14. fejezet - Zachie, Jas, szellem, Zachie... szellem?!

Zachie, Jas, szellem,

Zachie... szellem?!

/Zach szemszöge/

Ahhoz képest, hogy még javában tombol a nyár, mi már edzésekre járunk, és az edző valami furcsa löttyöt itat velünk. Most is éppen azt turmixolom össze, mindenféle zöldségből, már ebben a pillanatban nem tetszik, pedig még csak most rakosgatom bele a gépbe, majd amikor elindítottam, és ez az undorító kotyvalék olyan lett, amilyennek lennie kellett, kiöntöttem kettő pohárba. Jas a laptopot nyomkodja, hogy mit keres, vagy csinál rajta fogalmam sincs, csak annyit mondott, hogy nem szeretné látni ezt a förtelmet, és inkább belemerül a neten való szörfözésbe. Viszont nem marad le a mókából, mert neki is meg kell innia, most náluk voltunk, a tervünk pedig az, hogy lemegyünk a partra, és a vízben szörfözünk, nem pedig romboljuk az agysejtjeinket, habár olyannal is elég sokat szoktunk foglalkozni, de nem is baj, hiszen akinek ilyen nagyon sok, és okos van, az megteheti.

-          Hé, nézd, Ama tett fel egy videót – végre, már vártam, délután csak úgy letette a telefont… Mi ütött belé? Megártott neki az a svéd levegő.

-          Indítsd el! – mentem oda mellé, és a kezébe adtam ezt a borzalmat.

-          Ezt nem iszom meg! – mondta szinte hisztérikusan.

-          De igen, megiszod, tudod, hogy az edző kiszimatolja – és tényleg, tavaly egy végzős srác járt pórul ez miatt, legalább négy meccsen nem játszhatott.

-          Ha meghalok, a te lelkeden fog száradni – fújtatott, majd elkezdte bámulni a poharat.

-          Nem szeretnél végrendeletet hagyni? – habár, nincs semmije, ami kellene, maximum Amabel, de nem testvérként, ja meg a deszkája, legalább nem kellene rajta veszekednem senkivel sem.

-          Pár órája még nem voltál ennyire vicces kedvedben – mondta cinikus hangnemben, majd elröhögte magát. Szúrósan néztem rá, mert most arra a kis hangulatingadozásomra gondolt, amikor Amával beszéltem, utána kicsit nem is tudom milyen voltam, idegesítő, és mérges talán, meg lehet, hogy egy kicsit szomorkás, de semmi pénzért nem fogom bevallani, hogy hiányzik, ezt a jeget nem tudja feltörni. Nem ám’, nem hagyom magam.

-          Pff, inkább indítsd el!

Meghallottuk Am hangját, érződött, hogy izgul, nem szeret a kamerák előtt szerepelni, de most mégis megteszi, lehet, hogy egy kicsit büszke vagyok rá… A hangszórókból éppen az szólt, amikor elkezdte sorolni, hogyan telt el a mai napja, közben Jason összegyűjtötte a bátorságát, befogta az orrát, majd ráhúzott, az arckifejezése mindent megért, de még nem nyelte le, a szájában tartotta, felkelt a székről, és pont szembe kerültünk egymással, közben azért hallgattuk, hogy mit mond a kisasszony, aztán amikor megemlítette egy kedves barátját – gondolom, én voltam az -, és elmondta, hogy egy üres lakásba irányítottam, Jas kevesebb, mint egy pillanat alatt rám köpte azt az undorító valamit, és megszólalt.

-          Egy üres lakásba küldted? – kezdett el röhögni, de én már a fejemben forgattam a bosszút, amiért ezt a szart rám terítette.

-          Idióta! Nem tudtad volna ott tartani, ahol volt? – kérdeztem nyafogva, közben pedig szikrákat szórtak a szemeim.

Azon agyaltam, hogy rá kellene öntenem ezt a pocsék „folyadékot”, de arra jutottam, hogy túl gyerekes lenne, ezért csak ivás céljából kortyoltam bele, de nem tudtam rászedni magam arra, hogy lenyeljem. Amabel pedig folyamatosan csacsogott, mintha egy turbó gombbal rákapcsoltak volna a viselkedésére. Majd elérkezett az a mondat, ami szerinte a legfontosabb dolog volt a napjában. Saade szoba?! Majd ahogy ezt meghallottam, sikerült ugyan úgy telibe találnom haveromat, mint neki ezelőtt kevesebb, mint egy perce. Lökött ez a lány, ez már beteges, és pont arról az emberről?! Még ha én lennék az, támogatnám az ötletet, de így…

-          Idióta! Nem tudtad volna ott tartani, ahol volt? – kérdezte J ugyan úgy, mint én. Talán ez nem a mi napunk. És még a tetejében Zachie-nek szólított Ama, pedig megmondtam neki elég világosan, hogy ezzel romba dönti az imidzsemet.

-          Ti mit csináltok? – fordultunk a hang irányába, Flo állt velünk szemben, egy kis ideig még meglepődött arcot vágott, majd elkezdett hangosan kacagni. – Tudjátok mit? Inkább nem is szeretném megtudni – indult meg a hűtőhöz. Majd Joe jelent meg a légkörben… Neki nem dolgoznia kellene?

-          Mi jót csináltok? – kérdezte, de még nem igazán látott minket, amikor pedig olyan közel volt, hogy láthatta a trutyival beterített ruhánkat, komolyan megszólalt. – Remélem csak rajtatok van ilyen valami – törte a fejét, hogy vajon mi lehet ez a förtelem -, most pedig, miért is vagytok ilyen mocskosak? – kérdezte már röhögve. Jas pedig válaszolt neki.

-          Ez a visszataszító valami kérlek szépen drága apukám, egy nagyon egészséges erősítő, és persze nem illegális – magyarázta artikulálva. Mi pedig Flo-val, csatlakoztunk Joe-hoz a nevetésben.

-          És hogyan került rátok? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-          Ez már egy kicsit hosszabb, megnéztük Amabel videóját, amiben elmondta a napját, és azt, hogy Zach egy üres lakást bérelt ki neki, itt annyira meglepődtem, hogy ráköptem azt a vackot, ami éppen a számban volt.

-          Szóval akkor így került Zachre – nézte fiát Joe, majd felém fordult -, te pedig bosszúból rá öntötted? – vette elő ügyvédi adottságait.

-          Gondoltam rá, de mégsem tettem meg, túl gyerekes.

-          Aztán tovább hallgattuk Amát, a monológja közben valami olyasmit mondott, ami Zachet lepte meg, és visszakaptam az elfecsérelt turmixot, persze más formában, amit inkább nagy ívben elkerültem volna.

-          Várjatok! Amabel beszélt veletek?

-          Nem teljesen – megmutattuk Joe-nak a videót, majd furcsa arckifejezéssel fordult hozzánk. Nem tudtam eldönteni, hogy most vajon nevetni fog, vagy leszidni engem azért, amit csináltam. Nem kellett sokat várnom, és kiderült, elkezdett hahotázni Amabelen, a lakáson, a Saade szobán, de legfőképp még mindig rajtunk.

/Amabel szemszöge/

Kicsivel több, mint két hete léptem át ennek a lakásnak a küszöbét. Az idő folyamán sikerült kifesteni mindent, azt hiszem sokkal jobb lett, mint ahogy elképzeltem. Most pedig a legnehezebb dolog következik, a berendezkedés. Miánál vagyok már legalább három órája, ami azt jelenti, hogy lassan a közeledik a vacsoraidő, én magazinokat lapozgatok, Ő pedig egy másik munkán dolgozik.

-          Sikerült valamit összehoznod? – nézett fel a laptopja mögül.

-          Azt hiszem, igen, már csak be kellene vásárolnunk, és persze nagyon örülnék annak, ha elkísérnél.

-          Ez csak természetes, keresünk egy esőnapot, és elintézzük. A Saade szoba még mindig áll? – kérdezte sejtelmesen.

-          Természetesen, tudod, kicsit, na jó, tényleg nagyon soknak tartom, még néha magamat is meg tudom lepni, de valamiért Eric ezt a fanatizmust váltja ki belőlem, meg azt hiszem bujkál bennem a bosszú is Zach irányába.

-          Még mindig nem beszélsz vele? – kérdezte kíváncsian, én pedig megráztam a fejem.

-          Egy oldalú a beszélgetésünk, Ő beszél, én meg hallgatok, nem mondok a telefonba semmit sem, de azért ha a blogra veszek fel videót, akkor megemlítem őt is néha.

-          Milyen blog? – lehet, hogy még nem említettem meg neki?

-          A fogadáshoz hozzátartozik, hogy ha lehetséges minden nap fel kell vennem egy videót, amit egy blogra feltöltök, és így minden ismerősöm láthatja, akik tudnak a létezéséről.

-          Ez érdekes – gondolkozott el -, és talán egy kicsit furcsa is. Nem félsz, hogy valaki felhasználja ellened? – kérdezte szemeit rám meresztve.

-          A legnagyobb ellenségem Zach – nevettem fel -, nem hiszem, hogy pont ő fogja ezt felhasználni ellenem.

-          Zach? – nagyokat pislogott.

-          Igen, tudod, igaz, hogy a srác a legjobb barátom, de legyőztem egy olyan dologban, ami szerintem csak a szerencsémen múlott, ez a szörfözés volt, nem kizárt, hogy ő a legjobb az egész környékünkön, és volt egy szerencsétlen napja, amikor ő leesett a deszkáról, amit megjegyeznék, egyszer sem csinált egy jó ideje, nekem pedig sikerült megcsinálni egy nehéz trükköt.

-          Ügyes vagy! – mosolygott rám – Viszont még mindig nem értem, hogy miért Zach a legnagyobb ellenséged – rázta meg a fejét.

-          Félti az imidzsét, mint mindig. Nem tetszett neki, hogy nekem sikerült azon a napon, neki pedig nem. Állandóan visszavágót szeretne.

-          Volt már?

-          Még nem, és nem is lesz, mert feleslegesnek tartom, tudom, hogy ő a jobb, sokkal jobb.

-          Biztos vagy ebben? – Miánál jobb szomszédot nem is találhattam volna, nem ítél el, amiért ennyire oda vagyok a sztárokért, segít mindenben, amiben tud, most majdnem megkockáztattam, hogy megkaptam Zach-et női kiadásban, de egyáltalán nem, nem hasonlítanak, csak abban, hogy mindkettejükkel nagyon jól megvagyok.

-          Igen, még nem láttad őt sem, és engem sem szörfözni – mosolyogtam, és közben bólintottam egyet.

-          Egyszer szívesen megnézném.

-          Ha lesz egy kis szabad időnk, szívesen meghívlak hozzánk.

-          Köszönöm! – éppen szerettem volna kérdezni valamit, de megszólalt a csengőhangom, és felvettem a telefont, természetesen Zachie volt az.

-          Most azonnal szedd le! – kérte könyörgő, mégis utasító hangnemben, nem értettem miről beszél, ezért a kivétel kedvéért visszakérdeztem.

-          Még is mit? Amúgy neked is szia! – forgattam meg szemeimet.

-          A videót, a blogról – minek, hiszen csak én vagyok benne, és maximum csak egyszer-kétszer említem meg őt úgy, hogy „Zachie”, ezzel nem lehet semmi problémája.

-          Miért? Mi bajod van vele? – néha nem értem ezt a gyereket.

-          Á, szóval bevallod! – mondta diadalittasan.

-          Mit? – nem értek egy mondatából sem semmit, ez idegesítő.

-          Ne add nekem az ártatlant, most vallottad be, hogy te raktad fel… - folytatta volna, de közbevágtam.

-          Nyugodj le, és mond el lassan, hogy mi a problémád, mert különben leteszem – ez a kijelentés bevált, és elkezdett magyarázni.

-          A blogodra feltetted azt a videót, amikor bénáztam a deszkán – ledöbbentem, mert nem én voltam az, nekem még csak meg sincs az a videó.

-          Nem, nem én voltam – ráztam meg a fejem -, nem lehet, hogy valaki más volt?

-          Csak te, és Jas ismeritek a jelszót – és leesett neki -, megölöm!

-          Azt azért nem kell, de segíthetek bosszút állni – mit csinált vajon Zach, hogy Jas ezt tette?

-          Szavadon foglak, de előbb kérlek, szedd le – rendben, én nem vagyok annyira gonosz, és tudom, hogy mennyit jelent ez neki.

-          Rendben, de majd csak akkor tudom, ha hazaértem, tudom, hogy furcsa, de nem tudom fejből a jelszót…

-          Ezt meg sem hallottam. Nem szeretnél most hazamenni? Amúgy most hol vagy? – nagyon ideges a videó miatt, de ezt mégis kedves hangnemben kérte.

-          Miánál vagyok, és még nem szerettem volna hazamenni, de csak a te kedvedért pár perc múlva indulok – Mia felkapta a fejét.

-          Köszönöm, és légy oly szíves, és siess! – sürgetett.

-          Persze, persze.

-          Köszönöm – és letette. Azt hiszem, teljesen ki van akadva, habár nem csodálom.

  

-          Valami baj van? – kérdezte kicsit félénk hangon.

-          Ez minden, csak nem baj – mosolyogtam -, ugye, pont a szörfözésről beszéltünk. Szeretnék mutatni egy videót a blogomon – nyújtotta felém a laptopot. Majd amikor megtaláltam, és végig néztünk, alig tudott megszólalni.

-          Húú, ez Zach volt?

-          Igen, és ilyet nála szinte nem lehet látni, egy igazi őstehetség – hova fényezem? Ennyire azért nem kell eltúlozni, még a végén a fülébe jut.

-          Mi volt vele aznap, hogy ennyire alul teljesítette önmagát? – gondoljunk csak vissza arra a nagyon közeli helyzetre… nem, nem szabad, biztosan csak egy csinos csajon megakadt a szeme a parton, és elvesztette az egyensúlyát.

-          Elrabolt, vagyis inkább elraboltatott – nyitotta szólásra a száját, de folytattam -, hidd el, nem lényeges, csak egy ártatlan diák vicc volt – bólintott mosolyogva. – Most viszont mennem kellene, mert biztos vagyok abban, hogy másodpercenként frissíti az oldalt, és arra vár, hogy eltűnjön a videó. Sajnálom, hogy mindig ilyenekkel fárasztalak – néztem rá bocsánat kérően, de ő csak legyintett egyet.

-          Át kell még mennem a lakásodba, ott maradt pár fontos papírom.

-          Jut eszembe, nekem pedig a táskám – azt hiszem, kijelenthetem, hogy feledékeny vagyok. Átmentünk hozzám, Mia felment az emeletre abba a szobába, ahol úgy gondolta, hogy megtalálja azokat, amiket keres. Hirtelen ötlettő vezérelve, tárcsáztam öcsikémet, hogy kiderítsem, hogy mi állhat a háttérben. Amikor felvette, gyorsan letámadott.

  

-          Amabel, segíts! – miért van az, hogy ezek ketten állandóan csatateret rendeznek? Pedig tudtommal a legjobb barátok.

-          Neked is szia! – egyikőjük sem tudja, hogy mi az illendő? – Miben segítsek?

-          Zach  egy őrült! – mintha ez újdonság lenne. – Fogadtunk – ez már rosszul kezdődik -, mégpedig abban, hogy magába szédíti az összes létező mi korunkhoz illő lányt Santa Monica-ban, ha sikerül neki, kopaszra kell nyírnom a hajamat! Érted? A hajamat! Nekem ez így tökéletes hosszú, gondolj bele, hogyan néznék ki haj nélkül! Mindenki kiröhögne! – ebben van igazság, már elképzelni is vicces látvány. – Gondoltam, ha már tulajdonomban van egy videó róla, ami segíthet győzni, akkor felhasználom.

-          Először is, minek nektek állandóan fogadnotok? Nem unjátok már? – a válasz tutira egy fejrázás volt. – Másodszorra pedig, ugye, tudod, hogy Zach most bosszúhadjáratot tervez?

-          Gondoltam – hallgatott el egy pillanatra -, szóval segítesz?

-          Nem, úgy döntöttem, hogy ezt ketten fogjátok magatok között elrendezni, majd akkor hívjatok, ha megoldottátok az ügyet! Szia! – köszöntem el, majd letettem. Annyit még meg teszek, hogy a blogról leszedem a videót, aztán csendben, a háttérből fogom figyelni a történéseket.

  

-          Mia! Én most elmegyek, a srácok megint elkezdték egymást szívatni, majd beszélünk! A kulcs nyugodtan maradjon nálad! – kiáltottam fel.

-          Oké, akkor majd keressük egymást! Szia! – jött a válasz az emeletről, majd én is köszöntem, és elindultam a ki- és/vagy bejárat felé. Rátettem a kezemet a kilincsre, és kinyitottam az ajtót, magam után húztam, még benéztem a lakásba, és arra a következtetésre jutottam, hogy még javában a nappalban járunk, mert az ablakból jól lehetett látni, hogy kint hétágra süt a nap, majd amikor kiléptem a lakásunk közötti előtérbe, majdnem kiesett a telefonom a kezemből…

-          SZENT SAADE! – mondtam kicsit hangosabban, mint kellett volna. – Ez… ez… egy SAADE SZELLEM! – fantasztikus, most már képzelődöm is, lehet, hogy Zach-nek igaza van, és ez a levegő árt nekem. A tetejében még magamban beszélek, ennél jobb már nem is lehetne. Dehogynem, mi lenne, ha elmondanám „Eric”-nek, hogy mennyire imádom, úgy, mint annó Bieber-nél? – Tudod „Eric”, ha igazi lennél, akkor talán még el is ájulnék, habár nem hiszem, nem vagyok az a típus… - folytattam volna még, de megszólalt a telefonom, most már nem a Baby, hanem a Popular remix változata csendült fel, pár napja megelégeltem, hogy Zach mindig azzal zaklatott, igaz, hogy ez sem tetszett neki sokkal jobban, de legalább egy-két hétig elhallgat. A képzeletem játszadozik velem, még mindig nem tűntette el Ericet, most is ugyan ott áll, ahol először megláttam, igaz, egy kicsit mintha megszeppent, vagy meglepődött arcot vágna, de ezt betudtam annak, hogy az igazi Eric is valahogy így nézhetne ki, amikor látta volna a reakciómat. Ezen a képtelen ötleten elnevettem magamat, és felvettem a telefonomat.

-          Képzeld, Zachie, itt áll előttem egy Eric szellem! – mondtam neki izgatottan.

-          Komolyan mondom, hogy rossz neked az a légkör, nem szeretnél haza jönni?

-          Nem, nem szeretnék haza menni – vágtam rá -, nem emlékszel, hogy te küldtél ide?

-          Ne veszekedjünk, a szállodában vagy már?

-          Még nem, most indultam el, mert volt még egy kis elintézni valóm. Várj egy kicsit, Miának mondok még valamit – nyitottam ki újra az ajtót, majd a megkövült eszméletlenül helyes lidérc felé fordultam, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy a képzeletem nem pillanatok alatt váltja a képeket. Majd felkiabáltam – Mia, képzeld, egy Eric Saade szellem van az ajtód előtt, de most tényleg mennem kell, szia! – mosolyogtam, pont akkor jött le a lépcsőn, amikor újra kiléptem. – Zach, most elindulok, majd ha oda értem felhívlak, de azt már most leszögezném, hogy egyikőtök pártján sem állok, hogyan fogadhattatok megint? – beszálltam a liftbe, és elindultam a jelenlegi lakhelyemhez.

/Mia szemszöge/

Sikerült összeszednem minden papírt, amit Amabelnél hagytam, ha jól hallottam, akkor ő már elment. Nagyon sok Zach-kel folytatott beszélgetés fültanúja voltam már, és nem tudom eldönteni, hogy mit gondoljak, oké, elhiszem, hogy legjobb barátok, de itt vagy valami többről van szó, vagy kevesebbről. Manapság szinte nem is létezik legjobb barátság, az emberek mind megjátsszák magukat, habár, nem is tudom, Zach is szimpatikus volt, Amabel meg főként. Viszont valami nem hagy nyugodni, ugye Amabel a megérkezéséig nem tudott arról, hogy hova fog jönni, Zach intézett neki mindent, de alig tudom elhinni, hogy a srác nem értesült Ericről, hiszen engem is megtalált, azért nem is tudom, hogy miért nem nézett utána annak a személynek, akiért oda van a „legjobb barátja”. Szinte hihetetlen. Elindultam lefelé, hogy a saját lakásomban befejezzem azt a projektet, amit apum kért tőlem. Amikor a lépcsőre léptem, hallottam, hogy nyitódik az ajtó.

-          Mia, képzeld, egy Eric Saade szellem van az ajtód előtt, de most tényleg mennem kell, szia!

Ama, sajnálattal, vagy inkább örömmel kell közölnöm, hogy az nem egy szellem, hanem a hús vér Eric, most találkoztál imádatod tárgyával, de te annyira beleéled magad abba, hogy nem találkozhatsz vele, hogy inkább beállítod magad egy álmodozónak. Nem is tudom, hogy ez vajon jó dolog-e, vagy sem. Folytattam volna még a magamban lejátszott egyoldali beszélgetést, de elérkeztem az ajtóhoz, és amikor kiléptem, megláttam azt az embert, akit már jó pár hete nem, és az arcomon egy hatalmas mosoly terült szét, de az övén is.

-          Na, Mr. Popular, milyen a turné? – kérdeztem, miközben odamentem hozzá egy ölelésre, azok a mániái, hogy ez honnan jött, azt nem tudom, majd egyszer rákérdezek.

-          Milyen a nyári szünet W.O. kisasszony? – húzódtunk el, majd Eric újra megszólalt – Ő az új szomszédod, aki az előbb ment el? 

----------

Milyen lett a fejezet? Gondolom, nem ilyen találkozásra vártatok, de amint a szavazásnál is láthatjátok, a "nagy" találkozás nemsokára meg fog történni, és eddig úgy néz ki, hogy Eric szemszögéből is láthatjátok. :) Mit szóltok Jasonékhez, a reakciójukhoz, majd az újonnani fogadásukhoz? :D Milyen volt Mia szemszöge?