalmas volt, rosszabb, mint a csók – fogta a fejét drágaságos barátom.

   Újabb ajtó csapódás, újabb trappolás, és egy ütközés a kanapéval.

-          Szia Danny! – úgy látszik tényleg átjáró ház lettem. A srác folyamatosan bámulta a telefonját, fel sem pillantott belőle, ezért lehetett az ütközés is.

-          Szia, Amabel, megint kiszáradtam, nem segítenél? – kérdezte reménykedve.

-          Nem – adtam meg az egyszerű választ mosolyogva.

-          Semmi gond, majd egyszer úgyis fogsz, addig pedig egy próbát megért. Nem tudod, hova tűnt Eric pótkulcsa? Nincs a szőnyeg alatt – és az utolsó szónál nézett fel.

-          Ó, helló mindenki – nézett Saade, majd Larson felé. – Itt mindig ilyen sokan vannak?

-          Úgy látszik – bólogattam, a srácok pedig kíváncsian fürkésztek minket.

   Nem tudom, hogy min gondolkozhattak, vajon az átjáró házas kifejezésen, vagy azon, hogy Danny a ’mindig’ kifejezést használta. Tény és való, az utóbbi egy hétben többet voltam a szőke sráccal, mintsem Zachkel és Erickel összesen beszéltem volna.

   A gyönyörű barnaszemű srác ébredt fel először a kezdeti sokkból, nem is volt az, csak valami lefagyás, vagy inkább gondolkozási idő.

-          Danny, az ajtóm amúgy nyitva volt, ha megnézted volna – ez igen!

   Nem is tudom, hogy melyik nézet jobb, az, amikor Eric nem zárja be az ajtót, vagy az, hogy a haverja nem nyomja le a kilincset.

-          Jaaa, lényegtelen, jó vagy te is – legyintett egyet, majd folytatta -; nem láttad a napszemcsimet?

-          Tévedsz, az nem a tiéd, az már az enyém, elhagytad, nekem meg megtetszett, szívás – mondta a popsztár pökhendien. Szegény Danny, egy szemüveggel kevesebb lesz, akkor már csak 99 marad.

-          Ne legyél már ilyen genyó, az a kedvencem! – zuttyant le közénk.

-          Tudom, éppen ezért leszek kedves, és visszaadom, de valamit kérek cserébe – tagolta a szavakat, hogy biztos lehessen abban, hogy a srác, és mellette mindenki teljesen megérti.

-          Ez nem kedvesség – dünnyögött félhangosan. – Mi lenne az?

   Azon gondolkodom, hogy tényleg kedvesek, mindketten, hiszen a jelenlétemben angolul beszélnek, pedig simán megtehetnék, hogy saját anyanyelvükön kommunikáljanak egymással.

-          Még nem tudom, majd kitalálom.

-          Oké srácok, én most megyek – szólalt meg az eddigi néma nézőközönség.

-          Rendben, holnap beszélünk majd, jó? – kérdeztem tőle, feleslegesen, hiszen biztosan helyeslő választ kapok.

-          Nem jó – hoppá, akkor úgy látszik mégsem. Azt meg hogyan?! – A hétvégém elég elfoglalt lesz, ugyan úgy, mint Jasoné is, sok dolgunk van. Majd beszélünk jövő héten – kacsintott egyet.

-          De! El ne felejts ám’! – halványan elmosolyodott.

-          Kizárt dolog lenne – most már vigyorgott a kamerába, én is elmosolyodtam. Danny és Eric pedig most először kezdett el svédül zagyválni a közelemben. Zach lelépett, szuper, egyedül maradtam a pasikkal, na nem mintha eddig nem lettem volna egyedül, csak, hát na! Eddig Zachie is itt volt.

-          Jó fej a barátod – mondta nekem immár angolul Eric.

-          Az, nagyon is – álltam fel, kinyújtóztattam végtagjaimat. A sok ülés nem tett neki jót, teljesen elzsibbadtam. – Kértek valamit inni?

   Gyorsan teljesítettem a kéréseket, majd nekiálltam reggelit készíteni, volt egy olyan sanda gyanúm, hogy még a srácok sem ettek, meg én is teljesen belefeledkeztem a filmbe, ezért nem ettem még. Nem beszélgetett senki sem, csendben figyeltek, majd Eric megszólalt.

-          Mit csinálunk ma? 

24. fejezet - Molly féle tervezgetés

Megjöttem! Sziasztok! :D
Nem is rizsázok, olvassatok, aztán a fejezet alatt nem összezavarodni, tudom, tudom, hogy nagyon zavaros lett, de szükségem volt egy ilyen átvezető részhez. :)
Jó olvasást, remélem még mindenki életben van! ;)
Kisses&Hugs♥, adadel

Molly féle tervezgetés

   Az előző fejezetek tartalmából: hétfőn Danny és Eric kitervelték, hogy „megleckéztetik” Amabelt, de ezzel a tettükkel nem csak a lányt, hanem az egész házat felverték, egy gyertya és a tűzjelző következtében.
   Eric lebukott Amabel lakásában, amikor be szeretett volna jutni a Saade szobába, ami még mindig rejtve van a kíváncsi szempár előtt.

   A nagy veszekedésben szinte mindenki részt vett, még az otthon ülő Zach és Jason is; Molly megfenyegette Ericet, hogy ne merje elhagyni az országot, nem menekülhet el a bosszúja elől.

/Péntek este; szept. 9./

   Pár nap telt el azóta az ominózus éjszaka óta. Kedd reggel arra ébredtem, hogy Molly idegbeteg módjára dörömböl az ajtómon…

/Kedd reggel; szept. 6./

   Mi a szösz baja van ennek? Még van egy órám, miért nem hagy aludni? Ki ez egyáltalán, és mit keres itt hajnalok hajnalán? Ember-e az, aki egy ilyen incidens után fel tud tudni kelni?

   Remélem Molly-nak sikerül egy teljesen kikészítős tervet kitalálnia Eric ellen, nem lenne jó, ha ezt egy ’ haja szála meggörbülés’ nélkül túlélné, ha nem is fizikailag, de mentálisan kikészíthetné egy csöppet.

   Te jó ég, ezt most komolyan én mondtam? Hova tűnt az imádatom? Mert még én sem hiszem el, hogy egyről a kettőre ilyen gyorsan sikerült elfelejtenem Ericet – ami mondjuk nem teljesen igaz -, lehet, hogy nem a szívem csücske, mert beképzelt a sztárocska, de ettől még ugyan úgy tehetségesnek, és nem utolsósorban szívdöglesztő pasinak tartom.

   De valahogy ezek a dolgok nem kötnek le ezekben a hajnali órákban, majd elég lesz nappal idegeskednem a lökött gyerek miatt. Ki olyan elvetemült, hogy amikor még csak a másik oldalunkra kellene fordulnunk, felver minket mély és talán életünk legszebb álmából? Hajh, remélem Molly-tól megkapja a magáét, és ha az kell, én is beszállok majd a játékba.

-          Nézd meg, én megmondtam neki, hogy ne merje elhagyni az országot, erre most hova megy? Na hova? Dániába – fújtatott, közben pedig elém nyomta a telefonját.

               

 „Reggelt! Repülőn Koppenhága felé! Ez túl korai nekem! :(” from @ericsaademusic

   Bajt szimatolok. Molly túlpörgött, valószínűleg a testében áramló méregtől, vajon most mit fog csinálni? Ericnek hogyan juthatott eszébe elrepülni?Habár… mintha írta volna twitteren pár napja, hogy az utolsó Made Of Popturné  megállója után Dániába megy számokat írni… Ó, de jó! Vagyis nem jó, mert így mikor fog bekövetkezni a bosszú?

/Péntek este; szept. 9./

   Lehet, hogy nem adott magáról részletes helyzetjelentést, de mindig tudtuk, hogy életben van-e, vagy hogy Justin Bieber iránt érzett ellenszenve teljesen szétáradt-e már a testében, netán annyira, hogy a méreg már el is vette-e már az életét; szerencsére ez nem következett be. Viszont a szememben egy kissé elásta magát, mi baja van Justinnal? Á, inkább nem is gondolkozom rajta, majd megkapja tőlem a magáét, ha itthon lesz.

   Furcsa ezt mondani, hogy itthon, hiszen még nem érzem azt, hogy otthon lennék, nekem ez most olyan, mintha egy hosszabb nyaralást töltenék, aztán bármikor hazamehetnék.

   Molly teljesen meghibbant – nem ment el az esze, meg ilyesmik, csak hát… - minden délután jött hozzám a terveivel, egyikkel sem tudott kiegyezni, volt amelyiket túl gyengének találta, de volt olyan is, ami már szerintem is nagyon durva volt.

   Végül is sikerült eldöntenie, hogy mihez kezd majd Ericcel, ha hazajön. Kíváncsi vagyok, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

   Még mindig alig tudom elhinni, hogy ez valóban a valóság, hiszen ááá… mindemellett meg tudtam az igazságot, amit valószínűleg egyetlen egy Saadeista sem sejt. Szerencsésnek érezhetem magamat ez miatt, viszont ha úgy vesszük, kicsit sajnálom is, mert – lehet, hogy még otthon nem csíptem Mollyt, de ez mostanra teljesen megváltozott – E és M egy nagyon összhangban lévő párost mutattak, és mindenki el is hiszi, hogy Ők ennyire szeretik egymást, ami nem hazugság, mert hiszen ha nem is szerelemből, de szeretetből imádják egymást. Csak egy kicsit nagyon furcsa módon, lásd. bosszú, veszekedések…

       Molly Sandén - Kill This Love

/Hétfő délután; szept. 5./

   Molly küldött a nap folyamán egy sms-t, hogy szívesen elmesélné a dolgokat, semmiképp se legyenek megválaszolatlan kérdéseim velük kapcsolatban, hiszen most már beletartozom én is a csapatba. Örültem ennek a meginvitálásnak, hiszen így talán lehull a lepel a szemeim elől és sikerül mindent megtudnom, hogy mi is folyik itt Stockholmban, Eric Saade háza táján.

   Leszállítottam a csomagot, amit Mia vásárolt a srácnak; közben megismerkedtem J-Sonnal is, első benyomásra – ami nem jelent sokat, hiszen Saade is kedvesnek tűnt paff – egy sokkal visszafogottabb ember, mint Eric. Nem néz ki annyira lököttnek, szerintem nem az a fajta, aki viszályt szítana bárkivel is.

   Sikerült átértem Molly-hoz, sokkal jobb fej, mint Eric. Az a gyerek egy idióta, nagyképű mamlasz, aki nem tudja, hogy hol a határ; de mindemellett egy rettentően tehetséges énekes, és csak egyetlen mosolyával, vagy csak egy pillantásával le tudja venni a lábáról a lányokat, ez neki a bensőjéből jön, nem is tudom, hogyan lehet valaki ennyire észveszejtő.

-          Na Amabel, mire vagy kíváncsi? – ült le mellém két pohár üdítő társaságában.

   Szólásra nyitottam a számat, de még mielőtt hang is távozhatott volna belőle, újra megszólalt.

-          Felesleges válaszolnod, tudom, hogy mindenre – Molly az a fajta ember, aki a bájosságával elvarázsol minden kíváncsi szempárt.

   Ezért is illenek ennyire össze Erickel, habár nem vagyok abban biztos, hogy tényleg együtt vannak, nekem itt minden rettentően zavaros. Remélem M most azon van, hogy mindent segít letisztázni.

-          Tudod, egy kicsit hasonlítasz Alice-re a Twilight-ból – kérdő tekintettel nézett rám -, nem a termetedre gondoltam, hanem inkább a bájosságodra, a túlpörgöttségedre, itt talán még le is körözöl engem – mind a ketten elmosolyodtunk -, meg néha tényleg azt hiszem, mintha látnád a jövőt… - a hangulat meg van közöttünk, mégpedig a pozitív, tényleg kezdem nagyon megkedvelni.

-          Nem te vagy az első, aki ezt mondja – kacsintott egyet, majd folytatta -, na de térjünk a lényegre, hol kezdjem?

-          Talán egyszerűbb lenne, ha az elején.

-          Gondolom azt tudod, hogy hogyan ismerkedtünk meg – hatásszünet, persze a válaszomat várta, szóval bólintottam -, mindenki ismeri a mese elejét, hiszen a sajtó, és mindenféle információszerző oldal velünk foglalkozik még a mai napig is. Svédország igazi álompárja – arca nyugodt volt, mosolygott az emlékek felidézése alatt -, ami igaz is volt egy hosszú ideig. Nagyon szerelmesek voltunk, mindketten, viszont nem minden csoda tart örökké. Ahogy ez sem, tökéletes harmóniában voltunk, de az idő folyamán valami megváltozott…

-          De miért? – kérdeztem, a hangomból a sajnálatot lehetett kihallani, mintha egy nagyon Molly&Eric páros rajongó lennék.

-          Ez egy nagyon jó kérdés – pillantott az ablak felé. – Mindketten rájöttünk, hogy szeretjük egymást, de ez a szeretet nem az, amire vágyunk. Ez ahhoz kevés, én is, és ő is a szenvedélyesebb szerelmet keressük, ami teljesen felemészt minket. Ezért szétváltunk, na igen, amint te is láthatod, nem teljesen – nevetett fel, én is elmosolyodtam. – A nagyközönség előtt mi még mindig együtt vagyunk, nem nehéz ezt a látszatot keltenünk, hiszen az évek során összekovácsolódtunk, ugyan azt csináljuk, mint akkor, azt leszámítva, hogy nem élünk együtt. Ha úgy vesszük, ez azért egy kicsit vicces, pár méterre lakunk egymáshoz, ugyan azok a barátaink, egy körökben mozgunk, és ami a legfontosabb, sikerült nem megutálnunk egymást, pedig ha kitudódna mindez, a rajongóink, persze csak azok, akik nem néznek minket jó szemmel, pontosan ezt várnák. De majd ha eljön az az idő, akkor sem kapják meg azt az örömöt, kitartunk egymás mellett, még akkor is, mikor szívem szerint kitekerném a nyakát – tartott egy kis lélegzetvételnyi időt – azt hiszem ennyi, vannak kérdéseid?

-          Öhm… azt hiszem nincsenek, azért ez az összetartásotok tényleg csodálatra méltó. Akkor végül is kik tudnak arról, hogy nem vagytok együtt?

-          Mindkettőnk családja, és a legközelebbi barátaink – adta meg a majdnem kielégítő választ.

-          Ők mit szóltak ehhez a dologhoz?

-          Kicsit furcsállták, de megértették a dolgot, és segítenek titokban tartani. Mindannyian várjuk a megfelelő időt, hogy nyilvánosságra hozhassuk.

-          Az a lényeg, hogy támogatnak titeket.

   Jól esik, hogy beavatott, hiszen ez nem kis dolog.

-          Meg kell kérjelek téged is, hogy ezt tartsd titokban – mosolygott rám, és természetesen egy helyeslő választ várt, amit meg is adok neki pillanatokon belül.

-          Kérned sem kell, nem állok olyan viszonyban Erickel, hogy kikotyogjam a titkotokat, mert még a végén egy olyan hatalmas háborút indítanék el, amihez semmi kedvem, habár, inkább hagyjuk.

-          Érdekes – csak ennyit mondott.

   Fogalmam sincs, hogy min gondolkozhat, de már percek óta csendben méreget, néha elmosolyodik, máskor pedig komollyá válik az arca, de többségében a szeme valamilyen furcsa szikrákat szór. Na ez az, ami szerintem érdekes.

   Megijedtem, amikor valaki feltépte az ajtót, majd pár lépés után felkiáltott.

-          Szia Molly!

   Természetesen Eric volt az, fogalmam sincs, miért kiabált, hiszen ott ültünk tőle pár méterre, de valószínűleg nem vett minket észre, valamilyen cél nagyon lebeghet a szemei előtt.

/Péntek este; szept. 9./

   Csak akkor esett le ez az egész „Eric keresődik” dolog, amikor a szobámban rajtakaptam, sőt, nem is, már a tűzriadó beindításakor is gyanús volt a helyzet, túl átlátszó, főleg akkor, amikor Eric nem adott magáról életjelet. Muszáj volt visszamennem körülnézni, és nem tettem rosszul, mert Eric tényleg rosszban sántikált. Szerencsére a terve nem sikerült valami fényesen, aminek én természetesen csak örülni tudok.

   Azon az éjjelen – mondhatni – szerencsém volt megismerkedni Danny Saucedo-val, akivel történetesen az elmúlt hét minden napján sikerült összefutnunk.

/Csütörtök délután; szept. 8./

-          Amabel! – kiáltott Molly, majd becsapta maga mögött az ajtót. – Hol vagy?

-          Itt – adtam a legegyszerűbb választ, hiszen tényleg pár lépésre voltam tőle, a kanapén fekve olvastam.

-          Megvagy! – na igen, erre már én is rájöttem.

   Feltornáztam magamat ülőhelyzetbe, majd kíváncsian pislogtam felé. A kezében egy mappát tartott. Lehet, hogy nem vagyok kíváncsi az újonnani tartalmára, mert tegnapelőtt óta minden délután ezzel mászkál, és mutogatja ördögi terveit. Kezdek félni tőle, vagyis most egyáltalán nem lennék egy Kattarpban született híresség személyében.

-          Megint egy új terv? – kérdeztem egy halovány mosoly kíséretében. Molly mellém ült, és papírjait kipakolta a kávésasztalra.

-          Az – vágta rá -, és ha szerencsénk van, ez lesz a nyerő.

-          Mire gondoltál? – kérdeztem egy kissé félénk hangon. Ilyen pillanataiban azt hiszem, hogy egy őrülttel ülök szemben.

-          Paintball – mondta suttogva, a szemében az izgatottság fényei játszottak.

-          Ez a nagy terv? – nevettem fel. – Összeakarod ’festeni’?

-          Ne nevess – próbált csitítani, nem sok sikerrel.

   Ez vicces, ezeknél sokkal durvábbak is voltak, most pedig jön a paintballal, hát az eszem megáll! Ilyen nincs, kész katasztrófa a csaj. Ez nem úgy hangzik, mint a bosszú, hanem mint egy jó kis móka. Viszont a szeme csillog, tele van tűzzel, mint aki szerint ez igenis jó terv.

-          Gondolj bele Ama, hányan is vagyunk Eric ellen? – nem lett volna egyszerűbb nem kérdezni, hanem mondani?

   Most kezdhetek el számolni, na nem mintha nem tudnék. Nem is vagyunk olyan  sokan.

-          Négyen?- kérdéssel válaszoltam, igen, így kell ezt, somolyogtam magamban.

-          Pontosan – nem foglalkoztatta az, hogy kérdés volt, egyetértett. – Sőt, ha Danny-t megfenyegetjük, vagy csak ha elcsábítod…

-          Hogy micsoda?- nyeltem félre a saját nyálamat, überügyes vagyok.

-          Jajj már, ha tényleg nem látod, vak vagy – legyintett egyet -, mindenki észrevehette már, hogy csorog a nyála utánad.

-          Haha  ne nevettess! – igazítottam meg a hajamat zavaromban.

   Mert hát… igaz, kicsit furcsa, hogy a véletlen folyamán párszor összefutottunk, de nem kerítettem ennek nagy feneket.

-          Szivi, hidd el, ez így van – bólogatott -, tehát bevetjük a vonzerődet és már mindjárt öten vagyunk egy ellen.

-          Ez azért kicsit már nagyon igazságtalan, nem?

-          Miért, az igazságos volt, hogy…

-          Nem, nem volt az – vágtam közbe, mert már annyiszor belementünk ebbe a témába, hogy már elegem volt belőle.

-          Szerencséje, hogy nem dobtuk fel a többi lakó előtt, mert akkor ennél is nagyobb bajban lenne – dörzsölte össze tenyereit ördögien. Már a szeme sem áll jól.

-          Ühüm, szerencse, na de mikorra gondoltad ezt a játékot?- vontam fel szemöldökömet.

-          Nem tudom, Eric mikor szándékozik hazajönni, de nem maradhat nagyon sokáig el, szíve majd hazahúzza - mosolyodott el -, tehát jövő héten valamelyik nap?

-          Tökéletes – dőltem hátra a kanapén.

       Danny Saucedo - Amazing

-          Amabel – ijedtemben felegyenesedtem.

   Danny trapogott be a lakásba. A svédeknél luxus kopogni, vagy csengetni? Hol lakok szerintük, valami szabad átjáró házban?

-          Tessék? – vizslattam tekintetemmel. Azt hiszem megkönnyebbült, hogy egyáltalán bejutott a lakásba.

-          Ebben a rohanásban teljesen kiszáradt a szám, megtennéd nekem, hogy ajkaiddal egy kis életet lehelsz vissza az enyémekbe? – lehet, hogy igaza van a csilingelően nevető lánynak itt mellettem?

-          Szia, Danny! – köszönt Molly. A srác még csak most vette észre, hogy nem egyedül vagyok, és mintha rossz dolgot tett volna pár másodperce, megszólalt.

-          Öhm… szia, Molly – nyelt egy hatalmasat -, akkor én most megyek is – én csak pislogni tudtam. Most akkor mi van? Nem értek semmit, ajh de szeretnék gondolatolvasó lenni, megkönnyítené az életemet.

-          Hagyd csak, vagyis maradj – kacsintott rá -, elférünk hárman is. Meg amúgy is lenne számodra egy ajánlatom – mondta behízelgő hangsúllyal. Mire készülhet?

-          Hallgatlak – süppedt bele a velünk szemközti fotelbe.

-          Ki mellett állnál, ha paintball háborúban találnád szembe magadat? – most komolyan kitálal Eric egyik legjobb barátjának?

-          Valószínűleg a király pártját fognám – ez tényleg frappáns válasz volt, bírom a csávót, viszont velem ellentétben Molly nem nevetett, csak a szemét forgatta.

-          Nem, te gyagya, Eric vagy mi? – kérdezte nagyon is kíváncsi hanglejtéssel.

-          Nem válaszolok, mert egyedül vagyok – emelte maga elé a kezeit.

-          Tehát Eric – mondtuk egyszerre M-el. Danny pedig helyeslésképpen bólintott egyet.

-          És mi lenne akkor, ha – tartott egy kis hatásszünetet -, mondjuk, ha – bökd már ki! – kapnál egy csókot?

-          Tőled? Nem köszönöm szépen, ha nem emlékeznél, csak úgy mondanám, hogy rokonok vagyunk – nyújtotta ki nyelvét.

   Rokonok? Tényleg? Ezt nem is tudtam, mily’ meglepő információkat szerezhet meg az ember egy ilyen lökött társaságtól.

-          Nem magamra gondoltam – mosolygott el ördögien.

   Én ezt a mosolyát nagyon nem szeretem! Rám pillantott mindkét szempár… Na nem, én ebben nem vagyok benne!

-          Benne vagyok! – mondta nagyon energikus hangon D.

-          Én viszont nem- kontráztam rá. Ki van zárva!

-          Naaa – ó, de szeretem a hangjukat, viszont akkor sem!

/Péntek este; szept. 9./

   Valahogy mégis sikerült kiegyeznünk, nem lesz csók, viszont Danny mégis a mi oldalunkon fog állni, úgy, hogy nem adja tovább Saade-nak ezt az információt.

   Molly egy igazán szeretnivaló kis bestia, aki nagyon okos, és néha sajnos makacs is. Fogalmam sincs hogyan sikerült meggyőznie a szőkeséget, de kinézem belőle, hogy megfenyegette, vagy valami ilyesmi.

   Most pedig várom, hogy Zachie felvegye a telefont, próbáltam úgy időzíteni, hogy pár másodperccel kicsengetés után hívjam.

-          Szia Ama – hallottam meg életvidám hangját a többi srác hangzavarának kíséretében.

-          Zachie, nézünk este filmet? – nem felejtek egykönnyen.

-          Melyik este? Kalifornia vagy Svédország? – meghozom azt a hatalmas áldozatot, hogy neki este, ugye, milyen jószívű vagyok?

-          Santa Monica – ezt még félreérteni sem fogja tudni.

   Ő az egyik olyan személy az életemben, akivel minden gond és baj nélkül, nyugodtan és mosolyogva tudok beszélni.

-          Mikor este? Legyen kilenc óra? De akkor neked akkor még nagyon korán van, és várj… hogy értsem, hogy filmet nézünk? – gyorsította fel magát, mármint a hangját. Gondolom, nem szeretne órán is telefonálni.

-          A kilenc óra tökéletes – elmegyek majd időben aludni – múltkor tudtunk normálisan beszélgetni, akkor a filmnézést is megoldjuk! – kínszenvedés lesz ez neki. Úha, de gonosz vagyok. Na mindegy, kell ilyen is.

-          Hé Zach – hallottam Jas hangját – megtaláltam a megfelelő alapanyagot a terv véghezviteléhez - ez az a hang, amit akkor használnak, amikor valami nagyon-nagyon rosszban sántikálnak.

-          Shhh – csitította, majd suttogva folytatta – Amabellel beszélek – na nem mintha nem hallottam volna, de egye-fene, viszont már megint miről van szó? – Most mennem kell, el ne felejts reggel felkelni! – kész, vége, ennyi, kinyomta.

   Nem szabad ezen gondolkoznom, teljesen fölösleges, vagy így, vagy úgy, mindenképpen ki fog tudódni, hogy mit terveznek. 

--------------------------

Komikkal ne kíméljetek, szerintetek is nagyon zavaros lett?