2. fejezet - Forró levegő

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm ezt a rengeteg oldalmegtekintést, alig merem elhinni.

Válaszoltam az első fejezet hozzászólásaihoz, a sajátotok alatt megtaláljátok az enyémet is, ha érdekel. ;)

El sem merem hinni, hogy tíz rendszeres olvasóm van, nagyon szépen köszönöm!

Meghoztam a folytatást, de ebben még nem szerepel Eric, az idő kicsit kibabrált velem, de nem szeretnék olyan nagyon ugrani, úgyhogy kitartás a várakozáshoz!

Remélem elnyeri ez a fejezet is a tetszéseteket! :))

Kisses&Hugs♥

Forró levegő

Ma gyalog mentem suliba, kedvet kaptam a friss reggeli levegőre. Most már egy kicsit bánom, hiszen majd meg sülök és még mindig messze vagyok. Szerencsémre kaptam egy útitársat Delia személyében. Mostanában kezd úgy viselkedni, mint én, megfertőzte a szerelem, de nem szeretné még elmondani, hogy kibe szeretett bele. Azt mondja állandóan, hogy majd megtudom. Remélem, mihamarabb. Nagyon jól tudja mindenki, hogy rettentően kíváncsi vagyok mindenre, de szeretnek kihagyni egy-két dologból. Ezzel tudják, hogy idegesítenek, és ez nekik valahogyan jól esik. Ezt az egy dolgot nem értem bennük.

-          Oké, nekem elég, álljunk meg! Miért pont ma nem jöttél kocsival? Idén még nem volt ennyire meleg!

-          Gyere, már nincs olyan sok vissza. Minél előbb otthon vagyunk, annál előbb ihatunk jéghideg juice-t – megfogtam a kezét, de nem akart mozdulni, földbe gyökerezett a lába.

-          Delia! Ne csináld ezt, ne legyél makacs! Már csak negyed órát bírj ki!

Még legalább két percet győzködtem, mire sikerült rászednem, hogy induljon neki. A hátsó ajtón mentünk be, hiszen a part felőli oldalon ez közelebb volt. Az volt az első dolgom, hogy bementem a konyhába, kivettem a hűtőből az üdítőt, raktam két pohárba jégkockát, majd beleöntöttem a lédús nedűt. Nagyon jól esett, amikor belekortyoltam, csak akkor jutott el a tudatomig, hogy teljesen kiszáradtam.

-          Ne felejts eljönni majd a meccsre, ez lesz az első alkalom, amikor az újoncok nélkülünk kezdik a szurkolást. Nem tudom, hogy jövőre hogyan fogják bírni, sőt, még azt sem tudom, hogy ki veheti majd át a helyem. Nem könnyű egy tökéletes embert találni a feladatra.

-          Ha gondolod, segíthetek ebben. Mit szólsz egy „válogatáshoz”?

-          Nem is olyan rossz ötlet, de most mennem kell – állt fel, és átdobta a vállán a táskáját.

-          Ilyen hamar? De hiszen még csak most jöttünk meg. Egyedül hagysz?

-          Dehogy hagylak, nem leszel egyedül, mindjárt jön Zach, majd ellesztek. Amúgy, úgy hallottam, hogy Jasnek barátnője van.

-          Igen, a suli folyosóin szállnak a hírek, de nem tudom, hogy ez igaz. Majd megkérdezem Zachie-t.

-          Mit kérdezel meg? – ijedten fordultam meg, nagyon váratlanul ért, hogy ott áll mögöttem.

-          Zach, hányszor mondjam még el, hogy ne settenkedj a hátam mögé? – vontam kérdőre.

-          Rendben kisasszony. Miről is van szó? – mi volt az utolsó témánk? Teljesen elfelejtettem, a pompon lányok, utána, utána… nem tudom. Ránéztem D-re, aki elnevette magát.

-          Te srác, annyira megijesztetted, hogy már arra sem emlékszik, hogy mi a neve – bokszolt egyet a vállába – Amabel azt szeretné megkérdezni, hogy igaz-e a hír, miszerint Jasonnak új barátnője van.

-          Ennyire azért nem vagyok ijesztő, egy horror filmbe nem illenék bele. A pletykák amúgy igazak, de azt nem tudom, hogy ki a csaj. Majd ma kiderül a pályánál.

-          Ez igaz, ahhoz túlságosan aranyos pofikád van – húztam végig kezem az arcán – de ne bízd el magad annyira.

-          Nekem most tényleg mennem kell. Zach rád bízhatom? Győződj meg róla, hogy mindenképpen eljön. Van még egy meglepetésünk számotokra, nagyon jó lesz! Sziasztok!

Delia nem is várta meg, hogy elköszönjünk, csak kirohant az ajtón.

-          Mabel, hányszor mondjam még, hogy ne hívj mások előtt Zachie-nek?

-          Mi bajod van vele, nekem tetszik, olyan Te vagy.

-          Amikor csak ketten vagyunk, csak nyugodtan, de olyan, minta egy kisfiúnak szólnál, ez rossz kárt tesz az imidzsemben.

-          Akkor nagyfiú, többet nem hívlak így társaságban, úgy rendben van?

-          Terjes mértékben.

-          Mit csináljunk? Elmenjünk moziba?

-          Ne, nincs kedvem, pihenjünk. Mit szólsz a Monopolyhoz?

-          Jó, legyen, de csak azért, mert a múltkor is csaltál, most nem fogom engedni! – ezt csak azért mondja, mert ebben az egy dologban nem tudnak legyőzni.

Egy játszma nálunk legalább két-három óráig is eltart, mert egy olyan alkalom sincs, amikor ne kérnének visszavágót. Most is legalább kétszer végig vittük. Olyan sokat játszottam már, hogy egy kicsit kezdem unni, kéne valami mást találnom.

-          Hazamegyek, elhozom a cuccom, visszajövök érted, aztán mehetünk együtt.

-          Nem szükséges, el tudok menni egyedül is, majd ott találkozunk – megcsóválta a fejét, belenézett a szemembe és halál komolyan válaszolt.

-          Akkor úgy mondom, hogy visszajövök érted és együtt megyünk! Készülj el, amire jövök!

-          Ez most parancs volt? Mert ha igen, akkor… igenis parancsnok! – nevettem el magam, de ő nem nevetett.

-          Háromnegyed óra és itt leszek. Szia! – indult meg lefelé a lépcsőn.

-          Ama, elfelejtettem mondani, hogy húzz fel a ruhád alá fürdőruhát!

-          Minek? – néztem rá értetlenül.

-          Majd meglátod – jött a kitérő válasz.

Hallottam, amint elhajt a kocsival. Miért kéne nekem fürdőruhát felvennem? Hiszen csak a meccsükre megyek. Lehet, hogy beterveztek volna egy bulit? De akkor miért nem mondta azt? Mindegy, nem érdekes. A lényeg az, hogy el kell készülnöm, amire beállít, mert különben magamra haragítom a haragját. Még gondolni is rossz arra, furán szokott akkor viselkedni, nincs kedvem megint a morgását hallgatni. A telefonom elkezdett rezegni, majd egy pillanat múlva jelezte, hogy sms-em érkezett:

„Kölcsön tudnád adni a kocsidat, megtennéd, hogy elhozod a sulihoz? Köszi! -J”

Erre most mit írjak? Mondjam azt, hogy nem lehet, mert a legjobb barátja kiadta, hogy csak vele mehetek?

„Persze, majd ott találkozunk! –A”

Már csak Zachkel kell lerendeznem a dolgot:

„Zachie… kocsival kell mennem, mert Jasnek szüksége van rá, de nekem meg arra lesz majd szükségem, hogy hazahozz. –A”

„J és a barátnője nem jön? Akkor a tervem semmissé vált, de nem baj, ketten is meg tudjuk csinálni. hazafelé teszünk majd egy kis kitérőt! Ne felejtsd el a fürdőruhát! ;) –Z”

Már megint mire készül? Lehet, hogy nagy ívből el kellene őt kerülnöm. Erre viszont nincs sok esélyem, így is, úgy is megtalál majd. 

Elképesztő, hogy mennyire repül az idő, még akkor is, amikor egyedül vagyok. Fürdés után gyorsan felvettem az egyik fehér fürdőruhámat, majd erre egy egyberészes farmer szoknyát. Ehhez egy fehér papucsot húztam fel. Amint megtaláltam a kulcsaimat és az irataimat, beraktam egy, a szerelésemhez illő táskába, és elindultam a kocsim felé. Kicsit tovább tartott az út, mint szokott, sokan voltak az utakon. Amint elmentem a pályához, úgy döntöttem, hogy nem érdemes megkeresnem se a fúkat, se Deliát, hiszen mind a hárman szerepelnek, szóval elmentem a nézőtérre. Leültem a megszokott helyemre és onnan vártam, hogy elkezdődjön az egész „műsor”. Nem telt el sok idő és a lányok elkezdték a szurkolást, úgy, mint mindig, pár perc elteltével befutottak a srácok is és elkezdődött a mérkőzés. Ez az amerikai focicsapat a legjobb a környéken, ezért nem csodálkoztam azon, hogy már az első percekben hatalmas fölényt felépítettek. Az a megszokott időpont, amikor csak a pompon lányoké a főszerep, elérkezett. Delia azt mondta, hogy van egy meglepetésük számunkra, nagyon kíváncsi vagyok arra. Minden a megszokott kerékvágásban ment mindaddig, amíg egy eddig élőben nem látott alakzatot fedeztem fel. Ez? Nem hiszem el! Komolyan megcsinálják? Azt hittem, hogy ez nagyon veszélyes! Ezt a formát még csak egyszer láttam, méghozzá egy filmben a Pomponsrácokban (Fired Up). Ez a trójai szökőkút. Hihetetlen, már csak kettő lépés van vissza a csúcsig… és sikerült nekik! Nem tudom, az edzőjük mit fog ehhez szólni, de az biztos, hogy a közönség tombol, és én is állva tapsolok.

Kicsit lenyugodtak a kedélyek, amikor már a vége felé közeledett az egész játék, de a fiúk még önmagukat is felülmúlták, nem tudom, hogy kinek szerettek volna bizonyítani, de az biztos, hogy sikerült nekik! Közöttük volt Jason és Zach is, általában ilyenkor elszoktak menni megünnepelni a győzelmüket, de ma mind a ketten mást terveztek. Zachie nem tudom, hogy mire készül, de van egy olyan érzésem, hogy nem is szeretném megtudni. Minden játékos és szurkoló lány eltűnt a pályáról. A nézőközönség is elkezdett megindulni, én is mentem velük kifelé, nagyon lassan haladtunk, negyed óra is eltelt már akkor, amikor jött egy üzenetem, ami felvilágosított arról, hogy elfelejtettem valamit.

„Itt vagyunk a kocsidnál, de te sehol. Idehozod a kulcsot? –J”

Nem küldtem választ, hiszen már sikerült kikeverednem a tömegből és csak pár méterre voltam a parkolótól. Odaértem, da Z-t nem láttam, viszont volt ott egy lány Jason mellett.

-          Amabel, bemutatom a barátnőmet, Daisy – nagyon csinos lány, szép szőke haja van, mosolygós arca és még mellette nagyon szimpatikus is.

-          Szia Daisy, örülök, hogy megismerhetlek.

-          Én is úgyszintén. Sokat hallottam már rólad. A fiúknak te vagy a kedvence – mondta nagyon vidáman.

-          Igen? Én nem úgy érzem. Zachet nem láttátok? – kérdeztem, mert nem szerettem volna hazasétálni.

„Hol vagy? Már legalább tíz perce várlak a kocsimban. –Z”

-          Már megkaptam a választ, de köszönöm – Jas szavába vágtam.

-          Most mennem kell, sziasztok! J vigyázz a kocsimra és persze Daisy-re is! – kacsintottam rájuk, majd elindultam arra, ahol gondoltam, hogy Zachie tartózkodik.

Nem találom sehol a fekete Audi Q7-es autót. Már legalább kétszer végig néztem a parkolót és a suli környékét. Megcsörrent a telefonom és Zach számát írta ki.

-          Hol vagy? Hol parkoltál? Nem talállak – hadartam gyorsan.

-          Am, megnézted a másik parkolót? Nem szerettem volna a vandál kölykök között hagyni, szóval biztonságos helyre hoztam – mondta szépen tagolva a szavakat, mintha egy hároméves kislányhoz beszélne.

-          Ja, vagy úgy. Kettő perc és ott vagyok! – mondtam, majd letettem a telefont és meggyorsítottam lépteimet.

Nem volt messze, de át kellett mennem egy forgalmas úton és az a fránya lámpa nem szeretett volna zöldre váltani, ezért eltartott egy ideig. Amikor már csak pár lépésre voltam az autótól, fellélegeztem, hogy nem hagyott itt. Kinyitottam az ajtót, majd beszálltam.

-          Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte Zach.

-          A szokásos, nagy volt a forgalom. Várj, miért van ennyire meleg? Te fűtesz? -kérdeztem teljesen meglepődve. Minek fűt, hiszen ma volt az év egyik legmelegebb napja eddig.

-          Igen, mit szólnál egy újabb fogadáshoz? – előrefordult, beindította a kocsit, majd elindult, méghozzá a rossz irányba, mert egyikünk sem erre lakik.

-          Zachie, rossz úton megyünk! Már megint milyen fogadáshoz?

-          Igazság szerint azt hittem, hogy Jasonék is jönnek, de így is jó. Mit szólnál ahhoz, hogy az a személy, aki a legtovább bírja ezt a rettentő meleget, megmondhatja a vesztesnek, hogy mit kell csinálnia és ezt meg kell csinálnia, bármi legyen is a feladat.

-          Nem szeretném. Mi lesz, ha hőgutát kapunk és balesetet szenvedünk?

-          Ne legyél már ilyen, nem lesz semmi baj. Az úti cél pedig Santa Barbara, ha addig mindketten kibírjuk, amit nem hiszek – nézett rám egy pillanatra – akkor a fogadást semmisnek tekintjük.

-          Rendben. Ezért vetettél fel velem fürdőruhát? – néztem rá felvont szemöldökkel.

-          Ezért is, és még… mit szólnál egy esti fürdőzéshez?

-          Azt hiszem, az majd rám fér. Benne vagyok!

Legalább fél óráig nem szólalt meg egyikünk sem, ekkor is csak azért, hogy megmondjam neki, hogy menjen le az autópályáról, mert le szeretnék vetkőzni, egyáltalán nem bírtam, ez már nekem is túlságosan meleg volt, és még egy órát ki kell bírnom… Nem tudom, hogy menni fog e. Most az egyszer szeretnék győzni. Amikor lehúzódott az egyik benzinkúthoz, az volt az első, hogy nyúltam az ajtó után, hogy kinyissam…

-          Ha most kinyitod, akkor elismered, hogy veszítettél.

-          Ne, nagyon melegem van, kérlek!

-          Csak akkor, ha feladod. Vedd le a ruhádat, úgy könnyebb lesz.

-          Nem akarom! – próbáltam egy kicsit durcizni, de mindig átlát rajtam.

-          Ahogy gondolod, nekem is melegem van – még ki sem mondta a mondatot, és elkezdte kigombolni az ingjét, amint végzett vele, a hátsó ülésre dobta – mehetünk?

-          Nem, várj, én is leveszem – most bánom azt, hogy egy egyberészes ruhát vettem fel. Kibújtam belőle, majd én is hátradobtam – most már mehetünk.

-          Úgysem fogod kibírni – mosolygott rám, majd végig nézett rajtam – cuki a fürdőruhád!—kacsintott rám.

-          Te az utat figyeld!

Sivatag, még a sivatagban is biztosan jobb idő van, mint ebben az átkozott autóban. Hogyan lehet ezt kibírni? Érzem, hogy párolog a testemből a folyadék. Ha most nem adom fel, akkor biztos, hogy elájulok. Vagy nem? Mindig megkapom azt, hogy nincs akaraterőm, most lesz, csak azért is megcsinálom. Nem, nem fog menni, a hajamból már csavarni lehet az izzadságot. Zach sem néz ki jobban, látszik rajta, hogy őt is megviseli ez a meleg. Látom, hogy folyik le a mellkasán az izzadságcsepp, majd végig fut a kidolgozott hasán… Húhaa, miket gondolok? Nem szabad, Ő Zach! Észrevette, hogy őt bámulom és elmosolyodott. Hoppá, még a végén bajba kerülök. Már csak fél óra, Amabel bírd ki! Ez szinte semmi, utána fürödhetsz a kellemes vízben. Nem bírtam egyhelyben maradni, össze-vissza fészkelődtem, próbáltam legyezni magam, de nem sokra mentem vele. Mindjárt megfojt ez a forróság! 

-          Zachie, nyertél! – felém fordította a fejét, majd, mint aki nem hisz a fülének, feltette a kérdései.

-          Tessék? Mit mondtál? Csak nem feladtad?

-          De igen, kérlek, forduljunk meg és menjünk haza.

-          Haza? Ne menjünk Santa Barbara-ra? – kérdezte.

-          Ne, haza szeretnék menni és majd ott megmártózhatunk, ha gondolod.

-          Rendben – mondta, majd lehajtott a pályáról és visszament arra az útra, ami haza vezet minket.

-          Mit kell majd megcsinálnom? – kérdeztem, mert talán most ez izgatott a legjobban.

-          Nem is tudom, hadd gondolkozzam – tíz percig biztos, hogy nem szólalt meg – legyen az, hogy ha most az este bemegyünk a vízbe, nem lesz rajtad a bikinid felső része.

-          Ne! Muszáj? Nem szeretném! – kezdtem mindjárt bele az ellenkezésbe, egyáltalán nem tetszett az, amit kitalált.

-          Drága, emlékszel a „bármi is legyen” részhez? – bólintottam – Akkor nincs semmi de! Megcsinálod és kész. Amire hazaérünk már úgy is sötét lesz és különben is, van neked kettő kezed, amivel el tudd magad takarni.

-          Oké, legyen.

Én ezzel lezártnak nyilvánítottam a beszélgetést. A légkondit a legmagasabb fokozatra tekertem és élveztem a hűvös levegőt. Hazafelé gyorsabban elrepült az idő, hiszen itt nem kínzott az a forróság, de talán még annak is jobban örültem volna, ha csigalassúságban megyünk. Nem szerettem volna megcsinálni a feladatot. Nagyon remélem, hogy nem lesz senki sem már a parton. Amint az utcánkba értünk elkezdett a gyomromban pillangók repdesni, és most ez alkalommal biztos, hogy nem az öröm miatt. Zach beállt a kocsifelhajtónkra, mind a ketten kiszálltunk, az út második felében én visszavettem a ruhámat. Elindultunk befelé. Mindenki otthon volt. Zach óriási örömmel üdvözölt mindenkit. Én viszont fapofával mentem végig az egész házon, felmentem egy törülközőt keresni, majd amikor találtam és lementem, mindenki engem figyelt.

-          Mit néztek? – kérdeztem tőlük.

-          Sohasem tanulsz a hibáidból? – kérdezte apu, de ő is vigyorogva – Miért dőlsz be nekik állandóan?

-          Hajt a bizonyítási vágy! – mondtam, nem igaz, hogy ezt minden ilyen alkalommal eljátsszuk.

-          Azt látjuk – még a saját húgom is kinevet? Ez igazán szép.

-          Mehetünk? – kérdezte Zach és közben felállt a kanapáról.

-          Igen, de csak te, ti mindannyian itt bent maradtok! – néztem rájuk szúrós szemmel.

-          Haver, vedd fel videóra! – mondta Jas – Utána felrakhatnánk a netre – jó, hogy ilyen jól szórakoznak rajtam.

-          Szó sem lehet róla! Még csak az kéne! – mutattam a mutatóujjammal felé, majd Zach felé is – Megértettétek, hogy ennek semmilyen bizonyítéka nem lehet?

-          Megértettük kisasszony – mosolygott rám Zachie. Ezért még nagyon megfizetsz gyerek, valahogy visszakapod!

Ki mentem a házunk mögötti területre, éppen addig mentem, hogy a lábamat nyaldosta a víz. Folyamatosan néztem körbe-körbe, hátha meglátok valakit, aki itt van, de szerencsére nem volt ott senki. 

-          Zach! Gyere ide! – eddig mögöttem tartózkodott legalább tíz lépésre, de amikor szóltam neki, odajött hozzám. A ruhámat már odabent levetettem, már csak a fürdőruha és a törülköző ölelte körbe testemet.

-          Ne merj lenézni, csak a szememet nézheted! – háttal fordultam neki, odaadtam azt a ruhaanyagot, ami eddig védte a testemet, és elkezdtem kikötni a felső részét a bikininek, amikor azt is levettem, odaadtam a kezébe, majd beljebb mentem a vízbe, addig, amíg vállig nem ért.

-          Oké Mabel, most már kijöhetsz. Feladat teljesítve – kiabálta oda hozzám.

-          Rendben, de csukd be a szemed!

Nagyon remélem, hogy nem lesett, de mindent ki tudok belőle nézni, amint kimentem a vízből, magamra tekertem a törülközőt és elindultam a házba. Az ajtó előtt még megfordultam, bevártam Zachie-t, elköszöntem tőle és adtam egy puszit az arcára. 

Legközelebb majd figyelmeztetnem kéne magamat, hogy ne menjek bele semmilyen játékba sem…