12. fejezet - Te szórakozol velem?!

Sziasztok! :)

Elnézést kérek a késésért, de itt van, sikeresen meghoztam a fejezetet. Szerintem nem lett valami fényes, sőt talán még unalmasnak is mondható, de majd Ti eldöntitek.

A kommentekre még nem sikerült válaszolnom, de amint felkerült a fejezet, már neki is állok, szóval, lehetséges, hogy amire ezt olvasod, addigra már ott van a válaszom is. ;)

Íme 2012. év első fejezete, mely ezt a címet viseli: Te szórakozol velem?!

Jó olvasást kívánok! :))

Kisses&Hugs♥, adadel

Te szórakozol velem?!

Remegett a kezem, de nem engedtem, hogy legyőzzön, mindenképpen kinyitom azt az ajtót. Hallottam, hogy kattant a zár, vettem még egy utolsó nagy levegővételt, és kinyitottam az ajtót. Átléptem lakásom küszöbét és tátva maradt a szám…

Ezt nem hiszem el, idióta hülye gyerek! Eszetlen barom, miért játszik velem? Nincs jobb dolga a szórakozásra, mint hogy kibasszon velem? A lakás hatalmas, óriás ablakokkal, és… semmi mással, teljesen üres, a falak fehérek, nincs egyetlen egy bútor sem. Fantasztikus, most mit csináljak? Első dolgom telefonálni, a jelenlegi leggyűlöltebb embernek az életemben, Zachary Larsonnak, hogyan lehet ilyen, azt hittem, hogy azt nem kell mondanom, hogy bútorozott legyen, mert az ilyenkor természetes, de úgy látszik, hogy valaki direkt kicseszett velem, mi ezzel a célja? Most állhatok neki újra a lakáskeresésnek, vagy varázsoljam át a lakást a sajátomévá? Mihez kezdjek? Nem ismerem ezt a város, otthon se perc alatt elintézném, mert ismerek minden fajta munkához megfelelő embereket, akik segítenének, de itt nem tudok mihez kezdeni. Azt hiszem, most majdnem - a majdnemen van a hangsúly – beindíthatom rendezvényszervezői karrieremet, habár ez inkább, sokkal egy belső építész feladata, szóval én ehhez nem értek, marad a kutakodás, és a gondolkodás, vajon milyen legyen a lakás? Először is, még nem jártam végig, lecövekeltem az ajtóban, pedig ha itt fogok lakni több éven keresztül, jó lenne, ha legalább egy kicsit körülnéznék, és közben elereszteném a fantáziám és kitalálnám, hogy mi milyen legyen, milyen színű, milyen bútorok töltsék ki a rendelkezésre álló teret, szóval szó szerint mindent. Lehet, hogy a körbenézés előtt Zachkel kellene beszélnem, nem érdekel, hogy nála most hajnali három óra van, ha nem küld egy teljesen üres, kietlen, csupasz lakásba, akkor aludhatna most nyugodtan. Megnyomtam a hívás gombot a telefonomon, amit eddig végig a kezemben szorongattam. Nagyon remélem, hogy maga mellett van, és nem az autóban, vagy bárhol máshol, ahol ne hallaná meg, vagy a rosszabbik eset, hogy felébresztek valaki mást a hívásommal. Óriás szerencsémre az ötödik csörgés után felvette, és álmosan belehümmögött…

-          Hm…

-          Zach! Te…te… áhh, nem mondok rondát, de képzeld el, hogy nagyon-nagyon haragszom rád, hogyan tehetted ezt?

-          Meglepetés – azt hiszem, hogy számított a hívásomra, az sem kizárt, hogy meg szerette volna várni ébren, csak éppen elaludt.

-          Ez neked meglepetés? Ez nagyon nem olyan meglepetés, amit szeretnek az emberek, ez inkább csalódás, borzalmas csalódás.

-          Várj csak egy pillanatot, mi lenne, ha elmagyaráznék mindent?

-          Hallgatlak – ilyenkor általában ledobom magam egy székre, vagy egy ágyra, de sajnos ez a környezet megnehezítette ezt a szokásomat, szóval, amíg Zachie magyarázkodott, addig én elindultam felfedezni a lakásomban lévő helyiségeket. Közben pedig próbáltam a dühömet csillapítani, több-kevesebb sikerrel.

-          Először is, gondolj bele, mi lett volna akkor, ha egy olyan lakást nézek ki neked, ami egyáltalán nem tetszik?

-          Nem hiszem, hogy ez miatt csináltad! – a lakás első ránézésre, kicsit hasonlít ahhoz az álmomhoz, amit Zach szépen elmagyarázott nekem, lehet, hogy próbált olyat választani, amiből egy olyasmit alakíthatok ki?! Mert ha igen, akkor ez rendes dolog tőle, vagyis kezdem azt hinni, de még mindig mérges vagyok, hiszen mindent nekem kell megcsinálnom, habár ha jobban belegondolunk, akkor csak olyan embereket kell találnom, akik megcsinálják az elképzelésemet, de az is nehéz feladat, rettentően nehéz. Vajon milyen lenne az életem a „jóakaróim” nélkül? A helyes válasz pedig az, hogy egyszerű, szóval nincs esélyem egy normális nyugodt életre még akkor sem, amikor olyan messze vagyok a szeretteimtől, mert az ő kezük még ide is elér, ahogy látom, és érzékelhetem.

-          De igen, ez miatt, jól figyelj ide Amabel, nekem honnét kellene tudnom, hogy te milyen lakásban szeretnél élni? Ezt senki más nem tudja rajtad kívül, csak te, szóval nem találhattam volna tökéleteset, éppen ezért, adok neked egy alapot, és majd erre felépítheted a váradat – eléggé nagy alapot adott– Most pedig ha nem haragszol meg, visszafekszem aludni…

-          De, várj! – mihez kezdjek? Azt sem tudom, hogy hogyan indítsam el ezt az egész folyamatot.

-          Még nem fejeztem be, kérlek, engedd, hogy végig mondjam – emelte meg egy kicsit a hangerejét – Nos, én visszafekszem aludni, te pedig menj fel az emeletre, és az egyik szobában találsz egy nagy borítékot, ebben leírtam mindent, majd ha elolvasod, akkor megérted, hogy mi az a minden.

-          Te? Itt? Mikor? Hogyan? – ezt nem értem, hogyan lehet a lakásban olyan boríték, amit ő hagyott itt?

-          Ott minden kérdésedre megtalálod a választ, most pedig megyek, szia, és jó munkát! – letette, még mielőtt válaszolhattam volna.

Ha a lakás fel lesz öltöztetve fantasztikus lesz, úgy érzem. Ahogy beléptem az ajtón, egy nyitott térben találtam magam, ahol, pedig ha végig megyek, majd balra fordulok, a konyhába ütközöm, vagyis csak a konyhapultba, amiben kettő olyan rész van, mint az éttermekben, kávézókban, hogy le lehet csukni, de fel is lehet nyitni a munkalapot, hogy ne kelljen mindig körbe menni, ha be szeretnék lépni arra a területre. A konyhából nyílik egy ajtó, ami egy keskeny és hosszú szobába enged bekukkantani, valószínűleg ez lesz a kamra. A konyhából és a nappaliból egyaránt a folyosóra tudunk lépni, ami a bal oldalunkon két ajtót tár elénk, kinyitottam a hozzám közelebb lévőt, és egy kicsinek nem mondható szobába léptem, de nem láttam, hogy át lehetne lépni egy fürdőbe, ez kicsit furcsa. Majd ugyan ezt eljátszottam a másiknál is, a tapasztalatom itt sem volt másképp, de amikor azon kiléptem, szembe találtam magam egy ajtóval. Vajon az lesz a fürdő? Kérdésemre megkaptam a választ, amint beléptem, és igen, ez volt a „földszinti” fürdő. Vagyis inkább az lesz majd, ha elkészül, igaz, hogy a fontosabb dolgok már be vannak szerelve, de lesz még vele dolgom, az biztos. Amikor végigjártam ezt a szintet, az utam a lépcsőhöz vezetett, ami pontosan a lakás közepén volt, a konyha, a nappali és a folyosó határolta, az utóbbi oldalon lehetett rá fellépni, amikor felmentem egy kisebb előtérben találtam magam, ami a lépcsőt fogta közre, és amiről rá lehetett látni a nappalira, ha viszont megfordultam, újabb három ajtót figyelhettem meg. Nagy valószínűséggel valamelyikben benne van a boríték, és ezek közül valamelyik majd az én hálószobám lesz. Sorban bementem mindegyikbe, mind a háromhoz hozzá tartozott egy fürdőszoba, és egy szoba nagyjából akkora volt, mint lent a két szoba összevetve, talán valamivel kisebb, de nem sokkal. Nem is tudom, hogy minek nekem ekkora terület, hiszen, bőven elég lenne ennek a fele, sőt még talán az is sok lenne. Az utolsó szobában találtam arra, amire Zachie utalt, a boríték rengeteg papírt rejtett, gondolom a ház iratai és levelek, amiket ő írt, mégpedig kézzel, ez hihetetlen…

„Szervusz Amabel,

tudom, hogy nagy valószínűséggel már beszéltünk, még akkor is, ha nálam hajnali három van, vagy volt, attól függ, hogyan nézzük, de az a lényeg, hogy gonosz voltál, mert nem hagytál nyugodtan aludni. Remélem, észrevetted, hogy ezt most kézzel írom Neked (bízom abban, hogy el tudod olvasni), szóval ne hogy azt merd mondani, hogy nem foglalkozom veled. Abban biztos vagyok, hogy ha beszéltünk, akkor sikerült olyan dolgot elárulnom, ami működtetésbe hozta az agyacskádat, szóval most rengeteg kérdés van benned, amire én nem válaszoltam, mert ÁLMOS voltam, na meg persze egyszer már leírtam. Milyen kérdések foglalkoztathatnak most? Lássuk csak… Először is, miért pont ezt a lakást béreltem ki? Azért, mert így legalább Te varázsolhatod olyan otthonná, amilyenné szeretnéd, tudom, hogy ez nehéz munka lesz, de kapsz segítséget, ezt ígérhetem, és majd rá is jössz a levél által, hogy hogyan is gondoltam ezt. A másik kérdésed, pedig, hogy vajon hogyan került ez a levél a kezedbe, egyszerűen, amíg Te Magyarországon voltál, én ellátogattam Svédországa egy-két hétre, hogy elrendezzek Neked pár apróságot. Így ezt a borítékot is én tettem Neked oda, na meg persze még lesz olyan dolog, amit hátra hagytam… Azt hiszem a legfontosabb most az, hogy az ideiglenes szálláshelyedre menj, ami pedig a Nobis Hotel lesz, le van már foglalva, már csak be kell jelentkezned. Sikeresen elbújtattam egy másik levelet a szobában az egyik szőnyeg alá, hogy a takarítás során ne hogy el tudják tüntetni, szóval, majd ott is találsz egy levelet, abban pedig egy úgymond következő utasítást!

Jó utat, vezess óvatosan, és majd ha nálam nappal lesz, nyugodtan hívj fel, de azt már előre elmondhatom, hogy nem fogok mondani semmit sem, amit már egyszer leírtam, na szia!”

Na ne, most komolyan? Levelek, tőle, kézzel, nekem, itt, Svédországban, a lakásomban? Ez érdekes, nem gondoltam volna, hogy annyira unatkozott a nyáron, hogy nekem találjon ki „feladatokat”, meg persze magának is, hiszen az biztos, hogy a nyakára fogok járni. Még szinte most is hihetetlen, hogy ennyire ismer, hiszen úgy tettem, ahogy írta és azok a kérdések kavarogtak a fejemben, amit ő is leírt, habár nem hiszem, hogy ennyivel elintéztük volna a dolgokat. Mindenesetre azt hiszem, hogy jobban járok, ha azt teszem, amit mond, vagyis ír, mert nem hiszem, hogy rosszat akar nekem, hiszen akkor már a föld alá süllyeszthetett volna, de nem, eljött csak azért ide, hogy megnehezítse a dolgomat, de felfoghatjuk úgy is, hogy egy kis szórakozást szánt nekem úgy, hogy ő is tudja, hogy mit csinálok akkor éppen. Egyszerűen mondva irányít, nem képes elengedni, pedig el kellene, így nem egy könnyen fog kialakulni a dolog vele és Kattel, pedig ki kellene, mert az jobb és egyszerűbb lenne mindenkinek. Nekem most pedig egyetlen egy dolgom van, elindulni a hotelbe, kikerestem azt a papírt, amire a cím volt írva, majd összeszedtem az összes irományt, ami a leendő hálószoba padlómon volt kiterítve, mert úgy mégis csak jobban átláttam az összeset, mint ha a kezemben rakosgatnám ide-oda őket, a levelet a földön törökülésben olvastam végig, azt, amit Zach írt, majd amikor megbizonyosodtam afelől, hogy minden visszakerült a borítékba, elindultam az autómhoz. Még szerencse, hogy lent hagytam a bőröndöket, mert cipelhettem volna vissza őket. Most okosabb voltam és lifttel mentem le. Közben végig gondolkoztam. Minden másodpercben más járt az eszemben, Jesse, a lakás, Eric, az iskola, Justin, a házalakítás, a filmek, a beilleszkedés, a város, Eric, a zenék, a család, a barátok, a nemsokára bekövetkező honvágy, és minden más, ami éppen bevillant az agyamba. Néha teljesen kikapcsolnám magamat, mert úgy érzem azokban a percekben, hogy túl sok mindenre gondolok, és nincs időm rájuk, ezért pár másodpercben lerendezem őket, ami nem a legjobb megoldás, szóval mostantól fogva nem gondolkozom, ha mégis maximum egy, vagy két dolgon, és mindenen alaposan, nem pedig futtában. A GPS szerint már nem vagyok messze a célállomástól. Kezdem azt érezni, hogy Zachtől nem fogok tudni elszakadni, még a több ezer kilométer sem tud közbeavatkozni a barátságunkba, mert igen, azok vagyunk, nem pedig szerelmesek, igaz, hogy az utolsó csókunk mámorító volt, de nem szabad erre visszagondolnom, mert az csak egy kis képzelődés, mondhatni próba volt arra, hogy szeret-e Zach, és az derült ki azon az estén, hogy nem, és lehet, hogy abban a percben úgy éreztem, hogy tovább szerettem volna őt érezni, de most már örülök annak, hogy kiderült az igazság, mert így mind a ketten mondanám, hogy új életet tudnánk kezdeni egymás nélkül, de az hazugság lenne, mert egyrészt egyikünk sem kezd új életet, és nem fogunk elszakadni, itt vagyunk egymásnak, a XXI. században élünk a technika világában, ahol van telefon és internet, és egyéb más kütyük, amik segítik a kapcsolattartást. Sikerült legalább tíz percig az, hogy csak egy dolgon gondolkoztam, ez már haladás, most pedig nézzük meg, hogy hova is küldött Zachie.

Az épület világossárga színű, négyemeletes, és szemet gyönyörködtető, pedig egyszerű, mégis elvarázsolja az embert. Kíváncsi vagyok, hogy vajon hogyan nézhet ki este, amikor az összes ablakban ég a villany, és  egy kis világosságot kölcsönöz a szomszédos környéknek. Azt hiszem, hogy valamelyik este teszek majd egy esti sétát, hogy láthassam. Amint beléptem az előcsarnokba, egy családias, ugyanakkor rideg térbe láttam bele. Nem volt színesnek mondható, mégis hangulatos a maga fekete-szürke-fehér színkitöltésével. A recepciós pultnál bejelentkeztem, megkaptam a kulcsomat, majd még mindig a látvány fürkészése közben elindultam a lépcső felé. Amikor felértem a szintemre, ami a második volt, elindultam megkeresni a szobámat. A bőröndöket még nem hoztam fel, a lakásügyből következtetve bármi kitelik Zachie-ből, szóval, ha mindent rendben találok, majd az egyik hordár segítségével felcipelem őket. Amikor beléptem a szobába, észrevettem, hogy ezt is, úgy mint az előteret, sötét színek uralták, de közben meg bújt egy-két világos tárgy is a térben. Az első utam a szőnyeghez vezetett, de első próbálkozásra nem találtam semmit, a másodiknál viszont sikerrel jártam…

„Szia Ama,

tisztában vagy azzal, hogy ugyan abban az ágyban fogsz aludni, amiben én is pár héttel ezelőtt?Az már más kérdés, hogy az ágyneműt már biztos, hogy kicserélték, viszont ha erősen odaképzelsz, még talán az illatomat is érezheted… Na jó, semmi köze annak a képzelgéshez, tényleg érezhetsz, vagyis nem engem, hanem a parfümöm… Oké, nem érezhetsz semmit, mert nem hiszem, hogy képzelődnél, és ami még ennél is fontosabb, nem használok parfümöt, elég volt nekem a tiéd a kocsimban, biztos vagyok abban, hogy még most is lehet érezni. Na de, amiért írok most Neked, az a lakással kapcsolatos. Nagy valószínűséggel nem tudsz semmit a lakókról, igazából én sem valami sokat, egyedül a szembe szomszédoddal találkoztam, de csak vele is azért, mert pont rá volt szükségem. Mia Woll Oliver, belsőépítésznek tanul, idén fog majd végezni, az apja építész, ha jól tudom, az ő cégük az első az országban, szóval gondolhatod, hogy van pénzük, és az sem kizárt, hogy tehetségük. Miával sikerült találkoznom a nyár folyamán, megbeszéltem vele, hogy segít Neked a lakást berendezni, vagy lefesteni, ahogy gondolod, szóval mindenben számíthatsz rá ezzel kapcsolatban. Aranyos lány, szerintem jól ki fogtok jönni. Most pedig menj le a bőröndökért, majd pakolj ki, és utána indulj vissza a lakásodhoz, de ne hozzád menj, hanem a veled szemköztihez, Mia tudja, hogy érkezel a mai nap folyamán.

Megint csak azt tudom mondani, hogy jó utat és vezess óvatosan!

Kíváncsi vagyok/leszek majd arra, hogy hogyan sikerült a találkozó, szóval ne félj megnyomni a hívás gombot…”

Nos, azt hiszem, hogy meg van a mai programom. Úgy tettem, ahogy Zachie mondta, kipakoltam a fontosabb cuccaimat, természetesen az Eric és Jesse párnámat, és persze Fülest, Őket elhelyeztem az ágyon. A többi dolog meg lényegtelen, azokkal majd akkor bíbelődöm, amikor visszaérek. Elindultam lakásomhoz, vagyis most nem éppen oda, hanem Miához, kedves neve van, kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg igaza lesz a srácnak és jól ki fogunk-e jönni…

Ma már harmadszorra járom végig ezt az utat, talán Zach célja az is, hogy jobban megismerjem a környéket? Az út során sikerült csak Ericre, Jesse-re, Adamre és Cody-ra gondolnom, azt hiszem, hogy ezt betudhatom fél sikernek. Hogyan vágjak vissza Zachie-nek, amiért megnehezítette az ideköltözésemet? Mennyire mélyre ássak a bosszú során? Ezt még ki kell találnom, de majd csak akkor, ha már beköltöztem a lakásba.

Uhh Amabel, még alig fogtad fel, hogy itt vagy Svédországban, de már teendőid vannak. Gratulálok hozzá, ajánlom, hogy jól csinálj meg mindent, mert különben nem leszünk így jóban. Zachel majd ráérsz akkor foglalkozni, amikor lesz időd rá, tudom, hogy rá mindig van időd, hiszen mindenre van… És mi lenne akkor, ha mindent normálisan, részletesen átgondolnál, mert ez a ló futtában való kigondolás sohasem jelent jót, gondolkodj mindig ésszerűen és alaposan, talán úgy egy kicsit le is nyugszol, mert ez a sok sztár is teljesen elveszi az összes eszedet… Fantasztikus, már megint magamban beszélek. Miért van ez? Igaz, hogy tőlem bármi kitelik, aki a filmekhez, a történetekhez, a párnáihoz és a plüss állatához beszél hangosan, azt hiszem, azoktól az emberektől - tőlem - minden kitelik, de viszont ennek van egy jó oldala is, mindent meg tudok magammal beszélni, most viccelek? Megbeszélni? Soha az életben, hiszen mindenre tudok felhozni érvet, és természetesen ellenérvet is, éppen ezért van nekem otthon Zach, hogy próbáljon a normális élet felé vezérelni, hogy ne marcangoljam szét a bensőmet egy-egy harc alatt.

Míg én azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy őrült vagyok, elérkeztem a célállomáshoz. Felmentem lifttel, majd bekopogtam ahhoz a személyhez, aki remélhetőleg tud majd segíteni nekem otthont teremteni a jelenlegi üres és rideg lakásból. Nem kellett sokat várnom, és az ajtó előtt szöszmötölésre lettem figyelmes, majd pár pillanat múlva ki is nyílt az ajtó. Egy nálam kicsit magasabb, vörös hajú, mosolygós arcú és szemű lány nyitott ajtót, az első másodpercekben kicsit meglepődött formát öltött magára, majd amikor megszólaltam, mindjárt elmosolyodott.

-          Szia, Amabel Maynet vagyok.

-          Á, szia! Már vártalak! Én Mia W.O. – fogtunk kezet – Gyere beljebb.

-          Én igazából arra gondoltam, hogy elmehetnénk ebédelni – néztem rá az órámra, hogy megbizonyosodjak az időről. Kell pár nap arra, hogy átálljak erre az időzónára, egy-két héttel is ugyan ebben voltam, de sikerült otthon visszatérnem a normális kerékvágásba, itt pedig megint kezdhetem előlről, kell nekem ugrálni a kontinensek között, látszik, hogy ezt is alaposan átgondoltam – csóváltam meg a fejem.

-          Persze, jó ötlet, már épp én is ezen gondolkoztam, de amíg elkészülök várj meg a nappaliban – elállt az ajtóból , hogy be tudjak menni. Amíg ő felment az emeletre, én addig körbepásztáztam szememmel a helyiséget. Pompás, hangulatos, és nagyon meleg színek uralták az egészet. Legfőképp a narancs, citrom és a barack színei harmonizáltak egymással. Nem kellett sokáig várnom, gyorsan elkészült – Kész is vagyok, ne haragudj a várakozásért. Mehetünk?

-          Természetesen – amint átléptük Mia ajtajának küszöbét, megszólalt a telefonja…

-----------------------------------------------

Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok a lakáshoz, vagyis ahhoz, hogy Zach egy teljesen üres lakást intézett Amabelnek... Szerintetek ki lehet az a valaki, aki Miának telefonált, van valami sejtésetek? :))

Gondolom már minden Saadeista hallotta a hírt, miszerint Eric és Molly szakítottak, ez engem lesokkolt, belőletek milyen reakciót váltott ki a hír?