40. fejezet - Explosive love Part I.

Sziasztok! :)

Éjjel, amikor megnéztem az állást, biztosra vehettem, hogy szeretnétek ilyen formában ezt a fejezetet, szóval itt van. :)
Remélhetőleg 15:01 perc van, tehát az időzítés megfelelően működik. A fejezet hosszú lett, szóval csak akkor állj neki, ha van időd. :D Figyelj arra, hogy éppen melyik szemszöget olvasod, mert nálam is előfordult, hogy éppen Ádám szemszög volt, de Ericként írtam, de nyugi, kijavítottam. :D Zenét most nem hoztam, ne haragudjatok, de szerintem nem ártana, ha egy egész albumot elindítanátok az olvasáshoz. :)
Bízom abban, hogy nem lett nagyon rossz a fejezet, de ezt majd eldöntitek Ti. :)

Puszillak, és imádlak Titeket, adadel <3

Explosive love

/Amabel szemszög/

   Pontosan egy éve, tíz hónapja és három napja láttam meg először Eric Saade-t – igaz, akkor még csak az interneten keresztül –, aki most történetesen a barátom. Itt áll mellettem a repülőtéren és semmi esetre sem szeretné elengedni a kezemet. Pedig muszáj lesz neki, igaz, én sem dobódom fel még csak a gondolatára sem; de pár nap és újra láthatjuk egymást. A kapcsolatunk nem indult zökkenőmentesen, sőt, simán mondhatjuk, hogy minden volt, csak sima, egyenes és egyszerű nem.

   Most viszont úgy érzem, hogy ennél már keresve sem találhatnánk boldogabb, viccesebb, őrültebb ösvényt. Kellett egy kis idő, amíg egymásra találtunk, de végül sikerült. Ezért bizton állíthatom, hogy megérte minden egyes percet az imádatomból és a bosszúságomból a srác felé irányítani. Határozottan megérte, ennél jobban nem is sülhetett volna el.

   Ezért is gondolom néha azt, hogy ez csak egy álom, túl szép, hogy igaz legyen.

-         Saade, szakadj már le a lányról! Miattad fogja lekésni a gépét! – rivallt rá Molly.

   Egyszerre voltam rá mérges és hálás is. Hisz’ magamtól biztosan nem hagynám itt a srácot. Szavait nyomatékosította egy hatalmas rántással, ezért Ericnek muszáj volt megszakítania összekulcsolt kezeinket, most pedig így mindketten árválkodhatunk.

   Molly éppen ezért kísért minket ki. Biztos volt abban, hogyha csak ketten jövünk, nem kerülök fel arra a gépre, melyet már hetek óta kiválasztottam, na meg amelyiken már várni fog az unokatestvérem.

-         Jól van, jól van, megyek már – mosolyogtam rájuk haloványan, Eric arcára gyorsan dobtam még egy puszit, majd elindultam, ezzel pedig egy lépéssel beljebb kerültem a beszálláshoz.

/Molly szemszög/

   Hat nap. Hat nap, melyet nem töltenek együtt. Persze, eljött a világvége. Roskadjunk magunkba és siránkozzunk, hisz’ ennél jobban biztosan nem tudjuk elütni az időt. Minek is tennénk? Az olyan túlságosan hétköznapi lenne. Egyáltalán nem vár minket a család, árvák vagyunk, nem a szeretteinkkel töltjük az ünnepeket, be leszünk gubózva és tévét nézünk, pizzát zabálunk, és várjuk, hogy utazhassunk Amáékhoz. Magányosan és unalmasan fogjuk tölteni az ünnepeket… na persze!

-         Eric, ha nem szeded össze magad, kiraklak az út szélén és gyalogolhatsz haza – próbáltam fenyegetőzni, csak éppen van egy kis bökkenő.

-         Oké – pillantott rám egy pillanatra, majd megforgatta szemeit. Na igen, az nem számít, hogy ő vezet, nem pedig én.

-         Ne legyél már ilyen fába szorult féreg! Nem örökre ment el, pár nap és újra látod! Amúgy meg te voltál olyan elfoglalt az utóbbi hetekben, hogy alig voltál vele – vágtam fejéhez az igazságot.

-         Hé, a rajongóim számítanak rám, és a semmittevéssel nem fogok meggazdagodni sem érzelmileg, sem anyagilag – jogos.

   De akkor ne rinyáljon itt nekem, foglalkozzon inkább a sikerével, nehogy már ne tudja lekötni magát egy kis időre. Ezek a férfiak, az őrületbe kergetnek! Egyik sem jobb, mint a másik. Will még elmegy (Mia képes vele bánni), de a többi gyagyástól néha tényleg megfájdul a fejem.

-         Mit mondtatok, hány órás az út? – szakította meg gondolatmenetemet. Jobb is, legalább nem fárasztom magam a róluk szóló kósza gondolataimmal.

-         Kettő és fél óra, talán kicsit több. Miért? – kérdeztem unottan. Biztosan valami bugyuta felvetés fogalmazódott meg a buksijában.

-         Csak kíváncsi voltam arra, mikor hívhatom fel – na, itt egy magas labda, szereznem kellene egy jó erős pontot ellene.

-         Szerintem felesleges, most biztos jobban elvan nélküled, már most a családjával van, és te is nagyon jól tudod, hogy mennyire imád velük lenni – mosolyogtam rá negédesen.

   Láttam, hogy kezével szorosabban fogja a kormányt, bánthatják, és egyben idegesíthetik a szavaim. Egy kis szín az amúgy unalmas életembe. Haha.

-          Ez gonosz volt, Molly – sziszegte kínzottan.

-         Tudom – nevettem fel. – Tudod, Saade, feljebb sorolom magamat nálad, mert nálam keresve sem találhatnál jobbat, aki képes lealázni téged – hitetlenül rám emelte szemeit, melyeknek a pillantására egyszer képes voltam elalélni, majd horkantott egy nagyot.

   Győztem, megint! Néha azért lehetne méltó ellenfelem is, az összes srác fülét lerágtam már.

   Friss húst kívánok.

-         Na nem mondod, te kis tündéri kislány? – mondta kicsit sem kedvesen.

-         Ne gúnyolódj velem, mert megbánod – villantottam rá tündéri mosolyomat, sőt, még szempillát is rebegtettem mellé.

   Aranyos, imádnivaló és legyőzhetetlen vagyok.

/Danny szemszög/

-         Most mit is csinál pontosan? – kérdezte Mia Ericet figyelve, Molly-tól és tőlem.

-         Relaxál – szakítottam el tekintetemet a tévé képernyőjétől, majd szépen illedelmesen válaszoltam a lánynak.

-         Fogjuk rá, de igazából számolja a másodperceket – rántotta meg Molly vállait, majd ledobta magát mellém.

   December huszonhetedike van, az őrület eltűnt, már csak a karácsony utóhatását lehet mindenfelől érzékelni. Ma ért mindenki haza a családjától. Azt gondolhatnánk, hogy százszázalékosan kipihentük magunkat, de sajnos nem így van. A családi beszélgetések és persze a veszekedések kiszívták az összes energiánkat. Sebaj, gyorsan regenerálódunk majd.

   Holnap pedig kezdődik az újabb roham.

-         A másodperceket? – vonta fel szemöldökét.

-         Aha, méghozzá kétszeresen, azokat, mióta nem látta Amát, és azokat is, amikor újra látni fogja őt – felröhögtem. Ezt a puhány csávót! Kész vicc.

-         És mióta ül így mozdulatlanul? – foglalt helyet Mia is, tekintetét le nem véve Saade-ról.

-         Ó, csak fél órája – legyintett egyet a boszi. – Megéhezett szegényke, és nem akart éhen halni, ezért bevágott egy egész pizzát.

-         Akkor annyira nem is szenved – nyugodott meg. Nem is értem minek parázott ennyire, túlságosan félt minket, anyáskodó. De legalább vigyáz ránk. – Bepakoltatok már? – nézett sorban bele a szemünkbe, kivéve Ericébe, aki kitartóan a telefonja kijelzőjét bámulta.

-         Én nekiálltam, Danny az utolsó percekre tartogatja, Ericnek pedig már oda van készítve az ajtaja mellé – mutatott a bőröndre.

-         Tényleg, észre sem vettem, a melankólia már az első pillanatban megcsapott – nevetett fel vele együtt Molly is. Én nem tartottam annyira viccesnek, ezért inkább visszatértem a filmhez.

-          

    Valami vígjátékot sugároztak éppen, amikor arra kaptam fel a fejem, hogy a két lány egy bizonyos Zoé-ról beszél. Úgy látszik, nem fogok unatkozni az elkövetkezendő napokban…

/Amabel szemszög/

   Ez volt a hatodik nap, amit együtt töltöttünk az egész családdal. Naponta százszor kikészítettük egymást, állandóan piszkálódtunk, de eközben végig nevettünk a másikon. Most pedig eljött az a pillanat, amikor az idősebb generáció elmegy, és itt hagyja a fiatalokat hőbörögni, igaz, kelletlenül, de bíznak azért bennünk annyira, hogy ránk merjék hagyni a házat. Kellett egy kis noszogatás, de végül mégis sikerült.

-         Vigyázzatok magatokra! A házat ne gyújtsátok fel! Ha bármi baj van, hívjatok, pár óra és itt vagyunk! – nézett rajtunk végig Ádámék anyuja, előtte meg a mi anyunk, ő előtte pedig a nagyiék. Szerencsére a férfiak nincsenek prédikálós kedvükben, egyszerűen beszálltak a volán mögé, és szépen türelmesen várják a család női tagjait.

-         Úgy lesz – bólintottunk mindannyian és közben édesen mosolyogtunk. Egy órája tart már ez a búcsúzkodás. Látom a srácokon, hogy kezd elegük lenni. Mondjuk már én is örülnék egy kis nyugalomnak.

-         Épségben érjetek haza! – öleltem meg őt még egyszer utoljára, majd elkezdtem az autó felé terelni. Miután rácsuktam az ajtót, hallottam, hogy a fiúk kifújják a levegőt.

-         Szabad a pálya – suttogták, pedig már hallótávolságon kívülre kerültek percek óta.

-         Let’s party! – kiáltotta el magát Ádám.

   Mivel reménykedtünk abban, hogy nem fog sokáig tartani az elválás, mindenkin csak egy pulcsi volt, ami miatt eléggé kihűltünk. Ha egyikőnk sem fázik meg, hihetetlenül szerencsések vagyunk.

-         Még mindig nem tudom, miért maradtam itt veletek – sóhajtotta Flower, majd egy szemforgatás közepette besétált a meleg helyiségbe.

-         Gyerünk! – csapta össze mancsait Jason. – Menjünk síelni! Ki jön? – kórusban megszólalt mindenki, majd drága unokatestvérem elrontotta a pillanatot.

-         Asszony, nyomás vacsorát készíteni! – szegezte nekem a szavakat. Én pedig csak megilletődve bámultam rá. Mégis hogy képzeli ezt? Mi vagyok én, hm… a szolgája? Na abból nem eszik.

-         Bocs Sweety, nincs kedvem, síelni megyek – indultam el, hogy magamra vehessem az overálomat.

-         Azt akarod, hogy éhen haljunk?! – nézett rám kiskutyaszemekkel. Mondjuk ezzel nem hat rám, a hosszú évek soron megtanultam kezelni a srácot. Meg ez csak egy álca, belül teljesen élénk, alig várja, hogy elengedhesse azt a hatalmas vigyort, ami a szája sarkában ül.

-         Nem fog senki sem éhen halni, tele van a hűtő – rebegtettem meg szempilláimat, majd a hosszú, immár újra barna hajamat átdobtam a vállaim fölött, és faképnél hagytam a hápogó Ádámot.

-         De nem hideg kajára vágyom vacsorára – duzzogott mögöttem, mint egy öt éves, pedig már jócskán a huszadik életévét tapossa.

-         Akkor csinálj magadnak valamit – folytattam tovább az utamat a ház hátsó bejáratánál lévő szobához.

   Direkt van egy külön helyiség, ahol a vizes ruhákat vesszük le – majd azok meg is száradnak, mert jócskán fűtünk benne; lényegében az a mosókonyha –, mert nem szeretik a felnőttek, ha az egész padló úszik. Meg lehet érteni őket, én is örülök annak, hogy nem kell félpercenként felmosni.

   Az épület teljes egészében fából épült, hatalmas ablakokkal, ami miatt minden aranyló fénysugárban tündököl. A földszint hatalmas belmagassággal rendelkezik, itt található a modern konyha mindennel felszerelve, a dühöngőnk és a nappali, amelyben egy nagy, hatalmas meleget árasztó kandalló pihen. Állandóan magához vonzza hideg, átfagyott testünket. Mikor körbeüljük egy forró csokival, simogatóan felmelengeti bőrünket.

   Az emeleteken a szobák és a fürdők találhatóak, oda általában csak aludni megyünk fel. A havasi levegő kiszívja az energiánkat, szóval éjjel olyanok vagyunk, mint a téli álmot alvó medvék. Napközben őrültek vagyunk, éjjel pedig mint a fejbe kólintott prérifarkas a Kengyelfutó gyalogkakukkban.

-         Leszel oly szíves, és abbahagyod Ádám ezt a hisztit? – kérdezte drága unokahúgom a bátyjától. De azért a pár méter távolságot megtartotta, hiszen a kiskori szokásuk, miszerint állandóan csipkelődnek, néha verekednek, még mindig megmaradt.

-         Nem – ezt a diplomata választ!

-         Amácska, én a helyedben beállítanám főzni – kacsintott rám, majd futólépésben otthagyott minket.

-         Zoécska, én a helyedben gyorsabban menekülnék! – kiáltottam még utána. Egyrészt, most vágott fát a bátyja alá, aki nemhogy csak hisztizik, hanem most már dühöng is. Remek. Másrészt, megint leamácskázott. Nem szeretem, de a lányt igen, szóval majd lerendezzük valahogyan békésen.

-         Szóval, te nagy szamár, szeretnél főzni? – úgy érzem hosszú, és füstölgő (és nem, nem a kaját fogjuk leégetni, hanem egymás idegeivel fogunk játszani) estének nézünk elébe; de legalább meleg vacsival várjuk a svédeket.

-         Ezt meg sem hallottam – mondta fojtottan, majd elkezdte levenni magáról a már félig felrángatott overált, én is így tettem. Pedig legszívesebben mennék síelni, de nem, nem lehet, mert a gyagyás hasa közbeszól. Ezt az elkényeztetett pasit! Pedig New York-ban nincs senki, aki megfőzne neki, szóval fogalmam sincs, hogyan lehet még életben.

-         Oké! Mit csináljunk? – dobbantottam egyet a lábammal, miközben csípőre vágtam a kezeimet, amikor beértünk a konyhába. Tanácstalan vagyok, körbe-körbe forgolódom, miközben Ádám csak unottan lapozgat egy magazint a bárpultnál. Hú de kényelmesek vagyunk.

-         Úgy érted, hogy mit fogsz elkészíteni? – nézett rám fél másodperc erejéig. Ha nem lenne az unokatesóm, és nem szeretném ennyire, már rég kivágtam volna az ablakon.

-         Nem, pontosan úgy értettem, ahogyan feltettem – léptem a telerakott hűtőhöz, amit ki is nyitottam –, szóval gyere segíteni, vagy a fülednél fogva foglak ideráncigálni.

   Nem hiszem, hogy a szavaim tették meg a hatást, miszerint fogta magát, és nekiállt segíteni, csak éppen látta, hogy mennyire döntésképtelen vagyok az ételt illetően, és nem szeretne hoppon maradni, ezért ahelyett, hogy még szórakozott volna rajtam, segített. Néha azért vannak jó pillanatai is. Már javában a vége felé tartottunk, amikor eszembe jutott a magyar barátnője, és mivel nem mondott a napok során ezzel kapcsolatban még semmit sem, győzött a kíváncsiságom, és rákérdeztem.

-         Amanda hogy van? – pillantottam fel rá paprikaszeletelés közben, csak nehogy véletlenül az ujjam legyen a következő darabka.

-         Zoé szerint remekül – mondta a tűzhely mellől.

-         És szerinted? – nem értem, miért nem a saját megállapításával kezdte.

-         Nem tudom, szakítottunk – közölte a tényt. Erről miért nem tudtam?

-         Miért? – hökkentem meg teljesen, amikor náluk voltam, olyan jól megvoltak!

-         Csak – vont vállat.

-         Kicsit részletesebben?! – mindig mindenkiből úgy kell kihúzni a szavakat. Ez annyira fárasztó! De sajnos kezdem már megszokni.

-         Nem jött össze – fordult oda hozzám, és megláttam, hogy vigyorog. Úgy tudtam, hogy direkt szórakozik!

-         Még ennél is részletesebben? – fújtam mérgesen.

-         Hát… – húzta el a száját, ezért szúrósan rápillantottam. – Az utolsó normális randik nagyon vad volt, tényleg nagyon, nagyon vad – vigyorgott kajánul, mire én csak megforgattam a szemeimet – na de, nem ez a lényeg. Egész éjjel fent voltunk…

-         Kímélj meg az apró részletektől – vágtam közbe. Nehogy minden szaftos kis jelenetet elmeséljen nekem!

-         Shh! – tette mutatóujját a szája elé, majd mikor sistergő hangot hallott maga mellől, gyorsan odafordult, és megkevergette az ételt. Nagy meglepetésemre, emellett még folytatta is a történtek elmesélését; pedig azt hittem megint noszogatnom kell. Nem mondhatni a srácot valami nagy szószátyárnak, szóval ez most kissé meglepett. – Nem jött álom a szemünkre, szóval gondolkoztunk, onnét tudom azt, hogy Amanda is úgy tett, mivel hangot is adtunk neki, tudom, furcsa egy olyan szenvedélyes aktus után olyan dolgokon rágódni, mint a jövő, viszont mi megtettük. Mivel én most itt vagyok, ő pedig otthon, gondolhatod, hogy ez a dolog nem éppen jól sült el. Igaz, ezek után még minden rendben volt pár napig, de egy pillanat alatt süllyesztőbe kerültünk. Egyik este kaptam tőle egy sms-t, amiben az állt szóról szóra, hogy „Hajnalban a hátsó ülésen ülve álmatlanul eszünkbe jut, hogy ami köztünk van, az forróbb a tűznél.” Tisztában vagy azzal, hogy szerelmes voltam belé, el voltam vakítva és azt hittem, hogy ez a kis üzenet egy újabb meghívó egy olyan izgató éjszakára, amit az imént már említettem. Hát rosszul gondoltam. Ez egy búcsú volt, mint ahogy kiderült. Nem adott választ, hogy miért szakított, tomboltam is miatta, de nem sikerült vele személyesen beszélnem, és vissza is kellett utaznom New York-ba, szóval nem tudtam a nyakára járni. Muszáj volt beletörődnöm, és végül sikerült. Igaz, még mindig szeretem, de most már nem fáj, ha arra gondolok, hogy elhagyott. Talán még az is lehet, hogy igaza volt, túl jó és élénk párost alkottunk. Felégettük a környezetünket a szenvedélyességünkkel – fejezte be, én pedig tátott szájjal bámultam rá. – Most meg mi van? – kérdezte mosolyogva, mikor visszafordult hozzám.

-         Még nem hallottalak ennyit beszélni – nevettem fel.

-         Haha, pedig néha megesik, tudod, ember vagyok – kacsintott rám, majd visszatért a kevergetéshez.

   Csendben folytattuk a munkát. Én magamba merültem, és azon gondolkoztam, hogy vajon a lány miért szakíthatott vele, hiszen nála jobb főnyereményt nem igazán találhatna, hacsak megint nem a volt pasijához ment vissza. Mondjuk, erre igazán számíthattunk, Zoé és én is megjósoltuk, mégis reménykedtünk abban, hogy összejön nekik. Ádám szeme mindig fényesen csillogott a lány közelében, sajnos Amanda részéről nem lehettünk semmiben sem biztosak, nem is voltunk, így hát koppantunk. Unokahugicámat meg kell majd szidnom, mert nem mesélte el, hogy mi történt a bátyjával.

-         Megjöttünk, parasztok! – kiabálta drága öcsém a folyosóról.

-         Látom, kinyílt a csipád kuzin – vágta hozzá Ádám. Jas-t Zachie követte, akinek fogalma sem volt arról, hogy a két majom miféle rövid bájcsevejt folytatott. Zoé vigyorgott, de ő mindig, akkor lesz furcsa a lány, ha nem lesz az arcán mosoly. A sort pedig Flower zárta, fogta a fejét, és azt mormolta megállás nélkül, hogy el kellett volna anyáékkal mennie. Nos, hugicám, késő bánat.

-         Az enyém? Kinyílt? Eddig is itt volt, csak tartóztattam magam, viszont most nincs kedvem, szóval… konyhatündér, mi a kaja? – folytatták az eszmecseréjüket magyarul. Mivel Zach egy mukkot sem értett belőle, gyorsan lefordítottam neki a lényeget, mire hangosan felröhögött.

-         Fáziskésés – nyögte be Zoé, aki most már nem a két veszekedő rokonán, hanem a rajtuk nevető Zachen szórakozott egy jót.

-         Ezt az ovis bandát – forgatta meg szemeit Flo, majd egy könyv társaságában átballagott a kandallóhoz.

-         Foglaljátok el magatokat egy órácskára, addigra elkészül a vacsora és remélhetőleg már Ericék is betoppannak – mondtam kábultan vigyorogva. Már csak a srác gondolatától is belelkesülök, igaz, elég furcsa módon.

-         Nem értettem, mit mondtál, de az Eric név és ez a bárgyú mosoly arra enged következtetni, hogy nemsokára újra találkozhatunk Saade-val – reagált le régi gyerekkori és örök barátom.

-         Ki jön kártyázni? – mivel nem válaszoltam neki, Jas megtörte a fél másodperces csendet és magához invitálta a srácokat. Flo-n és rajtam kívül mindenki letelepedett a nappaliban.

   Már javában mosogattam a koszos edényeket, tálakat, amikor Ádám belibbent a konyhába – mondjuk azért igazán segíthetett volna a rendrakásnál is –, és elkezdte kinyitogatni a szekrényajtókat. Vajon mit kereshet?

-         Ama, hol van a barbecue szósz? – tudakozódott már akkor, amikor az összes mozdítható dolgot elemelte a helyéről.

-         Nincs – adtam meg az egyszerű választ.

-         Ama, hol van a barbecue szósz? – kérdezte újra. Mi az, újonnan süket lett? Mi történt ebben a negyed órában?

-         Mondom, nincs – feleltem kicsit hangosabban.

-         Ama, hol van a barbecue szósz? – pöppet ingerült volt már a hangja, de az enyém sem hangozhatott másképp.

-         Ha még egyszer megkérdezed, megpofozlak – mosolyogtam rá negédesen, akkor fújt egyet, majd vett egy óriási levegőt, és csak azért is feltette újra.

-         Hol van a barbecue szósz?

-         A boltban – vontam vállat, majd hátat fordítottam neki.

-         A boltban?! – hőbörgött.

-         Aham, mivel senki sem mondta, hogy azt is kell vennem, nem vettem, logikus, nem gondolod? – kérdeztem unottan.

-         Én tutira mondtam, hogy kell venni! – ez már nem társalgási hangnem volt, de még nem is kiabálás, inkább csak egy hiszti, ami kezdett már az agyamra menni. Néha még Ericnél is rosszabb a srác, pedig ő sem sétagalopp.

-         Nem mondtad – próbáltam csitítani.

-         De mondtam! – na ez már nagyon hangos volt.

-         Ne kiabálj, mert ha én is rákezdek, az egész környéknek ezt kell hallgatnia – emeltem fel a hangomat.

-         De én azzal akarom enni a húst! – kis hangerőt vett vissza, de még mindig nem azzal a kellemes, dallamos hangján beszélt, amivel általában, az esetek nagy részében szokott.

-         Akkor fogd magad és sétálj el a boltig, vegyél magadnak, aztán probléma megoldva – néztem bele a szemébe, miután elfordult, gyorsan megtörölgettem a kezeimet, majd kicsit közelebb mentem a nappalihoz. – Ki kíséri el ezt az őrültet a boltba? – kérdeztem a kíváncsi szempároktól, de eggyel kevesebbet találtam, mint kellett volna. Hova tűnt Jas?

/Molly szemszög/

   Megérkeztünk. Ericen kívül csak Mia, Will, Danny és én örülünk ennek jobban. Elviselhetetlen volt már a srác. Idegesítő, hisztis, és egy igazi barom. A vegetáló állapota tegnap este megszűnt, azóta állandóan rohangál, beszél, és kikészít mindannyinkat.

   A taxink elhúzott, szóval nagyon remélem, hogy jó helyen vagyunk. Már becsöngettem, szóval percek kérdése és kiderül, hogy jó helyen járunk-e.

-         Sziasztok! – nyitotta ki Jason az ajtót. Van szerencsénk! – Gyertek csak – tárta ki szélesre, hogy be tudjunk menni. Mindannyian üdvözöltük. – A bőröndöket tegyétek csak le ide, majd Ádámmal felvitetem őket – vigyorgott, mondjuk nem értem teljesen, hogy miért, de azért vele együtt mosolyogtam –, itt nyugodtan vegyétek le a cipőt, csizmát, az egész házban padlófűtés van, nem fogtok felfázni.

-         Hogy vagy? – kérdeztem tőle, miközben Eric majdnem fellökött, olyan volt, mint egy túlpörgött mókus.

-         Remekül. És te? – támasztotta meg magát az ajtófélfánál.

-         Kit érdekel, Molly hogyan van. Ama hol van? – azon csodálkozok, hogy a bunkó gyerek eddig még nem tette fel ezt a kérdést. Nyakon csaptam, velem így nem viselkedhet, ezt normális állapotában nagyon is jól tudja, de nem árt, ha ilyenkor sem felejti el.

-         Csigavér Eric, nem hajt a tatár – kacsintott rá, rám pedig együtt érzően mosolygott. –Will, Mia és Danny csendesen beszélgettek egymással, észre sem vették, hogy legszívesebben újra kitekerném Eric nyakát. Igaz, ez sokszor lejátszódik bennem. – Bent van, Ádámmal veszekszik – mutatott a folyosó irányába. Pont abban a pillanatban meg is hallottuk a hangját.

-         Jason, elmész Ádámmal a boltba? – nem értettem, mit kérdezett, csak két nevet hallottam ki belőle. Eric egy pillanatra megdermedt, majd teljesen feloldódott.

-         Majd Molly elkíséri – kiabálta vissza – legalább összebarátkoznak. Ráférne a srácra is egy nevelés – igazán beszélhetnének legalább angolul.

-         Molly? – kérdezte, most már közelebbről.

-         Öcsisajt, kussolj! – hallottam meg egy másik dühös férfihangot.

-         Sziasztok! – köszöntött minket egy hatalmas mosollyal, amikor odaért hozzánk. Megölelgetett mindenkit, Ericet hagyta utoljára, aki ezért egy kissé bosszús volt, de amikor kapott egy csókot a szájára, azon nyomban boldogan sóhajtott fel. Végre, egy kis nyugalom van.

-         Akkor Jas, elmész vele? – kérdezte már öccsétől olyan nyelven, hogy mi is megértettük. Köszönjük, Amabel!

-         Nem – rázta a fejét, majd rám nézett. – Molly elmész vele? – kérdezte tőlem.

-         Kivel és hova? – meglepett és értetlen volt a hangom.

-         Ottan, azzal a gyökérrel – mutatott Jason a hátam mögé.

-         Miért, fél a sötétben? – kérdeztem, majd hátrafordultam. Na akkor egy kicsit megdöbbentem, kicsit dögös a pasi. Kicsit nagyon dögös a pasi.

-         Jason, ne akarj még te is felhúzni! – mondta vigyorogva. Ez egyáltalán nem illik a dühös hangjához, ami hát, nos… eléggé szexi. Tetszik, nagyon tetszik.

-         Ha még ennél is hisztisebb lennél Sweety, egy vödör hideg vízzel borítanálak le – csúfolódott Amabel, majd lökött egyet a srácon, mégpedig abba a szoba felé, amit az imént hagytunk el.

-         Srácok, ő az unokatesónk – mutatott Jas a srác felé – ma rossz passzban van, vigyázzatok vele, mivel nem ismeritek, bunkónak fogjátok találni, de ez csak egy álca, a szíve, mint a vaj.

-         Nem vagyok süket – mormogta, miközben húzta fel a bakancsát.

   Amint melegen felöltözött, lekezelt Willel, Mia arcára adott két puszit, majd Danny és Eric következett… na ez fura volt. Ugyan úgy fogott velük kezet, de még hozzátette, hogy „nem bírlak”, erre Ama hasba vágta, de akkor sem szívta vissza a mondatot, és ezt kétszer is eljátszotta, mindkét fiú után kapott egy-egy hasast.

-         Ádám, ha Molly-nak is ezt mondod, éjjel kint alszol.

-         Ez ugyanannyira az én házam is, mint a tiéd – válaszolt neki nyugodtan.

-         Akkor majd mind a ketten kint alusztok – sétált oda hozzánk egy elbűvölően csinos lány, és ha minden igaz, ezt Danny is észrevette. Szegényke. – Sziasztok, Zoé vagyok – intett nekünk aranyosan.

-         Én pedig léptem – nyúlt Ádám az ajtókilincshez.

-         Várj, veled megyek – nem árt egy kis séta. – Csak gyorsan felöltözök – és már indultam is meg a szobába.

-         Molly, komolyan, ne engedd, hogy kikészítsen, azért nem szereti az énekeseket, mert Zoét egyszer egy zenész srác megbántotta – intézte Ama felém a szavakat.

-         Én pedig még mindig nem értem, hogy miért lovagol ezen a témán – válaszolta a srác húga mosolyogva. – Én imádom az énekeseket, na meg a színészeket is, mondjuk nem annyira, mint Amabel – pont láttam, hogy Ericre kacsintott.

-         Kész vagyok, mehetünk.

/Amabel szemszög/

-         Szét fogják egymást tépni – mondta Jason.

-         Egyetértek – bólintottam egyet.

-         Miért? – kérdezte négy kíváncsi szempár.

-         Én örülök neki – válaszolt Eric mosolyogva, nem is ő lett volna, ha nem ezt mondja.

-         Eric, ne legyél már ilyen! – rótta meg Mia.

-         Gyertek, menjünk be a nappaliba – intettem egyet, majd megindultam Eric kezét szorongatva. Hiányzott, de eddig annyira lekötöttek a többiek, hogy csak most, amikor már mellettem áll és érzem andalító illatát, jövök rá a valóságra. – Amúgy azért fogják szétszedni egymást, mert mindketten igen makacsok, és erősek, és kitartóak, itt vagy egy hatalmas háború van kilátásban vagy pedig…

-         Én láttam a szikrákat! – emelte magasra kezeit Zoé vigyorogva.

-         Vagy az, amire Zoé utal – bólintottam egyet mosolyogva.

-         Fogadjunk! – mondta Eric.

-         Benne vagyok! – kiáltotta egyszerre Zachie és Jas. Zach közben köszönt a többieknek, majd a srácok elkezdtek azon agyalni, hogy mi is legyen a tét.

-         Nos, én a háborúra fogadok – jelentette ki Eric büszkén.

-         Mi pedig ellened – felelte Jason.

-         Tétek? – kérdeztem tőlük, mint bíró és hitelesítő. A többiek csak fejet csóváltak, legalábbis Flo, Mia és Will legyintett egyet, már megszokták. Danny nem törődöm hangulatot mutatott, miközben láttam, hogy a mosolygó Zoét figyeli. Nem leszünk így jóban szőkeség.

-         Ha mi nyerünk… – kezdte Zachie még mindig gondolkozva.

-         … nem találkozhattok Amáva egy hétig, mikor hazamentek – folytatta Jas vigyorogva.

-         Ebbe én nem egyezem bele – akadtam ki egy kicsit.

-         Édes, be kéne vallanod, hogy te vagy az én ujjlenyomatom – mosolygott rám szelíden Eric. Mivel a fiúk értetlenül néztek barátomra, Mia elmagyarázta nekik, hogy miért is mondta ezt nekem.

-         Ne gondoljatok a számra, egyáltalán nem kapcsolódik ide – mosolygott kedvesen –, az ujjlenyomat az emberek egyik legnagyobb gyengesége, hiszen ha valamilyen bűntényt elkövetnek, és ha az ujjlenyomat ott marad, mindjárt be lehet őket azonosítani. Ericnek pedig Amabel az egyik legnagyobb gyengesége.

-         Micsoda kis puhány vagy Saade – röhögött fel egyszerre Jas és Zach is, most is olyan, de olyan kedvesek, hogy az hihetetlen!

-         Miért? Szerintem ez aranyos – teremtette le őket Zoé. Én is vele értettem egyet, alig álltam már a lábamon, a szerelem teljesen elkábít.

-         Üljünk asztalhoz – mutattam az étkező felé –, már Ádámék is betoppanhatnak bármelyik pillanatban.

   A bolt öt perc sétára van innét, nincs nagy forgalom benne, szóval húsz perc alatt kényelmesen vissza lehet érni, ők pedig már fél órája elmentek. Hol lehetnek ennyi ideig?

   Az asztal meg volt terítve, az étel is ki volt már készítve a konyhaszigeten, már csak azt várjuk, hogy megérkezzenek, és azon nyomban tálalhatok is.

-         Na szóval, ha mi nyerünk, ti nem találkozhattok egy hétig, ha te nyersz… mi legyen? – kérdezték a fiúk fogat villantva.

-         Megy a netre egy alsógatyában, Gangnam Style-ra táncoló videó rólatok – vigyorgott a svéd énekes.

-         Nekem abból már rég elegem van – sóhajtottam fel unottan.

-         Mi benne vagyunk – nézett össze a két fogadó, majd összepacsiztak egyet.

-         Akkor minden meg van beszélve – bólintottam egyet, majd jeleztem, hogy fogjanak kezet – nagyon ajánlom Eric Saade, hogy te nyerd meg! – adtam egy csókot a szájára.

    Hihetetlen, hogy a barátom és hogy akkor csókolom meg, amikor csak szeretném. Szinte még most is alig bírom felfogni, pedig ez így van, ő az enyém.

-         Megjöttünk, parasztok! – igazán leszokhatnának a fiúk erről a köszönési formáról. Kezd már nagyon elegem lenni belőle.

-         Na végre! Mi tartott ilyen sokáig? – toltam fel magam az asztaltól. Majd amikor hátrafordultam és megláttam őket, azon nyomban ledermedtem. Mi történt?

-         Másodikáig tart! – ugrott fel ingerülten Eric a székéből.

-         Eric, most nem érdekelsz! – mondta Mia nyugodt hangot erőltetve, majd gyorsan elindult a közeledő páros felé.

-         Mi történt? – kérdezte Will higgadtan.

-         Elrepültünk Vegasba, összeházasodtunk, most pedig ölben hoztam át az arát a küszöbön – mondta enyhe gúnnyal a hangjában.

-         Barom – vágta a fejéhez Molly elfúlóan.

-         Mégis szerintetek mi történt? – kérdezte ránk pillantva, de nem várt, válaszolt a feltett kérdésre. – A kisasszony nem elég, hogy először rossz üveget vett le a polcról, amit csak a házunk előtt vettem észre, erre természetesen visszafordultunk, mert tudniillik, nem élhetek barbecue szósz nélkül; aztán, már amikor másodszorra jöttünk hazafelé, a szőkeség…

-         Barom – ismételte meg a lány.

-         Igen Molly, ezt már hallottam párszor, és most sem értek egyet veled – nézett rá, majd visszafordult hozzánk –, na szóval, hol is tartottam? Na ja, szóval Molly előttem járt öt méterrel, magassarkú csizmában, ami valljuk be elég hülyeség itt, ilyen helyen, de egy szőkétől mi mást várhatnánk?

-         Barom – fantasztikus. Még a végén tényleg Eric nyer, de szerintem túlságosan izzik körülöttük a levegő. Meglehet, hogy veszekednek, és leszőkézik, lebarmozzák a másikat, de mi, többiek, kívülállók érezzük, hogy a szavaik mögött lappang valami, mondjuk sejtésünk sincs, hogy mi, de valami akkor is megbújt ott.

-         Elesett, eltaknyolt, közelebbi ismeretséget szerzett a földdel. Hasonlóan, mint a nagyon nem szerencsés emberek, sikerült neki is kificamítania a bokáját, szóval még lábra sem tudott és tud állni. Ennyi lenne a történet – rántotta meg a vállát, majd Molly-t egyedül hagyva a kanapén, elindult a konyhába. Na ez most mondhatom, nagyon lovagias dolog Ádám.

-         Ezt elmondhattad volna egy mondatban is, mintsem teljesen kiszipolyozod Molly vérét – csattant fel Zoé. Igen, nagyon nem szereti, ha a testvére ennyire illetlenül viselkedik, és ebben teljesen igaza van.

-         Megtehettem volna, de nem tettem.

-         Akkor most Sandén nem tud járni? – kérdezte Eric kételkedve. Na most vajon mire kíván kilyukadni?

-         Nem Eric, most nem tudok – mondta egy sóhaj közepette –, de ez nem jelenti azt, hogy pár nap múlva sem fogok tudni, szóval ajánlom, hogy ne csinálj semmi olyan hülyeséget, amit megbánnál.

-         Jó – mondta, de közben mindannyian kihallottuk a hangjából, hogy pontosan ez volt a szándéka.

   Látszik, hogy imádják egymást. Így látni őket teljesen más, mint amikor anno a neten keresztül néztem róluk közös képeket és videókat. Vidámak és szerelmesek voltak. Most pedig élőben csak az egyik fél vidám, és ha ez így van, a másik vagy teljesen legyőzött, vagy pedig másodpercenként villámokat szór a szemével. Vajon mióta tarthat közöttük ez az örökös – mondanám azt, hogy kakasviadal, de ez nagyon nem illik ide – harc? És vajon mikor fog befejeződni? Simán magam elé tudom képzelni azt, hogy nyolcvan éves korukban is, amikor már mindketten mankóbottal vagy tolószékben mászkálnak, szívesen egymás orra alá törnék a borsot. Mert az kétségtelen, hogy egy erős szerelemmel indítottak, ami idővel egy olyan barátsággá alakult át, ami furcsa és egyben örökre szóló.

-         De én azért örülök ennek a lesérülésnek – mosolygott ördögien. Tudtam, hogy nem fogja tudni megállni.

-         Remélem Eric felkészültél a halálodra – sziszegte a szavakat, miközben felállt a kanapéról, és bár fél lábon ugrálva, de elindult a popsztár felé.

-         Molly, szeretnél kórházba kerülni? – kérdezte Ádám, amin meglepődtem, de azon még inkább, hogy felállt a trónjáról és odaballagott a bicegő énekesnőhöz. – Szerintem sem, szóval most szépen belekapaszkodsz a nyakamba, én pedig odavezetlek a székhez, majd leülsz, nyugton maradsz és megvárod, amíg felgyógyulsz. Utána megölhetitek egymást – biccentett egyet, majd amint Molly-t biztonságba helyezte, visszasétált az asztalfőhöz és elfoglalta méltó helyét, ami valójában az enyém, de inkább nem kötök bele most a srácba. – Ja és még mindig nem bírom az énekeseket.

-         Én pedig a nagyképű barmokat – vágott vissza M. Mily meglepő módon Saade-ról már meg is feledkezett, a srác viszont nem felejtette el, hogy az előbb rossz személyen köszörülte a nyelvét, hiszen egy ezer wattos mosollyal vigyorgott kitartóan. A többi fiú pedig felváltva nézett hol a démonra, hol pedig Ádámra. Ilyenkor vagyok aztán ám’ kíváncsi, hogy mi zajlik le a többiekben.

-         Akkor kvittek vagyunk – villantott rá egy sármos mosolyt, amelyről tudom, hogy leveszi a csajokat a lábukról, hiszen napi szinten szemtanúja vagyok ennek, ha itt, vagy akár magyar földön tartózkodunk. Nem tudom, hogy Molly-ból ez milyen hatást válthatott ki, de kicsit mintha úgy tűnt, az álcája pöppet megingott volna.

/Zach szemszög/

   Nem gondoltam volna, hogy pont Ádám fogja levenni Molly-t a lábáról – méghozzá szó szerint (is) –, mert oké, hogy Molly is nőből van. De annyira keménynek mutatja magát, hogy néha elgondolkozom azon, hogy van-e olyan férfi, aki tudja vele tartani az iramot. Amilyen csőlátású vagyok, nem gondoltam az ismerőseimre, a magyar srác pedig szóba se jött, de így, most hogy látom, milyen nyájasan mosolyog a lányra, és hogy ő erre a kis gesztusra mennyire elpirult, semmiképp sem hagyhatom figyelmen kívül ezt a kis apróságot. Nagy esély van arra, hogy Jasonnel mi fogjuk megnyerni a fogadást. Pedig nincs ellenünkre a videó sem.

-         Eszünk már, vagy mi lesz? – mindenki odakapta Flowerre a szemét, ezáltal megszakadt a szikrákkal elárasztott párocska bámulása mindenki részéről.

-         Ó, persze már hozom is – állt fel Ama –, de azért segíthetnél te is hugicám.

-         Hagyd csak, majd én – intézte Mia a szavakat, majd megindult Ama után.

-         Na szóval, ki hol alszik? – tette fel Jas a kérdést.

-         Én a nővéreddel – dőlt hátra Eric a székén fölényesen. Azért nem semmi, idáig eljutni. Nem is olyan régen még talán az én számból lehetett volna ezt hallani, most meg maga a svéd énekes, Ama kedvence, Eric Saade mondja ezt.

-         Kétlem – mosolygott Zoé.

-         Mert miért nem? – kérdezte elszontyolodott arccal.

-         Mert van egy szabályunk, miszerint csak a házastársak aludhatnak egy szobában – válaszolt teljesen nyugodt hangon Ádám. Hát ez igazából a szülők szabálya, és ilyenkor szerintem nem is kellene betartaniuk, viszont teljesen megértem a srác gondolatmenetét. Én sem szeretnék éjjel sikoltozásra felkelni.

-         Jó étvágyat! – mondta Ama, mikor már lerakták az utolsó tálakat is. – Ádám átköltözik hozzátok, és akkor Eric, Danny és Will egy szobában aludhat. Hozzánk pedig Flo jön, szóval Mia és Molly lehetnek együtt. De persze még ezen is alakíthatunk – foglalt ő is helyet.

   Nekiálltunk vacsorázni, egyáltalán nem úgy, mint illendő lenne, hiszen beszélgettünk, néhol kiabáltunk, hogy biztosan meghalljanak minket. Miután mindenki végzett az evéssel, felálltunk, majd besétáltunk a mozi szobába. A veszekedő Ericet és Ádámot otthagytuk, nem tudtak dűlőre jutni egy nagyon fontos kérdésben. ’Miért jó énekesnek lenni?’ A magyar srác teljesen ellenük van, de majd csak megszokják egymást, hiszen ha minden úgy alakul, ahogy Ama szeretné – mindig is azt hittem, én leszek a férje, de szerencsére megismertem Sunshine-t; akit nem engedtek el ide a szülei, szóval le kell majd rohamoznom a skype-ot –, akkor rokonok lesznek.

-         Nem megyünk inkább ki fürdeni? – kérdezte Jason. Tetszik ez az ötlet.

-         Hova? – hökkent meg Molly.

-         A medencébe – vigyorogtunk rá egyszerre haverommal.

-         Még jó, hogy hoztam fürdőruhát – mosolyodott el ő is.

-         Akkor ki jön? – kérdésemre Jas, Zoé, Molly és Danny felelt igennel. A többiek inkább csak nézőközönségnek jönnek ki, ha egyáltalán kidugják a fejüket a meleg házból. Megindultunk a hálószobák és/vagy fürdők felé, hogy megfelelő öltözéket öltsünk fel. Miközben elrohantunk a két vitatkozó páros mellett, gyorsan odavettettem hozzájuk is a kérdést.

-         A hóba? – szakadt el fél pillanatra a vitától Eric.

-         Nem, a medencébe – dobtan még hátra a választ, majd tovább iramodtam. Miért sejtem azt, hogy Ama is fürdeni fog? Csak egy kis noszogatás kell majd hozzá.

   Pont elkészültünk már Jasonnel, amikor Ádám is betoppant a szobába.

-         Nem bírom ezt a Saade-t – dobta le magát az ágyra.

-         Én sem bírtam – válaszoltam –, de mostanra rájöttem, hogy nem is akkora idióta. Jó párt alkotnak Amával.

-         Amabel flúgos, szóval tökéletesen összepasszolnak, de én akkor sem bírom még. Nem is a személlyel van a bajom, hanem a foglalkozásával. Nagyon nem férfias.

-         A tiéd mennyivel lesz jobban az? – kérdeztem tőle.

-         Engem inkább az érdekelne, hogy mit gondolsz Molly-ról – vágott közbe Jas. Na ja, erre én is kíváncsi vagyok.

-         Őt sem bírom – emelte fel a fejét, hogy a plafon helyett minket nézzen.

-         Aha, oké, jó – válaszolta unokatestvére.

-         Jason, te lökött vagy.

-         Nem hiszem, mert akkor én is az lennék – mondtam, majd kicsusszantunk a szobából.

-         Tutira össze fognak jönni, hülyék lennének, ha nem – erre csak helyeselni tudtam, szóval miközben ezt megvitattuk, ki is léptünk már az üvegajtón.

-         Srácok, ez a víz csodálatos – mondta Molly, mikor kibukott a víz alól. Hogy érhetett le ilyen hamar a fájós lábával? Ja tényleg, mi még beszélgettünk Ádámmal, vagy legalábbis valami olyasmi.

-         Tudjuk – ránéztünk egymásra, majd mindketten ugrottunk egy bombát. Nevetve úsztunk a felszínre.

-         Ez aztán pöpec – állt meg Eric is egy pillanatra, majd a törölközőket ledobva csobbant egyet a vízben. – Na mi lesz már Amabel, nem jössz? – kérdezte az álldogáló lányt.

-         Vigyázz, jövök! – kiáltotta el magát a házból kilépő Zoé, majd nekiugrásból mellettem ért vizet.

-         Dedósok vagytok – hallottam meg Ádám hangját is Ama mögül.

-         Mert, te nem? - vágott vissza Molly.

-         Jobban van a lábad? – kérdezte tőle, majd egy kézmozdulattal belelökte a gyanútlan Amabelt közénk. Barátosném prüszkölve és szemével villámokat szórva jött a felszínre. Eric nyomban odaúszott hozzá, és megölelte, de közben szemében lévő vidámságot nem tudta eltüntetni.

-         Tudod, erre gondolhattál volna – mondtam a lánynak nevetve.

-         Pofa be Zachie – válaszolt, de közben elnevette magát.

-         Upsz, bocsi – kiáltotta Danny, miután kiviharzott a házból és ügyesen, minden nemű lefékezés nélkül belelökte Ádámot a vízbe. A két eset abban különbözik, hogy ez nem direkt volt.

-         Te! Meghalsz! – sziszegte a szavakat miután levegőhöz jutott.

-         Ádám, nem! – szólt rá Amabel. – Ez nem volt direkt, viszont… – eddig is közeledett a srác felé, de most már teljesen elérte és megpróbálta a víz alá nyomni, hát nem sok sikerrel, a srác nagyobb Amánál. – Eric, gyere már, segíts! – kiáltotta nevetve. Barátja csak megcsóválta a fejét, majd tovább szórakozott a műsoron. – Oké, elég, feladom! – adta meg magát.

   Flower telefonnal a fülén jött ki, úgy látszik, elérkezett az első ellenőrzés.

-         Aha, anya, minden a legnagyobb rendben. Fürdenek. Ideértek. Nem, Ádám még nem evett meg senkit sem, talán nem is fog – nem tudom, mit mondott, mert nem beszélek magyarul, de az előbbi harcoló igen, meglepetésemre, le is fröcskölte Flo-t. Vajon mit mondhatott róla? – Komolyan, néha úgy érzem, mintha én lennék a legnormálisabb gyerek a családban. Rendben, szeretlek.

-         Flower, gyere csak ide – úszott Ádám a medence széléhez.

-         Abból nem eszel – mondta majd sarkon fordulva otthagyott minket.

-         Megint lehúzott? – kérdeztem a srácot, aki dünnyögve megfordult majd belevetette magát a forró folyadékba.

-         Mindig ilyen morcos? – kérdezte Molly. Nem tudom, hogy Flo-ra, vagy Ádámra értette-e a kérdését…

-         Flo igen – válaszolt Ama –, Ádámot pedig lényegében most kannibálozta le, szóval… – ütött egyet a srác vállába, aki pont mellette bukkant fel.

-         Kezdek megfőni – mondta Jas öt perces vízben tartózkodása után. Egyet kellett vele értenem.

   Fogtuk magunkat, kimásztunk a medencéből, tettünk egy métert, majd belefeküdtünk a friss, jéghideg hóba. Ama rémálma.

   A terasz úgy néz ki, hogy rögtön az üvegajtók mellett baloldalon, a hatalmas ablakok tövében két ötszemélyes kerek asztal van, melyekhez kényelmes székek tartoznak, természetesen bent az ajtó mellé ki vannak készítve a meleg pokrócok, amik ilyenkor elengedhetetlenek, hiszen teljesen átfagynának az üldögélő emberkék, még akkor is, ha jó pár réteget magukra vennének, ami mindig meg is történik.

   A bejárattól pár méterre pedig a kicsinek nem mondható medence terül el. A vize tűzforró, de mégis kellemes, ellazítja átfagyott testünket, pihentetően hat ránk. Most pedig remélhetőleg Molly lábának is jót tesz. Addig hemperegtünk a hóban, amíg Amabel milliószor ránk nem kiabált, na meg persze amíg totálisan át nem fagytunk, szóval most jöhet újra a leves. Amúgy a tér kellemesen ki van világítva, tisztára romantikus. Homályos lámpák kétméterenként, ezek között pedig kültéri fénysor. Imádom ezt a helyet.

-         Meg fogtok fázni – jelentette ki Amabel.

-         Az évek során egyszer sem lettünk betegek – válaszolt Jason nyugodtan.

-         Nem most fogjuk elkezdeni – erősítettem meg.

-         Ki kér forró csokit? – sétált ki Mia. Szerintem ez egy felesleges kérdés volt.

-         Mia, én… – kezdte el Eric, de a lány félbeszakította.

-         Igen, tudom, te kakaót kérsz – válaszolt neki, majd amikor megbizonyosodott abban, hogy mindannyian kérünk a melengető nedűből, otthagyott minket.

   Egyesével másztunk ki a forróságból. Én az utolsók között voltam, ezért szerencsére pont láthattam, hogy az utolsó előtti Ádám hogyan emelte ki Molly-t a vízből. Nagyon cukik, hah így én nem beszélek!

   Itt lesz valami, és nyerni fogunk. Imádok győzelmet aratni.

/Eric szemszög/

   Arra ébredtem, hogy valaki mászkál a folyosón. Nem tulajdonítottam valami nagy hangsúlyt ennek, fejemre húztam a párnát, majd folytattam tovább a szunyókálást.

  Legalábbis szerettem volna, de a hangos lábdobogás, sőt, futkározás hangja egyszerűen kikészített. Ki érzi magát hajnali kilenc órakor ilyen fittnek?

  Kómásan gyorsan felöltöztem – már amennyire tellett tőlem –, majd fogtam magam, körbenéztem a kellemesen meleg szobában és megállapítottam, hogy Will már nem tartózkodik az ágyában, Danny pedig még mindig húzza a lóbőrt, mintha mi sem történt volna. Amint kiléptem az ajtón, fél pillanaton múlott az, hogy a padlón kötök ki. Zach és Jason voltak a rohangálók, közben persze lökdösődtek, ha nem lépek vissza egyet, tuti, hogy mind a hárman a földön kötünk ki. Ennél jobb ébresztést nem is kaphattam volna, nem igaz? Azért az eset után kaptam mindkettejüktől egy „Bocsi!”-t, majd futottak tovább – a fogalmam sincs, hova.

   Miután leértem a földszintre, körvonalazódott bennem, hogy Danny haveromon és a két őrülten kívül mindenki itt tartózkodott már. Leendő sógornőmet nem igazán ismerem még, de nem is úgy néz ki, mintha kíváncsi lenne rám – vagy bárki másra itt a társaságban –, nyugodtan ül az egyik kanapén és olvas. A többiek mind bele voltak valamibe merülve, legyen az egy csésze kávé, gőzölgő tea, vagy egy elolvasásra váró újság. Csend van, csak a tűz sercegését lehet hallani. Ez olyan szokatlan! Remélem, ez csak a kora délelőttnek tulajdonítható be. Szeretem a hangzavart, bár néha abból is megárt a sok.

-         Jó reggelt! – köszöntem, erre rám néztek, eleresztettek egy apró mosolyt, majd kórusban mindenki elmormolt egy „Neked is!”-t.

-         Reggelit? – kérdezte a konyhában tevékenykedő barátnőm.

-         Aha, kérek – odamentem hozzá, adtam egy puszit, majd ledobtam magam a bárszékre. – Tesódék mit csinálnak?

-         Keresik azt a papírt, amire felírták, hogy Szabi mikor jön.

-         Kicsoda? – kérdeztem vissza, mert egyáltalán nem értettem a nevet.

-         Szabi, Ádám legjobb barátja. Ő itt a „főnök” – mutatott macskakörmöket a levegőbe –a családjáé ez a síparadicsom. A srácaim pedig felnéznek rá, mivel ő a legjobb a pályákon. Amikor itt vagyunk, mindig olyanok akarnak lenni, mint ő. És ez nem valami féltékenység náluk, hanem csodálat. Majd észreveszed te is – rakta le elém a tojásrántottát.

-         Te sem tudod, mikor jön? – kérdeztem kíváncsian. Válaszul csak egy cinkos mosolyt kaptam, majd körbekémlelt, majd belesuttogta a titkot a fülembe, ami szerintem nem is titok, de mindegy, majd a srácok is megtudják. – Csak te tudsz róla?

-         Aha, azt mondta, hogy van egy meglepetése, bár több dolgot nem mondott. Nem tudom mivel kapcsolatban lesz ez a valami – merült el gondolataiban.

-         Ne törd ennyire a buksidat, mert még a végén megárt – vigyorogtam rá, miután lenyeltem egy falatot. Még mielőtt válaszolhatott volna, hatalmas hanggal leért Jas és Zach az emeletről.

-         Nem találjuk, pedig mindenhol megnéztük – sóhajtották lemondóan. Nagyon vissza kellett fognom a röhögésemet, mert az arckifejezésük láttán legszívesebben a földön fetrengtem volna.

-         Nem is olyan fontos az a papír, amint megérkezik, biztosan lejelentkezik nálunk, hiszen tudja, hogy itt vagyunk – meglepődtem, amikor kisujjából kirázta ezt a hazugságot, teljesen olyan volt, mintha az igazat mondaná. Leesett az állam. – Szellemet láttál? – kérdezte tőlem, amikor elvette előlem a már üres tányért, hogy elmoshassa. A fiúk elballagtak, még azt is meg merném kockáztatni, hogy bőgni fognak. Na jó, azt azért nem.

-         Csak egy álnok boszorkányt – válaszoltam vigyorogva. – Ugye tudod, hogy nem szép dolog hazudozni?

-         Én nem hazudtam, az igazságot mondtam – vont vállat, majd rám sandított, kicsit ijesztő volt, mint aki a szemével akarna megfenyegetni, hogy el ne áruljam, amit tudok.

   Megígérhetem drágám, belőlem nem szednek ki semmit sem.

   Szuper, most már nem csak Molly bosszúitól kell tartanom, hanem vigyáznom kell arra is, hogy Amának még véletlenül se adhassak esélyt arra, hogy levadászhasson.

   Amíg én is sikeresen elmerengtem a gondolataimban, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Ama szólongat, és a hangsúlyából ítélve nem először mondta a nevemet.

-         Tessék? – pillantottam rá kíváncsian.

-         Azt mondtam, hogy negyed óra múlva indulunk a pályára, ha úgy gondolod, ébreszd fel Danny-t, de végül is, addig aludhat, ameddig csak szeretne, hiszen pihenni vagyunk itt, vagy mi – vonta meg a vállát, majd elsétált mellettem Molly-hoz.

   Tehát van negyed órám az indulásig. Kellene keresnem egy beszélgető partnert. Na de ki legyen az? Zoé tűnik egyedül úgy, mint aki unatkozik, bizonyára ő lesz a megfelelő választás.

-         Szia! – huppantam le mellé a kandallóval szemközti kanapéra.

-         Halihó – nézett rám mosolyogva.

   Amabel családján belül meglehet, hogy ő lesz az, akivel a legjobb kapcsolatot tudom kialakítani, hiszen a srácok eléggé negatívan álltak és/vagy állnak hozzám. Flower teljesen közömbös irányomba, viszont Zoé már a legelső pillanattól kezdve befogadott a családjukba. Ezért azt hiszem örökké hálás leszek neki.

-         Min merengtél? – kérdeztem lágyan.

-         Áh, semmi érdekesen – ahhoz képest, hogy semmi érdekes, belepirult, szóval valami van itt; és amilyen kíváncsi természet vagyok, ki fogom deríteni.

-         Biztos?

-         Aha – bizonygatta igazát, ami valójában nem volt igaz. Itt az ideje egy kis taktikának.

-         Hát jó – ha tényleg olyan dolog volt, ami ennyire foglalkoztatja, akkor nem fogja tudni megállni, hogy ne beszélje ki magából.

-         Na jó, azon gondolkoztam… - itt tartott egy jó hosszú szünetet, szóval úgy gondoltam, hogy nem árt egy kicsit bátorítani.

-         Mondd csak – mosolyogtam rá.

-         Azon, hogy a srácok biztosan valami olyan helyre rakták a papírt, hogy később biztosan megtalálják. Nem lehet, hogy ennyire lököttek, hogy nem tudják, hol van, vagy legalább ne emlékezzenek rá, hogy mi volt ráírva – ezt egy levegővétellel ledarálta.

-         És ez azért fontos, mert? – a hangomban ott bujkált a kíváncsiság. Csak nincs valami közte és Szabi között?

-         Mert szeretnék már vele találkozni – mondta egy nagy sóhaj közepette.

-         Mikor láttad őt utoljára? – úgy érzem magam, mint egy riporter. Valójában elég jó érzés. Nekem, a másik félnek már nem. Nem szeretem a firkászokat. Minden szavamat kiforgatják.

-         Nagyjából három hete, de tegnap este beszéltem vele, megkérdeztem, hogy mikor jön, de hárított, szóval nem tudok én már semmit sem. Lényegében nagyon reménytelen a helyzet – még a végén kiderül, hogy Zoénak lesz a meglepetés. Mi fene? Csak nem egy szerelem kibontakozásának leszünk szemtanúi?

-         Milyen helyzet? – kérdeztem vissza, hiszen jó tisztán látni a dolgokat.

-         Semmilyen, inkább hagyjuk, nem érdekes – rázta meg a fejét, mintha ezzel szeretné kitörölni a gondolatait. Sajnálatos módon ez nem lehetséges, pedig néha én is hasznát venném.

-         Ahogy szeretnéd – küldtem felé egy mosolyt. Majd később megkérdezem Amát, hogy mit tud. Tudom, hogy nem szép dolog az embereket kibeszélne a hátuk mögött, de lényegében ő majd a húgom lesz valamikor, szóval… így annyira nem vészes, ugye? Testvéri szeretet, vagy valami hasonló.

-         Lassan készülődhetünk, nem? – kérdezte Ama olyan hangerősséggel, hogy mindenki meghallja, majd, mint akinek eszébe jutott valami a homlokára csapott.

-         Mi az? – kérdeztem tőle vigyorogva. Az arca nem volt fájdalmas, csak olyan, mint aki valami apróságot elfelejtett.

-         Én itt maradok Molly-val – mosolygott az említettre, aki tegnap volt olyan szerencsétlen, hogy kificamította a bokáját.

-         Dehogy maradsz! – csattantam fel picit hangosabban, mint ahogy szerettem volna. – Így hogyan imponálok majd a barátnőmnek? – most már egy olyan mosolyt villantottam, ami keserű, és remélhetőleg megteszi a hatását.

-         Ericnek igaza van, nem maradsz itt, megleszek én egyedül is – küldött felé egy bíztató mosolyt. Nincs sokszor olyan alkalom, amikor egyetértünk, de most örültem ennek a pillanatnak. Azért jöttem ide, hogy a barátnőmmel legyek, nem pedig azért, hogy Molly legyen a barátnőmmel.

-         Nem hagylak itt egyedül magányosan – Amabel makacs, ami idegesítő, és én is az leszek ettől.

-         Nem leszek egyedül, Danny itt van, amúgy sem szoktam magányos lenni. Feltalálom magam, sőt, főzök ebédet.

-         Tudsz egyáltalán főzni? – pillantott fel Ádám a telefonjából. Tiszta kőszikla ez az ember, és nem csak a testalkatára gondolok.

-         Meglepő, de tud – válaszoltam, bár csak félig-meddig volt ez megvédés. Molly haragosan nézett a srác felé, rám pedig még csak nem is figyelt.

-         Én azért itt maradok, és segítek – ohó, hova csöppentem?

   Először Zoé és Szabi (jó, ez nem biztos, de na!), most meg (megint) Molly és Ádám… mi ez, valami szerelmi fészek? Majd meglátjuk, mi sül ki ebből az egészből; remélem valami jó, kellemes, és aranyos, na meg szórakoztató (legalábbis számomra).

-         Ezt akkor megbeszéltük – kaptam gyorsan magamhoz a szavakat, és elkezdtem terelni Amát. Nekem ez tökéletes, ők ellesznek itt, én meg elleszek Amabellel ott, mármint kint.

-         Hagyjuk turbékolni a galambocskákat – susmogta Jas és Zach előttünk szambázva. Szóval akkor nem csak én beszélem be magamnak.

/Zach szemszög/

   Mi voltunk az elsők, akik kiléptek az ajtón, a többiek még a ruhájuk felhúzásával szenvedtek. Jassel fejünkbe ötlött egy fantasztikus ötlet, miszerint pár – jó sok – hógolyóval várjuk a gyanútlanul kilépőket a házból. Lesz itt ne mulass!

   Gyorsan összegyúrtuk a muníciót, majd megbeszéltük a kézjeleket – amik valószínűleg teljesen fölöslegesek lesznek, mert magunkat ismerve, amint kilépett az utolsó ember is, és becsukta maga mögött az ajtót, elkiáltjuk magunkat.

   Míg várakozunk – meglepő módon, iszonyat csigák – hasznosan töltjük az időt, hiszen nehogy túl gyorsan kifogyjunk a lőszerből.

-         Mondom, hogy az zöld – hallottuk meg Eric hangját.

-         Az kék – kontrázott rá mind az öt mögötte jövő ember.

-         Zöld!

-         Kék!

-         Tüzelj! – előnyünk származik abból, hogy megint vita robbant, így teljes meglepetéssel tudunk rajtuk ütni.

-         Mi a…? – sajnálatos módon csak két-két kezünk van, tehát így elég nagy túlerő van ellenünk, ami viszont nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet. Mi sokkal jobban fel vagyunk készülve, mint ők, azt sem tudják szerintem, hogy hol áll a fejük.

-         Fiúk, fejezzétek be! – ordított ránk Flower. Egy pillanatig megtorpantunk, gondolom Jas is lefuttatta a fejében, hogy Flo mit tehet majd ellenünk, ha nem állunk le, ezért inkább ledobtuk mindketten a földre a kezünkben maradt hótömeget. Lehet, hogy még csak egy kislány, de egy nagyon okos és anyafúrt, na meg gyakran gonosz kislányról van szó. Senki se akarja haragra gerjeszteni.

-         Mi volt ez? – kérdezte Mia.

-         Egy kis szórakozás – vonta meg Jason a vállait.

-         Nem az, hanem ami véget vetett a szórakozásotoknak – mosolygott féloldalasan.

-         Félnek tőlem – válaszolt helyettünk a pár méterrel előttünk járó Maynet hugica.

-         Csak egy kicsit – suttogtuk, miközben hüvelyk- és mutatóujjunkat majdnem összeérintettük.

   Már majdnem odaértünk a felvonóhoz, amikor két tizenöt-tizenhat éves lány odajött hangos csoportunkhoz. Mondjuk ez nem meglepő, mert van pár ismerősünk, viszont őket történetesen nem ismertem, de ahogy Amáékra néztem, ők sem. Kíváncsi pillantásaink közepette kiderült, hogy a két kiscsaj a híres svéd Eric Saade énekes rajongói. Mondanom sem kell, ez mennyire növelte az amúgy sem csekély egóját… Mi, a síelni vágyó hétköznapi emberek alig bírtuk kivárni a bájolgást, tudod ki kíváncsi arra, hogy Saade mennyire tehetséges, helyes és a többi eszement rajongók által titulált tulajdonság. Mi a pályát akarjuk legyőzni, nem pedig az unalmat, amit ez a rövid csevej váltott ki belőlünk.

   Próbáltunk mi elmenekülni, de Ama szemfüles volt, és ott fogott minket. Komolyan, mintha öt éves kisgyerekek lennénk, és nem mehetnénk el felnőtt felügyelete nélkül. Bah, évek óta mászkálunk itt egyedül a téli szünetekben. Nem értem most mi változott. Mi se, ők se tévednének el.

   Miután sikerült elszakadnunk a lányoktól – jó, azért bevallom, én is örülnék az ilyennek – fél percig mindenki csendben volt, majd Eric törte meg a csendet.

-         Nem tehetek róla, hogy ennyire népszerű vagyok – vigyorgott elismerően.

-         Ebbe most ne menjünk bele, jó? – intézte Will a szavakat a srác felé. Érdekes módon, most nekem sincs semmi kedvem egy vitához, viszont a mellettem ballagó Jas felől egy hatalmas levegővételre lettem figyelmes, ami arra enged következtetni, hogy már ott volt a nyelve hegyén a visszaszólás. Így viszont most tartalékolnia kell a következő alkalomig.

-         Szerintetek Ádám és Molly hogyan boldogulnak együtt? – kérdezte természetes kíváncsisággal Mia.

-         Azt én is szeretném tudni – válaszolt az egyik érintett kishúga. – Tesómat ismerve bármi lehet…

-         Egyetértek, néha, áh, jó sokszor én sem tudok rajta kiigazodni – így Ama.

-         Hé, mi az ott a nagy csoportosulás? – nem szokott ennyi ember egy helyen lenni, hacsak nem…

-         Bravó, egy teljesen helyes mondatot alkottál Zachie – na most mi van? Nem lehet minden mindig tökéletes.

-         Ne hívj így – válaszoltam az ilyen helyzetekben már jól megszokott ellenkezésemet.

-         Lehetséges, hogy a One Direction valamely tagja bukkant fel? – kérdezte Jas félve.

-         Nem hiszem, bár nem bánnám – válaszolt testvére vigyorogva.

-         Mi lenne, ha közelebb mennénk, és nem kellene találgatnunk? – Will adott egy teljesen elfogadható ötletet. Ezzel pedig sikerült Amabelt megvédenie egy Eric robbanástól.

   A következő pillanatban annyi történt, hogy nem csak a mi társaságunk vette észre az attrakciót, hanem ő is minket. Nem az 1D tagok közül néztünk szembe az egyikkel, de még csak nem is ’Papa Max is in the house’ [remélem ezt sokan értettétek, de ha mégsem, akkor figyelmetekbe ajánlom a Hollywood Heights című sorozatot, de aki kíváncsi, az ír egy komit és mutatok neki egy videót ~adadel] volt – erről jut eszembe, Amabel sorozataiból már a hócipőm is tele van; határozottan szó szerint; és még csak az sem ment meg, hogy több ezer kilóméterre van, mert a barátnőm is vevő ezekre a dolgokra –, hanem a már napok óta várva várt Szabolcs.

   Nem kicsit lepődtünk meg. A fél csapat azt sem tudta, kit néznek, de mi, akik ismerjük őt, majdhogynem tátott szájjal bámultunk – kivéve Ama, ami furcsa, mert, na mindegy, majd ki lesz faggatva –, hiszen, mi az, hogy itt van? Mi erről miért nem tudtunk? Miután feleszméltünk meglepettségünkből, és mire Szabi odaért elénk, Jas megemberelte magát, és már jött is a válasza Saade-nak:

-         Nem tehetsz róla, hogy ennyire népszerű vagy, mi? – amilyen hangsúllyal odavágta Ericnek a saját szavait, mindenkiből kitört a röhögés.

-         Pofa be – úgy látszik ezzel kicsit beletaposott a lelkébe. Ama megszorította a kezét és adott neki egy puszit.

-         Hát te? – kérdezte Zoé magyarul.

-         Sziasztok – eme szavak azok közé tartoznak, amiket még én is megértek.

-         Bátyádat hol hagytad Kiscsillag? – please, translate. Mondjuk ezt nem magamban kellene mondogatnom, hanem csak egyszerűen kimondanom.

-         Semmi érdekes – mondta Jas, miután hozzáfordultam. – Bár, szerintem van közöttük valami – ezt már suttogta. Talán igaza lehet, mindketten úgy néznek egymásra, mint akik legszívesebben megcsókolnák egymást, de mégsem teszik, mert nem tudják, hogy a másik mit érez. Vacak egy dolog a szerelem. Mármint, nem az, csak ilyen pillanatokban.

-         Rákérdezünk majd? – szeretünk nyílt kártyával játszani.

-         Naná – válaszolt haverom. – Most beszélgetni, vagy siklani jöttünk ki a pályához?

-         A második nem zárja ki az elsőt, szóval ha annyira menni akartok Zachkel, menjetek – pedig Zoé is síelni jött ki, nem pedig trécselni. De hát, ilyen a szerelem.

   Flo-t és Szabit kivéve mindenki megindult a felvonóhoz, Zoén csodálkoztam, hiszen fél másodperce még nem akart jönni. Viszont láttam, hogy Maynet hugica taszított rajta egy csöppet, szóval ezért lehet az, hogy most előttem menetel, nem pedig a sráccal diskurál.

-         Mabel – jó lenne, ha rám figyelnél fél percre –, nem tűntél valami meglepettnek, amikor megláttuk Szabit.

-         Igazán? – kérdezte kíváncsian. – Pedig ugyanannyira meglepett a dolog, mint bárki mást a jelenlévők közül – túlságosan ismerem már ahhoz, hogy megmondjam, most hazudik.

-         Jól mondja Larson. Valamit titkolsz Ama – értett velem egyet gyerekkori haverom. Mindenki a hölgyeményt bámulta, de nagyon úgy tűnt, hogy nem szándékozik megszólalni, szerencséjére pont jött egy még üres kétszemélyes sílift, így kapva kapott az alkalmon. Saade-t alkaron ragadta, és meglépett a kíváncsi szempárok elől.

-         Tényleg titkol valamit – nevette el magát Mia.

/Ádám szemszög/

   Fél óra alatt eltörtünk három tányért [én azt írnám, hogy ’tányérat’, de mivel ezt csak a zalaiak használják, és állítólag helytelen, hát tessék ~ adadel], két poharat és egy tálat, pedig épphogy csak nekiálltunk a főzésnek. Tiszta kétbalkezes ez a lány.

-         Te! – mutatott rám a rohanó Amabel. – Nyomás ki a pályára!

   Módosítanék, három poharat.

-         Már megint bajban vannak? Mondtam, hogy ne piszkálják Scooter-t – ezt a beszélgetést legalább négy évvel ezelőtt ugyanígy lejátszottuk, azóta pedig minden évben legalább kétszer-háromszor. Túl nagy a pofájuk, nem tudják, mikor kell befogni.

-         Ja nem, csak megjött Szabi – na de miért sietett ennyire haza?

-         Vagy úgy, oké, akkor kimegyek, maradsz Molly-nak segíteni? – kérdeztem, miközben a konyhában egyensúlyozó lányra pillantottam. Amilyen ügyetlen, annyira csinos is; nem tudom, ez most hogyan jutott eszembe.

-         Persze – mondta, miközben gyors léptekkel elindult, hogy levegye magáról a téli cuccokat.

-         Ugye tudod, hogy valamit elhallgat? – támaszkodott a bárpultra.

-         Túlságosan kapkodó – bólintottam rá én is.

-         Ahogy mondod – hátradobta haját válla fölött, majd megfordult, ezzel figyelmen kívül hagyva engem. Mintha szavak nélkül azt mondaná, hogy ’elegem van mára belőled’. Nem szép dolog, de nem hibáztatom, nem férünk meg egymás mellett.

-         Piszkálhatjuk Saade-t? – kérdeztem Amát, miközben öltözködtem.

-         Nem – vágta rá azonnal.

-         Na, csak egy kicsit?

-         Kicsit sem. Inkább mondd, mi van Molly-val? – mi lenne?

-         Mondd meg neki, hogy nem véletlenül van itt több tucatnyi pohár és tányér, szóval ne egye meg a fene – valószínűleg nem erre gondolt, de remélem ez egy elég kielégítő válasz volt számára.

-         Jó – felelte egy hatalmas sóhajtás után. Ki érti a nőket?

   Gyorsan odaértem, pont ott kötöttem ki, ahol lehet látni a lesikló embereket. Még messze volt, de már ki tudtam venni, hogy aki most közeledik, nem lehet más, mint a legjobb barátom. Sokan szeretnének úgy mozogni a pályán, mint ő – közöttük vagyok én is -, de nehéz felvenni egy olyannal a harcot, akinek a vérében van az ehhez való tehetség.

   Odafordultam a felvonóhoz, ahol megláttam az éppen röhögő idiótákat, ők voltak a sorosak a beszállásnál, ezért odamentem Erichez – mivel Ama lelépett, egyedül volt –, hogy együtt menjünk fel. Szabival ráérek később beszélni; meg amúgy is, ha jól láttam, éppen Zoéval jöttek lefelé; neki van most társasága.

-         Te sem tudod, miért rohant haza Amácska? – úgy látszik telibe találtam, bár lehet, hogy csak a név miatt.

-         Amácska? – nézett rám furán.

-         Ja, tudod, kicsinyítő képző – tök jó, hogy én magyar vagyok, angolul beszélünk, ő meg svéd. Nem is lehetne egyszerűbb az életünk.

-         Nem számít – legyintett egyet. – Mi van veled és Molly-val? – fél órán belül kétszer kérdezik meg ugyanazt. Mit tudnak, amit én nem?

-         Lábadozik, és dolgokat töröget – még mindig nem tudom, mi van Amával…

-         Ja, előfordul, ha zavarban van, a kapcsolatunk elején háromszor kellett pohárkészletet vennem – nevetett fel a gondolatra. Elég fura, hogy ennyire ’jóban’ vannak annak ellenére, hogy ők régen együtt voltak.

-         Szerintem csak ügyetlen – válaszoltam.

-         Szerintem meg ő az egyik legösszeszedettebb ember, akit ismerek – kontrázott rá. Na, akkor nem értem ezt az egészet.

-         Hallod, Ama mikor akar hazaköltözni? – tudom, hogy azt mondta nem, de na, lételemem a piszkálódás.

-         Micsoda? – kapta rám a tekintetét.

-         Ugye tudod, hogy egyszer visszamegy LA-be? – legszívesebben én is odaköltöznék, ki ne akarna ott élni?

-         Hát… eddig még nem gondoltam bele – válaszolt szórakozottan.

-         Pedig lassan ideje lenne, neki is három szemesztere van már csak hátra – mire leérünk a hegyoldalon, sírva fog hazarohanni. Jajj, de gonosz vagyok.

-         Ó – csak ennyi jött ki a száján. A következő perceket csendben töltöttük el. Amikor felértünk és kiszálltunk, odaballagtunk a minket váró Jasonékhoz.

-         Szerintetek Ama mikor fog hazaköltözni? – arcukra fagyott a vigyor, majd Zach méltóztatott válaszolni.

-         Szerintem amint végzett a sulival – amint befejezte, haverjára nézett.

-         Szerintem is – éppen válaszolni akartam, amikor Eric nagy hévvel megindult mellőlem a lejtő felé.

-         Eric, hova mész? – kérdeztem tőle.

-         Hazamenetelek a szerelem nevében – válaszát már alig hallottuk, mert már messze járt.

-         Szerintem azt akarta mondani, hogy ’Hazasiklok a szerelem nevében’ – bár csak ne szólalt volna meg az idióta unokaöcsém.

-         Még csak nem is hangzik jól – vágta tarkón Zach.

/Amabel szemszög/

   Az ebéd már lassan készen lesz, remélem eszükbe jut majd hazajönni. Nincs semmi kedvem csak azért kimenni, hogy hazarángassam őket.

-         Akkor este Hollywood Heights maraton? – kérdezte tőlem Molly vigyorogva.

-         Naná, srácok is értékelni fogják – nevettem fel.

-         Amabel! – kiáltott Eric, miközben bevágta az ajtót maga után. Miért érzem azt, hogy Ádám első tette az volt, hogy piszkálta a srácot?

-         Tessék?! Itt vagyok – válaszoltam mikor már épp belépett a nappaliba.

-         Tudod mit? Ma végre kimondom, hogy téged akarlak...

TO BE CONTINUED