Nagyon nagy késéssel, de meghoztam a fejezetet, nem tudok róla mondani semmit sem. Olvassátok el, aztán döntsétek el Ti, hogy milyen lett, én nem igazán érzem erősnek.
Ne ijedjetek meg, hogy ebben még nincsenek benn a mondataitok, az majd a következő fejezetben lesz, aminek a végén valószínűleg majd nagyon nem fogtok szeretni.
Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást kívánok! :)
Minden rendben van?
-
Nem tudnátok kicsit feltűnés mentesebben
örülni? – kérdezte Eric mellettem, aki vélhetően nincs annyira zavarban, mint
én. Mert az holt biztos, hogy én az vagyok, még ahhoz is meg kell erőltetnem
magamat, hogy levegőt tudjak venni. Habár… szerintem én most csak álmodom.
Biztosan elszundítottam a kanapén, miközben a lányokat vártam. Ez lehet a valódi
oka annak, ami most történik velem. Eric sohasem hívna el randira, Mike-ot nem
melegezné le, és biztosan nem a liftben csókolna meg, ha megcsókolna, ennél
azért remélhetőleg több fantáziája van.
-
Bocs, haver, de nem – vigyorgott Alex.
Ha már álmodom, akkor hadd élvezzem a helyzetet. Nem mondom azt, hogy az arcom
felvett egy kevésbé vörösebb színt, de azért megpróbáltam kicsit jobban
elengedni magamat. Ahelyett, hogy
feszülten simult a kezem Ericébe, fesztelenebb lettem, és ezáltal sokkal
jobb érzés lett a bőréhez érni. Kellemesebb, felszabadítóbb.
-
Látjátok? Ama is kezd felélénkülni –
nevetett fel Mike. Layla erre oldalba vágta, és hangosan sziszegte hozzá a
szavakat.
-
Miért kellett szóba hoznod? Nem lett
volna elég magadban örülni? Nézd meg, mit tettél! Kezd már megint pirosodni –
ütött még egyet a barátja kezébe, a csapások ellentétesek voltak az arcán
látható vigyorral, csak nem szórakoznak rajtam?! De, biztosan, élvezzék csak a
zavaromat, valószínűleg én is így tennék, ha nem izgulnék ennyire. Persze ott
van az a kérdés, hogy miért feszengek én egyáltalán? Nos, nem tudom, talán az,
hogy Eric fogja a kezemet, hogy túl sok kíváncsi szempár bámulja az összefonódó
kezeinket… eközben pedig Eric a hüvelykujjával köröz a kézfejemen, ezzel kissé
megnyugtatva engem, de mégsem annyira, hogy ne tudjak az előbb történteken
agyalni. Meglehet, hogy csak álmodom, de nagyon valódinak tűnik, ez pedig nem
engedi meg, hogy teljes mértékben élvezni tudjam. Visszatérve a legfrissebb
húsra – szerintem, és Saade szerint –,
Layla harcias lány, de emellett nagyon kedves, összeillenek Mike-kal,
néha ráfér a srácra egy kis nevelés.
-
Szép volt kislány! – tapsolta meg Danny
az előbbiekért.
-
Saucedo, ha még egyszer lekislányozol,
te is találkozhatsz a kezemmel! – mosolygott rá negédesen.
-
Imádom, amikor kiosztjuk Danny-t! Megint
csak szép volt Layla – bólintott elismerően Edin, miközben magasra emelte a
kezét, a lány is csatlakozott hozzá, majd összepacsiztak, az persze nem
számított nekik, hogy legalább három méter van közöttük.
-
Mi az, hogy megint? – nézett értetlenül
körbe Eric, majd legyintett egyet és folytatta. – Jól sejtem, hogy rajtam kívül
mindenki tudott arról, hogy a kisöcsi nem meleg?
-
Meleg? Ő? – hökkent meg az említett
barátnője. – Biztos lehetsz abban Eric, hogy ő nem meleg – nyomott egy gyors
csókot a szájára.
-
Csak ennyit kapok? – nézett rá
kiskutyaszemekkel.
-
Társaságban vagy és ha nem a nemi
identitásodról lenne szó, még ennyit sem kapnál – kacsintott rá kacéran. Oké,
csak én érzem, hogy kezd a levegő túlságosan felforrósodni?
-
Menjetek szobára – forgatta meg szemeit
Eric. – Ha nem látjátok – mutatott kettőnkre – mi nem léphetünk még le, nem
állunk azon a szinten, és nincs kedvem az előjátékotokat hallgatni, mert
örömömben, vagy pont, hogy elkeseredésemben még túlságosan beger…
-
Eric, azt hiszem felfogtuk – állította
meg Molly.
-
Felfogtuk? Túlságosan is, ha
megbocsátotok, én most mennék a barátnőmhöz – kurjantotta kajánul Alex, majd a
kabátjával együtt távozott a lakásomból egy meghajlás után. Mindenki felröhögött,
majd Edin is felemelkedett ültéből.
-
Hülyén jönne ki, ha most én is lelépnék?
– kérdezte tétován, majd a válaszunkkal mit sem törődve, elsietett. Eric nem
tűnik boldognak, inkább haragosnak mondanám, jó, persze meg tudom érteni. Hah,
kellett nekem elolvasnom az Ötvenet! Beindította a fantáziámat, ami nagyon nem
oké, ki kellett volna hagynom ezt a könyvet, Deliára sem fogok többet
hallgatni, az biztos. Ajh.
-
Nem szívesen lépek le, és hagylak itt
ezekkel a sakálokkal, de rám fér egy jó hideg zuhany – nyomott egy forró csókot
az arcomra.
-
Rég volt ilyen jó álmom – csúszott ki a
számon, szerencsére Eric ezt már nem hallotta.
-
Szerinted ez álom? – kérdezte Mia
közelebb hajolva hozzám.
-
Persze, hogy az, túl szép, hogy igaz
legyen – mosolyogtam vissza rá, majd kissé elengedtem magam, a fiúk elmentek
többnyire, akik maradtak, nem számítanak fenyegetésnek.
-
Majd meglepődsz – válaszolta Will
kedvesen.
-
Na, megyünk, ha már a jómadarak is
szélnek eredtek, mi sem téblábolunk itt tovább – állt fel kényelmesen Molly
magával húzva Danny-t is.
-
Mi tényleg örülünk nektek – búcsúzott
Mia, majd amint kiléptek az ajtón, megdöbbentem, hogy mekkora lett a csend.
Hárman maradtunk, de lassacskán én is magára hagyom a turbékoló párt, ideje lenne
álmodnom az álmomban.
*
/Eric szemszög/
Huhh,
micsoda fergeteges nap volt! Megérte ez a sok kínlódás, végre az enyém, és
csakis az enyém, most már nem engedem meg senkinek sem, hogy elvegye tőlem.
Hozzám tartozik, a végzet Stockholmba sodorta, ez biztosan nem véletlen. Ki
gondolta volna, hogy elérkezünk ide is? Alig mertem remélni, de hála a
skacoknak, összejött. Most totál érzelgősnek és idiótának hallatszódom, de hát…
Ama azt hiszem ezt váltja ki belőlem. Őrülten ennivaló egy teremtés.
Miután az
éjjel kellőképp lehűtöttem magamat, hihetetlenül mély álomba merültem, és nem
tetszett amit láttam, egyáltalán nem. Ijesztő volt, pedig semmi rémes nem volt
benne. A jövőben játszódott, nem is annyira a távoliban; és azt láttam, hogy a
csapattal bőröndöket pakolunk a kocsimba, nem tudom, miért, és azt végképp nem
értettem, hogy a mélygarázsban hova tűnt Ama Mazdája, mindig mellettem parkol,
ez nagyon gyanús volt, főleg, hogy a lány is ott somfordált körülöttem. Nem
értettem a helyzetet. Utaztunk valahova? Biztosan nem, legalábbis nem hiszem,
mert igaz, hogy volt pár koffer, de nem annyi, hogy párosan, vagy többen
utazzunk, na meg ezeket már mind láttam, Amabel tulajdonában álltak. Amint
minden bekerült a csomagtartóba, fogtam magam és beültem a volán mögé. Nem én
irányítottam a testemet, külső szemlélő voltam és egyáltalán nem nyugodtam meg
a saját arcom látványától. Szomorú volt és nagyon lehangolt, úgy néztem ki,
mintha mentem elbőgöm magamat. Amabel nem szállt be rögtön mellém, előtte még
hosszasan megölelt minden jelenlévőt, a barátainkat, sőt, még Tone-t is, ott
volt közöttük, ugyanolyan elkeseredetten nézett a barátnőmre, mint a többiek.
Miért? Mi történt?
Amikor
beszállt mellém, nem nézett rám, csak egy pontot bámult a műszerfalon. Miért
nem nézett rám? Én pedig miért bámultam őt olyan bánatosan? Amikor elérkeztünk
a repülőtérhez, kezdett körvonalazódni bennem, hogy mi fog történni, és nem
engedhettem meg az álom olyan szintű leforgását. Amikor leállítottam a motort,
nem mozdultam, fordult a kocka, csak a levegőt vettem szaggatottan. Ama
sóhajtott egyet mellettem bánatosan, majd a kilincshez nyúlt, kinyitotta az
ajtót és így szólt:
-
Köszönöm és ég veled! – kiszállt és
elbotorkált a csomagtartóhoz. Olyan gyengének tűnt, hogy félő volt, hogy
elesik. És én nem csináltam semmit! Miért engedtem el egy szó nélkül?
Egyáltalán miért engedtem el? Nem látja az az idióta, hogy szeretem (és most
saját magamra gondolok!)?!
Nem
csináltam semmit, ültem, miközben néztem, ahogy lassan belép az épületbe és
végérvényesen eltűnik a szemeim elől. Sírtam, sőt mi több, zokogtam,
szánalmasan néztem ki, és a látványomtól úgy is éreztem magamat.
Ma reggel
pedig korán keltem fel, pedig nem szokásom, ha nem muszáj. Lehet, hogy az álmom
miatt volt, de hajnali hétkor már frissnek éreztem magamat, ott motoszkált
bennem az a gondolat, hogy ez sohasem történhet meg, ez csak egy vízió volt,
amely sohasem fog valóra válni. Ez csak egy lehetőség, amellyel nem fogunk
élni. Tudom, hogy szeret engem, és nem kétséges, hogy én is őt. Meglehet, hogy
még igazából nem is járunk, vagyis szerintem igen, de ki tudja, ő mit gondol?
Szóval amint összekapom magam, lemegyek hozzá, és letisztázom a dolgokat. Meg
kell neki mondanom, hogy szeretném, ha a barátnőm lenne, már hónapok óta erre
várok – és szerintem nem csak én, valószínűleg minden létező ember, aki ismer
mindkettőnket.
-
Szép jó reggelt emberek! – sétáltam be
Ama lakásába, a többes szám pedig azért volt, mert láttam, hogy túl sokan
szívjuk ugyan azt a levegőt.
-
Reggelt’ – viszonozta teli szájjal Mike,
a barátnője pedig szépen lenyelte a falatot, majd csak azután köszönt, na, egy
kis illedelmet taníthat majd a pasijának.
-
Hát te? – lepődött meg Mia, Amabel pedig
elfordult az ablak felé, éppen telefonált. Kivel beszélhet ilyen korán?
-
Hát én? – vigyorogtam az egyik legjobb
lánybarátomra, miközben a szemem sarkából folyamatosan az engem észre sem vevő
lányt fürkésztem.
-
Ilyen korán mit csinálsz itt? – bökte ki
a kérdését. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz az.
-
Nem tudtam aludni – vontam meg a
vállamat, ebből Miából kiváltottam egy nevetést; Mike és Layla pedig cinkosan
összenéztek. Azt hiszem, tudják, a tényleges okát, miért vagyok itt, minek
firtatni?
-
Ezzel is megvolnék – fújta ki a levegőt
Ama, majd odasétált hozzánk, nem nézett rám, még csak egy fél pillanatra sem.
Most meg mi van? – A repjegy lefoglalva, már csak Sweety-vel kell beszélnem.
-
Micsoda? – hökkentem meg. Az álmomban is
repülőtér volt, nem mehet el sehova sem, csak a holttestemen keresztül. nem
figyeltek rám, Mia csak megcsóválta a fejét, a reggeliző galambocskák el voltak
magukkal foglalva, csak engem evett belülről a hideg és a tűz egyszerre. Milyen
repülőjegy, és ki az a bizonyos Sweety? Mérhetetlenül dühös vagyok, de egyben
riadt is. Ama látványosan a karórájára pillantott, majd feltett egy kérdést.
-
Hány óra van most New York-ban? – törte
a fejét, számolt vissza az időben.
-
Mennyi az időeltolódás? – kérdezte Mia
kedvesen. Engem nem érdekel, hogy hány óra van ott! Engem csak a barátnőm
érdekel, aki jelen esetben észre sem vesz!
-
Hat óra – dünnyögte –, oké, hajnali egy
múlott, imádni fog ezért – vigyorodott el gonoszan, majd a füléhez emelte a
telefonját.
-
Mi folyik itt? – tártam ki a kezeimet
Mia felé, ő tűnt a legépeszűbbnek és legsegítőkészebbnek. Miért hagy engem
mindenki kételyek között?
-
Eric, shhh, telefonál! – mutatott Amára.
Szóval még vaknak is néz, szerinte én nem látom?!
-
Szép jó reggelt! – köszönt az amerikai szépség
kárörvendően angolul -, igen, pontosan tudom, mennyi az idő. Ha lerakod,
egyedül töltöd az ünnepeket! Oké, szóval 22-én indul a géped, aha, direkt úgy
intéztem, hogy itt át kelljen szállnod, azon a gépen már én is fent leszek,
szóval együtt megyünk tovább, viszont Ádi, nem értem, minek kell együtt
mennünk, ott úgyis találkoznánk, persze, rakd csak le a telefont egy szó
nélkül. Én is szeretlek, te idióta! – tök jó, hogy átváltott közben magyarra,
így semmit sem érthettem a beszélgetésből. Idegesítő.
-
Kinyomott! – emelte maga elé a telefont,
miközben Miának panaszkodott. Ha így folytatjuk, én nem a telefont fogom
lecsapni.
-
Ki nyomott ki? – kérdeztem most már
teljesen ingerülten. Valami magyar udvarló lesz? Vagy ki? Kit kell agyonvernem?
-
Á, szia Eric, észre sem vettelek – na
bazz, kösz Szépségem.
-
Pedig azt mondják eléggé feltűnő egyéniség
vagyok – nyúlt el a képem a saját válaszom után. Ennél lejjebb már nem is
tiporhatna a csaj. Piszok dolog ez a szerelem.
-
Ja, feltűnési viszketegségben szenved a
barátod, ne hogy azt mondd, eddig nem vetted észre! – röhögött fel Mike,
miközben elsétált közöttünk, Layla pedig tiszta pipa volt rá. Remélem
elagyabugyálja helyettem is.
-
Akkor áll a szünet? – kérdezte Mia a
szócsatánkkal mit sem törődve.
-
Naná, nagyimék elfogadták, már a szülők
is tudják, Sweety amúgy is benne volt, jó lesz ez, akkor már 27-28-án már
jöhettek is.
-
Hova mennek?
-
Miért, te nem jössz? – lepődött meg a
kérdésemen.
-
Amíg nem tudom, hogy miről van szó, nem
tudok válaszolni – fontam össze karjaimat a mellkasom előtt, mint egy ötéves durcizós
kisfiú. Engem mindenből kihagynak! Ez már kezd egy kissé unalmassá és idegőrlővé
válni.
-
Majd Amabel beavat, de nekem most mennem
kell. Sziasztok! – na, most már csak ketten maradtunk.
-
Van valami oka annak, hogy ennyire
feltűnően próbálsz kerülni? – kérdeztem, miközben ledobtam magam a kanapéra.
-
Nem vagy éhes? – szúrta közbe.
-
Ne tereld a témát, Amabel! – mondtam fojtott
hangon.
-
Én nem csinálok semmi olyasmit! – emelte
maga elé a kezeit védekezésképpen, majd odasétált a velem szemközti fotelhez.
-
Akkor miért nem válaszolsz nekem? –
kérdeztem már könyörgően. Egyszer még megőrülök tőle, és lehet, hogy az a
pillanat már most fog bekövetkezni.
-
Mire? – ártatlanul tekergette egy hajtincsét,
miközben hatalmas szemekkel bámult rám.
-
Tegnaptól kezdve hivatalosan is a barátnőm
vagy? – ne kevergessük tovább a forró kását, minél nyíltabb vagyok, annál egyszerűbb
az élet.
-
Hogy mi? – na ne. Nem játszunk ilyet.
-
Emlékezetkiesésed volt? – kérdeztem egy
apró mosoly kíséretében.
-
Azt hittem, hogy álmodtam – motyogta maga
elé.
-
Héé, beszéljetek már egy kicsit
hangosabban! Nem hallok semmit sem! – kiabálta Mike a fenti korlát mögül.
-
Mike, húzz vissza a szobádba! – szóltam rá
határozottan.
-
Oké, főnök!
-
Most! – nem kellett hátra néznem ahhoz,
hogy megbizonyosodjak az igazamról, ismerem már annyira, hogy tudjam, mindenben
keresi a kibúvót.
-
Oké, szóval Amabel, nem álmodtál, hogyan
is képzelhetted azt, hogy álmodsz? – kérdeztem tőle gyengéden.
-
Egyszerűen. Biztosan ugyanarról
beszélünk? – nézett a szemembe.
-
Biztos vagyok benne – mosolyogtam rá. –
Most már megcsókolhatom a barátnőmet?
-
A barátnődet? – lepődött meg.
-
Természetesen – majd, amint ez
kimondtam, felemelkedtem, és odatérdeltem Ama elé. Nagyon szaporán vette a
levegőt, az arca pirospozsgás volt, elbűvölő, mennyire zavarba tud jönni
miattam. Nem vártam meg a beleegyezését, nem úgy tűnt, mintha tudott volna
egyáltalán válaszolni, viszont láttam a szemében, hogy ő is ugyan úgy szeretné
ezt a csókot, mint én. Tehát cselekedtem…
-
Halihó! – énekelte Molly, miután
belépett a nappaliba. Ő is mindig a legjobb pillanatban toppan be. – Bocs
srácok, zavarok? – nézett a szétrebbenő párosunkra, majd miután nem
válaszoltunk neki, továbblibbent a konyhába.
-
Á, dehogy, téged mindig szívesen látunk!
– vágtam oda ingerülten, Amabel pedig végig engem nézett, vigyorgott, őrülten
aranyos volt.
-
Az jó, szóval Ama most már
megbizonyosodhatott arról, hogy nem álmodott – nyitotta ki a hűtőt, majd
kiemelte a narancslevet, érdekes, hogy mindenki ilyen otthonosan mozog.
-
Jöhettél volna pár perccel később is –
mondtam neki, miközben bekapcsoltam a tévét, Ama csatlakozott az exbarátnőmhöz,
én pedig gondolkodtam. Még mindig nem tudom, hogy milyen repülőjegyről volt
szó, ez nagyon nem jó így.
-
Hé, Ama, miről beszéltetek Miával? –
kérdeztem hozzájuk fordulva, Molly is kíváncsian tekintett a lányra.
-
Két ünnep között megyünk Ausztriába
síelni, szeretnél jönni? – mosolygott rám.
-
Ez nem kérdés, még szép, de… várjunk
csak, te hova mész már 22-én azzal a Sweety-vel?
-
Ádám, akarom mondani, Adam a neve, mi
már akkor megyünk, a karácsonyt is ott töltjük – magyarázta, már csak az a
bajom, hogy még mindig nem tudom, hogy ki az az Adam.
-
Ki az az Adam? – kérdeztem.
-
Ja, az unokatesóm, magyar a srác, csak
most kint tanul NY-ban.
-
Értem – micsoda megkönnyebbülés, a
levegő is könnyebben áramlott ki a bensőmből.
-
Akkor most már biztos, hogy megyünk? –
kérdezte vigyorogva Molly.
-
Igen, mindenkivel le van beszélve, már
csak a ti repülőjegyeteket kell elrendezni.
-
Jó kis szünet lesz ez, úgy érzem! –
mondta Molly vidáman. Én is kíváncsi vagyok, hogy mennyien leszünk, na meg,
hogy hol leszünk pontosan. Viszont a lényeg, hogy Amabel Maynet kisasszony ott
lesz.
Szia Adadel!
VálaszTörlésHajtok az első kommentelő díjra, de kétséges, hogy összejön-e, hiszen egyrészt órákig tartott, mire kezembe vettem a notebookom, másrészt még mindig csak ott tartok, hogy most kezdtem el megírni a véleményem. Nem baj, próba szerencse! :)
Még gyorsan közbeszúrom, hogy jóóóó lett így a blog új rózsaszínes kinézete, szép!
Naaaa, de nézzük a fejezetet! Nem foglak kímélni a kritikámmal!
Az eleje édes volt, pontosan ott folytattad, ahol abbahagytad, a kis csapat véleménye a kapcsolatról, valamint a reakciójuk hű maradt önmagukhoz, nem hazudtoltad meg saját magad. :D
Mind bolond, ez nem kétséges, és azt hiszem, Mike barátnőjét meg fogom szeretni, már ha szánsz még neki egy kicsivel több szerepet. :)
Az, hogy Amabel megint jött ezzel az álmos dologgal. :D Egyrészt megértem, hisz mégiscsak Eric Saade-ról beszélünk, én se dolgoznám fel, ha éppen engem választani ki. De Amának azért vannak jó pontjai velem szemben, mint például a szépsége, kedvessége, és a szétesettsége, ami okozza a mókásságát. :D Szóval számomra hihetetlen, hogy képtelen elhinni, igen, Eric megcsókolta, és igen, akar tőle valamit. Bár, elég nagy oltás volt részéről Ericre nézve, hogy egy liftes csóknál igazán választhatott volna valami romantikusabb helyszínt is. :D Remélem ezt majd egyszer Eric is megtudja, és kijavítja magát, mondjuk valami gyertyafényes, tűzijátékos, tetős megoldással. Oké, lehet túlzás, de mint említettem, szerény személye Eric Saade. :)
Számomra még kicsit furcsa, hogy főszereplő énekesünk ennyire szerelmes, és már most félti a lányt, valamint Herkules módon már most mindenkit kinyírni, aki ránéz, de ez nem baj, lesznek itt még bonyodalmak, és talán Ama is megtanítja egy kis jó modorra. Az álom pedig durva volt. Elég sok idő kellett szegénykémnek, hogy megértse miről is szól a búcsúzkodás, de ott taglóztál le, hogy nem szállt ki a kocsiból, nem volt egy csók se, egy szia, vagy repülőig kísérés. Még akkor is reménykedtem, amikor a lány kiszállt, hisz lehet, hogy utána fut, de nem. Sokkoló volt, már félek, hogy lesz valami hasonló, és ez valamiféle jövőkép volt, de ne ijesztgess! Szerelem lesz, és ha búcsúzás is, annak megadják majd a módját, ugye?!
A másnap pedig... Mint írtam, nekem az is fájt. :D Komolyan megijedtem, hogy Amabelnek mi baja, hogy nem figyel Ericre, észre sem veszi, miközben az ott hápog szerencsétlenül, pislog, és azért ne mondjuk már, hogy nagy általánosságban nem vesszük észre Ericet. :D Szóval azt hittem baj van, de aztán csak kiderült, hogy a lány teljesen bolond. Megnyugodtam! :))
Jóóó lesz ez a telelés, és, mint már említettem, örülök a magyar beszédnek, magyar ismerősnek, és még több magyarnak! :D
Na, annyit beszéltem, biztos nem leszek első, de megyek is!
Imádtam a fejezetet, de ha lehetséges ne várass meg még egyszer ennyire, oké?
Csóóóókollak :))
Szia :D
VálaszTörlésAtya úr isten, hogy én erre mennyire vártam már :) Erőt adtál az elkövetkezendő hétre :D
Annyira aranyosak voltak az elején, ahogy feszengett Ama a többiek tekintetének kereszttüzében. Sejtettem, hogy azt hiszi majd, hogy álmodik, de ez az édes álom igenis valóság! Végig boldog mosoly volt az arcomon, miközbe olvastam a rész ELSŐ FELÉT.
A mosolyom azonnal eltűnt, ahogy az Eric szemszöget kezdtem el olvasni. Ugye nem.. ugye ez nem válik valósággá. Amikor pakoltak azt hittem ő is vele megy, de amikor ült és nem csinált semmit, amikor az álma szemlélődőjeként tehetelenül nézte, ahogy az autóban ül és a szerelme kisétál az életéből.. megteltek könnyel a szemeim és most ahogy visszagondoltam úgyszintén. Kérlekszépen ne rémiszgess ilyenekkel, mert nem elég, hogy azért fogok sírni mert a vége felé közeledünk, hanem a történések miatt is szomorú leszek, pedig boldog emlékeket szeretnék.
Újra próbáltam mosolyogni, mikor Ama figyelmenkívül hagyta Ericet, de a szívem kihagyott néhány dobbanást a repülőjegy említésére.
Amint Eric egyre idegesebb lett, úgy kezdtem megint jól szórakozni és mikor Ama összerombolta az amúgy hatalmas egóját végleg felengedtem.
Jó látni, hogy ilyen szerelmes, legalábbis itt :D A való életben a végsőkig harcolok Mollyért :D
És Ama nem hazuttolta meg önmagát, még Eric előtt is képes azt állítani hogy álmodta a tegnapot.. ja de az elején az a több fantáziája van egy liftes csóknál nagyon tetszett, szóval várom, hogy legyen egy igazi romantikus csók is, amikor nem jelenik meg az én drága Mollym, vagy bárki más :D
Síelni.. az hideg és nedves, de oké :D
Kit kell megverni? XD imádom amikor féltékeny :D de unokatesó.. nagyon helyes :D
Én nagyon izgatottan várom a következő részt és bízom benned! Remélem tudod mire értettem :D
Puszilak és nagyon nagyon imádtam, megérte rá várni!
ui:a jogsival csak ügyessen :D
Puszi Jenni
Szia :)
VálaszTörlésHm, mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy jöhetsz felmosni engem? :D Egy ilyen fejezet olvasása után szükség lesz rá... :D Eric... aw, édes volt és Ama sem hazudtolta meg saját magát :)
Okés, képtelen vagyok még valami értelmeset írni. Imádtam a fejezetet, faltam a sorokat. Epekedve várom a folytatást :) És remélem, nem leszel nagyon gonosz velük, hogy már itt a bimbózó kapcsolatuk elején megnehezíted a dolgukat Amáéknak *.*
Puszi
Szia (:
VálaszTörlésTapsikoltam örömömbe, mikor megláttam a fejezetet! A címeidet lassan már el sem kellene olvasnom, mert vagy a szívrohamot vagy a frászt hozod rám. Ezúttal mindkettő sikerült. Többé kevésbé a címmel, de inkább nagyobb részben a fejezet közepével. Enyhe sokkot kaptam Eric álmától. Ha az valósággá válik az első ember leszek, aki beleveri a fejét a monitorba. Akkor biztosan küldhetsz nekem nyugtatót és egy ezer darabos zsebkendőt, de ezt el is felejtem, mert az egyszerűen nem lehetséges, hogy ilyet tegyél velünk! NEM! Kérlek szépen...
Visszatérvén az elejére.. hát elképesztően aranyosak voltak!
" Nem tudnátok kicsit feltűnés mentesebben örülni? " - Nem Eric nem tudunk, hiszen erre vártunk pontosan, mióta szomszédod, aki végre a barátnőd lett!!!, meglátott téged a tévében és szellemnek nézett, majd összevesztetek és sorolhatnám (: Szóval igenis feltünően fogunk örülni (:
Mike baránőjét nagyon bírom, felvágták a nyelvét rendesen, szimpatikus lány (:
Az álmos részt már taglaltam, de még mindig görcsberándul a gyomrom :(
Elképesztő, hogy Amabel még mindig képes ilyen lehetelenségre, miszerint álomnak gondolja a valóságot. Szerintem soha egy szereplőt sem kedveltem annyira mint őt, imádom! Nem véletlen bolondította magába a popsztárt (:
Jut eszembe.. nóbeldíjat fogsz kapni! Halálra nevettem magam, mikor Eric kétségbeesetten tudakolta a telefonbeszélgetés tárgyát, de mindenki lepisszegte illetve figyelmenkívül hagyta (:
" Nem vagy éhes? " - Nem számítottam másra Ama (:
CSóóóóóóóóóóóóóóóóók, lett volna ha nem jön meg Molly. Én annyira de annyira imádom, őt, és sosem zavar, hiszen minden pillanatban örülök a jelenlétének bárhol is legyen, DE NEM MOST! Bár mosolyogtam rajta, kicsit abszurd jelent volt ex és jelenlegi barátnő!
Unokatestvér? Sose gondoltam volna, de ez így a legmegnyugtatóbb!!
Imádok síelni (: Nagyon várom mit fognak alkotni!
Nagyon nagyon nagyon várom már a folytatást!!
(: Melody
*Szia
VálaszTörlésElőre kijelenthetem, hogy nagyon tetszett a fejezet! Úgy éreztem magam, mint az elején. Vonzottak magával a sorok és elragadott a cselekmény. Minden mondatba úgy kapaszkodtam, hogy csak sok legyen még vissza!
Szeretem ezt a társaságot. Sajnálatos, hogy a mai világból mennyire hiányoznak az ilyen baráti körök, ezért mindig felemelő olvasni, simogatja a szívem, hogy vannak még olyan emberek-mint te-aki ismeri az igazi barátság fogalmát és szavakba is tudja önteni.
Eric álma biztosan nem véletlen volt, nyilvánvalóan lesz következménye. Kíváncsian várom, hogy mi és annak mi lesz a hatása és/vagy következménye.! De maga az a rész meg kell hagyni sokkoló volt. Legalábbis rám sikerült hatást gyakorolnod.
Fel sem ocsúdok a meglepődéstől, máris okozod a következőt. Egy pillanatra megállt bennem az a bizonyos ütő, mikor Amabel repülőjegyről egyeztetett valakiről. Viszont mulatságos volt, ahogy a popsztárt leintették és figyelmen kívül hagyták.
Kétség nem fér hozzá, hogy Amabel a naivitásával, mindig pirosodó arcával és a kusza gondolatmeneteivel a kedvenc szereplőm. Csodálkozom, hogy Eric még ennyi idő után sem számít rá, hogy a lány a valóságot is képes álmonként kezelni.
A "megcsókolhatom a barátnőmet" rész volt az egyik kedvencem, habár Molly megzavarta őket, a maga Mollys módján :) , mégsem maradt bennem hiányérzet. Ugyan még mindig várok az igazi, romantikus csókjukra, de még megkaphatom, nem igaz?
Nagy érdeklődéssel várom a következő részt!
*Nana
Sziaaa!!
VálaszTörlés"Nem tudnátok kicsit feltűnés mentesebben örülni?" Ez volt az első mondat és ezzel azonnal sikerült a szokásos mosolyomat kiváltani :D Annyira imádlak téged olvasni, a legrosszabb napjaimat is képes vagy mosolygóssá és vidámmá tenni :D Az elejét akkora lelkesedéssel olvastam. Imádtam, ahogyan Amabel mindenbe belepirul, hitetlenkedik és elveszik a saját gondolataiba :) aranyos volt :D Olyan igazi Amabel Maynetes :D
Az álom már kicsit sem mosolyogtatott meg :O Olyan hirtelenül ért, hogy azt hittem elkattintottam valamire. Remélem nem erre történt az utálás, hogy a következő fejezetben nem fogunk szeretni. Épp, hogy összejöttek, és még megpecsételni sem sikerült szerencsétleneknek hála Mollynak, de te már elszakítanád őket? :O Remélem nem, mert akkor tuti frászt kapok. Belegondolni is rossz abba, amit leírtál, nem szeretném még egyszer elolvasni nem nem nem.
Szeretem mikor éreztetik Ericcel, hogy ő is egy hétköznapi ember, akit igen is le lehet pisszegni és figyelmen kívül lehet hagyni. Romba döntik a hatalmas egóját, ami az én szívemet simogatja, és kuncogok magamba. Gonosz vagyok? Lehet, de mindent megér mikor elképzelem az arcát :D Bár, te ne nem akartad volna látni az én arcom, mikor szóba jött a repülőtér, utazás, repülőjegy.. áá belegondolni sem akarok.
Kaja. Komolyan a kaja a legfontosabb Ama? Bár mire is számítottam? :D Imádom ezt a lányt!!!
Mike, hogy hallgatózott XD Na jó, bevallom én is azt tettem volna *-*
Unokatestvér? Rendben, így már mindjárt más a srác fekvése, még akár szimpatikus is lehet :D
Nagyon várom a következő részt és ne haragudj, hogy ennyire megkésve írtam.
Pusziii Roxiii