Prológus - Környezetem

Amabel… ez a nevem, amit nagyon szeretek. Tudom, hogy mire gondolsz! Vajon hogyan lehet becézni? Teljesen mindegy, ahogyan jólesik. A, Ama, Mabel, Bel, ami szimpatikus, nem haragszom meg semmiért.

Santa Monica-ban lakom, de már nem sokáig. Jó tanuló vagyok, nem járok hétvégenként bulizni. Tökéletes helyen lakunk a családommal, szüleim boldog házasságban élnek. Édesapám ügyvéd, édesanyám pedig szakács.  Két testvérem van egy lány és egy fiú, Flower és Jason. Kishúgom öt évvel fiatalabb nálam, szóval már tizenhárom éves. Nagyon hosszú gyönyörű barna haja van, kék szemei, mint az igazi mesebeli hercegnőknek. Imádja az állatokat, majd ha felnő és dolgozni fog, velük szeretne foglalkozni. Öcsém alattam jár egy évvel a középiskolában, egy igazi macsó, nem tudja, hogy mi lesz majd belőle, nem is érdekli nagyon, persze azért tervei vannak, csak azokért tennie is kéne valamit. Mint majdnem minden tini, az idejét haverjaival tölti, és mellette nagyban csajozik. Nagyon sok fogadást szoktunk kötni barátainkkal is, és persze magunk között is. Egy fogadás miatt kell elmennem a napfényes Kaliforniából, pedig higgyétek el, nem szeretnék, de a szavamat eddig mindig betartottam és most is be fogom. Kénytelen vagyok beletörődni abba, hogy jövőre nem fogom élvezni az esténkénti meleg szellőt. Svédország, bevallom, nem sokat tudok róla, eddig nem érdekelt, miért is érdekelt volna? Hiszen itt van Los Angeles, itt van minden és mindenem.

Egy gyönyörű háromszintes házban lakunk a berendezés mindannyiunk igényeit kielégíti, mindenkinek van egy saját zuga. A szobám a partra néz, minden reggel az első napsugarak keltenek, szeretek korán kelni, mert akkor van időm mindenre. Kicsit elkalandoztam, vissza a szobámhoz, majdnem minden lila színben pompázik, az a kedvenc színem. Ha valaki olyankor menne be, amikor nem vagyok otthon, egy olyan képet látna, ami azt mutatná, hogy ez egy nagyon hideg, rideg szoba. Pedig egyáltalán nem, amint át lépem ajtóm küszöbét minden teljesen megtelik élettel, nem azt mondom, hogy jó hatással vagyok rá, mert az nagyon egoistán hangzana, inkább azt, hogy a lila szín az emberekkel nagyon jó dolgokat művel és ezáltal az én hangulatom rásegít arra, hogy feldobja a szobát.

Családommal nem is tudom, milyen társadalmi szintbe tartozunk bele, az átlagnál jobban élünk, de persze nem mindegy az, hogy mihez képest. Szüleim magyarok, ebből az származik, hogy testvéreimmel egyetemben mi is azok vagyunk, beszéljük a nyelvet, de már születésünk óta itt élünk. Magyarországra csak húsvétkor, nyáron és karácsonykor szoktunk menni, ilyenkor mindig meglátogatjuk a rokonokat. Nagyon sok barátunk él ott, akikkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, nincs olyan hét, hogy ne beszélnénk egymással. Szeretek Európa szívében lenni, mert ott vannak a gyökereink, nekünk kedves barátok és mellette ez még egy nagyon szép ország is.

A környezet ahol lakom egyszerűen mesés, az iskolámtól körülbelül negyven perc gyalog, ha úgy megyek, akkor végig sétálok a parton. Öt-tíz percre van autóval, ennek az útnak a nagy részét autópályán tesszük meg, majdnem minden reggel én fuvarozom iskolába magunkat, szerencsére már két éve vezethetek forgalomban, autót pedig nem is olyan rég’ kaptam. Egy ezüst Mazda6-om van, amit nagyon imádok. Mindig is nagy autót szerettem volna, de a vásárláskor még sem azt választottam, talán majd egyszer máskor. Nem szeretek iskolába járni, de van olyan gyerek, aki szeret? Idén végzek, de még mindig nem tudom, hogy mi szeretnék lenni, nem hogy hova, milyen iskolába menjek. Nagyon sok elképzelésem van, de igazság szerint nem tudok közöttük választani, gondolkodom a menedzselés mellet, a könyvkiadókhoz is kacsintgatok, hoteligazgató is szívesen lennék és még megannyi nekem való munka. A nagy kérdés viszont az, hogy megállnám-e ezekben a helyem? Ideje lenne döntenem és iskolát választanom Stockholmban, mivel nem tudok svédül, mindenképpen angol nyelvű főiskolát vagy egyetemet kell választanom. Olyan helyen szeretnék elhelyezkedni, amit szeretek csinálni, élvezem is, amit csinálok, jól is csinálok, és azért mégis megéljek belőle. Negyedik éve járok már ebbe a suliba, furcsa lesz majd elmenni, de ez az élet körforgása. Ha már itt tartunk, délutánonként kettő-három óra tájékán végzünk, én legalább is. Öcsém amerikai focizik, szóval a hétköznap öt napjából legalább kettő napot, de megesik, hogy többet is, ott marad még edzeni.

 Amint sikeresen hazaértünk húgommal, mindig gyönyörködöm pár pillanatig azon a szép kilátáson, amit a teraszunk tár elénk. Innen a naplementét szeretem nézni, ahogyan tükröződik a nap a tiszta kék vízben és a két szín összeolvad és eggyé lesznek, majd amikor a nap teljesen eltűnik, marad a csillagos ég, amit nyár végén érdemes nézni, hiszen ki ne nézné a csillagok hullását? Mindenkinek szüksége van kívánságokra, amik akár valóra is válhatnak. Mindenkiben van egy álom, amit szeretne megvalósítani, ezért jó dolog az, ha hisz az ilyenekben, remél, de ez sajnos nem elég az álmok valóra váltásához. Kellenek hozzá tettek, cselekedetek, tennünk kell valamit ezek érdekében, nem nézhetjük tétlenül, ahogy elsuhan mellettünk az egész életünk és egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem csináltunk semmit. Nagyon elkalandoztak a gondolataim. Vissza a valóságba! Délután tanulok, zenét hallgatok, olvasok és persze mániám a twitterezés, nem is tudom elképzelni úgy a napjaimat, hogy az ne lenne a része. Kedvenc énekesem Jesse Mccartney, már akkor beleszerettem, amikor Hannah Montana albumán hallottam She’s no you című számát, volt egy álmom ezzel kapcsolatban, el szerettem volna menni egy koncertjére. Ami sikerült is, hiszen itt él a közelemben, nem is érdemes azt mondanom, hogy a koncertet nagyon élveztem, hiszen minden rajongó egy eufórikus állapotba kerül, ha meglátja kedvencét, én is így voltam ezzel. Jesse személyisége pedig nagyon megfogott, egy nagyon kedves, aranyos ember, a színpadon is ugyan úgy viselkedik, mint általában a közéletben. Egyáltalán nem szállt el magától, pedig megtehette volna, jól kezeli azt a felhajtást, ami körülötte forog.

Fokozatosan váltom az énekeseket, egyik hónapban Justin Bieber-ért vagyok oda, a másikban pedig Adam Lambert-ért, tudom, hogy ez nagyon fura, mert nincs közöttük semmi hasonlóság. Tudom, mire gondolsz! Átlátok rajtad, és azt kell, hogy mondjam, nagyon nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy igen is egy valamiben teljesen megegyeznek. Azt jó, ha tudjátok rólam, hogy akit szeretek, kedvelek, azért bárki ellen ki merek állni, összeveszek emberekkel, ha úgy gondolom és tudom, hogy nekem van igazam, akkor nem lehet lelőni, az adrenalin szétárad bennem és a végén mindig rájönnek arra, hogy nem érdemes velem vitatkozni. Egy időben szerettem a Jedward-ot is, de azt hiszem, hogy nem mondok a fiúkról véleményt, de az biztos, hogy nagyon nagy arcok. Ugye, azt mondtam, hogy alig tudok valamit Svédországról, egy valamit viszont nagyon jól, mégpedig azt, hogy aki, ezelőtt három nappal megnyerte a Melodifestivalen-t nagyon is megérdemelte, mert nagyon jó számmal készült. Még mindig a fejemben jár, „I will be popular”. Kedves Mr. Saade úr, nagyon remélem, hogy sikerül népszerűvé válnia az egész földön, mert megérdemelné.

/2011. március 15.