15. fejezet - Keserédes megoldás

Sziasztok! :)
Itt van az új fejezet, tudom, hogy nagyon sokat késtem, ezért elnézést is kérek.
A fejezetre nincsenek jó szavaim, borzalmas lett, de majd talán az, amit a hétvége felé hozok, jobb lesz.
Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez írt komikat, a sajátotok alá nem sokkal válaszoltam. ;)
Jól esnek a tetszik gombok, azt is köszönöm! :)
Bízom abban, hogy a fejezet elolvasása után nem pártoltok el tőlem.
Jó olvasást kívánok! ;)
Kisses&Hugs♥

Keserédes megoldás

-          Ez borzalmas…

 Még nekem is idegőrlő, pedig én csak egy videót nézek, akkor milyen lehetett azoknak a csajoknak, akik ott voltak? Így is csak a sikítozásokat lehet hallani, miért nem tudnak csendben megőrülni? Már több mint egy perce bámulom a képernyőt, hogy végre megpillanthassam Őt, de még mindig nem jött elő, folyamatosan csak a dobot hallom, majd végre egy sor erejéig megszólalt, de még mindig láthatatlanba, vagyis csak a kivetítőn láthatták az arcát, a közönség pedig még az eddiginél is hangosabb lett, meg ne fulladjatok lányok! Minden elhallgatott, és beindultak a füstgépek. Majd elkezdte énekelni a Made Of Pop-ot, abban a sűrű levegőben egyetlen egy pillanatra lehetett látni a lábát, amikor felment az emelvényre. Kezdett eltűnni a szemet gyönyörködtető látvány elől a füst, és megpillanthattuk, de még így sem teljesen, mert eltakarta a szemét, hogyan képes ilyenre? Nem érzi, hogy milyen mértékű kínt vált ki belőlünk? Egyszer oldalra kapta a fejét, és teljesen meggyőződhettünk azon, hogy még napszemüveg is van rajta, majd teljesen felfedte nekünk az arcát, persze megint a szemét kivéve. Minek neki napszemüveg? Nem tetszik nekem ez a szemet eltakarós játék sem kézzel, sem napszemüveggel. Előjöttek a táncosok, és még megtették a lehetetlenséget is, fokozták a hangulatot! Habár meglehet, hogy ez is mind Eric miatt volt…  Nem elég, hogy jó hangja van, még remekül is táncol, és kinézetre sem utolsó, sőt mi több, egy álom pasi! Mondja már meg neki valaki, hogy ne legyen ennyire tökéletes! Utálom, hogy túlságosan oda vagyok érte, ez nem járja jól! Hajnali három óra van, és én Saade-s videókat nézek.

Azt hiszem, nem mondható rám, hogy teljesen komplett lennék, de nem véletlenül vagyok fent ilyen későn, várom a csajokat, hogy végre bejelentkezzenek a netre. Meg kell állítanunk a srácokat, még mielőtt felforgatják egész Los Angeles-t, és környékét. Kezdődött a videóval, majd Zach belopózott Jas fürdőjébe, és a samponjába rózsaszín hajszínezőt rakott. Azt hiszem nem is kell mondanom, hogy milyen viccesen nézett ki. Ez sem maradhatott bosszú nélkül, ezért az öcsém leengedte, vagy kilyukasztotta Zachie hátsó kerekeit, nem tudom biztosan hogyan történt. A felsorolás még van tovább, de ezt meg kell szüntetnünk valahogyan, még a végén tényleg megsemmisítik egymást. A legjobb módja ennek pedig egy újabb fogadás. Végre bejelentkezett Delia, kezdődhet a szövögetés! Elindítottuk a videó hívást, megpillantottam D-t és Daisy-t is, a szájukon hatalmas vigyor volt, biztos sejtik, hogy mire készülök.

-          Sziasztok, lányok! – pislogtam a kamerába álmos szemekkel. Daisy viszonozta a gesztust, de Delia rögtön a közepébe vágott.

-          Mi a terv? – kérdezte csillogó szemekkel, már amennyit a kamera engedett látni.

-          Egy fogadás – vágtam rá gyorsan.

-          Egy fogadás? Komolyan? Ez a nagyszerű terved?

-          Te is? Nem elég, hogy a fiúk is folytonosan ezt a sportágat űzik? – hallottam egy kis felháborodást Daisy hangjában.

-          Hallottatok már arról, hogy a legjobb védekezés a támadás? Nos, mi is ezt fogjuk csinálni – még mindig értetlen fejet vágtak. – Ugye a srácok őrült hadjáratba kezdtek? – egy bólintással válaszoltak. – Ezt meg kell akadályoznunk, mert már túl sok, de nem értik a szép szavakat, éppen ezért durvasághoz folyamodunk.

-          Hogyan? – kérdezték egyszerre.

-          Egyszerűen, ha meghallják a téteket, biztos, hogy belemennek.

-          Muszáj kerülgetned? Bökd már ki! – szólt rám Delia. Szeretem, amikor már szinte megfoghatóvá válik a kíváncsiság, vagy a feszültség.

-          Nos, mi lenne, hogy ha részt vehetnének nézőként az egész 2012-es Londonban lejátszódó Olimpián?

-          Ugye tudod, hogy ezt saját maguknak is el tudják intézni? – vonta fel a szemöldökét mind a két lány, de csak Delia szólalt meg.

-          Ezt kétlem, biztosan elkapkodták már azokat a jegyeket, amik az összes versenyszámra szóltak.

-          És akkor te hogyan szerzed meg azokat a varázs papírokat? – kérdezte D mosolyogva, mint aki biztos abban, hogy ez nem fog nekem összejönni.

-          Már megvannak, előre gondolkodtam, hidd el, hogy tudtam, hogy szükségünk lesz majd valami ilyesmire, de még mindig nem vagyok abban biztos, hogy erre az alkalomra kell-e, vajon ha legközelebb ilyet csinálnak, mivel váltjuk ki őket? – a mondat vége felé már inkább áttértem magamban beszélésre.

-          Jó kérdés, de akkor most fogalmazzuk meg a lényeget, és meg kellene beszélnünk a srácokkal.

-          Ti megbeszélitek, én meg megyek aludni – ásítottam egyet –, de még előtte megnézek egy-két Eric-es videót.

-          Ne is álmodj róla!

-          Pedig pont azt fogok! – nyújtottam ki a nyelvemet, Delia pedig megforgatta a szemét.

-          Nem úgy értettem!

-          Tudom, de olyan jól hangzott! – húztam mosolyra a számat.

-          Látom, megint elemedben vagy – bólintottam egyet. Azt hiszem, hogy ahhoz képest, hogy késő van, Saade-nak sikerült felpörgetnie, tisztára mintha kávét, vagy valami más koffeintartalmú valamit ittam volna. – Megfogalmazom inkább én, mert még a végén beleveszel valami őrültéset is – pontosan, biztos  Bungee Jumping-ozni küldeném el a csajokat, ha Ők veszítenek, ami valljuk csak be, igen esélyes. Viszont ez így nem lenne fair, habár de, mert a lányok megkapják azt, hogy befejezik az örökös veszekedést, de közben pedig ugraniuk kell. Ebbe biztos, hogy belemennének Zachie-ék.

-          Bungee Jumping! – fejtettem ki gondolatmenetemet két szóban.

-          Mi? – vágták rá hisztérikus hangnemben egyszerre.

-          Ha a fiúk nyernek, elmentek egyet repülni, vagy zuhanni, ahogy nézzük – vontam meg a vállam.

-          Leestél az emeletről, és beütötted a fejed, vagy szívtál valamit?

-          Egyik sem. Nyugalom D, a hajad kibír öt-tíz percet, nem teszi tönkre a sisak – vigyorogtam.

-          Ez övön aluli volt - nézett rám szúrósan.

-          Daisy, remélem, hogy nincs tériszonyod – bízom abban, hogy bevállalják. Tudom, kicsit gonosz vagyok, de biztos, hogy jól fogják magukat érezni. A fiúk pedig első sorban nézhetik végig a szenvedésüket, afelől nincs kétségem, hogy úgy fognak tenni. Ugyanakkor meglehet az is, hogy csinálnak egy videót, amit én is megleshetek majd. Jó kis terv, remélem, beválik. Késő éjjel, sőt inkább már hajnal van, és gonosz terveket szövögetek, mi vagyok én, egy banya? Nem, mert nem hiszem, hogy a boszik szeretnének bármit is, a varangyos békájukon kívül,  vagyis Saade-t sem, szóval határozottan kijelenthetem, hogy teljes mértékben csak ember vagyok, akibe szorult egy kis alvilági oldal is.

-          Nincs, de…

-          Nincs de… na jó ez furán hangzott. A lényeg, hogy jó móka lesz, és meg van annak is az esélye, hogy a srácok győznek – teljesen elfehéredett mind a kettejük arca, mintha tényleg valami nagy ördöngősséget eszeltem volna ki.

-          Jut eszembe – szólalt meg Delia -, Zachie keresni fog téged.

-          Ez nem újdonság – legyintettem.

-          De, most lesz valami hátsó szándéka is.

-          Ezzel sem mondtál újat – vigyorogtam a kamerába.

-          Elmondhatnám? – kérdezte felháborodottan. Felemeltem a kezem, és ez nálam annyit jelent, hogy „csak tessék”. – Szerelmet fog vallani.

-          Hogy mit? – ha most ittam, vagy rosszabbik esetben ettem volna valamit, biztos, hogy a képernyőn kötött volna ki.

-          Szerelmet. Lebetűzzem neked? – vette át a vigyorgó szerepét. Én meg próbáltam rá meglepettségem mellett szúrósan nézni.

-          Tényleg, tőlem is kérdezte – erősítette meg Daisy.

-          Lányok! Én ebből egy kukkot sem értek, elmagyaráznátok?

-          Persze, persze – nyújtotta el a szavakat otthoni legjobb barátnőm.

-          A lényeg, hogy Zach egy olyan kérdéssel állt mindkettőnk elé, hogy idézem… „Mit kell tennem ahhoz, hogy az összes lány belém zúgjon?” – azt hiszem, nekem ehhez túl késő, vagy túl korán van, már azt sem tudom, hogy milyen napszakban vagyok! – Úgy gondoljuk, hogy a srác komolyan szeretne nyerni, habár Jas is.

-          A lényeget! – miért kerülgetik állandóan a forró kását?

-          Én azt javasoltam, hogy valljon szerelmet egy olyan lánynak, aki biztos, hogy elutasítja, és persze ezt vegye fel, és biztosodjon meg afelől, hogy minden szingli, vagy párkapcsolatban lévő körzetünkben élő lány láthassa.

-          Én pedig támogattam ezt az ötletet – erősítette meg Daisy szavait Delia.

-          Na de csajok, pont az a lényeg, hogy az ilyeneket megakadályozzuk – néztem rájuk kicsit mérgesen.

-          De gondolj bele, mi lenne, ha ezt még a fogadás előtt eljátszatnánk vele? Á, szuperül szórakoznánk a srácon – kacagott fel D, az öcsém barátnője pedig csak elmosolyodott.

-          Nem is tudom, szerintem ez nagyon nagy gonoszság – gondolkoztam el rajta.

-          Te beszélsz gonoszságról? Nem is tudom, hogy ki akar minket a „halálba”küldeni…

-          Jól van na, akkor legyen. Mikorra tervezi? – essünk rajta túl, még az iskolakezdés előtt, ami három nap múlva be is fog következni. Öt nap múlva pedig vége lesz a turnénak, vajon mikor jön vissza Stockholmba Eric? Nagyon mániákus lennék, ha megkeresném, hogy hol lakik? Igen, azt hiszem, hogy az túlzás lenne, szóval nincs Eric lakása utáni kutatás! Megértetted Amabel?! Fantasztikus, már megint magamnak parancsolgatok… hallgass el, ne gondolkozz Amabel!

-          Holnapra, de ha küldesz neki egy sms-t, miszerint nem tudsz aludni, szerintem összegyűjthet annyi bátorságot, hogy most „kiálljon eléd”.

-          Gondolom, első sorból szeretnétek nézni – elkezdtek bólogatni. – Siessetek, mert mindjárt elalszok, és úgy döntöttem, hogy ma már nem fogok, csak este – még szerencse, hogy a megszokottnál sokkal korábban feküdtem le tegnap.

-          Már megyünk is, de tényleg ne aludj el – mutogatott mutatóujjával D.

-          Nem fogok, Eric nem engedné – felnevettek, majd megszakították a beszélgetést.

Van negyed órám, hogy szívjak egy kis Saade levegőt a Saade szobámban. Megfogtam a laptopom, majd elindultam a helyiség felé, már pár napja élvezhettem a piros babzsákomból a kilátást, valami fenséges lett. Sőt mi több, olyan képek kerültek a falra, amiket még eddigi életemben nem láttam, pedig már volt szerencsém egy-két darabhoz. Nem tudom Miának hogyan sikerült ezt az egészet megcsinálni, de nincs kétségem arról, hogy az egyik legjobb lesz a szakmájában. Apropó, munka, én vajon milyen leszek? A suli itt van már a nyakamon, de akkor legalább nem fogok unatkozni, nem mintha most kergetném a legyeket, mert mindig találok valami újat. Az utolsó hetekben ismételten az olvasás lett a hobbim. Most viszont többnyire Erices fanfictionöket végzek ki, meglepő, hogy milyen jól tudnak írni egyes emberkék. Sehol semmi friss, meglepő, hiszen hajnalok hajnalán vagyunk, ilyenkor minden normális ember alussza édes álmait. Úgy látszik, hogy én nem vagyok épeszű, szóval adjuk meg a módját, unalom - megjegyzem, még most sem kergetek semmiféle rovart -, és ébren maradás gyanánt nézni kellene egy filmet. Ilyenkor csak áldani tudom ezt a hatalmas technológia fejlettséget, mert nem kell elmásznom egy dvd-ért, ott van az internet, manapság mindenre jó. Hupsz, mit találtam? Justin Bieber: Never Say Never, ahhoz képest, hogy abban a világban éltem, még nem volt alkalmam megnézni, most viszont ha törik, ha szakad, meglesem. Ugyanakkor, előtte kellene egy sms-t küldenem Zachie-nek.

/Zach szemszöge/

-          A hátad mögött!  Öld már meg! – kicsit belemelegedtünk a videojátékba.

-          Kész! – állt fel haverom.

-          Kész?! Nem azt mondtam, hogy engem! – amióta megkötöttük a fogadást, nincs közöttünk egyetlen egy normális nyugalmas perc sem.

-          Nem? Pedig én teljesen azt hittem – terült el egy diadalittas mosoly az arcán. Majd meglátjuk, hogyan fogsz kinézni akkor, amikor a fejedet nem fogja semmi sem eltakarni. Vigyorodtam el magamban.

-          Lehetetlen vagy – sóhajtottam lemondóan. Én is felálltam, majd gyorsan a zsebemhez nyúltam, mert valami elkezdett rezegni a gatyámban.

„Nem tudok aludni… Mit csinálsz most? –A”

Lehet, hogy eljött az én időm? Vajon van esély arra, hogy megnyerjem a fogadást? Teljes mértékben, ha csak az kell hozzá, hogy valaki elutasítson, ezt pedig megkapom Am személyében nemsokára. Izgulok, pedig nem kellene, mert nem fog semmi jelentős dolog történni, hiszen még csak nem is fogom komolyan gondolni… vagy mégis? Szeretem én Amabelt? Igen, ez nem is kérdés, de talán mégis igaza van neki, és csak eltúloztam az érzéseimet, szeretem őt, mint egy legjobb barátot, természetesen Jas és Ama szeretete között hatalmas a különbség.

-          Hol van a laptopod, használhatnám egy kicsit? – fordultam Jas felé, aki már időközben áttelepült a konyhába.

-          A szobámban, minek az neked? – kérdezte kíváncsian, mint aki azon törné a fejét, hogy most mit terveltem ki megint. Azt hiszem, a mai nap mindkettőnknek sorsdöntő, mert garantált a győzelmem.

-          Amabellel beszélek – indultam meg a lépcső felé.

-          Most?

-          Nem, majd télen – nincs is nálunk tél, hupsz.

-          Amabellel?

-          Nem, Saade-val, persze hogy Amával, te lökött! – Saade? Hol jár az eszem?!

-          Most?

-          Ezt meddig játsszuk? – kérdeztem már kissé fáradtnak mutatkozva.

-          Ameddig nem válaszolsz – kötötte az ebet a karóhoz.

-          Nos, igen, Amabellel beszélek Igen, most. Miért? Mert írt, hogy nem tud aludni, és én inkább vagyok vele képletesen, mint veled, aki minden lépésénél hátba támad – fújtattam.

-          Oké – köszönöm. Amikor már nagyjából eltűnhettem volna a lépcső tetején, hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó, és két nagyon vidám hang töltötte be a földszintet, mit keresnek ők itt? Habár, jól jönnek, hiszen ha nem adtak volna jó tippet, még most is a fejemet törném. Nem is értem, hogyan lehettem olyan idióta, hogy belementem ebbe, hiszen ez kész lehetetlenség, erre még én sem vagyok képes. Még Bieber-t sem szeretik mindannyian. Bieber?! Bazdmeg, ezt nem hiszem el! Sztárok, húzzatok már ki a fejemből! Mi van velem?

-          Hol van Zach? – kérdezte meg Delia Jason-t. Na jó, most vagy valami rosszban sántikálnak, vagy segíteni jöttek nekem.

-          Felment beszélgetni, mert szerinte egy kómás Amabel jobb társaság, mint én – mondta felháborodottan haverom, a csajok meg elkezdtek rajta nevetni.

-          Az biztos, hogy jobb társaság, mint ez az öldöklős valami – gondolom én, most a szőkeség ránézett a tévére. – Ha nem bánod, csatlakoznánk hozzájuk – na azt már nem, most csak én beszélek vele!

-          Zachie fiú, hol vagy? – Zachie fiú? Mi van, ma mindenki megbuggyant, én és a sztáros gondolataim, most meg Delia ezzel a megszólításával? Csak Amabel hívhat úgy, és ő is csak akkor, amikor négyszemközt vagyunk!

-          Otthon – kiáltottam ki egyszerűen, én meg elterpeszkedtem az ágyon.

-          Ha neked Ama szobája az otthon, akkor okés, de amúgy… mit keresel te itt? – kérdezte kíváncsian.

-          Én is kérdezhetném ugyan ezt – álltam pillantását.

-          Unatkoztunk – ja persze, én meg Vilmos herceg vagyok.

-          Unatkozzatok a bevásárló központban – kacsintottam rájuk.

-          Már voltunk – mondta gyorsan Daisy, majd folytatta -, hidd el, nem akarsz te engem visszaküldeni vele – mutatott Delia felé. - Ezt elhiszem, teljes mértékben. Mosolyodtam el.

-          Viszont, miért is vagytok most itt?

-          Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mikor lépsz a tettek mezejére – bökte ki végre D.

-          Most.

-          Mi is!

-          Nem ti is, csak én, az én reszortom, ti menjetek szépen máshova.

-          Nem, kérlek, engedd, hogy itt legyünk! – néztek rám hatalmas szemekkel.

-          Rendben, de ha egy kukkot is szóltok, az lesz az első, hogy kecsesen kirepítelek titeket az ablakon – azért még sem lehetek velük durva, mégis csak lányok.

-          Megegyeztünk – bólintottak komolyan, de a szájuk sarkában láttam egy mosolyt megbújni. – Kezdjük!

-          Amint látod, azon vagyok – amikor kimondtam a mondatot, már indítottam is a beszélgetést.

-          Szia, Zachie – hallottam meg hangját a vonal túlsó végéről. Filmet nézett? Még mindig hallok valamit… - Fél pillanatot kérek, leállítom a filmet.

-          Jó napot, éjszakát, vagy reggelt. Belezavarodtam, hány óra van nálad?

-          Lassan elérem a hajnali ötöt – mosolyodott a kamerába.

-          Mit nézel te ilyen későn, vagy inkább korán? – kérdeztem kicsit túl átlátszóan. A lányok megcsóválták a fejüket, Ama pedig szokásához híven észre sem vette.

-          Never Say Never – kellett nekem megkérdeznem, gondolhattam volna!

-          Ugorjunk!

-          Most miért, mi bajod van vele? – kérdezte vigyorogva, én pedig próbáltam nemtörődöm arcot vágni. – Jó, akkor kanyarodjunk normális utakra.

-          Kell valamit mondanom! – remélem, rögzíti, mert ha nem, nagyon mérges leszek.

-          Mit? – kérdezte kíváncsian. – Ha azt, hogy le kell szoknom, előre kijelentem, hogy nem fog menni – pedig már azt hittem, hogy kapok egy kis nyugodt percet. Beléfojtottam a szót.

-          Szeretlek – mindjárt jön az egyszerű válasz, vagyis inkább a magyarázkodás, hogy ő miért nem szeret.

-          Én is szeretlek – bökte ki.

-          Megértem… várj, mit mondtál? – pont most vallja be, kész őrült, de akkor a múltkori fogadásunkat… én nyertem?

-          Jól hallottad.

-          De neked most azt kellett volna mondanod, hogy sajnálod, de nem úgy érzel, ahogyan én, te csak barátként szeretsz! – romba dönti a fogadásomat!

-          Tudom, de van egy jobb ötletem – nevetett a kamerába, és ugyan ezt tette Daisy és Delia is. Ezek összebeszéltek a hátam mögött! – Amúgy megjegyzem, ez simán összejöhetett volna – bólintott elismerően. – Most pedig vigyetek oda, ahol Jason is jelen van – milyen kis parancsolgató, pedig nincs is itthon. Ugyanakkor elindultunk lefelé, mind a „négyen”. Közben Ama megjegyezte, hogy az az ő szobája, és hogy mit keresünk mi ott, én csak megvontam a vállam. Miért mentem oda? Nem tudom, jó kérdés.

-          Oké srácok – lerendeztünk minden formalitást, köszöntek egymásnak, megkérdezte, hogy hogy van mindenki, válaszoltunk, ez vissza is megtörtént, majd elkezdte mondandóját. – Mit szóltok egy újabb fogadáshoz?

-          Attól függ, hogy mi az – vágtuk rá egyszerre Jas-sel.

-          Fogadjunk, hogy nem tudok felhagyni ezzel az egész utolsó fogadás szülte harccal!

-          Nos Amabel drága, mi hasznunk lenne ebből? – a semmiért nem adjuk fel, habár azt hiszem, én veszítenék. Delia szólalt meg legközelebb, pedig nem is őt kérdeztem.

-          Ti elmehettek a Londoni olimpiára, az összes versenyszámra – ez jó ötlet, de még nem elég -, és mi Daisy-vel Bungee Jumping-ozunk, feltéve, de csak akkor, ha győztök, és felhagytok ezzel az egésszel – összenéztünk Jas-sel, elmosolyodtunk, majd rávágtuk.

-          Benne vagyunk!

/Mia szemszög/

„Sziasztok!

tudom, hogy még nagyon korán van, de ezt muszáj megosztanom veletek – korán? Olyankor még minden épeszű ember alszik, hogy kiélvezze a suli előtt utolsó napjait. Amabel, mi történt veled? – Az éjjel folyamán, mert ugye, otthon nálunk LA-ben teljesen más időzóna van, ezért kénytelen voltam én fent maradni, hogy elintézzünk valami fontosan a barátnőimmel, ugye csajok? – mosolygott a kamerába, szóval szerintem sikerült elrendezniük, amit elterveztek, de vajon mi volt az? – Nos, az öcsém és Zach – az utolsó szót kicsit késve mondta ki, mintha valami teljesen mást szeretett volna mondani – kötöttek egy újabb fogadást, ami már tényleg túl tett majdnem minden határon, a lényeg, hogy mi sikeresen megakadályoztuk őket, vagyis nagyon remélem, mert akkor Ők is jól járnának, meg hát… a csajok nem kifejezetten, de Ők is be fogják majd látni, hogy jól érezték magukat. A fiúk mehetnek az olimpiára, Delia és Daisy pedig ha veszítenek Bungee Jumping-oznak egyet – nem tudom kinek az ötlete volt, de a srácok részéről tényleg nyerő, de vajon a lányok is így gondolják ezt a dolgot? - Ti már vettetek részt ilyen élményben? Milyen érzés volt? – tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Kezdem azt érezni, hogy fel kellene hagynunk már ezekkel a fogadásokkal, tudjátok, én is az miatt kerültem ide, de bízom abban, hogy jóra fog sikerülni ez a „véletlen” – vajon most mire gondolhat? - Szerintetek mennyi esély van arra, hogy véletlenül összefussak Eric Saade-val az utcákon? – nos, ez már megtörtént, a saját lakásod előtt Amabel, csak éppen te nem fogtad fel úgy, mert nem hiszed el azt, hogy Eric lehetett az a „szellem”. Vajon miért nem? Ennyire nehéz elhinni, hogy találkozz Erickel? Pedig nem is olyan sokára meg fog ez történni. – Ez egy jó kérdés, de nem sokat látok rá, nincs olyan szerencsém, de nem baj, bőven elég az, hogy nézhetem a képernyőn keresztül, vagyis azt hiszem, hogy elég, de ki tudja… - Eric a videókban teljesen visszafogott, nem olyan ő valójában, de ezt majd te is megtudod. – Most viszont megyek, mert beszerveztem magamnak egy-két dolgot mára. További szép napot Európaiak, az USA-ban élőknek pedig szép estét, mesés álmokkal!”