22. fejezet - Tűzriadó

Sziasztok! :)
Elnézést kérek a késésért, de... inkább nem is szabadkozom. :D
Meghoztam a fejezetet. :)
A játék harmadik fordulója holnap megkezdődik, habár lehet, hogy nincs is értelme elindítani, de majd még meglátjuk. :)
A komikra is holnap fogok válaszolni. :)
Most pedig jó olvasást, és köszönöm, hogy látogatod az oldalamat! :))
Kisses&Hugs♥, adadel

Tűzriadó

/J-Son szemszög/

Turn Up The Music

   Ha azt mondanák nekem, hogy jellemezzem Eric Saade-t pár szóban, olyanokra gondolnék, elsősorban hogy lusta, hisztis, gyerekes, de mivel ő egy popsztár és én nem szeretném lerombolni a felépített karrierjét, azt mondanám, hogy jó barát, magabiztos és kitartó, ami lényegében mind igaz, de az első három tulajdonság mégiscsak közelebb áll hozzá.

   Ilyeneken gondolkodtam, míg arra vártam, hogy elkészüljön - ja és a lassút kihagytam a felsorolásból -, nem tud gyorsan elkészülni, még akkor sem, ha csak itthon szándékozik tartózkodni. Most pedig megint hallgathatom azt, hogyan nyávog, és a hazugságait, jobban mondva inkább füllentéseit, na de ezek már meg sem kottyannak, megszoktam őket.

-          Sokkal, egyrészt… hé, te nem is pizzafutár vagy! – a várakozás folyamán megéheztem, és akkor most beállít egy olyan valaki, aki nem az, akire vártam?! Még szép, hogy csalódott vagyok.

-          Öhm… nem, de hoztam kaját – hála égnek! Mikor végignéztem a kopogtatónkon, megállapíthattam, hogy nagyon csinos, sőt gyönyörű teremtés. Eric honnan ismer ilyen szép lányokat? Mázlista egy csávó, ki lehet ez a csaj?

-          Ez esetben kerülj beljebb! – tártam ki nagyra az ajtót, Eric meg odakiabált nekünk.

-          Be ne engedd! – nézett egy pillanatra a lányra, majd visszatért a játékhoz.

-          De van kajája! – néztem a kezében tartott szatyrokra.

-          Hidd el, Mr Nagyképű, nem magamtól vagyok itt – és elindult a konyha felé. Honnan tudja, hogy ott van? Talán volt már itt, vagy Ő is ebben a házban lakik? Ő Mia új szomszédja? Ilyen gyorsan megutálták egymást? Ez hogyan lehetséges? Magamban vigyorogtam, mert ha a csaj utálja Ericet, a srác azon lesz, hogy megszerettesse magát vele, nem szereti, ha a környezetében valaki nem táplál iránta kedves érzelmeket, főleg ha az egy csinos arc. Lepakolt, majd odajött hozzám, láttam az arcán a zavart, de nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy azt mi okozhatta.

-          Ne haragudj, hogy nem mutatkoztam be, Amabel Maynet vagyok, egy emelettel lejjebb lakom – nyújtotta a kezét, amit elfogadtam, és figyelmesen várta, hogy én is bemutatkozzam.

-          Julimar Sa… - a felismerést láttam meg szemeiben, akkor valószínűleg látott a HITA-ban.

-          Ki ne mondd az egész nevedet, úgy sem tudja megjegyezni – rakta le a konzolt, és odajött hozzánk.

-          Ő itt J-Son – mutatott rám, majd Amabel elé állt és keresztbe fonta karjait maga előtt. – Mi járatban vagy? – a lány vett egy mély lélegzetet, majd megszólalt.

-          Mia küldött nektek enni, mert tisztában van azzal, hogy lusta voltál boltba menni – mindkettőjük szeme villámokat szórt.

-          Pff… mondd meg Miának, hogy köszönöm – indult meg a posztár az ajtóhoz.

-          Na de Eric, Amabel hozta fel – próbáltam egy kis jó modorra sugallni, de nem jött össze.

-          És? – gratulálok Eric, ha illem versenyen vennél részt, biztosan utolsó lennél.

-          Köszönjük Amabel, hogy nem hagysz minket éhen halni – mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott.

-          Igazán nincs mit J-Son – ment el Eric mellett – Saade te pedig fulladj meg! – kisétált a nyitott ajtón.

-          Azért, hogy utána levághass, mint a pulykát? – kérdezte Eric felháborodva, én meg csak kapkodtam a tekintetem, mi üthetett eme két emberbe?

-          Csak szeretnéd, nem mocskolom be veled a kezeimet – áucs, ez nekem fájt, de ha jól érzékelem Ericnek is, mert becsapta az ajtót, és ha egy tárgy érezne, akkor biztosan sírva fakadt volna.

-          Ez mi volt? – kérdeztem még mindig lesokkolva.

-          Kell egy terv – ügyet sem vetett rám, csak fel-alá mászkált a nappaliban, kicsit hasonló volt Micimackóhoz, amikor „Gondolj, gondolj, gondolj”-ozik.

   Eric teljesen magába merült, eléggé idegesítő látványt nyújtott már egy perccel később is, mikor Amabel elment, szóval én nekiálltam a konyhában lévő szatyrokban kutakodni. Elpakoljak, vagy ne? Főzzek vagy várjak? Szerencsémre perceken belül a pizzafutár is megérkezett, micsoda mázlista pasi vagyok! Sőt az egészet is megehettem volna, mert a lakás tulajdonosa nem ért rá mással foglalkozni csak a tervei szövögetésével, de én kedves vagyok – és különben sem fért volna több belém –, ezért hagytam Ericnek is, az már részlet kérdése, hogy amikor eszébe fog jutni, hogy enni kellene, addigra kihűl, de az már az ő baja.

-          Megvan! – ugrott egy hatalmasat, én meg ráemeltem szemeimet a képernyőről.

-          Gratulálok! – mondtam unottan, majd folytattam a játékot.

-          J-Son itt maradsz éjszakára vagy hazamész? Beköpsz vagy leszel a cinkostársam?

-          Börtönbe kerülünk? – vontam fel a szemöldököm.

-          Még ha kiderül, akkor sem – egyet legyintve fokozta válaszának értékét. Mire készül? Hátradőltem a kanapén, keresztbe fontam kezeimet és vártam a magyarázatot.

-          Hazamegyek, de csak azért, mert nem bízom benned – bosszút forral szerintem az ébresztés miatt, meg különben sem érek rá. – Nem köplek be, mert akkor genyó lennék, szóval?

-          Kettő legyet ütök egy csapásra – diadalittasan mosolygott.

-          Most komolyan egy légyhez hasonlítottad Amabelt? – kérdeztem, Eric pedig elnevette magát.

-          Nem is rossz felfogás, a pulyka és a légy, tuti, hogy a madár győzne – simogatta meg szakálla helyét.

-          Tudod mit? Erről nem is akarok tudni – minél kevesebb információ van a markomban, annál jobb.

-          Szerinted milyen nehéz lehet hajnali háromkor beindítani a tűzjelzőt?

-          Mit akarsz te a tűzjelzővel? – vontam fel szemöldökömet.

-          Amabelt felzavarni álmából, és bejutni a lakásába – vigyorgott.

-          Minek? – megőrjít ez a gyerek, és egyáltalán nem úgy, mint a rajongóit, bosszús vagyok ilyenkor.

-          Mert… mert engem senki sem győzhet le! – kereste a szavakat, majd kinyögte, hogy mi bántja a pici lelkecskéjét.

-          Miért, a csaj legyőzött? – fojtottam vissza egy mosolyt.

-          Nem teljesen, de meg kell akadályoznunk, hogy felülkerekedjen rajtam – dobta le magát mellém a kanapéra.

-          Vagyis megzavarod az álmát és még a lakásába is betörsz? – fordultam felé.

-          Úgy ám’ – a vigyort nem lehetett volna levakarni az arcáról.

-          És nem lehetne kevésbé aljas módon elintézni ezt az ügyet, mondjuk békejobbot nyújtani neki? – úgy nézett rám, mint egy hülyére, mint aki most szabadult volna a diliházból.

-          Neeem – nyújtotta el a szót. – Lepulykázott, megérdemli, hogy ne aludjon nyugodtan.

-          Nem tudom hányadszorra hallom ezt ma már, de nem szeretnél felvilágosítani? – idegesítő a srác, mindent úgy kell belőle kihúzni, és még akkor sem biztos, hogy megosztja velem.

-          Nem! – jött a tömör válasz. – Most pedig gondolkodjunk!

-          Most ezen mit akarsz gondolkodni? – és leintett, fantasztikus, nem érdekel, akkor is folytatom. – Egyszerűen egy gyertyát fogsz tartani a füstjelző alá, az beindul és már minden sínen lesz.

-          Nem rossz meglátás – gondolkodott el egy pillanatra -, van egy gyertyád?

-          Persze, mindjárt végigkutatom a zsebeimet, idióta – fújtam bosszúsan.

-          Bocsi, csak kérdeztem – emelte maga elé kezeit, de közben végig vigyorgott -, honnét szerezzünk gyertyát?

-          Például körbenézel a lakásban, vagy ha biztos vagy abban, hogy nincs gyertyád átmész Molly-hoz, szerintem neki biztosan van.

/Eric szemszög/

   Hogy milyen okos ez a J-Son… nekem miért nem jutott eszembe? Na jó, meglehet, hogy a bosszúvágy kicsit elvakított, de akkor is visszavágok Amabelnek, nem döngölhet engem senki sem el, főleg nem egy lány! Hogy néz az ki? Nekem kell győznöm, én vagyok a nyerő, majd ő is belátja ezt.

   Biztos vagyok abban, hogy nem találok itthon olyan tárgyat, amivel kellő hangzavart tudok éjjelre produkálni. Vajon Molly otthon van? Tegyünk egy próbát!

   Felálltam a kanapéról, ezzel kicsit megijeszthettem J-Sont, mert kicsit hátrahőkölt, de én nem tántorodtam meg, folytattam határozott utamat. Feltéptem az ajtómat, áttrappogtam Molly ajtajához, majd azt is felrántottam, beléptem, majd elkiáltottam magamat.

-          Szia Molly!

   Lehet, hogy egy kicsit hangos voltam, mert amint kiderült nem volt tőlem messze. A nappaliban ült, és nem volt egyedül. Viszont elsiklottam felettük, jobban mondva mellettük, nem is néztem rájuk, csak egy dolog lebegett a szemeim előtt, mégpedig az, hogy találjak gyertyát. Nekem kell az az égő gyertya! Azért örülnék annak, hogy ha majd csak az én kezemben lenne égő formájában, és Molly-nak is van gondolom annyi esze, hogy ne égesse fel magát a házban. Oké Saade, ez hülyeség, na de mindegy, keresd a gyertyát!

   Minden fiókot kihúztam a konyhában, a fürdőkben és a hálókban is, de nem találtam sehol sem, még egy szálat sem. Pfuu ilyenkor miért nem lelem fel azokat a dolgokat, amikre szükségem lenne? Az már más kérdés, hogy mire fogom használni.

-          Eric, mi lenne, ha kérnél tőlünk segítséget?

   Kérdezte M, miközben elrohantam mellettük egy másik helyiségbe. Még csak most vettem észre, hogy ki az a másik személy, aki Molly-nál tartózkodott. Mit ne mondjak, egy másik embernek jobban örültem volna. Amabel volt az.

-          Tőletek nem, köszönöm, viszont Molly segítenél nekem valamiben?

   Csak le ne bukjak, mert hajajj, nem lehet, hogy túl feltűnő vagyok azzal, hogy most egy gyertyáért feltúrok mindent? Mi lesz ha megsejtik? Nekem akkor végem van…

-          Pulyka – morogta Amabel az orra alatt, én pedig küldtem felé egy szúrós pillantást.

-          Miben segítsek Eric? – kérdezte Molly egy halvány mosoly kíséretében.

-          Öhm… - megvakartam a tarkómat. Itt az ideje lelépni. – Megoldom, de azért köszönöm – és olyan gyorsan távoztam, mint amilyen gyorsan érkeztem.

/J-Son szemszög/

   Olyan gyorsan eltűnt, mint a kámfor, amikor pedig visszatért, még mindig nem volt a kezében gyertya. De szerencsétlen egy popsztár.

   Ha jól sejtem most felmentő sereget hív, és ha sejtéseim beigazolódnak, Danny lesz az az ember, ezek ketten is rosszak, de ha együtt vannak, őrültek.

-          Danny, haver, éjjel ráérsz? – kár, hogy a beszélgetésnek csak a felét hallom. – Tökéletes, még mielőtt idejössz majd, hozz gyertyát! – a két tökkelütött, jobban járok, ha majd időben lelépek. – Majd itt elmagyarázom, ja és ha lehetséges, ne vegyen észre téged senki! – fenyegetőzött az ujjával, arra vajon gondolt, hogy Danny ezt nem látja? – Oké, várlak!

-          Eric, mi lesz, ha lebuktok? – kérdeztem tőle, vigyorogva. Bírnám, ha Molly, Mia vagy Amabel rájönne a kis tervére, és a csajok bosszúhadjáratba kezdenének, ó, hogy én azt mennyire élveznem! Valóságshow-t fogok csinálni belőlük! Istenkirály ötlet! Büszke vagyok magamra!

-          Nem fogunk - dörzsölte össze a tenyerét.

-          Jó hozzáállás, na de nekem mennem kell – álltam fel.

-          Hova, Kukutyinba zabot hegyezni? - röhögött fel saját viccén.

-          Nagyon humoros vagy Saade, családot látogatok.

-          Ja oké, jó szórakozást! – mosolygott és kikísért az ajtóhoz.

-          Szia Amabel! – a lány pont akkor jött ki Molly-tól, amikor Eric mögöttem csukta be az ajtót, de biztos vagy abban, hogy meglátták egymást, mert mind a ketten lefagytak egy pillanatra. Egymás szemébe néztek, amelyek mind-mind villámokat szórtak, majd Eric becsapta az ajtót, ez aztán a felnőttes viselkedés! Amabel pedig felszegte a fejét, mint egy igazi hercegnő, és elvonult. Ezek vagy megsemmisítik egymást, vagy összejönnek.

-          Szerinted is gyerekesek? – kérdezte Molly, aki ugyancsak végig nézte az egészet. – Van egy olyan sejtésem, hogy jól fogunk szórakozni – mosolyodott el ördögien, én pedig egyetértően bólogattam.

/Amabel szemszög/

   Fogalmam sincs hány hete vagyok itt Stockholmban, de ez értelmét veszti amellett, hogy egy olyan házba csöppentem, ahol ismert emberekkel vagyok körül véve. Még ez sem olyan nagy dolog, de hogy Eric Saade egy emelettel fölöttem lakik? Na és az, hogy ennyire megutáltuk egymást… na jó, ez részemről nem igazi, ez csak a látszat, a bensőmben még mindig teljesen oda vagyok érte, de ezt soha többet nem fogja érzékelni, vagyis nagyon bízom abban, hogy sikerül a közelében közömbös, vagy inkább ellenszenves képet mutatnom.

   Mára „kiszórakoztam” magamat, találkoztam háromszor Erickel, beszélgettem Miával és Mollyval, megismerkedtem J-Sonnal, azt hiszem erre mondhatni, hogy kellemesen - néhol kellemetlenül - eseménydús napom volt. Most pedig percek választanak el attól, hogy befejezzem a házimat, és nyugovóra térhessek.

   Zachie-vel kellene beszélnem erről az Erices ügyről, mert azt hiszem, ha itt maradok a nagyképű közelében, akkor tudnia kellene róla. Habár azt nem mondhatja, hogy nem szóltam neki erről, csak éppen nem hitt nekem.

/Eric szemszög/

Can't Say No

   Mindjárt eljön a mi időnk. Danny-vel pár órája mindent elterveztünk, már csak percek kérdése és indulhatunk Amabel álmát megzavarni. Imádom magunkat, amikor ilyen ördögiek vagyunk.

-          Haver, hova raktad a gyertyát? – fordultam az említett felé, mert képes mindent eltűntetni a szemeink elől.

-          Ott van előtted – mutatott a konyhapultra és tényleg ott volt. Lehet, hogy szemüvegre lenne szükségem?! – Eric, hallod? Hogy néz ki a csaj?

-          Rondán – adtam az egyszerű és tömör választ.

-          Biztos? – vonta fel szemöldökét. – Akkor minek foglalkozol vele? Nem csak megdöngetni akarod? – ha csaj lennék, valamivel tuti, hogy megdobnám.

-          Nem, én megsemmisíteni akarom – vágtam vissza.

-          Az ugyan az, figyeld csak meg – kacsintott egyet, majd az órára nézett, ami hajnali kettő óra ötvenkilenc percet mutatott. – Show time! – csapta össze tenyereit.

-          Csináljuk!

   Megindultam az ajtóhoz, de addig nem megyek ki, amíg Molly le nem siet a lépcsőkön. Kicsit húzós ez az egész, mert nem csak Amabelt ugrasztjuk ki az ágyából, hanem az összes többi lakót is. Danny meggyújtotta a gyertyát, a füstérzékelő közvetlen közelébe emelte, és már csak arra kell várnunk, hogy beinduljon. Még szerencse, hogy az öntözőrendszer ki van kapcsolva, mert az biztos, hogy eláztatnánk magunkat.

   Beindult a rendszer, hatalmas ricsaj támadt, és már csak másodpercek kérdése, hogy mindenki elhagyja az épületet. A bensőmben teljes zűrzavar uralkodott, a pulzusom az egeket verte, a vérem száguldott, mint a forma1-es autók a futamon, felemelő érzés volt, az adrenalin áramlott bennem, imádom, amikor én irányítok!

   Hallottam, ahogy Molly hangosan lecsörtetett. Itt az idő, gyerünk cselekedni! Szépen lassan, csendben kimerészkedtem, majd le a lépcsőn, a fülemben hallottam a hangos szirénát, de ez nem hátrált meg, sőt mi több, inkább lendületet adott. Elértem Amabel lakásához, benyitottam, majd elindultam a rejtegetett szobához. Pechemre zárva volt, csak nem tudta, hogy majd próbálkozni fogok? Mit rejtegethet? Csak nem tényleg egy embert? Á de nagy lenne, megmenteném, Amabelt pedig lecsukatnám, tiszta győzelmem lenne - mosolyodtam el magamban. Meg kell találnom a kulcsot, be kell jutnom, muszáj látnom, mi van odabent! Végig túrtam villám gyorsan az egész alsó szintet, majdnem ugyan úgy, mint Molly-nál nem sokkal korábban. Találtam egy-két kulcsot, ezeket szépen összeszedtem, majd megindultam a zárt ajtó felé, és elkezdtem próbálgatni a zárba. Remélem Danny keze nem fárad el, és folyamatosan ott tudja tartani a gyertyát, ahol kell. 

   Már a harmadik kulcsnál tartottam, amikor a hátam mögött egy torokköszörülésre lettem figyelmes. Hoppá, lehet hogy lebuktam? Szépen lassan, kimértem hátrafordultam, és egy osszefont kezű Amabellel találtam szembe magamat, aki idegesen dobolta a lábával a padlót.

-          Hey, szia Amabel - nyeltem egy hatalmasat.

-          Eric – a szemeiben baromi nagy vihar tombolt. Lehet, hogy el kellene menekülnöm.

-          Csak egy kis cukorért jöttem, mert nekem elfogyott – gyenge próbálkozás, de beválhat. Oké, mégsem, mert Amabel elnevette magát.

-          Ó igen? Ma egész nap csak cukrot ettél? – döntötte el oldalra a fejét. – Mert ha jól emlékszem a szatyrokban volt egy-két csomag – húzta gonosz mosolyra ajkait.

-          Oké… - egyenesedtem fel. – Miért nem vagy lent? Nem félsz, hogy megégsz? – ne felejtsük el, hogy a jelző hang még mindig szólt.

-          Eric, ne nevettess, nem te vagy az egyetlen, aki figyelem elterelés gyanánt tűzriadót fúj – mosolyodott el, de ez most nem volt gunyoros, inkább kedves.

-          Nem? – szalad fel szemöldököm. – Te is ilyen ördögi lennél? – kérdeztem hamiskás mosollyal. Amabel a kanapé felé intett, teljesen eltűnt a rosszindulat, de azért én résen maradok, nem hagyom magamat átverni.

-          Én? – megengedett magának egy kisebb fajta nevetést. – Dehogy, viszont az öcsém és a legjobb barátom igen – mosolyodott el az említésre, nem tudom melyiküknek tulajdonította ezt a melegséget, de ez nekem csak jól jön.